„A legjobb színész: nem kérdez, azt teszi, amit mondanak, forgatási szünetekben alszik.”
100 éve, 1924. szeptember 28-án született Marcello Mastroianni, BAFTA és Golden Globe-díjas olasz színészlegenda, az egyetemes filmművészet megkerülhetetlen alakja, az utolsó igazi ikonok egyike, Fellini kabalája és barátja, Sophia Loren kedvenc partnere, a „latin szerető”, kit nők milliói imádtak. Közel 150 film konzerválta tehetségét, utánozhatatlan mosolyát, sármját, eleganciáját, mióta 1996-ban itt hagyott minket. Fotók, videók, plusz 10 mozi, amit feltétlenül látnod kell vele.
Marcello Mastroianni dallamos nevét és filmjeit egy-két kivétellel lassan az idő homálya kezdi beburkolni, de aki kicsit is járatos a filmművészetben, tudja, hogy egy letűnt színésztípus kiemelkedő alakja volt, akit semmi más nem érdekelt, csak a filmezés, és ezért mérlegelés nélkül, bátran vállalt el kockázatosabb szerepeket, bármekkora sztár volt. Ha végigtekintünk munkásságán, nagyon furcsa filmeket is találunk, ugyanakkor filmtörténeti jelentőségű alkotásokban is részt vett. Megkerülhetetlen alakja a modern európai filmezésnek, az utolsó igazi ikonok egyike.
A fenti jellemzést természetesen Fellini adta Mastroianniról, kedvenc színészéről. Kettőjük neve örökre összeforrt, pedig nem Fellinivel dolgozott a legtöbbet, és nem is Fellini fedezte fel a film számára. Ugyanis Mastroianni filmes karrierje nem éppen ikonikus módon indult. Előnyös megjelenése miatt villámgyorsan bekerült a szépfiú skatulyába, évente jöttek ki a bugyuta, romantikus vígjátékok a szereplésével. Egyetlen momentuma ennek az időszaknak, hogy Mastroianni életre szóló barátságot kötött Sophia Lorennel: első igazi közös filmjük a Szép molnárné volt 1955-ben, amit másik 11 követett.
Egy zseni szeme kellett ahhoz, hogy ebből a zsákutcából még időben kihátráljon. Luchino Viscontival már színpadon is együtt dolgoztak, nem volt váratlan tehát, hogy a Fehér éjszakák főszerepére Mastroiannit kérje fel. Az első igazi szerep után még pár komolytalan alkotásban részt vett, hogy aztán 1960-ban minden megváltozzon: az európai film csakúgy, mint az ő karrierje.
Jött Fellini, az Édes élet, és elkezdődtek a hatvanas évek. Sajátos módon találkozott FF és MM: a rendező kikérette a tengerpartra Mastroiannit a főszerep miatt, mondván, olyan színészt keres, akinek jellegtelen arca van, ezért sem jó neki Paul Newman, aki már jelentkezett a szerepre, tudniillik az amerikai túl jóképű. Mastroianni a jellemzéssel teljesen egyetértett, sosem tartotta magát helyesnek (ezért is különös ironikus, hogy egész életében az „olasz szerető” feliratú dobozba próbálták gyömöszölni, bármennyire is hadakozott ellene), ment is a hívásra, de azért próbált kicsit ő is szurkálódni, kérte a forgatókönyvet. Kapott is egy mappát, benne Fellini egy mocskos karikatúrájával. Mastroianni fülig vörösödve adta vissza a papírt, attól a naptól kezdve sosem kért forgatókönyvet Fellinitől, viszont minden szerepet elvállalt, amire az felkérte.
Így kezdődött a rendkívüli barátság és összhang, ami egy olyan mesterműben csúcsosodott ki, mint a 8 és 1/2, de ezután még három másik filmet is elkészítettek együtt: az Interjút, a Nők városát és a Ginger és Fredet.
Ám Mastroianni azért Viscontihoz sem lett hűtlen, annak ellenére, hogy a két rendező nem igazán szívlelte egymást. A színészt az ilyen dolgok nem érdekelték, ő csak forgatni akart, el is vállalta a Közöny filmes feldolgozásának főszerepét Viscontinál.
A legnagyobb olasz rendezők kézről kézre adták: dolgozott Michelangelo Antonionival (Az éjszaka), Vittorio de Sicával (Tegnap, ma holnap, Házasság olasz módra, Napraforgó, mindhárom Sophia Lorennel), Marco Ferrerivel (A szuka, A nagy zabálás, Ne nyúlj a fehér nőhöz!, Szia, majom!) és az idén elhunyt Ettore Scolával is (Egy különleges nap, A postakocsi, A terasz, Hány óra?).
Nem olasz rendezők kevésbé foglalkoztatták: Robert Altman, Roman Polanski és Nyikita Mihalkov említhető a rövid sorban, mint nagynevű rendező. Talán az olasz színész munkamódszere nem felelt meg a nemzetközi trendnek, ami szöges ellentéte volt a method acting-nek: Mastroianni játéknak fogta fel az egész forgatást, általában a szöveget sem tanulta meg, mert szerinte az csak természetellenessé teszi a színjátszást, de mivel ösztönös színész volt, neki nem okozott gondot az egyszer-kétszer átfutott szöveget a legjobban előadni, a legnagyobb természetességgel játszani. Az, hogy egy szerep kedvéért hónapokat töltsön felkészüléssel, teljesen abszurd gondolat volt a számára.
Habár Mastroianninak mindegy is volt, ki a rendező, tényleg csak a filmezés éltette, többször nyilatkozta, hogy ő egy üres zsák, és ha nem forgathat, értelmetlen az élete. Elvállalt rosszabb szerepeket is, gyengébb filmekben, csak dolgozhasson, és az biztos, hogy ő a legjobbat nyújtotta mindenben.
Magyar vonatkozást is találunk életében, és nemcsak a Miss Arizona főszerepét Sándor Pál filmjében – ami ugyan kegyetlenül megbukott, de Mastroianni a visszaemlékezéseiben nagyon dicséri Budapestet: „Budapest csodálatos város, a film nem sikerült, de kit érdekel?”… Az Allonsanfán című filmben szerepe szerint magyarul is beszél (na jó, csak annyit mond: „Igen, tudom”), amikor a múltból előbukkan a szeretője, egy magyar forradalmár. Mastroianni különben az olasz mellett franciául és angolul is gond nélkül játszott, ez is mutatja, milyen elkötelezett volt a munkája iránt.
A mai napig ő az egyetlen színész, akit háromszor jelöltek nem angol nyelvű szerepért Oscar-díjra, ezt azóta se csinálta utána senki. Az első jelölést még 1963-ban kapta a Válás olasz módra című filmért (manapság nehéz elképzelni, hogy egy ilyen vígjátékért jelöljenek valakit), 1978-ban a Különleges napért volt jelölve (ezért ma viszont már tuti lenne az Oscar, egy fasiszták által üldözött meleg férfit játszik kiválóan, és hát nem happy end a vége), tíz évvel később pedig a Fekete szemekért jelölték. Egyszer sem nyert meg (Gregory Peck, Richard Dreyfuss és Michael Douglas „miatt”), persze ettől függetlenül mindhárom filmben emlékezetes az alakítása. Ha az Oscar nem is jött össze neki, minden más elképzelhető díjat bezsebelt többször is, bár nyilvánvaló volt, hogy a díjak a legkevésbé sem izgatták.
Habár tényleg mindig kézzel-lábbal tiltakozott, ha olasz szexszimbólumnak nevezték, tény, hogy nagyjából minden partnerébe beleszeretett, talán Anita Ekberg kivételével, akivel nagyon nem jöttek be egymásnak az Édes élet forgatásán. Faye Dunaway-jel és Catherine Deneuve-vel együtt is élt (Deneuve-vel közös gyermekük, Chiara), kell-e mondani, hogy közben végig nős volt. Felesége egyszer kérdezte meg, hogy elváljanak-e, amikor kiderült, hogy Denevue terhes, Mastroianni a kérdést sem értette, így maradtak házasok a férfi élete végéig. Egy nő van, aki a mai napig tagadja, hogy lett volna köztük valami a mélységes barátságon kívül, pedig szinte mindig szerelmes párt játszottak: Sophia Loren. Bármelyik filmjüket nézzük is meg, az elképesztő összhang átsüt a képernyőn, tényleg különleges kapcsolat lehetett kettejük között.
Ha végigtekintünk a hihetetlenül hosszú filmográfián, láthatjuk, Mastroianni elérte, hogy ne lehessen a szépfiú szerepébe beskatulyázni. Játszott papot (de legalább háromszor), közönyös újságírót, katonát, megcsömörlött rendezőt, öreg Casanovát, taxisofőrt, meleg rádióst, pilótát, aki halálra zabálja magát, terhes férfit (!!!), impotens férfit, amerikai tábornokot, kiöregedett revütáncost, extrém milliomost, gengsztert… A sor szinte a végtelenségig folytatható, mert élete során 144 filmben szerepelt, vagyis az 57 színészkedéssel eltöltött évében átlagosan két és fél filmet forgatott évente. Bármerre is járt a világon a munkája kapcsán, mindenhol a legnagyobb szeretettel beszéltek róla a kollégái, mert végig emberi, megközelíthető és szerény maradt, a legnagyobb természetességgel kávézott a díszletmunkásokkal vagy cigizett a statisztákkal.
Persze a filmtörténelembe és a kollektív emlékezetbe a Trevi kutas fürdőzése került az Édes életből, így aztán nagyon is helyénvaló volt, hogy halála napján Róma polgármestere elrendelte, vonják be fekete drapériával a kutat. 2016-ban pedig Mastroianni azt is elérte, hogy az olasz Vanity Fair címlapjára kerüljön, nehogy elfelejtsük, amint a főcím mondja: „20 éve Marcello nélkül”.
10 film Marcello Mastroiannival, amit feltétlenül látnod kell:
1. 8 és 1/2
A világ legjobb filmjei között tartják számon, ennyi elég is róla.
2. A nagy zabálás
Ferreri botrányfilmje a fogyasztói társadalomról, amely több mint 40 év után is aktuális.
3. Az éjszaka
Antonioni klasszikus trilógiájának második része, Mastroianni mellett Jeanne Moreau és a fiatal Monica Vitti játszik a furcsa szerelmi háromszög történetében.
4. Egy különleges nap
Ezen a napon Hitler Rómába látogat, és a soklakásos társasházban csak ketten maradnak távol az ünnepléstől: egy megfáradt családanya és egy utazásra készülő férfi… Mastroianni és Loren legkomolyabb filmje, Ettore Scola fantasztikus rendezésében.
5. Édes élet
Filmtörténeti klasszikus: hét történet Rómáról és Marcellóról, a kiégett újságíróról. A paparazzi szó születésének pillanata és ikonikus fürdőzés a Trevi kútban.
6. Tegnap, ma, holnap
Sophia Loren elhíresült sztriptíze a „holnap” rész egyik kiemelkedő momentuma, amit 30 évvel később megismételtek Robert Altman Divatdiktátorok című filmjében, kicsit más végkifejlettel. A film három különálló történetet mesél el, mindegyik a Loren-Mastroianni páros fergeteges főszereplésével.
7. Válás olasz módra
Mastroianni legőrültebb alakításainak egyike, ami Oscar-jelölést is hozott neki. A karikaturisztikus figurák a végletekig kisarkítva mesélik el egy házasságtörés és egy „válás” történetét abban az Olaszországban, ahol a válás tiltott dolog volt.
8. Fekete szemek
Mastroiannit színészi karrierjének utolsó szakaszában találta meg a film varázslatos főszerepével Nyikita Mihalkov.
9. Fehér éjszakák
A Dosztojevszkij mű filmes adaptálása, Mastroianni első fontos szerepe, partnerei Maria Schell és Jean Marais.
10. A nők városa
Egy bizarr Fellini-film a 70-es évek feminizmusáról, Mastroianni még görkorcsolyázik is benne!
