A Senna sorozat történelmi hűsége és háttere (1979-84.) – 2. rész


Senna 79 84 001 cover

Ayrton Senna születésnapjának évfordulóján a róla készült brazil Netflix minisrozat minden általános, spoilermentes aspektusát átvettük, most, halálának 31. jubileumán jöjjenek a részletek, az eltérések és a kimaradó sztorik karrierje elejéről. Persze azért pár trivia se marad ki, élükön a Nelson Piquet főszereplésével készült Senna musicallal.

A Senna sorozat vajon a valóságot vagy a dokukat adaptálta? – 1. rész

Nem fogok különösebb felvezetőt írni, ez a cikk teljes értékű folytatása az előzőnek. Ezúttal jelenetről-jelenetre átmegyünk minden apróságon. A sorozat keretes szerkezetű, mindjárt egy, a végzetes napon induló prológgal kezd, mígnem a legvégén kapunk egy záró szöveget és egy életrajzi montázst – akár a dokuban. Fontos: amikor a dokura hivatkozok, akkor a 2010-esről lesz szó, ha pedig valahol nem, azt külön jelzem. A fejezettagolás epizódok szerint fog történni, ahol pedig lehet, alsóbb bontásokkal próbálom könnyebbé tenni, ha valaki csak egy adott dolog részleteire kíváncsi. Eleve elválaszóblokkonként haladva ajánlom az olvasást. A sorozat intrója tartalmaz pár nem felhasznált vágást, vagy teljesen kimaradt jeleneteket – annak a fürdőkádas simogatásnak beesése durván megtöri, tyű!

Senna 79 84 002 Tamburello

Keretes szerkezet: A prológus és a gyereknyitány

Nem köntörfalaznak a készítők: aki netán soha nem hallott volna a brazil legendáról, azonnal megtudja, hova tart a sztori, hisz pár mondat kiírásával kezdünk, aztán hirtelen máris 1994. május 1-jén találjuk magunkat, intimközelségben Senna utolsó teljes körének elején. Már a 2. snitt megerősítheti bennünk, mekkora odafigyeléssel próbálták a helyszíneket lekoppintani, a Tamburello kanyar látványába nem lehet belekötni. Ekkor váltunk Sao Paulo azon utcaképére, amely mellékszál végigviszi a 6 részt a fiktív bártulajdonossal és kisfiával, akik egy-(két)-személyben testesítik meg az összes szülővárosi, sőt brazil, szegényebb családból való rajongót. A kommentátor fizikailag nem szerepel, róla később. A jelenetben még két megoldást láthatunk, amikkel teljes ideje alatt élni fog a széria: a megannyi archív felvétel teljesen természetes módon való felhasználását (esetünkben Senna és Michael Schumacher látszanak), valamint a halálos balesetek kvázi cenzúráját. Ezúttal Senna valódi kamerájából látjuk a Tamburellót, érdemes összevetni a fent kiemelt látvánnyal.

Senna 79 84 003 Sao Paulo 1994

Visszaugrunk szombatra, először látjuk rendesen Gabriel Leonét, mint Sennát, aki a Tamburellóban tart pályabejárást. A szponzorhirdetés, amit a kocsiból is láthattunk, kameratrükk által kel életre, csak annyit építettek meg belőle, amennyi a képre került. Itt már kijön, hogy nem eredeti helyen forgattak, de hát a kanyar 1995 óta érthetően teljesen máshogy néz ki. Hogy az írók arra akartak-e utalni, hogy Ayrton az aszfaltvizsgálás során maga kezd el visszaemlékezni életére, vagy sem, jó kérdés, de belelátni a dolgot, mert úgy váltunk át 1964-re. Sennát igen hamar elkezdték érdekelni az autók, ami apja foglalkozása miatt adott volt, így az, hogy a családi járgányba játékból beült a kormány mögé és esetleg be is indította, hiteles. Ehhez Sennának se kell lenni, biztos sokunk csinált hasonlót kicsiként, ha volt rá lehetősége, persze talán a kulcs elforgatása nélkül. Hogy most ilyet konkrétan a suliból kijőve is csinált-e a kis Beco, jó kérdés, de talán anyja vagy nővére általi sztoriként került be, egyeztetés útján.

Senna 79 84 004 Imola aszfaltja

Az eleven gyerkőclét se csak a versenyzők sajátja, de rájuk aztán pláne igaz, ahogy az is pontos, hogy ekkor gokartozott először a kis Ayrton, apja jóvoltából. A valódi felvételekről párat mind a doku, mind a végén a sorozat felhasznált, így aztán kellő eredeti alap volt ahhoz, hogy ezt korhűen és jól tudják ábrázolni. Nem csoda, hogy ezek után jön egy nagyobb időugrás, de végülis logikus, ha pedig bármi érdemleges családi anyag még publikálásra kerül a köztes időszakról, azt valószínűleg a Senna fiatalkorát bemutató, jelenleg még előkészítési fázisban lévő dokuban fogjuk megkapni, melyet a sorozat hatására ugyanaz a stúdió készít majd (a helyi brazil, nem a Netflix). A 007-es gokart ma már teljesen más asszociációt adhat az egyszeri nézőnek, ráadásul pont a Goldfinger évében járunk, ami már csak a DB5-ös Aston debütálása miatt is történelmi. Nem egész 7 és fél perc után beindul az igazi történet.

Senna 79 84 005 Beco Impala

ELSŐ RÉSZ – Hivatás

1979 – Gokart-világbajnokság, Estoril, Portugália

Az érdemi sztori egy olyan helyszínen veszi kezdetét, aminek még lesz jelentősége. Az 1979-es gokart-vb-n rajtolt a doku is, a sorozat pedig tovább erősíti az archívokkal való játszást, továbbá először mutatja meg, mennyire nem spóroltak a zenei felhozatalon. A „Black Betty” 1977-es, Ram Jam féle feldolgozása fut a gokartdöntőn. Érdekesség, hogy a szám 2004-es verziója a Spiderbait által erős motorsportos kötődéssel bír: a Need for Speed Underground 2-ben is felcsendülő változat rendre a Kamion Európa-bajnokság felvezető körei alatt szól, hogy a helyszíni nézők is kellőképp felspannolják magukat, mielőtt elszabadulnak Kiss Norbiék.

Röviden mi is történt 1964 és ’79 között? Sennáról már 3 esztendős korából fellelhető egy fotó, amin egy kis Jeepben ül (a helyi pedálos Moszkvics?), de miután egy évre rá megkapta a gokartját, 13 éves koráig csak gyakorolt, hivatalos versenyen ’73-ig nem indult. Mindössze 7 volt, amikor a család farmján már vezethetett apja ölében (a kormányázás és a sebváltás volt rábízva), ezt később flashbackként látjuk majd a sorozatban, igaz másik járgánnyal, mint amivel valójában történt, de az részletkérdés. ’77-ben már sikeresen gurult pályára külföldön is, brazil bajnoki címei mellé begyűjtötte a kontinentális elsőségét is, ’78-ben pedig debütált a világbajnokságon, melyet akkor Le Mans-ban rendeztek. Így értünk el a sorozat jelenébe.

Senna 79 84 006 Silva Auto Parts

Bár erről fix infót nem találtam, sejthetően azon a gokartpályán forgatták a jelenetet, melynek edzőtáborába a színészeket is beíratták felkészülés gyanánt. Hősünkre Ayrton Da Silvaként hivatkoznak, ez ekkor még helytálló, de túl sokáig megmarad ezen név a valósághoz képest, hisz már ’82-ben Sennaként versenyzett, míg a sorozat az F1-es debüt után, ’84-ben is még így említi. Pár szinkronhibán muszáj átlendülnünk („gokart bajnokká válhat” – épp csak kimaradt, milyenné), a mondatszerkezet megmosolyogató abban a formában, ráadásul Dél-Amerikából Dél-Afrika és utolsó versenyből utolsó szakasz lett valamiért… Senna már ’78-ban is a DAP gyári versenyzőjeként járta Európát apjával (át nem költöztek), ahol két komoly csapattársra lelt a brit Terry Fullerton és a holland Peter Koene személyében. A gokart-vb egy különálló hétvége (máig), ahol akkor a döntő egy háromfutamos minibajnokságként üzemelt.

Senna 79 84 007 Gokart 007

Ez volt az 1. olyan év, amikor pontegyenlőség esetén az elődöntő eredménye számított. Addig úgy ment a dolog, ahogy ma is logikus volna, Senna és apja pedig még ebben a rendszerben számolva hitték azt a leintés után, hogy a brazil nyerte a világbajnokságot. Ám hiába a parádés előzése holland riválisa ellen, hiába nyertek ezáltal mindketten 1-1 futamot és hiába lett pontegyenlőség, a ’79-es szabályok szerint ez már Koene-nek kedvezett (ugyanis Senna az elődöntőben balesetből próbált felzárkózni), így bár kb. 5 percig sokan ünnepelték Ayrtont, az téves volt. A sorozat ezt a történést dramaturgiailag felhasználja Jean-Marie Balestre és a sportpolitika behozására, holott bármennyire is kerestem, a jelek szerint a FISA elnöke nem volt jelen az eseményen. A szabályváltoztatás se spontán alakult és bár neki nyilván le kellett okéznia korábban, de egyáltalán nem Senna ellen történt a dolog.

Senna 79 84 009 kamera forog

Egy fogalmat itt nem árt tisztázni: a FISA a Nemzetközi Automobil Szövetség, tehát az FIA alatt működő külön Sportrészleg volt. Az F1-gyel való háborújukra most nincs idő (bajnoki státuszt elvesztő lement futam, törölt hétvége és bojkott is akadt a ’80-as évek elején), de elfogadható, miért akarták a készítők már ide bekeverni a francia elnököt. Számára a több száz általuk felügyelt rendezvényből az F1 csak azt az évi 16-17-et jelentette, amit a nyers számok tükröznek. Érdekes, hogy pont mostanság ismét komoly a feszkó a szövetség és az F1 között, a sportpolitika pedig egy esetet leszámítva Balesetre óta nem volt olyan kiélezetten jelen a bajnokság körül, mint ma. Az alkotói szándék tehát több okból is érthető valóságmásítást használt, reflektálva Balestre már akkoriban is tanúsított „minden esemény egyformán fontos” hozzáállására (s így indirekt a nem látszó háborúra), a mai kor szellemére, plusz előkészítették az 1984-91 közötti valódi csörtéket is.

Senna 79 84 010 Estoril 1979

Az újságíróból lett sportpolitikus a FISA élén 1978-91 között uralkodott, ’85-ben pedig már az anyaszervezet FIA elnökének is megválasztották, mely posztot ’93-ig töltötte be. Akkor váltotta le a sorozat utolsó részében is látható utódja, aki ’91 óta vezette a FISÁ-t, s végül általa lett egységes a szövetség, mivel nem érezték szükségét egy külön részlegnek. Mind Balestre, mind Fullerton jól el lett találva, Koene pedig csak jelentéktelen statiszta. Nyilván a smink sokat dob rajtuk, de mivel ez a legtöbbekről elmondható, így a későbbiekben csak ott térek ki a castingra, ahol érezhetően félrement. A színészi játékokról volt szó az 1. részben: senki nem tud elmélyülni a figurájában, cserébe nincs brazil szappanoperás érzés (sőt, sokkal inkább az Én még itt vagyok féle habitus érződik), de igazán kiemelkedni se tud bárki.

Senna 79 84 011 Balestre

Ami kimaradt: Senna ’80-ban ismét 2. lett a gokart-vb-n (egy másik holland ellen, akinek szintén volt esélye ’79-ben), de még autóra váltása után sem hagyott fel a versenyszerű gokarttal: ’81-82-ben is indult a vb-n és pár kiemelt futamon. Az egyik ilyet, amit sokan a vb utáni 2. legrangosabbnak tartottak, sorban 4x nyerte Fullerton, akivel ’78-80 között 3 szezonon át voltak csapattársak. Senna később rá emlékezett vissza, mint a legnagyobb riválisára, azokból az időkből, amikor a politika és a felhajtás sokkal kevésbé számított, s csak a valódi versenyzésen volt a fókusz. Terry jóval sikeresebb gokartos volt (’73 világbajnoka), de 3 szezonjuk során legendásan sok kettős győzelmet arattak. Ezek ellenére megmaradtak barátoknak, s bár Senna hiába akart tőle mindent ellesni, pl. a sátrából elkérni a köridejeit, hogy fejlődjön, amikor Fullerton megkérte, hogy ne, abbahagyta a brazil eme a hozzáállást, s nem romlott meg viszonyuk.

Senna 79 84 012 gokartsiker

A doku a ’79-es vb pár felvételével indít (tippre ezért kezdett a sorozat is érdemben itt), majd az ottani keretes szerkezet a Fullertonnal való idejük egy montázsával zár, amely biztosan sokkal jobban ki lesz fejtve a most készülő nagy doksiban. 20 év gokart után, ’84-ben vonult vissza a versenyzéstől, és a sorozat helyesen ábrázolja, hogy tehetséggondozó menedzserré és pályavezetővé vált: kezei alatt kezdett több F1-es, de Le Mans 24h és Indy 500 győzteseket is nevelt ki. Versenyhétvégén Fullerton és Senna ’83-ban találkoztak utoljára (F1-re nem járt Terry), Koene-nal pedig a ’84-85-ös Holland GP-ken.

Senna 79 84 013 Fullerton

A gokartos blokk egy időugrással ér véget, egyből ’80 végére csöppen a Netflix néző. Itt két, a 6 rész szinte mindegyikén végigmenő, elsőre fiktív figurának tűnő arcot ismerhetünk meg, akik viszont nagyon is valóságosak. Bár Senna főszerelője, a műhelytulaj inkább csak ihletődött, de a Thcé becenevű veterán gokartbütykölőről lehetett mintázva – azért kell ilyen óvatosan fogalmazni, mert a sorozatban nem mondják ki nevét, a brazil média hivatkozott így rá. A másik figura, a feka Mauro ’94-re már megörökölte a régi műhelyt és az Interlagos-i gokartpálya életében is fontos szerepet töltött be – ott kezdte anno a körözést Senna – és a Magyar Televízió meg is találta akkor, amikor az Egy cserép virág helyetthez készítették az anyagokat. A brazil sajtóban nyilván más megszólalásai is voltak, de ő azért nem mainstream figura, így a széria hozzáállása, részletgazdagsága az ő szerepeltetésében is kiütközik.

Senna 79 84 014 Koene

1981 – A tesztlehetőség és a kiköltözés Angliába

A műhelyi jelenetben bukkan fel Chico Serra, Senna barátja, aki azévben az F2-es Eb-n a McLarennel épp egyesülő Project Four Racinggel, Ron Dennis csapatával ment, s épp F1-es debütálása előtt állt (tehát helytelenül kezelik múltidőben), a Fittipaldi testvérek alakulatának új hazai reménységeként. A brit F3-at ’69-ben Emerson Fittipaldi, ’70-ben Carlos Pace (a máig használt brazil F1-es pálya névadója), ’78-ban Nelson Piquet, ’79-ben pedig Serra nyerte, így Sennának egyértelmű útja volt. Serra F1-es szereplése nem tartott sokáig, a Fittipaldiékkal töltött 2 szezon alatt 1 pontszerzés jött össze (majd a csapat megszűnt anyagi gondjaik miatt), ’83 elején pedig még mehetett pár futamot az Arrows-nál (mai rendszerben 3 pontszerzése lett volna és ezzel a legjobb szezonja), de aztán nem egész 2,5 év után kikopott, még Senna érkezése előtt. ’85-ben egy IndyCar beugrás után hazament és otthon versenyezve 3x nyerte meg a honi túraautó bajnokságot, plusz hosszútávú versenyeken is indulgatott.

Senna 79 84 015 Sao Paulo 1980

Az való igaz, hogy barátok voltak Sennával, hisz mind ő, mind a Fittipaldik Sao Paulo szülöttei, nagy volt az összetartás, mégis Emerson csupán képeken és sok utalással van jelen szinte végig, szerepelni – akárcsak a Rush-ban – nem szerepel. A Serra által elintézett Formula Ford teszt a valóságban ’81-re állt össze, így a sorozat itt pár hónapot csal, bár maga a holtszezon megegyezik. A szinkron a gringót yenkinek fordította, ami valahol érthető, de valójában egy ír csapatvezetőre utalnak. Csapatlapítása előtt volt Fittipaldi szerelője a Lotus-nál, mely szintén átszinkronizálódik „szerelőcsapattá”, amit a Van Diemen istállóra utalva hoz ki a magyar nyelvtan. Senna apjának válaszával szerencsére helyreáll a szinkron és nem okoz további félreérthetőséget, hisz ott már csak az egy szál szerelőre értve reagál.

Senna 79 84 016 Chico

Az egész családi Chevy Impala szál néhol hozzáköltés (elvégre fixen tudjuk, nem azt vezette először Senna), s apjának óraátadása is megírtnak tűnhet, de a családdal egyeztetve pont az ilyen apróságokra mentek rá, hogy bekerüljenek, szóval ez az ő hatásuk épp annyira lehet, mint az írók fantáziájáé. Az viszont helytelen, hogy egyáltalán nem tudott volna angolul Senna ’80 végén, hisz addigra 3 európai szezonon túl volt (láttuk is Fullertonnal a társalgást), s ’77-ben, 17 évesen leérettségizett, angolból is. Az már valós, hogy apja nem akarta veszni hagyni a családi céget, ahová Ayrtonnal számolt a jövőben, s a továbbtanulást is erőltette, hisz elsőre egy szemeszter után kibukott az egyetemről a gokart miatt. Senna akkori barátnője, Lilian régi nagy szerelme, gyerekkori barátságból szövődött románc, majd házasság.

Senna 79 84 017 Fittipaldi poszter

A ködös Albion helyett a kiírás szerint az angliai Norfolkban történik Senna első autós tesztje, ami tény és való, így volt, azonban itt a forgatási helyszín kissé kilóg. Norfolk ugyanis nem az a hegyes vidék, mint amelyik argentin területet megtalálták a forgatáshoz. A Van Diemen csapat főhadiszállásához legközelebb a snettertoni pálya található, ezt igyekszik reprezentálni az 1. részben említett Juan Manuel Fangióról elnevezett aszfaltcsík. A célegyenes valóban hasonlít (érdemes összevetni), pláne korhű, más kérdés, hogy az összes angol juniorfutamot itt vették föl, pedig nem minden bemutatott esemény Snettertonban történt. Ez részben spórolás, részben hasznosság miatt történt, hisz a replikaautókat gyártó, előzőleg bemutatott Crespi az ehhez legközelebb eső városban székel, szóval tulajdonképp van párhuzam a való élettel: mind a Van Diemen, mind a Crespi a nekik legkézenfekvőbb létesítményben vitte pályára a kocsikat. Snetterton ábrázolásnak amúgy egész jól működik, a szintkülönbségeket és saját maga többszintű keresztezését okosan elfedték a használt pályának. Az első itteni jelenet az a nyelvi kavalkád, amit részleteztem az 1. részben a szinkron kapcsán.

Senna 79 84 018 hegyes Norfolk

A csapatfőnök neve, Ralph Firman páraknak biztos ismerős. Ő volt Fittipaldi szerelője ’72-es vb címénél, aztán ’73-ban alapította meg csapatát. 2002-ig üzemelt, majd a ’99-ben bejött új amcsi tulajok beolvasztották saját érdekeltségükbe. Serra velük nyerte egyik juniorcímét ’77-ben, innen volt meg az ismeretség és a protekció. Ralph Firman Jr. 2003-ban került be az F1-be, a szintén ír gyökerű Jordan csapathoz, aztán amikor a Hungaroringen balesetezett, két futamot ki kellett hagynia. Ez nyitotta meg a lehetőséget Baumgartner Zsoltnak, hisz ő helyettesíthette. Na ezért lehet nekünk magyaroknak a név oly ismerős. A teszt akciódús felvételei alatt bekúszik az újabb nagy sláger, a „Highway Star” a Deep Purple-től.

Az esküvőn ismerjük meg Senna öccsét, a család pedig biztos adott a stábnak archívokat a minél pontosabb ábrázoláshoz, pár kép fellelhető a neten is. Itt Chris Norman és Suzi Quatro duettjét hallhatjuk, a „Stumblin’ In”-t. Az esküvőn ahogy Senna a pezsgőt a hajára önti, elég hasonló, ahogy a valóságban a ’88-as Japán Nagydíjon ünnepelt… de hogy ez direkt volt-e, az erősen kérdéses. Nem írták külön ki, de Eatonba költözött a friss házaspár, Norfolk közvetlen szomszédjába. Az esküvő februárban volt, a teszt márciusban, de jobban jött ki megfordítva a történet folyása. Firman is segített házat bérelni nekik, ahogy a csapat korábbi versenyzőinek, annyira pedig nem volt ellenszenves (vagy inkább hitetlenkedő), mint ábrázolták, hisz Serra már annyit mesélt évekig Sennáról. Valami valóságalapja Senna noteszének is biztosan van, ott később a készítők bakiztak egy fájót, majd érintjük, de azért azt érezni, hogy ebben a formában direkt előkészítik az írók a Prosttal való viaskodást.

Ami kimaradt: majdnem tökéletesen ábrázolják a további, otthon játszódó részeit Beco és Lilian házasságának, ahogy a lány egyre idegenebbnek érzi magát, honvágya lesz és pont, akiért megtette a nagy kiruccanást, ő se foglalkozik vele úgy, ahogy igényelné. „Ayrtonnak két szerelme volt: a versenyzés és én. Ebben a sorrendben.” – mondta később. Mikor egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a karrier a nagyobb hajtóerő, egyre inkább eltávolodtak egymástól. Pár hónapra beköltözött hozzájuk egy közös, gyerekkori barátjuk, Senna egyik legjobbja, aki teljesen kimaradt a sorozatból… ami már csak azért is meglepő, mert hiába a Netflix nagy tőkéje, nem kaptak az alkalmon és nem tettek bele meleg karaktert, holott ő bizony az volt.

Senna 79 84 019 Firman Sr

Amikor a válás hivatalos lett, a mindig nagyszájú és prosztó hírében álló, riói Nelson Piquet, aki ’81-ben nyerte 1. F1-es vb-címét mondott egy merészet: Ayrton biztos a másik lyukra játszik és azért mentek szét az asszonnyal, mert szeretőként költözött oda a régi barát. Komoly pereskedés jött, szúrta Liliant is. Piquet nagyon durván mellékszerepesítve lett, pedig ezért és a brazilok hazai megosztottságának a rongyrázó rióiak és a szegényesebb Sao paulóiak közt, ő lett az első negatív figura Senna szemszögéből, de ezzel a doku se foglalkozik. Említettem, hogy Sennáék környéke mennyire összetartó, a brazilok belviszálya pedig a Nagydíjukra is kihatott: ’72-80 között egy kivétellel Interlagos (Sao Paulo) adott otthont a futamnak, hisz a Fittipaldik és Pace voltak népszerűek, majd ’81-89 között Rióban (Jacarepagua) rendezték, Piquet miatt. Utóbbi pálya a 2016-os olimpia miatt már nem létezik.

Senna 79 84 020 Formula Ford teszt

A Nagydíj ’90-ben a Senna mániával visszatért az alaposan átépített Interlagos-ba, s máig maradt. Láttunk ott játszódó jelenetet a Rush-ban, forgattak náluk egy kamionos filmet a Netflix-re és egyetlen jelenetért – meg a pálya szkenneléséért – a Senna stábja is benézett. Piquet-re később még visszatérek, az őt játszó színésszel kapcsolatban lesz az egyik legnagyobb álleesés. Veteránként már sokszor Senna pártján állt a Balestrével való vitáknál.

Senna 79 84 021 hitvesek

1981 – A Formula Ford szezon

A füzetes jelenetben Senna kiemeli csapattársát, az argentin Enrique „Quique” Mansillát. Az ő karrierjének legfontosabb mozzanata végül ez lett, rivalizálásuk után anyagi nehézségekbe került a falklandi háború miatt. ’83-ban az F2-ig eljutott, de feljebb már nem, így Észak-Amerikában próbált szerencsét, de csak 3 IndyCar rajtra futotta ’85-ben. Hamar visszavonult, arany- és gyémántvadásznak állva ’90-ben félévre elrabolták a libériai polgárháború során (sorkatonai múltja segítette átvészelni), váltságdíjat követelve. Hazatérve túraautós csapatot alapított, mely otthon nagy sikereket élt meg, nemzetközi porondon pedig tavaly kis helyi indulóként egy régóta lesajnált, ’18 óta világszinten nyeretlen Peugeot-val majdnem behúztak egy futamot Michelisz Norbiékkal a mezőnyben. Kalandos életút az övé, bőven filmalap.

Senna 79 84 023 Anglia

Jópofa, de megmosolyogtató, hogy a pálya tele van zászlózva és molinózva a Formula Ford felirataival, az ábrázolt formájában fiktív kommentátor pedig mint egy teniszbíró egy emelvényről az egész versenyt oly pontossággal tudja lekövetni, mintha be lenne kamerázva az utolsó zeg-zug is… a ’80-as évek elején… egy csak kicsi, nemzeti szintű helyszínen… a legkisebb Formula kategória országos bajnokságában. Aha. Engedjük el. Senna ’81-ben Brands Hatch-ben 5, a Mallory Parkban 4, Snettortonban 3 hétvégét tejesített, így az egyetlen forgatási helyszín ismétlődése végülis megidézi ezt, de azért jó, hogy nem konkretizálják az adott futamokat különböző kiírásokkal. Senna ezt a szezont még tényleg Da Silva-ként vitte, amit pedig a kommentátor az első versenyjelenet leintésekor mond, az a valódi brit beceneve volt. Lilian mondjuk biztos nem a pályán halotta először férjét Harrynek / Harringtonnak nevezve. Az angolok tényleg megszenvedtek a pontos kiejtésével, pedig nem is magyar…

Senna 79 84 024 notesz

A Van Diemen futtatott még egy latin-amerikait, a mexikói Alfonso Tolenado személyében, aki a két dudás csörtéiből általában el tudta halászni a lepattanókat, s végül 3.-ként zárt a bajnokságban. Neki csak a kocsiját látjuk, egy kaszkadőr játssza. Ő az F1 helyett a legendás C csoportos hosszútávú világbajnokságban kötött ki és fia is versenyezni kezdett. 2016-ban 57 évesen ment el „hosszan tartó betegség után”. Az első mutatott versenyjelenet megfelelőjét nem leltem, ami nem zárja ki, hogy ne történt volna meg, de gyanúsan inkább a lesipuskás ottlétre volt csak kihegyezve. A Firmannel való viszony is jobb volt, mint mutatja a sorozat.

Senna 79 84 025 Mansilla

Ezután jön a Rush-hoz hasonló jelenet, ahol Hunt fejben végigment a monacói pályán, majd besétál Olivia Wilde. Lilian elmondja hány gyereket szeretne és „a jövőbeli fiának gondolt nevét” (figyeljük a részleteket!). Arról is beszélt, lenne hely gyerekszobának a házukban, azaz ő kész lett volna nem csak 1 évig ott maradni férjéért, HA. A dolog szomorú része viszont kimaradt: Senna egy ponton ugyanis teherbe ejtette a lányt, aki azonban később elvetélt. Ezáltal még eggyel kevesebb érv tartotta Angliában. A válást ez is kellőképp segítette, Senna pedig ezek után óvatosan bánt az apasági kérdéssel, nehezebben adta be derekát későbbi nagy szerelmeinek, ám utolsó élettársával elvileg kész lett volna rá – csak nem élhette meg.

Senna 79 84 026 Brian Jones

A következő versenyjelenetet könnyebb beazonosítani, Keith Sutton fotóssal Thruxtonban ismerkedtek meg. Ő ’80-tól tavalyig volt aktív, több, mint 700 F1 hétvégén hivatásosként. Akkor egy brazil magazinnak fotózta a kint versenyző juniorjaikat, Sennával pedig hamar összebarátkoztak és kvázi saját fényképésze lett. A rajtnál az övhúzás oké. Jön egy érthetetlen szinkronhiba (mégis milyen címet kell megvédjen Mansilla egy sima pozíciócsatában? Csak a saját helyezését próbálta), miközben bekúszik a következő slágerlistás dal, a „20th Century Boy” a T. Rex-től. A helyezések keverednek: Senna a szezonnyitón még 5. volt, 3. a két csapattársa mögött Thruxtonban, majd az 1. győzelmét már Brands Hatch hozta el, szóval ezért se írták ki a helyeket és időket, mert az egész egy nagy remix.

Az átfutó százlábúval az operatőri munka valami csodálatos, történeti szempontból pedig előkerül Kaya Scodelario fiktív riporterkaraktere, akiről az 1. részben hosszabban értekeztem. Mivel ő nem valós, csak a valóságra reflektáló pillanatinál fogok kitérni rá, szerepe teljesen érthető viszont, egy komolyabb egyszerűsítő figura bőven elfér egy fikcióban. De hogy miért lett „első befutó” a szinkronban az első győzelemből, nagy talány. Laura (azaz Kaya) és Ayrton hol tegeződnek, hol magázódnak, ez viszont nem szinkronbaj, az eredeti is ingázik a közvetlen és a hivatalos jellegű párbeszédeik között, ezt pedig csak így adhatták át a mieink.

Senna 79 84 027 tengerpart

Laura karakterében az igaz, hogy Scodelario tényleg brazil származású, ezért aztán nem volt gondja a többnyelvűséggel. Senna technikai memóriája hamar kiütközött, s bár elfogadható, miért itt hozták már be ezt a szálat (még ha a konkrét eset valóságalapja kérdéses a remix-elésben), lehetett volna jobb, az F1-es újoncévében lévő sztorival bemutatni hasonlót, de erre majd akkor kanyarodok ki. Laura és Lilian beszélgetése egy klasszikus forgatókönyvírói átkötő, az oldalborda szüleitől kapott levele viszont nagyon elvész, ott tuti kivágtak jelenetet.

Senna 79 84 028 Sutton

Ekkor váltunk a gokart óta elsőként helyesen ábrázolt versenyre, a Mallory Parkba. A pálya mellett álló nézők a füvön mai szemmel furcsák, de a Rush-ban láttuk, hogy alig 5 évvel korábban még az F1-ben is simán feküdtek fotósok Monzában, Monaco meg még komolyabb volt a ’60-as évekig – egy kis pálya kis helyi bajnokságában a biztonság akkoriban kb. tényleg ezen a szinten tartott. Senna és Mansilla ütközésénél a dramatizáció annyi, hogy Ayrton ott nem adta fel a futamot, visszatért az utolsó kört befejezni, de a bunyó az teljesen hű.

Senna 79 84 029 szorosabbra

Sőt, az is stimmel, hogy e hétvégén Sutton már előre lebeszélten Senna személyi fotózását is vállalta. Ayrton tudta, meg kell hódítania a médiát, mondjuk a jegyeladásokról való diskurzus nem a Formula Fordban, hanem az F1-ben igaz. Az egész rész hemzseg pár olyan mondattól Senna szájából, amiket F1-esként hangoztatott, ám filozófiája nyilván korábban kialakult, így annyira nem lóg ki az írás. Fullertonnal ’83-ig szintén folyamatosan tartotta a kapcsolatot, szóval bőven találkozhattak kocsmázás közben, ha már közel laktak egymáshoz, bár nyilván ez az egész szcéna ebben a formában kitalált. Amit Fullerton mesél Suttonnak, miszerint Senna egyszer belökte a medencébe… hát erről konkrétan nem tudunk, de Gerhard Bergerrel ’90 és ’92 között sokat mókáztak, s mivel az teljesen kimaradt, eképp idéződik meg.

Senna 79 84 030 100 zal fut

Látjuk, ahogy Senna anyja megkapja az első csomagot fiától, melyből aztán komoly fotó- és cikkgyűjtemény született, ebbe nyert a stáb betekintést az anyaggyűjtés során. Szintén levélbontogatásra váltunk, csak már Angliában. Liliantől elhangzik pár név: Frank Williamsszel, Peter Warr-ral és Ron Denisszel később találkozunk (bár előbbivel jóval előbb foglalkozhatott volna a széria), utóbbi konkrét főszereplővé válik, Marco Piccinini pedig a Ferrari csapatfőnöke volt – az öreg Enzo még élt, de a Rush-ban láthattuk, hogy az aktív főnökösödést már korábban átadta másnak. Ő maga inkább csak sportpolitizált, szerződéseket kötött és egyéb ügyvezetéseket intézett, szóval kellett egy effektív, a pályákra kiutazó operatív csapatfőnök. Szólnak arról legendák, hogy Senna és a Ferrari a ’90-es évek végére előzetesen megegyeztek, de ez elég szürkezóna. Senna leveleket tényleg írt, csak már ’82-ben. A házastársi vita előtt mond egy „adódnak új lehetőségek”-et, ami ’83-as F1-es tesztjeire passzol, melyek szintén kimaradnak, a doku is csak egy gyors montázsban foglalkozott velük.

Senna 79 84 033 latin temperamentum

Nincs kiírva, de ugrik pár hónapot a sztori, Senna anyja zsinórban 5. győzelme után beszél Becóval, ez elvileg az egyik legrégebbi fennmaradt rögzített telefon alapján került be. A pályán Suttonnek egy bizonyos esős győzelmet említ, ami valójában az 1. diadala volt Brands Hatch-ben, csak azt mi a remix miatt szárazpályán láttuk (akadt még 1, de az nem hónapokkal előtte, hanem a nagysorozatában), holott Senna esőmenősége fontos eleme pályafutásának, fura, hogy ezt mindjárt az elején nem akarták kiemelni. Az ott bedobott ruhamárkás szerződés eredményét látjuk később, a bedobott név viszont nem szerepel: Dennis Rushen a kihagyott ’82-es szezon során volt fontos. Ekkora részletgazdagság közepette gyanúsan kivághatták.

Senna 79 84 035 csomag

Az epizód végén mutatott futam ismét Thurxtonban zajlott, a fűre való kiszorítás viszont még a bunyóhoz vezető korábbin történt, szóval ismét itt a remixfaktor. Az valós, hogy sorozatban 6., összesen 12. győzelmével (éves rekord) biztosította be bajnoki címét Senna. Az addig rosszul ábrázolt helyi kommentátor, Brian Jones az ünneplés közbeni interjúnál lett először 100%-osan pontos, valóban neki mondta el Senna a visszavonulása tényét, pedig ezt akár Laurával is bejátszhatták volna. Nem látjuk, de a szezonzárót (20. futam) még teljesítette Ayrton (azon nem nyert), ill. a kettő közé eső gokart-vb-vel is tett egy újabb próbát.

Senna 79 84 036 PR

Firmannel és Mansillával tisztázták a korábbiakat (volt mit a főnökkel is, csak másért, mint láttuk), ez megjelenik az örömitt közepette. Senna az októberi, bajnokságon kívüli záróeseményt már kihagyta, bár oda még mehetett volna, csak betöltötték ülését. Suttonnel inkább leveleztek, mintsem telefonáltak volna, a hívások jellemzően Firmannel zajlódtak, de így tudtak átkötni a kocsmai jelenetre. Dick Bennetts és Alex Hawkridge említései korai előreutalások, szintén írói döntés. Október közepén aztán Piquet Las Vegas-ban bebiztosította 1. F1 bajnoki címét, ezt archív felvételeken láthatjuk, miközben Senna még pakol ki a hazaköltözés után. Ekkor bekúszik a rész utolsó sláger betétdala, a „More Than a Feeling” a Bostontól, s most utoljára ugrunk nem zavaróan évet.

Ami kimaradt – 1982: a válás ’82-ben megtörtént, Lilian nem ment Sennával vissza, ám a régi barátság megmaradt a családdal. A sorozat ’83-ra fókuszál, de mi történt ’82-ben? Ayrton ekkor váltott apjáról anyja nevére a jobb média miatt, lévén az ritkább és megjegyezhetőbb. Két bajnokságra koncentrált, a Formula Ford 1600-ból fellépett a 2000-be, ahol a briteknél 17-ből 15 futamot, az eb-n pedig 8-ból 6-ot húzott be, természetesen mindkettő bajnoki címével együtt. Egy pontozáson kívüli eseményen se talált legyőzőre, az év végén pedig egyetlen versenyre bemutatkozhatott a brit F3-ban – azt is nyerve. A F2000-ben a Rushen Green és a Van Diemen közös nevezettje volt, az F3-ban pedig a West Surrey Racingnél ment, ahol épp Mansilla helyét vette át. A pályán a zászlók és molinók hirtelen mind F3-at mutatnak, s már a ’83-as bajnokság 10. versenyére ugrunk – addig sok minden nem történt, 9/9-es mutatóval állt Senna, sőt ha a ’82-es zárót is vesszük, 10-es sorozata volt.

Senna 79 84 037 Ford siker

MÁSODIK RÉSZ – Eltökéltség

1983 – A Brit Formula-3 szezon

Ami kimaradt – 1983: Brian Jones magyar hangja lecserélődött, miközben az 1. epizód utolsó snittjével nyitunk, amiről hamar kiderül, hogy már nem is a 10., hanem a 18. futama a bajnokságnak. Senna 9-es nyerőszériája alatt Martin Brundle 8 második és 1 harmadik helyet szerzett, majd mikor Senna ezek után 3x kiesett, azon futamokat mind Brundle vitte, így hirtelen nyitott lett a csata. Ezután jött újabb két kettős győzelem (1 ide, 1 oda), majd egy mindkettejük kieséséhez vezető egymásra hajtós baleset, hasonló, amit Max Verstappen és Lewis Hamilton hoztak össze 2021-ben Monzában. Az F3-ról már volt TV adás, így több felvétel maradt róla fent, de ez pont épp amatőr. Az eset 1:06-tól – kár, hogy kimaradt, már csak Senna reakciója miatt is, hisz ekkor jött ki belőle először a társaiért aggódó hősénje:

A 16. futamon Senna nyert Brundle előtt, a 17.-en pedig Brundle, míg Senna kiesett. Az év addigi mérlege tehát: Senna – 11 győzelem, 1 második hely, 5 kiesés / Brundle – 5 győzelem, 10 második, 1 harmadik hely, 1 kiesés. Így értünk el a cold open jelenébe, amibe igazán in medias res mód csöppenünk, pedig elég jellegzetesen alakult addig a párharc, szóval tuti már itt kijött némileg a megkurtított epizódszám. A West Surrey Racing vezetője, Dick Bennetts Új-zélandi bevándorlója az Egyesült Királyságnak, pont, mint Bruce McLaren volt. A csapat ’81-ben alapult, friss tehetségkutatóként a főnök hamar kiszúrta Sennát, de még nélküle, újoncévükben is megnyerték a brit F3-at. A Senna életében később fontossá váló Mika Häkkinen és Rubens Barrichello szintén ünnepelhettek náluk. F3-ban több, mint 70, a Brit Túraautó Bajnokságban (BTCC) pedig már 100+ győzelemnél járnak. 11 szezon alatt 5x vitték az F3-as címet, a BTCC-ben pedig 5 egyéni és 4 csapat trófeát szereztek összetettben. Pár hétvégén a túraautó-vb-re is eljutottak, legutóbb Michelisz Norbi újoncévében.

Senna 79 84 038 Laura 1981

Az ellenfél Brundle csapatát sokkal többen ismerhetik: nem máshol ment, mint a ’80-ban létrejött Jordanben, amit Firman fia és Baumgartner Zsolt miatt már érintettem. Szomorú aktualitása van a legendás alakulatnak, melynek jogutódja az Aston Martin F1, s még ott – csak már új épületben – üzemelnek, ahol a márciusban elhunyt Eddie Jordan is működtette a gárdát. Ő az egyik legszínesebb egyéniség volt, a sorozat sajna nem szerepelteti. ITT értekeztem róluk bővebben. A pikantéria, hogy ’82-ben épp Jordan adott ingyen tesztet az F3-ban Sennának, bízva abban, hogy őt választja a Ron Denisszel akkoriban kapcsolatba lépő ifi.

Senna 79 84 039 Piquet TV

A kettős kiesést magával hozó baleset nem az 1. ütközésük volt riválisainknak, a korábbit Brundle fifikásan okozta, melynek eredményeképp Senna kiesett, de hiába hívtak be nézőket a felügyelők az óvás kivizsgálására, az Martin szűkebb hazai pályáján történt, így nem lett büntetés. Senna nem tudta elfogadni a vereséget, nem látta be, hogy néha jobb a 2. hely, még akkor is, ha „az az első, aki veszít”. Így aztán sorozatos balesetek, akár időmérős kizúgások kísérték, a licenszére pedig akkoriban nem bevett szokásként büntetőpontokat osztottak a felfutásos eset után. Ez időtájt már túl volt az F1-es technika megízlelésén is, de arról később. Ahogy Balestre és a sportpolitika behozása reflektált napjainkra a gokartos blokkban, úgy most is kapunk egy, leginkább manapság felkapott témaábrázolást a brit rajongókkal.

Senna 79 84 040 F3 dominancia

Az F1 bölcsője Anglia: 10 csapatból 7-nek van kiépített központja az F1 szilícium-völgyének nevezett területen, legyen az német, francia, osztrák vagy amcsi színekben futó egylet. A maradék 3-ból pedig egyikük Red Bull tulajdon, s az istálló egy része az elmúlt 2-3 évben beépült az anyacsapat főhadiszállása mellé – Angliába. Az F1 globális TV közvetítéseiért és a streamingszolgáltató F1 TV-ért ők felelnek, sok influenszer is tőlük való. Náluk volt az 1. vb futam. Sokszor a felügyelőnek behívott ex-versenyző szintén brit. Nagy tehát a hazahúzás részükről, mindig az volt, de az elmúlt években, a Hamilton éra óta pláne érzékelhető a British Bias-nak nevezett jelenség, melynek célkeresztjében hol épp Nico Rosberg, hol Vettel, hol Max Verstappen állt, igazából mindegy ki, ha épp verseng az aktuális hazai kedvenccel, Hamiltonnal, vagy Norrisszal. Na meg azok a kommentálások már a hőskorból…

Senna 79 84 041 kanyar figyelem

A focihuligánként ábrázolt fanok ezt a habitust próbálták megszemélyisíteni, utalva Brundle főképp általuk megúszott büntetésére. Bármily meglepő, az valós, hogy nagy tömeg volt a versenyen, addigra a TV és a média felkapta a Senna-Brundle párost annyira, hogy komolyan benépesedjenek a pályák. Senna úgy gondolta, hogy nem csak Martinnal küzd, hanem Nagy-Britanniával, hisz míg argentinnal csatázott, vagy kérdés nélkül dominált, még szerették és befogadták új lakhelyén, de amint egy helyi a kihívó, mindenki ellene szegült. A jelenet viszont fiktív ebben a formában, hisz Senna thruxtoni műszaki hibája nem a pályán leállós, hanem a box-ba még visszaérős féle volt, így nem szállhatott ki vérszomjas ellendrukkerek és kárörvendők közepette. A csapat 3 szezonja és 65 versenye alatt ez volt az egyetlen technikai kiesésük. A British Bias-t brit filmként a Rush is használta, amikor elhallgatta Lauda egyik extra teljesítményét (törött bordával futamot nyerni) és Hunt, a hazai nézők nyomására kialakult balhéját – ezekről részletesen itt. Az, hogy még Da Silvaként említik, nem csak a valósággal, hanem a képpel is ütközik, hisz az autó oldalán már a Senna olvasható.

Senna 79 84 042 Bennetts

Hogy Peter Warr, a Lotus aktuális vezetője kint volt-e a versenyen, arról nem találtam pontos infót, de van rá esély, hisz Sennát régóta figyelte. A Lotus-nál 1970-76 és ’81-89 között töltött időt, s amikor az alapító-tervező-főnök Colin Chapman elhunyt (nem sokkal egy bedőlt üzletkötés után egy bizonyos John DeLoreannal, de az egy másik sztori), akkor lett teljes jogú csapatfőnök. Fittipaldi Lotus címénél így jelen volt, a csapattól távol töltött 5 évből pedig 2-ben a Fittipaldiknál szolgált, pont ’81 elején is, amikor debütált Serra, aki oly sokat regélt fiatal barátjáról. Nagy család ez az autósport, sok összefüggő brazil szappanoperai szállal. Warr valóban a legkomolyabb szándékot mutatta arra, hogy Senna ne csak teszteljen náluk.

Senna 79 84 043 aquaplaning

Az interjúnál Jones szinkronhangja egy újabb cserén esik át, gondolhatnánk, de nem, itt a BBC riportereként egy másik hasonló fószert látunk. A 9 futam alatti 6 kiesés statisztikája stimmel – Brundle ez alatt 6 győzelmet szerzett. Hogy pontosan ez az interjú megtörtént-e, nem tudom, de a BBC-nek biztosan nyilatkozott többször is Senna, s bár itt kontextust hozzáadó megírtságot is kiszagolhatunk, reális, hogy az anyag megvan a BBC archívumban valahol, mert annyira életszagú. Brunde castingja nem sikerült túl jól, a fiatal képmásából megpróbálták kihozni, amit lehetett, de a sorozatvégi felbukkanásánál már kiütközik a baj. Laura életútja a szülési szabi után az egyik legnagyobb lapnál, az Autosportnál folytatódik.

Senna 79 84 044 Peter Warr

De mi volt ez a motormizéria? Mind Senna, mind Brundle a Toyota neve alatt futó, olasz fejlesztésű Novamotorral indultak, ám a 10. futamon (Senna 1. kiesése, Brundle 1. győzelme) felmerült, hogy Jordanéket kiemeltebb partnerként kezelik, így Bennetts a McLarenhez és a Judd motorépítőhöz fordult tuningolási segítségért. Két hétvégével későbbre biztossá vált, hogy mások a paraméterek, de ekkor volt a sikertelen óvás Brundle ellen, amiért Bennetts valóban csak szélmalomharcnak érezte volna ezért is szólni a brit szövetségnek. Ezek után agresszívabb szárnyállásokkal próbálták kompenzálni a hátrányt, ami ideig-óráig bejött, de nehezebben vezethetővé tette a kocsit. Sennáék ebben a tudatban 6 versenyt legyűrtek, s mivel nem akarták ezt az aspektust az alkotók elhallgatni, dramaturgiailag későbbre kellett tenni.

Senna 79 84 045 fanatikus britek

Picit lassít a rész és a magánéleti szálak folytatódnak: Senna kibontja a megvarrt kesztyűt (remélem nem a ’81-ben elküldöttet kapta vissza 😀 ), a gokartos feka haver válogatáskaziját, a válókeresetet Liliantől (ami a valósághoz képest ugye kései, de meg kellett mutatni) és egy kazettát unokahúgáról, nővére lányáról. Újranézi az esküvő VHS-t, ez számunkra addig nem látott jelenetet ad, ezzel a szereplők mellé +1 epizódszámot. Érdekes, hogy amikor a szülőkre váltunk, Senna apja már tényként kezeli Brundle erősebb motorját, ami a valóságban okés volna, de a forgatókönyv épp csak most fedte fel – habár az említett levélben megírhatta Ayrton. A 19. futamot nem látjuk, csak a pontállást: Brundle nyert, Senna pedig elfogadta a 2. helyet. A szezon során anyja kétszer meglátogatta fiát, a fináléra pedig a teljes család (és Tché is) elutazott, ezt az elemet tehát egyszerűsítették, a sorozatban csak anyja megy ki a záróra.

Senna 79 84 046 BBC riporter

Ami kimaradt: az a brit bajnokság döntője elé eső két esemény. Brundle benevezett a szintén Angliában zajló eb futamra, ahová Senna csak nézőként ment. Ez lélektanilag érdekes hatású lett, hisz láthatta, ahogy Martin ledominálja a mezőnyt, amibe addig néha Senna is indult – de a másik, korábbi brit fordulót szintén Brundle nyerte. Akadt azonban még egy verseny a nagy döntőjük előtt, a Formula-3-nak először kiírt Makaó GP, mely a világ F3-as sorozatainak legjobbjait meghívásos alapon kérte föl. A Nagydíjat 1954-60 között sportautóknak, majd ’61-82 közt szabad és ’74-től helyi formula kategóriáknak, ’83-tól a covidig pedig az F3-nak írták ki, s a legnagyobb F3-as eseménnyé vált. A vírus alatt háromévnyi F4 pótolta. 1990-ben, még F1-ezésük előtt Michael Schumacher és Mika Häkkinen egy híres ütközést produkáltak, tényleg rengeteg későbbi nagy név (akár F1-en, akár azon túl) indult és nyert Makaóban.

Senna 79 84 048 F3 pontok

Tippre a büdzsébe se fért bele a párharc ezen fejezete. A Jordan 3 autót indított, a West Surrey csak Sennát, de mindkét fél élvezte a Marlboro és az 1977-83 között F1-ben induló hongkongi csapat milliárdos tulajának támogatását, így nem kellett az anyagiakon aggódni. Senna a pole-ból mindkét futamot behúzta, míg Brundle a 3. helyről indulva 18.-ként zárt az 1., és 4.-re zárkózott fel a 2. futamon, szóval ez valamennyire visszaadta Ayrton önbizalmát, a lélektani hátrány csökkent. Olyanok indultak még itt, mint a gyári VW csapat; James Hunt öccse, David, vagy Jean-Loius Schlesser és Gerhard Berger, akikkel később fontos pillanatai születtek Sennának. Az összetettben 10. lett Brundle. Makaó a túraautósoknak hasonlóan nagy eseményük (Michelisz Norbi 1. vb futamgyőzelme és 2-3. világcím szerzése itt történt), a motorosoknak pedig a Man szigeti őrület mellett a másik legveszélyesebb találkozójuk.

Senna 79 84 050 Piedmont

A szezonzáróra kiderült, azért különböző a két Novamotor, mert Jordanék közvetlenül az olasz központból kapják a legfrissebb fejlesztéseket, míg a West Surreyhez az angoloktól csak később jutnak el azok. A sorozatban megemlítik Silverstone-t, még jó, mert annak nem lett volna eladható a forgatási helyszín. Bennetts 3 futammal a vége előtt bizonyosodott meg 100%-ban arról, hogy más a motor – tehát ebben helyes a sorozat, hogy onnantól kezelik tényként – és az ominózus gépátvétel után felhívta a Novamotort. Minden újdonságot így se kaphattak meg, de az új oldaldobozt igen, ami eléggé bosszantotta Eddie Jordant. Meglepő, de Senna tényleg saját kocsijával sprintelt le olaszba, csomagtartójában a motorral, ebben tehát nincs túlzás. Máskor is küldték a mérnökökkel egyeztetni – de hát az országon belül volt…

Senna 79 84 051 nemzeti 11

Itt bekúszik egy brazil sláger (ki nem tértem rá, de volt már korábban is), miközben kezdődik kiszíneződni a valóság. A szoros időterv, az aszfalt elfogyása és a farmok közötti keringés, no meg a Novamotor szerelője, Tomasso mind csak kitaláció ezen formákban. Stefano Modena, aki ’89-ben Brundle csapattársa volt az F1-ben, ő is jelen volt Senna olasz látogatásánál, a sztorit pedig közös évükben mesélte el Martinnak. A sorozatból kihagyják, de az egész jelenet az egyik legmegírtabb az 5 óra során, bár egyáltalán nem bántó módon, nyilván kell pár ilyen. Ellenben még arra is ügyeltek, melyik alkatrész volt pontosan eltérő a két specifikáció között. A szinkron itt kicsit sántít az igeidőkkel, de tárgyi tévesztést nem okoz. Jópofa, ahogy kitérnek a ’82-es foci vb olasz-brazil meccsére. Az olasz-angol-portugál váltások itt is elvesznek, de egyik eredeti hangsáv se törekszik a tökélyre, ne szidjuk a magyart. S hogy miként lehet az egészet még inkább sztereotipan megírni? Hát egy jó itáliai tésztázással!

Senna 79 84 052 Tomasso

Az egész kiszínezése legkésőbb akkor szemet szúrhat bárkinek, amikor kiírják, hogy Senna alig 4 órával a verseny előtt tért vissza, már javában a hétvége közben… és a gépátvétel? Adódik, hogy a filmes húzásként működő fogadás se látott túl sok igazságtartalmat. Ahogy Ayrton és Dick sétálnak be a garázsba, az időmérő még jövőidő, majd amikor Senna elkezdi letapasztani az új oldaldoboz hűtőjét, bármiféle átkötés nélkül máris a futam elé kerülünk, ami így elég hirtelen. Az oldaldoboz cserét nem közli a széria, ám a letapasztás valódi kockázat volt Sennától. Na nem spontán ötletként, hisz előző héten sokat gyakorolta a menet közbeni letépési mozdulatot. A BBC riporter szájából a magyar szinkron kispórolt egy szót, a „szezon legutóbbi 11 futama alatt” lenne a helyes. Peter Warr a szezonzárón inkognitóban – tehát nem teljes csapatszínben – valóban kint volt, de ha igaz, csak a futam után beszéltek a brazillal.

Senna 79 84 053 necces

Amit Warr említ, hogy 4 cím 2 év alatt, az még a cikket részletesen olvasók számára se jöhet ki, de nem helytelen. A ’81-es Formula Ford szezon során ugyanis 2 értékelésben is bajnok lett, de ezt mind az alkotók, mind én leegyszerűsítettem. ’82-ben aztán jött az F2000 brit és eb elsősége, így pedig már megvagyunk. A zárást Thuxtonban futották. Fölös kiszámolni, hogy a forgatás helyét pontosan hányszor használták melyik aszfaltcsíknak, a sok remix összemossa. A háborús hangulatot emelve, Brundle kocsiján a „racing for Britain” felirat tényleg ott díszelgett, nem írói fokozás. Az, hogy Dick a rajtrácson, pillanatokkal a start előtt adja oda Sennának a kesztyűjét, az… ha nem is lehetetlen, elég messziről jött ötlet. És nyilván Senna anyja sem csak beesett az utolsó pillanatban, de az a szál eleve nagyon filmies.

Senna 79 84 054 terroristaszalag

A letapasztott hűtőrács 5 kört bírt biztonságosan, utána kellett kitalálni, hogy akkor hol alkalmas a letépés. Amikor még Firman a rajtrácson jobban meghúzta Senna övét, hogy eggyé váljon az autóval, az már ezt az esetet készítette elő, hisz itt Senna saját elmondása szerint – az első sikertelen kísérlet után – egyáltalán nem érezte a kocsit, mivel csak zötykölődött benne a kicsatolás miatt. A feszültséges mozdulat befejezése után még pár kanyart ki kellett bírjon kibiztosítva. Sajnos bármennyire kutattam a cikkhez, nem leltem a valós felvételt erről, de ha valaki tud egy tutit, nyugodtan kommentelje! Az egyetlen pontatlanságot itt csak a forgatási hely adja, hisz nem tudták egy hű sikánnál leforgatni a sikertelen próbát.

Senna 79 84 056 a nagy tali

A bajnokságba 20-ból 17 eredmény számított, a 3 legrosszabb eldobható volt. Mivel Senna így nem bukott, ezen múlott a cím, hisz Brundle-től a zárón elért 3. helye és ami fontosabb, 1. győzelme sem számolt, mivel ott közös eseményen az eb mezőnybe nevezve a briteknél nem kapott pontokat. Erre utólag élete legnagyobb baklövéseként emlékezett, pedig akkor teljesen logikus volt, hogy Senna 9/9-es sorozata árnyékában inkább a nyitottabb eb-re hajtsanak rá. Brundle egyetlen kiesését Ayrton okozta, amúgy mindig dobogóra állt (7x 1., 10x 2., 2x 3.).

Senna 79 84 058 extra matrica

Senna 12 elsőséggel zárt, a korábbi ’78-as Piquet rekordot (8) megdöntve. Nelson azon év végén debütált az F1-ben. Az itteni bajnoki interjúra aztán csak felhasználták Laurát, bár ki nem találtak külön nyilatkozatot, lecsapták az anyaszállal és a JPS „nem brit” kicsengésével a necces térfelet. Utána egyből átlendülünk az epizód dramaturgiailag következő fejezetébe.

Senna 79 84 059 Edward Thomas

1983-84 – Bekerülés az F1-be és a 0. villanás (avagy itt már zavarók a kimaradások)

Az ünneplésről az anya hiányzó főztjére váltunk, ahol a kesztyű saga is folytatódik. No meg először kerül szóba a konkrét F1-es szereplés és a Lotus, akik nem tartották ígéretüket, bár ez így sarkítás. Az ilyenekben jön ki a brazil szem, „nyilván.” Amikor Senna azt mondja a Toleman-ről, hogy ők sereghajtók, de csak tőlük kapna ülést, szintén a legenda építése, hisz azt indukálja, hogy egy tragacsból ő hozott ki később mindent. Holott a Toleman ’83 végét sorban 4, köztük egy kettős pontszerzéssel zárta, akkor, amikor csak a top6-nak járt a 26 (vagy akár több) nevezőből. A teljes évet futó, kétautós csapatok közül megvertek 4-et is.

Senna 79 84 060 egyenes figyelem

Ami kimaradt – az 1983-as tesztek: Senna az F3 közepette 4 autót tesztelhetett, a Lotus már az 5. ajánlata volt. Első F1-es köreit ott teljesíthette, ahol az utolsókat is. Frank Williams tökéletesen bevezethető lett volna a történetbe, láthattuk volna még lebénulása előtt. Ayrton jobb időt futott, mint az akkori címvédő Keke Rosberg. Az ikonikus Senna-McLaren kombó is összeállt ’83-ban, eredményes levelezés lett Ron Denisszel ’82-ben, olyannyira, hogy ő akarta állni a teljes ’83-as szezonját Ayrtonnak, azaz ismét óriási ziccert kellett kihagyni a 10-ről 6-ra csökkentett epizódszám miatt. A McLarennel hosszú távú előszerződésről tárgyalt a brazil, ám mikor a ’83-as ezüstérme után váratlanul kirúgta a Renault Alain Prostot, lecsaptak rá, hisz a francia az újoncévét ’80-ban már náluk töltötte. Így csak teszt és tartalékos állást tudott akkor kínálni Ron, legalábbis addig, míg Lauda újra visszavonul.

Senna 79 84 061 tapasz le

Senna tesztelt még a Brabhamnél, akikkel ’81-ben és ’83-ban Piquet nyerte a vb-t, ám az akkoriban Bernie Ecclestone kezében lévő csapatnál szintén a főszponzor, a Parmalat szólt be, hogy nekik bizony kéne olasz az egyik ülésbe, így a Fabi testvérek lettek a befutók, pedig komoly kis csörte lehetett volna a két pereskedő brazil közt. Piquet maga is vétózta Sennát, így egy másik brazil, a – „mily meglepő!” – riói Roberto Moreno lett a teszt/tartalék 3. számú versenyző.

Senna 79 84 062 BBC kamera

Sennának maradt hát a Toleman, akik a kezdettől fix ülést szántak neki és köré. Így amikor a sorozatban elmegy hozzájuk, a bemutatkozás hasonlóképp történhetett, csak korábban. Apró részlet, de ahogy Senna kezet fog az egyik szerelővel, az egy gondos odafigyeléssel betett mozzanat, hisz Ayrton híres volt arról, mennyire jól kijött a körülötte dolgozókkal. Már itt korrigálja Alex Hawkrigde csapatfőnököt, hogy a Sennát és nem a Da Silvát használja (ez a váltás ugye kimaradt eddig a sorozatból, hiába volt már Senna az F3-as kocsiján), ám valahogy még így is Da Silva maradt Monacóig. A kocsiba bepattanós pillanat hasonlóan felépített, mint a Rush-ban, ahogy Huntot meglepi Lord Hesketh az első F1-es torpedójával.

Senna 79 84 063 F3 siker

A sarokban Ayrton megpillantja a ’83-as kocsit, amit a szezon első 4 futamán még használtak, bemutatni viszont már a ’84-est mutatják neki. Tehát nem hiba a két, nem csak festésükben teljesen más autó megléte, más kérdés, hogy időben még bőven nem tarthatott ilyen állapotban az új masina. De fogjuk fel ezt egy easter eggnek, hisz a Crespi még azt is kész volt megépíteni, amivel akciójelenetet nem látunk – ezáltal pont Senna bemutatkozását sem, ami bizony hazájában történt, igaz a riói pályán, de egy mókás sztorival a kért belépőkkel. Sanszos, hogy ez is Piquet minimalizálásával repült, pedig történelmi, s ha már megcsinálták a hozzá kellő járgányt… mondjuk igaz, a dokuból is kimaradt.

A debütálás 8 körig tartott, motorhibával állt ki. Ironikus, hogy Hawkridge milyen büszkén kiemelte: turbómotoruk csak a nagycsapatoknak van rajuk kívül. Senna apja nem hiába kételkedett. A szinkron egy apró bakit itt is elkövet, a „beindíthatom?” kérdés helyesen beindítanátok lett volna. Itt nagyon találóan, még a szövegig se eljutva bekúszik szép finoman a „(We Can Be) Heroes” David Bowie-tól, afféle előreutalásként.

Senna apja szépen sorolta a turbómotorokat: a Honda épp debütált a Williamsszel, a BMW a Brabhamben dobogott, a Porsche pedig nem saját nevén, hanem TAG-ként (a Tag Heuer miatt, akár a Red Bull utolsó Renault évei alatt) futott a McLarenben. Fura, hogy épp a technológiát behozó Renault, és a két olasz, a Ferrari és az Alfa említetlenül maradnak. Szívómotorként a Ford egyedüli volt, szóval a Hart mindentéren a legkisebbnek számított. Senna apja kitér Chicóra, hogy mennyire nem vitte semmire, azt fentebb már kifejtettem. Van szinkronbaki: „amikor végeztél” lett az „amikor végeztem”-ből, mikor a fater múltja a téma.

Senna 79 84 064 Laura 1983

Ami kimaradt: 1984 – Race of Champions

A kiesés után Senna a 2. (és egy utólagos kizárást követően a 3.) futamán egyből bekerült a pontszerzők közé, s kiérdemelt egy exkluzív meghívást. Ezek után nem sikerült kvalifikálnia magát – életében egyetlenszer – a soron következő Nagydíjra (épp Imolában…), de addigra már készülhetett „a 0. győzelmére”. A rész végén a Lotus-hoz egy Mercedes 190E-vel megy, ami egy nagyon szép easter egg… de vajon mire is?

Senna 79 84 067 anya csak egy van

Race of Champions-ként 3 külön eseményt ismerünk, amik felfűzhetőek egy idővonalra. Az F1 egy bajnokságon kívüli futamot tartott e néven, melyet Brands Hatch-ben rendeztek 1965-79 között két kihagyással, majd ’83-ban az F1 utolsó nem pontozásos eseményeként. Lauda balesete után a Nürbugring külső körére nem tért vissza a bajnokság, azonban ’84-re elkészült a szuperbiztonságos GP pálya, amit igazán egyedi módon terveztek felavatni. A Mercedes tulajdonában álló létesítmény adott otthont a ’84-es Race of Champions-nek, melyre 20, az utcaitól csak minimálisan tuningolt Mercibe hívták meg a 14 élő F1-es világbajnokot, 2 márkanagykövetet és 3, a pályához köthető nagy nevet, fenntartva egy szabadkártyát.

Senna 79 84 068 Witney Anglia

Juan Manuel Fangio a kora miatt mondta le, Jackie Stewart tartotta magát ígéretéhez, hogy ’74-től nem indul sehol, Emerson Fittipaldi és Mario Andretti pedig jöttek volna, de ütközött a dátum az Indy 500 időmérőjével. Egyedül épp a címvédő Nelson Piquet mondta le indoklás nélkül. Így behívtak 2 friss visszavonult nagy nevet, 3 jelenlegi futamgyőztest (köztük Alain Prostot) és… a szabadkártyás helyre Sennát, aki a 20 fős névsorból a legkisebbnek számított. Fangio amúgy ott volt, de csak bemutató körözést vállalt, ezért is maradt hely Sennának.

Senna 79 84 069 Hawkridge

Az időmérőt Prost nyerte, de a 3. helyről rajtoló Senna jobban kapta el a startot és leszorította a franciát, mely a 0. felvonása lett rivalizálásuknak. Senna ezek után elhúzott és oktatott, s bár láthatóan nem vette mindenki komolyan a futamot, Ayrton élt a média kínálta lehetőséggel, s kihasználta, hogy megmutathatja magát. 11 valamikori F1-es bajnok se előtte, se azóta nem indult egyazon eseményen, szóval elég prominens fejezete lett ez Senna életének – mégis csak indirekt utalnak rá a készítők, s a doku még ennyit se foglalkozott vele. A kocsikból egyedül Sennáét és Laudáét tartották meg ilyen állapotban, a többit visszaalakították és eladták utcai autónak. A győzelemhez járt egy Sennának, azt látjuk megelevenedni a rész végén.

Senna 79 84 070 83 as Toleman

A buli utóhatása az lett, hogy azonos feltételek mellett nincs Sennánál jobb, de ez elég sarkos a különböző hozzáállások miatt, hisz többen még csak meg se próbáltak a pályán maradva, szabályosan haladni és levágtak mindent a füvön (pl. James Hunt), vagy épp driftelve a közönségnek mentek, szóval reálisan és nem brazil/rajongószemmel ez kisebb dolog, mint ahogy eladható. Tény, hogy jól hangzó. A versenyt látva azért John Surtees, az egyetlen, aki a MotoGP-ben (vagyis annak elődjében) és az F1-ben is világbajnok lett, felhívta régi főnökét, Enzo Ferrarit, hogy szerződtesse le a brazilt, amíg csak tudja – hát, az élet nem úgy alakult.

Senna 79 84 074 jutalom Merci

Az őszi, számára nem túl jól sikerült F1-es futam előtt még egyszer versenyzett a pályán, nyáron ugyanis elindult az 1000km-es versenyen a Sportautó Világbajnokságon egy legendás C csoportos Porschéval. Ez lett az utolsó, F1-en kívüli éles bevetése, később már csak pár bemutató jellegű teremgokart gyarapította indulásait. A Mercedes a nyitóbuli sikerét látva a 190E-re alapozta túraautós programját 1986-93 között, amivel először tértek vissza full gyári szinten a tragikus ’55-ös év után. A máig futó, szintén teljesen más szervezésű és célú RoC története ’88-ban kezdődött, a ralis évek után 2004 óta főképp stadioni környezetben.

Senna 79 84 072 tied a kocsi

1984 – Monacói Nagydíj, Monte Carlo: a fogadás és a Rush „reunion”

Senna a RoC után 3 héttel az F1-ben is megvillantotta magát, amivel a sorozat és a doku egyaránt elkezdi a királykategóriát. A széria egy egyszerűsítéssel indít, a „nyitó gála” alatt a sokáig hagyományos pénteki szünnapra kell gondolni. Monacóban csak az elmúlt pár évtől kezdve nem csütörtökön rendezik az első pályára gurulásokat, a péntek F1 mentesen telt, hogy szponzori, szervezői és királyi fogadásokon vegyenek részt a versenyzők és a csapattagok. Tekintve, hogy már előző nap megkezdték a körözést, ez sosem volt szó szerinti nyitó gála.

Senna 79 84 075 Monaco 1984

Kiírják nekünk Senna bajnoki helyzetét (már a kizárás miatti pontöröklés utánit, ami akkor még nem volt hatályban), aztán egy olyan karakteráradat kerül bemutatásra, amiben az egyszeri néző elveszik, a szakértő rajongó viszont végig ámulja, s csak a félresikerült castingokon akad fent. Segítségképp bejön Laura meg egy fiktív szál. Vegyük végig azokat, akiket ledarálnak! A cikk olvasóinak egy ismerős figura kerül elő először.

Senna 79 84 076 nyissuk meg

Nelson Piquet-nek udvariasan int Senna, de a címvédő ignorálja. Okait ismertettem fent, részben Laura is megteszi, s azokat latba véve merész Ayrtont ily megszeppent kezdőként, félénken közeledi láttatni Nelsonhoz. A casting kifejezetten érdekes, Piquet szerepében az a Hugo Bonemer látható, aki korábban bizony játszotta Sennát is! Hozzáteszem, egyikükre se igazán illik, de ha már választani kéne, akkor valóban a fiatal Nelsonra hajaz jobban. Igaz, amikor később még feltűnik veteránként, már kezd kilógni a lóláb.

Senna 79 84 078 Piquet

Na de hol is játszotta a színész Sennát? Nos, ebben a nagyon furcsának tűnő színpadi musicalben, amit 2018-ban mutattak be a braziloknál. Semmi licensz, teljes fantáziának néz ki, meg elég randomnak, de elvileg viszonylag sikeres volt. Hogy a casting easter egg lenne-e, passz, de mindenképp a legérdekesebb trivia a stábból. Nézzetek bele!

Senna 79 84 079 BonemerA következő felbukkanó Niki Lauda, akiről sokat nem papolok, de gyorsan összegzem, mi történt vele ’77 tele óta, amikor a Rush-ban otthagytuk a reptéren: nos, azt az évet megnyerte, de a szezon során már komolyan összekapott Enzóval, így a cím előtt tudva levő volt, hogy máshol folytatja. Ez a máshol a Brabham lett, ahová Bernie Ecclestone csábította át, egy forradalmi ventillátoros autóval pedig aratott egy egyszeri emlékezetes sikert, ’79-ben azonban az utolsó pár hétvégét már nem teljesítette. Visszavonult, hogy légitársaságának és a repülésnek éljen, ám a cég anyagi nehézségi és a McLaren csak visszahozta. ’84 volt a 3. éve, amikor nagyot csatázott a címért csapattársával, Alain Prosttal. Micsoda párhuzamok…

Senna 79 84 080 Lauda

Nikivel a szintén sokat emlegetett Ron Dennis sétálgatott, aki ’66-tól – a McLaren indulásától – volt jelen szerelőként az F1-ben a Cooper és a Brabham színeiben, aztán saját csapatot alapított ’71-ben, amely egy átszervezés után ’74-ben nevezett pár F1 hétvégére, de év végén megszűnt. Dennis ezek után alapított még egy gárdát ’76-ban, ahol ’80-ban Chico Serra versenyzett, s ez olvadt össze ’81-re a McLarennel, így Ron hirtelen a csapatfőnöki posztra került egészen 2008-ig, majd ’14-17 között – ott már megosztva. A sorozat egy 2 évvel ezelőtti állásajánlatot említ, de fent kitértem rá, hogy az csak a levelezés, majd a ’83-as F3-as szezon kifizetésének ötlete volt. A teszteri szerep lehetősége csak később alakult ki.

Senna 79 84 081 Ron Dennis

A jelenet szépen vágatlanul haladt, amikor egy indokolatlannak tűnő felső totállal megtörik, mely után ott folytatódik, ahol abbamaradt, szóval egy 4 perces egysnittes lett valamiért szétválasztva. Ekkor James Hunt kerül elő, akiről kevesebb írnivaló van ’77 tele utántól: címvédőként csak 5. lett, 3 győzelemmel (2 a záró 3 futamról való volt, az utolsó 2-t Lauda bajnokként kihagyta a Ferrari viszály miatt). ’78-at még végigvitte a McLarennel, aztán ’79-re eligazolt, de a szezon felénél visszavonult. A Brit Nagydíjon bemutatkozott a BBC vendég szakijaként, főállásban pedig a következő évi Monacói hétvégétől lett állandó kommentátor.

Senna 79 84 082 Hunt

Hunt és Lauda beszélgetése picit olyanra van írva, mintha tényleg a Rush folytatását néznénk, a színészek összevetését a cikk 1. részében már megejtettem. Az érzés a magyaroknak pláne meglehet, ha valaki Magyar Bálinttal szokta meg Laudát. Vicces, hogy Villám McQueen hangja is a stáb része (Senna apjaként), a Verdák német változatában pedig Daniel Brühl volt Villám és Niki a #43-as Király. Abszolút elnézhető, hogy mégis mi a francért most dicséri meg James Nikit, mily sikeres a visszatérése (így 3. szezonjában) és persze a „vette a helyét” elszólás is olyan, amit láthattunk a Rush-ban, bár ahhoz a szálhoz voltak kimaradt jelenetek.

Senna 79 84 077 2 pont ami akkor csak 1 volt

Nyilván az hülyeség, hogy ott ismerkedtek volna meg Sennával, hisz 3 héttel korábban együtt ropták a Mercikkel. Az, hogy Lauda nem emlékszik teljes bizonyossággal Ayrtonra, szintén visszás, de tény, hogy a ’90-es évek közepéig jellemző volt az a jelenség, amire ott rámutat, miszerint a kisebb csapatok gatyaszámra (na jó, inkább bankszámla számra) cserélgették a felállásaikat. A szinkronban a Lotus kapott egy kissé magyartalan ragozást, de tárgyi hiba nem történt: Senna valóban nem maradt el sokkal Nigel Mansell addigi éves teljesítményétől. Aztán utalnak Niki karrierjéből két olyan pontra, amit nem ismerhetünk játékfilmből.

Senna 79 84 073 kell az autogramja

Azt, hogy Niki a March-nál kezdett az F1-ben, eredendően akarta kihagyni a Rush (lásd a kimaradt jelenetek hivatkozást), de erről anno írtam a maga helyén, így most nem húzom az időt. Lényeg, hogy ’71-ben a hazai Nagydíján indulhatott, majd a ’72-es szezonra kompletten befizetett. Említik, hogy már a BRM-mel ’73-ban történt vele egy nagy dolog Monacóban, a Rush pedig szintén azévben veszi fel az F1 fonalat, amikorra James is bekerült – nem állítják, hogy egyszerre kezdték volna Nikivel. A BRM-et már Ron Howard is bemutatta, tudjátok a Brands Hatch-ben forgatott tesztjelenet, amikor a szerelőkkel átépítik a kocsit az éj leple alatt.

Hajsza a győzelemért és az igazságért

A Senna szövegkönyvéből arra következtethetünk, hogy Lauda épp a Hercegségben szerezte 1. dobogóját, s az mentette meg karrierjét. De ez így nem igaz, mert bár mind az időmérője (6.), mind a rajtja jól sikerült, végül váltóhibával kiesett a 3. helyről, az pedig túlzás, hogy ez mentette volna meg, hisz az valójában a Clay Regazzonival kialakult csapattársi jó viszonya volt, amit a Rush helyesen kezel (Hunt esküvőjén utalva rá). Szóval az írók itt is használták azt a fajta brazil szemüveget, amiért nem lehet rájuk őszintén haragudni. Senna legendájának építéséhez úgy kellett elhangozzanak a szavak, ahogy hangoztak, mi meg kezeljük a helyén. Extra, hogy ez volt Hunt és a Hesketh debütálása, amit a Rush hibásan Watkins Glenbe tett.

Senna 79 84 083.1 Keke Rosberg

A következő kiemelt arc Keke Rosberg, aki egy tragikus szezonban egyetlen győzelemmel és stabilitásával tudott világbajnok lenni a Williams színeiben, korábban Fittipaldiéknál ment. Lauda visszavonulása után ő lett az utódja a McLarennél, ám csak 1 évet vezetett le ’86-ban. A színész nagyvonalakban hasonlít rá, de konkrétan ennyi a szerepe, két néma cameo. A nő, akivel látjuk, német felesége, Sina. A következő évben megszületett Nico fiúk, a 2016-os világbajnok, az egyetlen aki ’14-20 között megtörte Lewis Hamilton hegemóniáját.

Senna 79 84 083.2 Rainer herceg

Jean-Marie Balestre köszöntője a Monacói uralkodócsaládra is kitér, egy képet pedig róluk is kapunk. Itt nem tudok mit hozzáfűzni, biztos próbálkoztak a hasonlósággal, de ez nem az én területem. III. Rainer herceg mellett az sem egyértelmű kiket látunk. Grace Kelly ekkor már nem élt, így tipp, hogy a nő mellette idősebb lánya, Karolina, hisz Balestre hercegnőt is említ.

Senna 79 84 084 Prost

Ezután végre megjelenik a másik gall, Alain Prost. Az ő eddigi útjára is elszórva utalgattam, de álljon itt a rend kedvéért: újoncként ’80-ban a McLarennél debütált, aztán ’81-től összeállt a franciák nemzeti álma, a nagy tehetség a gyári Renault-ban akkor, amikor az még nem a mai, brit székhelyű egylet, hanem tényleg a cég otthonában székelő részleg volt. Velük 9 győzelmet aratott és ’83-ban majdnem megnyerte a bajnokságot, csak 2 pont hiányzott hozzá, mikor váratlanul kirúgták. Dennis révén visszatért a McLarenhez… Sennától „lopva” a helyet.

Senna 79 84 085 Galvao

A gáláról tudjátok ki hiányzott feltűnően? Nigel Mansell, de róla nemsoká. A sok karakter bedobálása nem ért véget, megismerjük az 1. rész prológjában már hallott kommentátort, Galvao Buenót. A brazilok legendás, már-már éneklő stílusban üvöltöző helyi Palik Lacija az F1-ről, a fociról és a hazai hősökkel való jó viszonyáról ismert. Sennával és a ’94-ben + 2002-ben világbajnok nemzeti 11-gyel nem csak szakmai alakult ki. Az F1-ről először ’74-ben kommentált, Fittipaldi 2. címét még rádióban, amit oly népszerűen tett, hogy 3 évre rá a TV-hez hívták. Bár riói és Piquet diadalain is hallható volt, mégse vele forrt össze neve. Fia autóversenyző lett, 2x indulhatott a túrakocsi-vb-n. ’76-ban született, szóval kb. a fiktív bártulaj fia a kortársa, apja és Senna barátsága pedig nagy hatással bírt rá. Galvao stílusa mellett az is ikonikus, hogy a brazil babérok mellé győzelmi témák úsztak be az adásba. Ezt mind a doku, mind a sorozat használja, előbbiben szintén felbukkan a riporterlegenda.

Senna 79 84 086 Stephanie

Galvao és Ayrton beszélgetése fiktív, kitalált szálakra építve. Megpillanthatjuk Rainer másik lányát, aki hasonlít a nem csak F1-re anno sokat kijáró Stefániára, de túl nagy a korkülönbség nővérével. Malena, akit kinézett magának Senna egy nem létező ív lány. Ő az F1-gyel járó pompát és csillogást hivatott ábrázolni, no meg Ayrton nőcsábász karizmáját, de ez egy megosztó mozzanat lett. A needle dropokban erősen tartjuk a szintet, épp Donna Summertől az „I Feel Love” kapta a play gombot, bár esetünkben a make lenne találóbb a feel helyett.

Aki kimaradt: Adriane Yamin

Picit előre kell szaladjak magánéleti szálon, mert a sorozat olyan öles léptekkel gyorsul fel Monaco után, hogy kimaradt Ayrton életének egyik leghosszabb kapcsolata. 1985-ben jöttek össze, amikor a lány mindössze 15 volt, Senna adta neki az első csókját. A szülők bár nem ellenezték ezt a 10 év korkülönbség ellenére, a szexualitás tabu volt a házasság előtt, ami pedig nem jöhetett szóba Adriane 18. szülinapjáig. Kettesben nem lehettek, a futamokra nem járt ki, mégis Ayrton nagyon szerethette, közel 4 évig együtt voltak. A helyzet abszurditása tisztán látszott, így megegyeztek, ha Senna az utazásai során, vagy bármikor nem bír nemi vágyaival, azzal és annyiszor éli ki, akivel szeretné, de az ismétlődők se forduljanak komolyabbra. Szóval lehettek bőszen egyéjszakás hódításai, mondjuk szerette is a csajokat.

Senna 79 84 087 Playboy Senna

Nem egy szupermodellel (pl. Cindy Crawford) melegedett össze, ráadásul egy híres Playboy interjúban felfedte, hogy neki megvolt korábban Piquet egyik későbbi párja. Azért Nelsont se kellett félteni: 3 feleség és 7 gyerek, az egyik házasságon kívüli afférból egy 4. nőtől. Senna és Yamin kapcsolata a nagykorúsággal átalakult, titokban már rajta voltak a légyottokon, Ayrton pedig támogatta a nőgyógyászati köröknél is. A történet itt kissé úgy folytatódott, mint Emma Stone és Mark Ruffalo sorsa Szegény párákban, hisz amint önállósítani akarta magát Adriane, egyből felborultak az addigi szerepek. Viszonyuk minden szaftos részletét egy hosszú könyvben írta le, aminek végkicsengése nem vet jó fényt a Senna mítoszra.

Senna 79 84 088 a kaland

Ironikus, hogy a magánélettel ennyit törődő sorozat pont egy ilyen jelentős, ám a kiskorúság miatt mégsem túl PC kapcsolattal nem foglalkozik egy csöppet se, s bár tény, hogy rombolná az idol képét, felmenteném az alkotókat. Hisz pont ebből a korszakból összességében se foglalkoznak sok mindennel, a pályán történtekkel sem, szóval nyilván ez is kimaradt. Más kérdés, hogy a ’88-as szezonon már ott a fókusz, s akkor még együtt voltak annak nagyján, mégsem esik róla szó, hisz az már nem a mézeséveiket jelentette. Akkora balhé nem lett a közösségi médiában Yamin hiányából, mint a másik Adriane szerepének minimalizálásából.

Senna 79 84 089 aktus after

A 8 perces, intenzív jelenetsor végén Malena és Ayrton az aktus után együtt nézik a Monacói villámlást, ami egy remek és dinamikus átkötés… már a futamra, meg egy ’73-as flashbackre, amikor első gokartversenyein indult Senna. Ekkor azt hittem, minden részben lesznek hasonló ugrálások, de később csak egynél lett. Most abba bele se menjünk, hogy az elvileg nyitógála akkor se nem szerdán (mikor nyitó lenne), se nem pénteken (a valódi idején), hanem végülis szombaton volt, már a futam előtt. Iszogatással és miegyébbel. Amikor Prost elsütött egy „vasárnap jövök”-öt, akkor még gondolhattuk, hogy az időmérő előtt lehetünk. Hát nem.

Senna 79 84 090 Sao Paulo 1973

1984 – Monacói Nagydíj: a futam

Ez a ’73-as flashback az eső megtanulásáról hangulatos, látjuk fiatalon Maurót, meg a kiskamasz Senna színészének castingja is abszolút jó e szösszenetre. Ugye 9 évig Beco csak hobbiból gokartozott, versenyen nem indult, csupán sokat edzett és tanult. A jelenet eléggé megírt szagú, de mivel a családi szál végig az, miközben tudjuk, hogy velük egyeztetve készítették el, simán lehet, hogy ennek az esős edzésnek is van realitása, bár életszerűbb lett volna korábbra helyezni időben, hisz azt láthattuk, hogy ’64-ben tette meg az első métereket gokarttal. Szóval csak nem 9 évvel később feküdt rá először a vizes pálya kitapasztalására. Az évszám így inkább csak egy easter egg a versenyzői lét megkezdésének idejére utalva.

Senna 79 84 092 gokart 42

A jelenbe is a családdal váltunk vissza, ahol Senna apja épp hazaér még a rajt előtt. Megy a felvezető műsor, a riporter Bueno kommentátortársa, Reginaldo Leme, aki újságíróként ’72-től utazott ki futamokra és ő számolt be az egyik legnagyobb lapban Fittipaldi 1. vb címéről. A Globo TV ’81-ben vette át a közvetítési jogokat onnan, ahol Bueno kommentált ’80-ban, eleinte pedig vetésforgóban többen ültek a fülkében felváltva. Reginaldo és Galvao duója ’82 második felére állandósult népszerűségük miatt. ’92-ben Bueno kis időre elhagyta a csatornát, de azt a szezont leszámítva a páros 2019-ig(!) együtt maradt, azaz 36.5 szezont vittek végig 1-2 futam kivételével. Akkor szakadtak szét, amikor csak Leme tartott az új jogtulaj csatornához 2020-tól, bár azon évet végül kihagyta. 43 közvetítettnél jár, no meg 2009-ben a Hungaroringen kapott egy fülest Piquet-től, melyből a sport egyik legnagyobb balhéja sült ki.

Senna 79 84 095 Reginaldo

A szinkronban a „6. verseny”-ből valamiért 6. szakasz lett a közvetítésben. Igen, a hibákat mind kiemelem most, de szeretném hozzátenni, hogy egyáltalán nem rossz a hangsávunk. Tché és Mauro is kapnak egy nézős vágóképet, majd megpillanthatjuk a gigantikus Monaco díszletet teljes valójában. Leme megemlíti, hogy Brundle összetörte magát az időmérőn és így nem indulhat, de az valójában még a szabadedzésen történt. Ő a Tyrrellnél talált ülést, akiket a Rush-ban a hatkerekű kocsikkal láthattunk. A rajt előtti montázs elképesztően aprólékos részletgazdagságról tesz tanúbizonyságot. A Marlboro/Benetton szponzoresernyők, a boxutca cuccai, a csapattáblák mind mind teljes odafigyeléssel jelennek meg. A sorozat hangulata tényleg kikezdhetetlen. Szimbolikus, hogy mely 3 csapat táblái jelennek meg: a Tyrrellé (Brundle szál), a Lotus-é (az alulreprezentált Mansell szál) és persze a Tolemané Sennával.

Senna 79 84 093 Mauro Thce

Bevágják Keke Rosberget sisakban, de az is épp oly jelentős, mint előző megjelenése. Lauda és Prost azért szerencsére sokkal jobban eltaláltak, így kocsiban ülvéstől. A castingnál tuti megnézték őket bukóban. Elképesztően Rush szerű az operatőri munka innentől igazából az F1-es jelenetekben az utolsó rész végéig mindig. A gumik kis szálait is megmutatják, tényleg mesterien lenyűgöző a képi világ. Az archívnak szintén találtak egy természetes kis zugot.

Senna 79 84 094 Monaco GP 1984

A futam folyását szépen lekövetik. A „vezeti a csapatot” egy játékos, elsőre fura, de nem hibás kifejezés, a szótagszám miatt viszont Piquet 16. helye 10.-re jött ki, ám ez nem egy rossz megoldás, hisz bár a képen látjuk, hogy Fabi a 10., ő Nelson csapattársa, ergo a szinkron beépített egy autó összetévesztést esőben. Ez azért jópofa, mert Piquet a 9. helyről csúszott le, míg Fabi a 15.-ről jött előre, tehát kvázi helyet cseréltek a mezőnyben, így végképp keverhetővé válva. Az „Ayrton felfejlődik” fura, magyartalan kommentálás, de belefér.

Senna 79 84 096 Monaco

Aranyos, ahogy Senna apja beszól a TV-nek, szerencsétlen Galvaót szidva, hogy miért a vezető Prostot mutatja és nem a fiát, mintha tehetne bármit a bejövő kép rendezéséért szegény kommentátor. Annyira közeli, annyira ismerős magatartás az ilyen, hogy Milton válik a ’84-es fotelszakértő kommenthuszárrá. Ez a mozzanat az egyik legéletszerűbb apróság, ami fix mosolygást vált ki. Pont Monacóban volt a legtovább, hogy nem az F1, hanem a helyi TV rendezte az adást, s akadt egy csapnivaló év nemrég, ami után átvette a globális stáb. Jó 20 évvel ezelőttig viszont még csak 1-2 kivétel volt, hogy nem a saját nemzeti szakik dirigáltak.

Senna 79 84 097 Monaco grid

A szinkronban „Senna megszorongatja az 1982-es világbajnok Williams-et”, ez iskolapéldája, mennyire más értelmet tud adni a helytelen ragozás: a Williams-ét lenne a pontos. Utána szerencsére mindig jól említik már Kekét. A hivatalos felirat és angol szöveg szintén hibás, a „champion’s”-ból hiányzott az aposztróf, kiejtésben pedig ugye nincs különbség, szóval ha úgy nézzük, a magyarok csak hűen lekövették az alapból bajos eredetit. A Rosbergre való felzárkózásnál bevágják az egyéjszakás kaland Malenát, aki egy Heinekent iszogatva nézi a futamot. Ez az elsőre puszta termékelhelyezésnek tűnő snitt is bír háttérrel, ugyanis Keke és Nico Rosberg egy ’16 végétől futó poénos reklámban együtt szerepeltek a sörmárkát hirdetve.

Senna 79 84 098 Lauda rajt

Látjuk félreállni Francois Hesnault-t, akinek ez volt az egyetlen teljes F1 éve, ’85 elején a Brabhamtől kirúgták pár gyenge futam után, mégis fontos hagyatékot adott a sportnak, amikor egyetlen Nagydíjra visszatért az utolsó olyan hétvégén, mikor az egyik csapat 3 autót nevezett be. Majd’ 30 év kísérletezés után ő hordta kocsiján az utolsó fedélzeti kamera prototípust, az elsőt, ami élesen kiment élő egyenes sugárzásba, új perspektívát adva a közvetítésbe. Fabi kiesését is megmutatják, majd jön Nigel Mansell legjelentősebb (le)szereplése a sorozatban.

Senna 79 84 099 Prost rajt

Manselltől látjuk a nagy kicsúszását majd kiesését (ahogy a dokuban), közben pedig átváltunk Peter Warr kifakadására. Neki volt egy híres elszólása, amit tippre leforgattak, de végül kivágtak. Azt mondta: „soha nem fog Nagydíjat nyerni, amíg lyuk van a seggemben!” A szitu picit Lando Norris tavaly év elejéig tartó állapotára hajazott: Nigel ’80-ban már 3 futamon belekóstolhatott az F1-be, aztán ’81-től főállású lett, végig a Lotus-nál. Mindhárom szezonban elért dobogót, ’84-ben pedig 4 kiesés után jött a pódium, majd a vezető helyről való kicsúszás Monacóban. Pontokban alig volt eltérés Senna és közte. Az évben később szállított még egy top3-at, aztán a Lotus szakítás után a Williams-nél pont hazai közönség előtt aratta 1. győzelmét ’85-ben, amivel az addig csak népszerű és szimpatikus, de áttörés nélküli angol körül hirtelen óriási mánia alakult, ráadásul a soron következő hétvégén is ő diadalmaskodott.

Senna 79 84 100 cseppek a gumin

A kopasz, aki nagyon felkiált Mansellnél, a legendás Murray Walker. Már ’48-ban tudósított autóversenyről. A ’49-es Brit Nagydíjat ugyan az F1-nek írták ki, még nem létezett a világbajnokság, azonban Murray akkor kezdett a BBC-nél, rádióban. ’62-ig apjával párban közvetítettek, aztán halála után vezető kommentátorrá lépett elő a TV-ben. ’78-tól lett állandó az F1-es állás (addig a BBC se adott le mindent, amit igen, azt persze vele), és sok más, már emlegetett esemény és bajnokság (Le Mans, BTCC, Makaó) után a juniorszériákra is őt kérték fel, azaz pl. az F3-ra. Huntnál kitértem rá, mikor kerültek össze, párosuk pedig ikonikus lett, mely James szívrohamáig kitartott. Nem bénaság ábrázolásuk: Walker mindig állva izgulta szét magát, mesebeli képeit és mondatait megalkotva, míg Hunt chillesen ült és cigizett (vagy ivott), hogy amikor megkapta a mikrofont – melyből tényleg ugyanazon osztoztak – akkor végre mondjon valami szakértőit, vagy bennfentest, utóbbit általában a McLaren tájáról. Hogy a sorozatban mindig a brazilok mellett vannak, nem irreális, az előző cikkbe is hivatkoztam egy képet, ahol látszik, hogy valóban szomszédos volt a kiosztás. (Tippre a Brazilian, British sorrend miatt, de erről valaki ott lévőt kéne kérdezni.)

Senna 79 84 101 Monaco TV

Hunt egyszer többszöri kérésre se kapta meg a szót, így frusztrált mondani akarásában fogta és kitépte Murray kezéből a mikrofont, mire az örök higgadt Walker úgy kijött a sodrából, hogy öklöt emelt rá, de bunyó nem lett belőle. Máskor James mezítláb, másnaposan esett be 2 perccel a start előtt, arra se emlékezve, mi a rajtsorrend, no meg ott az ominózus, defektes bringával való odatekerés a fülkéhez, amit Lauda mesélt a Rush végén. A nehéz kezdet után összecsiszolódtak, teljesen más személyiségük ellenére barátokká váltak munkán kívül is. Walkernél a casting so-so és a szemüvege pl. kifejezetten hiányzik.

Senna 79 84 103 fotelszakik

Az előző cikkben írtam, hogy a CGI néhol döcög. Monacóban ennek jeleit már lehet érezni, de ez alapvetően nem zavarna. A gond az, hogy a pályákat meglévő szkennek alapján alkották újra, csak épp Monacóból nem állt rendelkezésre akkori verzió. Egyszer látjuk az archívon, miképp nézett ki az alagút utáni sikán, mennyire más volt ’84-ben. Ám később, mikor Lauda üldözése történik, a kanyar mai formájában látható, biztonságosabban, kitágítottabban. Értem, hogy meg akarták mutatni az eredeti képeket, ahogy látványosan átugrat a rázókövön Senna (a mozdulat különben nagyon nem tett jót felfüggesztésének), de érthetetlen, hogy annyi gondos odafigyelés mellett itt következetlenebb lett a széria, mint sokszor az FIA. Az is érdekes, hogy amikor Niki kocsijának hátulját mutatják, még mixelt, reálisabb a sikánkinézet.

Senna 79 84 105 Mansell

A gokartos közbevágások egyértelműen kitalációk, bár biztos alapszanak valamin, kicsit azért hatásvadász. Az előzés után „az elhagyja Niki Laudát” kommentálás elég magyar idegen. A motorsport élő legendájaként említ aztán Galvao valakit a szinkronban, tételezzük fel, hogy Laudára gondolt, hisz amúgy a „he is a beast in…” volt az eredeti szöveg, azaz igazából Sennáról beszélt. Benézték a beastet bestnek? Ejj… de mondom, ezek nem kötekedések, csak a teljesség igénye. Kimozogták, mert a Sennára vonatkozó másik mondat szintén laudás.

Senna 79 84 106 Murray Walker

A díszlet tényleg remekre szabott, amikor Hawkridge nem akart tovább kockáztatni és a helyezés tartására kérte Sennát, az alacsony boxfal, ill. annak kvázi nem megléte hiába tűnik olcsónak, helyénvaló, pontos megfilmesítés. Bár óriásinak hangzik, Senna eddigre tényleg olyan léptékben közeledett Prostra, ahogy mondják. S akkor, a 29. körben jött az integetés…

Senna 79 84 107 ameddig lyuk van a seggemben

Híresen vitás pillanat lett ez, mind Jacky Ickx versenyigazgató, mind Jean-Marie Balestre életében. Jacky ’66-79 között volt az F1 nevezési listáin, de a 14 szezonból csak 8 mondható teljesnek és 2 félnek. ’73-ban a Ferrarinál ment, de 1-1 futamra a McLarennél és az ős Williams-nél is felbukkant. A McLaren ’76-ra le akarta igazolni, ahogy azt láttuk a Rush-ban. De nem az F1-ről ismert leginkább, hanem a 2000-res évekig rekordnak számító 6 Le Mans-i 24 órás behúzásáról és biztonsági törekvéseiről. Miatta lett vége a híres halszálkás rajtnak az egynaposon, amit a Ford v Ferrariban is mutattak. Sokan nem kötötték be magukat a sietségben, ő pedig nem akart kockázatni egy ekkora táv előtt, ezért sztrájk gyanánt a rajtnál kényelmesen odasétált a kocsihoz, rendesen bekötötte magát, majd utolsó helyről elgurulva nyert. ’76-86 között a Porsche versenyzője volt (Le Mans, Dakar, sportkocsi vb, melyeket szintén megnyert). Főállásként a pályáktól ’85 végén, a sivatagtól ’92 elején vonult vissza.

Senna 79 84 108 ez neki magas volt

Ickx szintén nagy esőmenő hírében állt és eleinte részlehajlással vádolták, ráadásul duplán. Egyrészt, mint a Porsche embere, még pont akkor állította le a futamot, amikor a TAG néven futó Porsche motoros autó vezetett. Aztán a verseny egy kevésbé megénekelt hőse az a német Stefan Bellof – Brundle szintén újonc csapattársa –, aki a sportautózásban komolyan letette névjegyét. A pályán ő volt a leggyorsabb, Sennán is sokat hozott körönként, ámde Jacky legfőbb riválisa is volt azévben a Sportkocsi-vb-n, mindezt márka és csapattársként. Se veled se nélküled viszonyuk miatt feltételezték, hogy Icxk nem akart adni Bellofnak egy monacói győzelemmel járó önbizalmat saját harcukhoz. Azt végül a fiatal szupertehetség nyerte így is, de címvédőként már nem a gyári Porschét erősítette ’85-ben, amikor épp Icxk-szel ütköztek a belga hazai pályáján, Spában. A hírhedt Eau Rouge-ban történt baleset végzetes lett Stefan számára, Jacky pedig ezért hagyott föl a pályaversenyzéssel: 13 évvel később egyetlen futamon indult még, lánya kedvéért az ő társaként. Utána Dakaroztak is együtt.

Senna 79 84 109 ez alacsonyabb lett

A korai feltételezések pár évvel később egy általa adott interjúban dőltek meg: az esetről addig úriemberként hallgatag Ickx kitálalt, s felfedte, amit a sorozatban látunk. Balestre helyezett rá nyomást, aki ekkor favorizálta először – még nem nyíltan – Prostot, mert annyira keserű lehetett neki a ’83-ban, Piquet ellen épp elbukott cím, melyet a szezonzárón a Renault technikai hátránya vett el. Nem akarta tehát, hogy elbukja Prost a versenyt (és ezt ott még nem direktben Senna vagy Bellof kárára), hisz Lauda kiesése után nagy lépést tehetett volna a bajnokságban. Csakhogy mivel olyan korán állították meg a versenyt, hogy nem oszthattak teljes pontokat, ezért a 9 helyett 4,5-öt kapott a francia. Ha lement volna a futam, a tendencia alapján Bellof nyert volna (9p), a futóműhibás Senna a 2. (6p) és a fékhibás Prost a 3. (4p) helyen ért volna be, már ha nem hibáz senki, nincs tech KO, s az újoncok sem akadnak össze.

Senna 79 84 111 minimalista

Csakhogy a szezon során kiderült: a Tyrrell illegális autóval indult, így visszamenőleg Brundle és Bellof eredményeit törölték (ezzel szerzett +1 pontot Senna), a csapatot pedig úgy kizárták, hogy az év utolsó hétvégéit eltiltva töltötték. Akár Bellof-Senna, akár fordítva lett volna a fulltávú befutó, mivel a német kiesett még a bajnokság vége előtt az értékelésből, a történelem utólag – ideális esetben – Senna győzelemre emlékezne és Prost 2. helyre, amiért 6 pont járt volna az így kiérdemelt 4,5 helyett. Az év végén, minden idők legkisebb különbségével lett bajnok harmadjára Niki Lauda, aki csupán FÉL egységgel gyűjtött többet. A fagyi tehát visszanyalt: ha Balestre nem állítja le Monacót és hagyja megtörténni a fiatalok előretörését, akkor a Tyrrell balhé után bizony Prost 1 pontos előnnyel behúzta volna ’84-et…

Senna 79 84 112 Prost integet

Az se véletlen, hol állították meg a célegyenesben a futamot, Ayrton nem hiába taposta még tövig, hátha előbb szeli át a vonalat Prostnál, azonban a sorozat azt nem ismerteti, miért nem Senna nyert. Akkoriban az volt a szabály, hogy az utolsó teljesen befejezett kör eredménye számított piros zászló esetén. Magyarul olyan befagyasztás történt, mintha beküldték volna az akkor még nem igen létező Safety Cart, ami mögött csak boxkiállások és technikai hibák miatt módosulhat a sorrend. Volt olyan eset, amikor piros zászló után megváltozott a győztes kiléte, akkor épp máshogy számoltak. Manapság általában az utolsó szektor számít. Az tehát eléggé brazilszemű, hogy Sennát úgy láttatják, mintha nem lenne tisztában a szabályokkal, ami valamelyest pont, hogy sértő, bár tényleg ünnepeltette magát.

Senna 79 84 113 a hatalom

Aki tisztában van a Monacói pálya elrendezésével, abban felmerülhet, hogy Jacky az autóklub épületéből, ahol Balestre a herceggel nézte az eseményeket, mégis hogy teleportál át a pályára zászlózni? Átfutnia aktív verseny közben eléggé önellentmondásos lenne tőle, szóval valami sántít. A sorozat ábrázolása egyszerűsít, elvégre a versenyigazgató tuti nem egymagában álldogált és nézett ki az ablakon, azaz Balestre a valóságban nem személyesen, hanem rádión szólhatott neki. Icxk castingja erre a kicsi szerepre elment. Van egy vágásbaki is, Senna kétszer halad el az álló Prost mellett, de hát ilyesmit minden versenyzős mozgókép elkövet.

Senna 79 84 114 Jacky

Azt is el lehet engedni, hogy miután az archívról a pálya utolsó kanyarjánál lévő képet vágják be, a forgatott anyag az alagútra vált. Vájtszeműek kiszúrhatják még, hogy Jacky a valóságban nem nézett úgy az elhúzó Senna után. A szenzációhajhász „ilyen még nem volt!” mondat teljesen a magyar szinkron találmánya, tükrözi clickbait habitusunkat, de értelmetlen. Nem ez volt az első piros zászlóval félbeszakított futama az F1-nek, a szabály máskor is élt.

Senna 79 84 116 piros

Lauda és Senna kapcsolata picit idealizált, de csak azért, mert Monacóban tudtak velük közös jelenetet betenni. Az időmérőn a brazil kétszer középsőujjazott Nikinek, aki miután kiesett a futamról, távozott. Számító és precíz személyisége közelebb állt Prost mentalitásához, nem hiába csípte Hunt inkább Ayrtont, aki még az év során kiérdemelte Lauda teljes tiszteletét és utána jó viszonyuk lett: a szezonzárón, ahol szintén volt köztük akció együtt mókáztak a dobogón (naná, az az előzés kellett az osztráknak), ahogy Niki utolsó, ’85-ös győzelmekor is.

Senna 79 84 118 az meg hova

Hunt zárókommentálása (ami szintén a dokuból átemelt) más angolul és magyarul, de a mi változtatásunk se helytelen, csupán esetlen. A monacói díjátadó ’84-ig kvázi fakultatívan működött. Először teljes top3-as eredményhirdetés ’83-ban volt, majd ’85-től véglegesedett. Csak néhány éve létesült fix dobogó. Az valós, hogy Bellof nem volt jelen, a pontos okát nem tudni. Balestre a háttérbe húzódva maradt, nem oly látványosan lézengett, mint a sorozatban, ahogy természetesen a sajtó sem Da Silvaként támadta le Sennát, nem kellett Prostnak kijavítania őket. A lépcsős megállás filmes fikció, hisz utána az aszfalton álltak össze fotókra.

Senna 79 84 119 majdnem siker

Laura megpróbálta szóra bírni Ickx-et, ám ő nem akart nyilatkozni. Lehet angolul nem is tette, de franciául igen. A „no comment” az évekig tartó titoktartására utalhat, a sajtó csalást emlegető fele pedig a fent leírt Porsche favorizálásra. Jacky ezek után nem töltötte be a szerepet, sőt megbüntették, elterelve a szót Balestréről. Szóval minden szempontból csúnya vége lett az esetnek. Hawkridge egyáltalán nem rángatta ki a tömegből Sennát, az a jelenet már átkötésként jött létre, noha indirekt előreutal egy kimaradó szálra, amiről csak beszélnek a 3. epizódban. Monacóból egyből a Lotus váltásra ugrunk, de mi történt addig?

Senna 79 84 121 a nem vesztes

Ami kimaradt – ’84 ezután és a ’85-ös nyitány: Senna Monaco után 1 épp nem pontszerzést (7.) és 2 kiesést hozott, amiből a későbbi érdekes sztori, mely minimálisan adaptálva lett ’88-ba. Az F1-ben a Dallas Nagydíjat csak egyszer tartották meg, nem véletlenül. A nyár közepén elviselhetetlen meleg uralkodott Texas betondzsungelében, az aszfalt többször megolvadt, amit folyamatosan foltozni kellett egy eleve elég ad-hoc utcai pályán. A hőség miatt sokan kimerültek, dekoncentráltak lettek, s még a betonfalak se bírták a kiképzést. Senna a 4. helyen haladt, amikor érintőre vette, ezzel olyan sérülést szerzett, amivel a box-ba még beevickélt, de folytatni nem tudta. Értetlenül állva kifakadt a csapatnak, hisz állítása szerint ő ugyanúgy vette a kanyart, mint addig, de a fal elmozdult. Hawkridge és Pat Symonds versenymérnök csak legyintettek, hogy az adrenalin mondatja ezt, de a futam után csak kimentek lecsekkolni, s kiderült: Sennának volt igaza!

Senna 79 84 122 Lauda like

A guminyomok alapján 4-10mm különbséggel mozdult el a sok ütődés és meleg miatt, azaz Senna ennyire volt már precíz újoncként. Na itt lehetett volna bemutatni azt a technikai tudást, amit a Formula Fordban sütöttek el. A verseny legemlékezetesebb képe az, amikor szegény Mansell a verseny kb. felét vezetve váltóhibával visszaesett, majd az utolsó kör végén be is krepált a kocsi, így a célegyenesben kipattanva hősiesen tolta tovább, hogy utána kimerültségében összerogyjon és elájuljon autója mellett.

Senna 79 84 124 nyugi van

Senna a kövi futamon újabb dobogóval villant, majd jöttek a jogi viták. Az Olasz Nagydíjat azért kellett kihagynia, mert a Toleman megharagudott rá. Velük 2 éves szerződést kötött, ám Ayrton teljesítménye már meggyőzte a Lotus főszponzor JPS-t, így elkezdtek egyeztetni ’85-ről, de mindezt a Toleman háta mögött, amit nem szabadott volna. Senna olasz helyettese – akivel megosztotta a Porschét a sportkocsi futamon – 4. helyen zárt, bizonyítva, hogy a kocsiban van potenciál. Ayrton azért is nézelődött másfelé, mert nem látta a csapat jövőjét biztosnak: az Imolában indult gumimizéria után a Michelin kivonulásával beszállító nélkül maradtak, azaz nem volt látható a garancia, hogy ők maguk képesek lennének teljes éves helyet biztosítani a brazilnak.

Senna 79 84 126 Laura 1984

Kellemetlen viszont, hogy mind ők, mind Mansell a holland hétvégén a sajtóból értesült (erre jó lett volna Laura karaktere) a hetek óta tartó udvarlásról, pont akkor, amikor a Toleman épp Sennára fűzve tárgyalt nem megnevezett óriás szponzorral és nagy motorgyárral. Warr éppannyira ludas volt, mint Ayrton, ugyanis friss versenyzője engedélye nélkül, Nigelt nem értesítve adott ki sajtóközleményt a JPS, még a végleges aláírás előtt. A 100 ezer fontos kivásárlási záradékkal élt a Lotus, a brazil pedig visszaülhetett.

Senna 79 84 127 kis csapat nagy dolog

A zárón, mint már említettem, egy utolsó pódiumot hozott, nagyot csatázva Laudával, akinek rossz időmérője után kellett felzárkóznia a 2. helyre a 11.-ről. A legtöbben kitértek előle a technikai hátrány, a tisztelet és a félelem miatt, na meg nem ők akartak lenni azok, akikre úgy emlékeznek, mint aki megfosztotta őt az újabb nagy sztorit magában foglaló címétől. Egyedül Sennával kellett tényleg megküzdenie, de sikeresen vette az akadályt. Két megszerzett egyéni vb között azóta se telt el ennyi idő az F1-ben, ráadásul a 7 évből 3 teljes visszavonulás volt, TV-ben se nézte az eseményeket. Lenne miért kapjon a Rush folytatást… Ayrton a csapattal maradt pár napig tesztelni és segíteni utódot találni, közben megdöntve az estorili pálya rekordját, pont ott, ahol a gokart-vb-n is indult – s ami pár hónapra rá ismét fontos lett.

Senna 79 84 129 Lotus birtok

A 16 versenyből 15-re nevezett (fránya szerződésszegés), 14-en indult (hisz Imolában nem ért el elég jó időt a kvalin + gumibalhé), ebből 8-on kiesett, 1x hetedik*, 2x hatodik* (a valós leintéseknél két 7. és egy 6.), 3x pedig dobogós lett, Monacóban leggyorsabb körrel. Onnantól top3-maival gyűjtött csak pontot. A szezon utolsó 9 futamán vagy kiesett, vagy „eltiltott”, vagy 3. helyezett lett. A sors fintora, hogy Mansell-lel egálban zárt. Nála a mérleg 11 kiesés és 5 pontszerzés – köztük 2 dobogó. Azaz amikor beért, akkor nem távozott üresen, de a szezon első 4 és utolsó 3 hétvégéjén sorozatban esett ki, közte pedig tiszta sorminta lett: 1 beérés, 1 nem. Az elájulós betolásnál a pole-ból indult, végül 1 pontot ért erőfeszítése.

Senna 79 84 130 Fittipaldi fal

Senna ’84-ben több testi panasszal küzdött, amiből a legsúlyosabbat Sid Watkins kezelte le szteroidokkal. A dokit a sorozat itt remekül bevezethette volna. A széria utolsó angol jelenete után a kiesést hozó ’85-ös szezonnyitót is skippeljük, mely újfent a riói Brazil Nagydíj volt. A nagy kastély, ami akár a Xavier birtok is lehetne az X-Menből, nem túlzás, az eredeti Team Lotus bázis tényleg hasonló volt. A briteknél rengeteg ilyet találni, az viszont ironikus, hogy így két olyan csapatindító szcéna akad a sorozatban, amely így vagy úgy emlékeztet a Rush-ra. Fittipaldi ezúttal egy keretes képen jelenik meg a folyosón, a többit direktben nem mutatják, de a csapat további ex-bajnokai (3/4)S azok. A ’85-ös autó replikáját egy picit láttuk a monacói rajtrácson (De Angelis-ként a 11. helyen, Senna 13.-ról rajtolt), ami elenyésző, szerencsére a random kitalált Brabham pótléknak nyoma sincs, amit a ’94-es Williams-re húztak és felfedtek a werkfilmben. Komoly, hogy a nem látszó csapattáblák is kidolgozottak.

Senna 79 84 131 Lotus 85 re

Ez a ’84-es ugrás Dallas miatt picit fájó, de elfogadható, az viszont beszédes, hogy a doku is pontosan így csorog. Nyilván érthető, hogy a szerződésbontás nem túl fair módjára miért csak utalnak később. Az nem menő, hogy a nagy idolt nem indítja el a csapata bosszúból… Viszont ezen a ponton most el kell vágni a cikket. A sorozat itt még tartja magát a Rush-hoz közeli színvonalon (leszámítva a karakterközpontúsággal járó mély alakításokat), s ez még kitart a következő rész első 9 percére is. Aztán elkezdünk durvákat ugrálni és szétesik a dolog. Amiket mutatnak, utána is kb. ilyen minőségben teszik, de sokkal több átkötős alfejezetre kell számítsatok. Sokat elárul a részletgazdagságról, hogy csak a harmadáról mennyit lehetett írni, persze azért lett ilyen olvasmányos, mert gondoltam azokra, akik életükben nem néztek F1-et.

Folytatása következik, ezúttal nem merek dátumot ígérni…

Senna 79 84 132 kamu Brabham

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Háttérzene államcsínyhez - kritika
Következő cikk UNDERDOGS / The House of Da Vinci VR - játékteszt