30 éves a Mielőtt felkel a Nap és még mindig szerelmesek vagyunk a filmbe


mielott fel kell a napMielőtt felkel a Nap (Before Sunrise), rendezte: Richard Linklater, író: Richard Linklater és Kim Krizan, szereplők: Ethan Hawke, Julie Delpy, amerikai romantikus film, 1 óra 41 perc, 1995., korhatár: 12 év

mielott felkel a nap plakatEgy fiú, egy lány, és egy végtelen júliusi éjszaka

30 éve, 1995. január 19-én a Sundance Filmfesztiválon mutatták be a Mielőtt felkel a Napot, a Richard LinklaterEthan HawkeJulie Delpy alkotóhármas párkapcsolati keringőjének első lépéseit. Azóta tudjuk, hogy Bécs is lehet a szerelem városa, vagy azt, hogy a turmix az egyik legromantikusabb szó, de azt is, ahogyan egy átlagosnak induló éjszaka képes átváltozni egy olyan varászlatos hellyé, mintha te álmodnál engem, és én álmodnálak téged…
Filmajánlónak álcázott szerelmi vallomás azokhoz az időhöz, amikor még tökéletesen szemcsés és fiatal volt a film, valamint elég volt a csodához annyi is, hogy egy fiú és egy lány leültek egymás mellé a vonaton.

richard linklater
Richard Linklater rendező-forgatókönyvíró

Ahogy Emma Thompson mondta az Igazából szerelemben: Joni Mitchell tanította meg a te hűvös, angol nejedet érezni, úgy a Mielőtt felkel a Nap is millióknak mutatta meg, hogy nem kell ahhoz nagy történet, rengeteg szereplő, vagy rohanó helyszínek, hogy egy film a moziszékhez szegezzen, és elakassza a lélegzeted. Elég néhány kegyelmi pillanat a filmkészítők múltjából egy Párizsban vagy Philadelphiában eltöltött éjszaka emlékével, és két tökéletesen castingolt színész, akik egyszerűen egy fiút és egy lányt játszanak. A végeredmény pedig a filmtörténelem legemlékezetesebb céltalan sétája Bécs belvárosában ezzel a két fiatallal, akikből csak úgy áradt a szó, az összes fontos gondolat, ami huszonévesen még meg tudja változtatni a világot.

linklater
Eligazítás Richard Linklater rendező részéről Julie Delpy és Ethan Hawke ennél jobban nem is figyelhetne. A színészek itt még nem lettek feltüntetve a direktor és Kim Krizan mellett társforgatókönyvíróként, a folytatásoknál ilyen “hiba” már nem fordulhatott elő.

A lány Georges Bataille-t olvas a vonaton, hazafelé tart, mert épp a nagyanyját látogatta meg Budapesten. Egyébként francia, és a Sorbonne-ra jár, kiválóan beszél angolul. Gyerekként még nagy álmai voltak, író vagy színésznő szeretett volna lenni, ám a szülei pénzkereső jövőre sarkallták. Hiába fiatal és gyönyörű, belül egy nagyon öreg asszonynak érzi magát.

julie delpyA fiú Klaus Kinskit olvas (All I Need is Love), amerikai, egy ideig próbált tanulni franciául, de nem sikerült neki. Barcelonából érkezett, és most éppen céltalanul utazgat a másnap Bécsből hazainduló repülőjéig. Még nem tudja, hogy mit kezd majd az életével, nincsenek nagy illúziói, belül pedig egy 13 éves kisfiúnak érzi leginkább magát.

ethan hawkeA kettejük története: július 16-án találkoztak, mint James Joyce Ullyssesének a története, és ugyanúgy képesek arra, hogy megállítsák maguk körül az időt. Ethan Hawke és Julie Delpy huszonéves valójában ez nem is csoda, ráadásul a magyar szinkronban Stohl András és Kisfalvi Krisztina még egy fokkal éteribbnek is ábrázolja őket, olyanok, mintha egyenesen görög szobrokat hallanánk beszélni: ilyen lehetett az aranykor, és titokban ilyenre találkozásra vágyik mindenki.

mielott fel kell a nap setaA forgatókönyv egyébként is tele van időtálló, és idézhető párbeszédekkel, ez például az első érdemi szóváltásuk: (a lány) Tudtad, hogy a házaspárok, ahogy öregszenek, egyre kevésbé képesek meghallani egymást? A férfiak állítólag idővel nem hallják meg a magas hangokat, a nők pedig a mélyebb hangokra lesznek süketek, úgyhogy nem jutnak el egymás agyáig.

A fiú pedig nem sokkal később így kéri meg a lányt, hogy szálljon le vele Bécsben: Ugorjunk előre úgy tíz-húsz évet, jó? Mondjuk férjnél vagy, csakhogy a házasságod már rég nem úgy szuperál, ahogy valaha megálmodtad magadnak. Végig veszed az összes fiút, akivel az életedben találkoztál, hogy mi lett volna, ha egy másikat csíptél volna ki. Tegyük fel, hogy én vagyok az egyik.

Ezután kezdődik a közös sétájuk, ami igaz, hogy érinti a város harminc évvel korábbi állapotú nevezetességeit, de egyáltalán nem ott történik meg, hanem egymás gondolatai között tapogatózva, keresve a másikban az ismerőst, és csodálva az ismeretlent.

Néha pedig egyszerűen csak hallgatva, és szorosan a másik mellett állva. A filmtörténet egyik legérzékibb csöndjében.

Persze előbb-utóbb kevés lesz a beszéd, és megtörténik az első (majd a sokadik) csók is. De mindig a lány beszél róla. Először a város felett lebegve, így: (lány) Arra gondolsz, hogy szeretnél megcsókolni? (fiú) Arra, igen. Majd később, már az este sötétjében: (lány) Tudod, mire vágyom? Arra, hogy megcsókolj. (fiú) Lehet róla szó. De végig ott lebeg fölöttük a napkelte és annak a lehetősége, hogy mi lett volna, ha.

Hiszen az egész olyan hihetetlen, mintha te álmodnál engem, és én álmodnálak téged. Mégis lehet ez valóságos, még így is, hogy csak ők tudnak róla? A legjobb lenne elmondani valakinek, esetleg felhívni egy őket ismerő jóbarátot, hogy kiderüljön a visszajelzésből, és a saját elmesélésből, hogy mi is történik. Vacsoránál meg is teszik. Igaz, hogy másképp, mint várnánk. De ennél klasszikusabb telefonjelenet talán kevés van.

Amikor másnap a vasútállomáson elérkezik a búcsú, messze van már a véletlen találkozásuk története, vagy a zavart sétájuk a hídnál. A fiú és a lány élete összefonódott. Hogy ez lehetett-e volna szerelem, arra nem kaptak elég időt, hogy kiderüljön. Kivéve talán, ha a készítők eléggé romantikus alkatúak ahhoz, hogy a filmet végül trilógiává bővítsék egyszer. Mondjuk kilenc és tizennyolc évvel ennek a forgatása után…

Egymást nézve a Mielőtt felkel/lemegy a Nap/éjfélt üt az óra trilógiában – videó

mielott

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Libabőr 1-2. évad - kritika
Következő cikk A hét röhögései (543.)