Vigyél a Holdra – kritika


fly me to the moonVigyél a Holdra (Fly Me to the Moon), rendezte: Greg Berlanti, szereplők: Scarlett Johansson, Channing Tatum, Woody Harrelson, amerikai romantikus vígjáték, 132 perc, 2024, korhatár: 12 év

Régi idők matinéja

Akkor, amikor az USA és a Szovjetunió közötti űrverseny a legélesebben fokozódott, egy titkos amerikai kormányzati szerv alternatív holdraszálláson dolgozott, miközben a NASA sem tétlenkedett: a Hold elérésének marketingjéért a dörzsölt Scarlett Johansson felelt, a tényleges lépésekért pedig a kérlelhetetlen kilövésirányító, Channing Tatum. Ez a film alapfelállása, ami végül – nem meglepő módon – inkább egy kedves románc lett, némi holdporral megszórva.

„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – 1969. július 20-án mondta ezt Neil Armstrong a Hold felszínére lépve. Azóta két emberöltő is eltelt, és hiába minden bizonyíték, egyre határozottabban tartja magát az az elmélet is, hogy az amerikaiak csupán megrendezték a holdraszállást. A forgatókönyv ezen a teórián csavar egyet, ráadásul olyan okosan teszi, hogy nézőként egészen a film végéig izgulhatunk ismert tényekért(!), ami dramaturgiailag nem kis dolog. Miközben, ha eltekintünk a prózai értelmezéstől, az is köztudott, hogy a Hold mindig is a szerelmeseké volt, és ebben a moziban ez sem marad kihasználatlanul.vigyel a holdra 1 1A történet ott kezdődik, amikor az amerikaiak elkezdtek beleunni az űrversenybe, így az államtól is egyre kevesebb pénz csordogált a holdraszállás előkészítéséhez, miközben a szovjetek hatalmas léptekkel haladtak előre. Nem tehetett hát mást a NASA, mint hogy a marketingesek kezébe adta magát, és azok közül is a legjobb szakértőt választotta, a jég hátán is megélő, és szükség szerint kompromittálható Kelly Jonest (Scarlett Johansson). Az őt felkérő titkos kormányzati megbízó Moe Berkus (Woody Harrelson) egy kicsit olyan a filmben, mint Boris a Rocky és Bakacsinból: inkább rajzfilmesen sötét, mint veszélyes, ráadásul színészként igazán az elemében van. A NASA szakemberei természetesen elsőre nem fogadták kitörő örömmel Kelly marketingötleteit, élükön az Apolló-1 tragédiája után megtört irányítóval, Cole Davis-szel (Channing Tatum). Kettejük között természetesen azonnal felizzik a levegő, de ezt nem csak a látszólag eltérő céljaik akadályozzák, hanem az egyre elképesztőbb kérésekkel előálló Moe is.vigyel a holdraScarlett Johansson, aki egyben a film producere is, azt mondta, hogy azért szeretett bele a forgatókönyvbe, mert ez egy olyan történet, mint amiket régen meséltek. Ez pedig az a kulcsmondat, amivel az egész film megfogható, ugyanis a moziszékből felállva valahogy először beskatulyázhatatlannak érződik, mert nem lett olyan mégsem, mint az elvárt klisé, habár egytől-egyig a hollywoodi filmek sztenderdjeit hordozta magán. Csakhogy nem a mostani a Hollywoodét, hanem az évtizedekkel ezelőtti, ártatlanabb hőskorét, amikor minden lassabb volt, és kevésbé végletes. Ugyanis arról a korszakról szól a film, amikor a ruhák úgy néztek ki, mint a makulátlan jelmezek, a hajak egyenesen frizurák voltak, a szájak égővörösek, a célok nemesek, és emberi léptékkel alig elérhetőek, a romantika pedig kisebb lángon égett (vagy csak egyszerűen szemérmesebb volt).woody harrelsonScarlett Johansson külsőre úgy fest, mintha ebbe a korba tartozna maga is, és Channing Tatum is könnyen elhiteti, hogy valaki mást láttunk korábban esőben táncolni. A kettejük közti kémiai is jó, és habár a történet kiszámítható, mégis érdeklődve figyeljük őket. A díszletek eközben úgy világítanak a holdfényben, mintha képeslapok lennének, és a többi szereplő is inkább ezekbe beállított papírbaba, de az a fajta, aki nem hanyagságból lett kétdimenziós, hanem csak kalandfilmesen tipikus. A moziból sugárzik a szeretet, ami felülemeli a ráérős, néhol megúszós, nem végletekig kidolgozott felépítésén. A vége izgalmasra sikerült, az ötlet egyáltalán nem ült le, a megoldás pedig valahol egy a kalandfilm és a már csak Bollywoodra jellemző naiv lezárás között táncol. A hosszából talán vághattak volna, de így is kellemesen telik közben az idő.

A Vigyél a Holdra összességében egy jóhiszemű délutáni családi film lett, vagy még inkább egy nyáresti autósmozi, szerethető románccal, okosan felhasznált összeesküvés-elmélettel, és nem mellesleg csúcsra járatott retró faktorral.65

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk It Ends With Us - Velünk véget ér - kritika
Következő cikk Itt a Lepattanó hivatalos előzetese, aminek a premierjén a Dallas Bobbyja is ott lesz a Cinefesten