Limonov, a ballada (Limonov: The Ballad), rendezte: Kirill Szerebrennyikov, szereplők: Ben Whishaw, Viktoria Mirosnicsenko, Tomas Arana, Corrado Invernizzi, olasz-francia-spanyol dokudráma, 138 perc, 2024., 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Költőnek forradalmár, forradalmárnak költő
Az orosz rendező honfitársának életét dolgozta fel, aki sok helyen, sok nővel élt és sokat alkotott, de igazán megnyugvást sehol nem talált. A posztmodern orosz irodalom megkerülhetetlen alakja, aki nem csak írásai, de politikai tevékenysége révén is nyomott hagyott az ország történetében. A Limonov, a ballada ezt az ellentmondásos figurát mutatja be ellentmondásosan, mert inkább távolabb, mint közelebb kerülünk a megértéséhez. A 2020-ban elhunyt Eduard Limonov az elmúlt időszak orosz irodalmi és politikai életének egyik legellentmondásosabb alakja volt. Eduard Venyiaminovics Szamenko néven született 1943-ban, apja a nemzetbiztonsági szolgálatoknál futott be karriert, anyja háztartásbeli volt. A mai Ukrajna területén, Harkiv városában nőtt fel, ott tanult és kezdett el verseket írni, de lopásokban és kisebb bűncselekményekben is részt vett. A citromra hajazó orosz kézigránát után vette fel akkoriban a Limonov nevet.
1966-ban Moszkvába ment első – hivatalosan nem bejegyzett – feleségével és farmernadrágok varrásából tartotta fenn magát, többek között az ottani értelmiséget (fel)ruházva. Egy darabig megint Harkivban élt, majd visszament Moszkvába és összeházasodott egy költőnővel. Verseket írt, alkalmi munkából élt, majd pedig az Egyesült Államokba emigrált. Ennek körülményei a mai napig nem tisztázottak, állítólag felajánlották neki, hogy vagy besúgó lesz vagy elhagyja az országot. New Yorkban telepedett le, ahol elvált. Mikor az országba érkezett, segélyekből tengődött, gyakorlatilag nyomorgott és sok időt töltött a hajléktalanok között, akikkel állítólag szexuális kapcsolatot is létesített. Egy orosz újságnál helyezkedett el korrektorként és interjúkat is készített szovjet emigránsokkal. Különös alakokkal ismerkedett, emiatt az FBI látókörébe is bekerül. Sorsa akkor fordult jobbra, amikor egy milliomos komornyikja lett az Upper East Side-on. 1977-ben itt írta meg önéletrajzi ihletésű könyvét, ami azonban csak azután jelent meg az Egyesült Államokban, hogy befutott Franciaországban (az Ez vagyok én, Edicska 2011-ben jelent meg Magyarországon). Szeretőjével – akit később szintén feleségül vett, majd elvált tőle – Párizsba ment és a francia irodalmi élet egyik ismert figurája lett. 13 év hontalanság után megkapta a francia állampolgárságot. Az Egyesült Államokba soha nem tért vissza, ezzel téve eleget korábbi ígéretének.
1991-ben tért vissza – akkor már – Oroszországba, visszakapta állampolgárságát és aktívan politizálni kezdett. Szerbiát támogatva a délszláv háborúban is részt vett. Megalapította a Nemzeti Bolsevik Pártot és kiadta a Limonka nevű újságot. 2001 áprilisában bebörtönözték terrorizmus, az alkotmányos rend erőszakos megdöntése és illegális fegyvervásárlás vádjával. Egy év börtön után perét újra tárgyalták, a fegyvervásárlásért négy évet kapott, a többi vádat ejtették. Jó magaviselet okán két év után szabadult, ezalatt nyolc könyvet írt. 2006-ban ismát megházasodott egy színésznővel de az is hamar válással végződött. Miután pártját betiltották, továbbra is folytatta politikai tevékenységét, tüntetéseket, felvonulásokat szervezett, ezért újra elfogták. 2010-ben új pártot alapított, melynek hivatalos bejegyzését több alkalommal is megtagadták. 2014-ben támogatta a Krím, valamint a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság annektálását Oroszországhoz, a pártja által létrehozott milíciák pedig részt vettek a kelet-ukrajnai harcokban. 2020-ban halt meg műtéti eljárásból eredő szövődményben, már rákkal küzdött.
Képzeljünk el egy folyton őrlődő és lázadó valakit, aki sem magánemberként, sem művészként nem kapja meg a hőn áhított elismerést és önéletrajzi írásaiban a megélt és áhított dolgokat kontroll nélkül mossa össze. A vele készült beszélgetések szolgáltak Emmanuel Carrére francia író (aki fel is tűnik a filmben) 2011-ben megjelent Limonov című életrajzi könyvének alapjául, aki ugyancsak vegyítette az elhangzottakat saját élményeivel. Ben Hopkins és Pawel Pawlikowski forgatókönyvírók, valamint Kirill Szerebrennyikov rendező aztán fogták ezt a könyvet és ismét gyúrtak rajta egyet, hogy Limonov egy elérhetetlen és megfoghatatlan valakivé váljék a néző számára, miközben erősen jelen van az orosz közgondolkodásban.
A Limonov, a ballada már csak azért egy érdekes alkotás, mert bár nagyon sok dolgot érint, még többet nem és az embernek hiányérzete támad, ráadásul a szándékról, a koncepcióról és az üzenetről sokkal pontosabb és átfogóbb képet kapunk a forgatókönyvíró-rendezővel készült interjúkból, mint magából a filmből. Nem igazán derül ki ugyanis, hogy Limonov mit miért csinál, mit gondol a hazájáról és azokról az országokról, ahol élt, az emberekről, a művészetről, a politikáról, de ami talán a legfontosabb saját magáról és küldetéséről. Célok, álmok, vágyak, motiváció és jellemfejlődés nélküli utazásnak tűnik az egész, ami leginkább egy folyamatos vívódás, az önkritika és a beképzeltség furcsán torz – örökös – harca. Politikai nézeteiből kapunk némi ízelítőt, azonban munkásságát rendre felülírja a szexuális élete, ami legalább annyira ellentmondásos, mint ő maga.
Mintha Limonov életrajza csak ürügy lenne, eszköz ahhoz, hogy Szerebrennyikov a szülőhazájával való se veled, se nélküled viszonyát megfilmesítse és a fejében lévő gondolatmorzsákkal szórja tele a cselekmény helyszíneit. Különösen érdekes, ahogy az egyes korszakokat bemutatja, főleg az, amit és amennyit bemutat belőlük, mert míg egyeseknél hosszasan elidőzik, másokat egyszerűen átugrik. Mintha a berlini fal leomlása, a Szovjetunió széthullása vagy a délszláv háború kevésbé meghatározó momentumok lennének mindannyiunk életében.
Az atmoszféra megteremtése, a jelmezek és díszletek, az egyes korszakok és helyszínek megjelenítése, a vizuális megoldások és Whishaw színészi játéka teszik az egészet emlékezetessé, míg Limonov személye ugyanolyan ellentmondásos, de leginkább homályos és titokzatos marad, mint a film megnézése előtt.