Sünvadászat, rendezte: Schwechtje Mihály, szereplők: Polgár Csaba, Mari Dorottya, Jakab Juli, Fullajtár Andrea, magyar filmdráma, 89 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Nincs sündisznó tüske nélkül
A remélem, legközelebb sikerül meghalnod 🙂 forgatókönyvíró-rendezője ismét a mindennapi életből merített témát. Ezúttal a gyerekek felügyeletével megbízott rokon kerül bajba, amikor megpróbál magában tartani egy háztartási balesetet. A Sünvadászat kényelmetlen film, de éppen attól jó, hogy valóságos, amire a meggyőző színészi játék is ráerősít.
Tamás (Polgár Csaba) és Zita (Jakab Juli) egy ideje külön élnek, ezért a két gyerek kettejük, illetve a nagyi között ingázik. Amikor egyikük sem ér rá, a gyerekekre az unokatestvér Bogi (Mari Dorottya) vigyáz, aki a Zeneakadémiára jár. Egy ilyen alkalommal amíg Bogi nem figyel, a kisfiúval megtörténik a baj. Ahelyett, hogy azonnal orvoshoz fordulna, Bogi pánikba esik. A szülőknek egy szót sem szól a történtekről és ahogy telik a nap, úgy érzi egyre kilátástalanabbnak a helyzetet.
Már semmire nem tud koncentrálni, se a vidékről a vizsgára fellátogató nagyapjára és barátjára, se a vizsgára, sem pedig a vizsga utáni bulira, aztán eljön a pillanat, amikor már nem lehet tovább elhallgatni a dolgot. És hogy miért éppen Sünvadászat? Mert Tamás a lányának egy élő sünt ígért, ha összegyűjt 100 pontot, amit azért kap, mert bizonyos dolgokat elhallgat Zita elől. Gyűlnek a pontok, a kislány sünlázban ég, az anyja (is) megígérte neki, hogy elmennek sünvadászatra, hátha találnak egyet a ház körül, persze soha nincs erre ideje. 
Nem tekintem magam vasárnapi apukának, a gyerek születésétől fogva mindent közösen csinálunk, beleértve az orvost, a szülőit, a beszoktatást, a felvételit, az edzést…tényleg mindent. Bár a törést – eddig – megúsztuk, párszor megjártuk vele a Heim Pált és a Fiumeit, mert fizikai képtelenség 0-24 odafigyelni egy gyerekre, pláne, ha kíváncsi és eleven. Arról nem is beszélve, hogy a testnevelés órán kifordult bokához nem sok közünk volt. Sok mindent máshogy csinálnék, de úgy gondolom, mostanáig egész ügyesen sikerült életben tartanunk.
A legeslegelején baromi nehéz volt másokra rábízni a gyereket. Biztosak voltunk benne, hogy sem a nagyszülők, sem pedig a dadusok nem akarják őt megölni, de akkor is. Az élet simán alakulhat úgy, hogy egészen kiskorától fogva szükség van mások segítségére a gyerekfelügyeletben, így bár „szitterünk” soha nem volt, meg tudom érteni azokat, akik – más lehetőség hiányában – erre kényszerülnek. Az élet azóta ráadásul még inkább felgyorsult és a szülők még jobban rá vannak utalva, hogy hajtsák a pénzt. 
Simán el tudom képzelni, hogy valaki a filmbélihez hasonló helyzetben hibát hibára halmozva rossz döntések sorozatát hozza meg, hazugságspirálba kerül – talán mert más gyerekéről van szó, bizonyos ösztönök nem élednek fel benne – és pánikba esik. De úgy rábízni másra – legyen az rokon, barát, ismerős stb. – a gyerekem, hogy nem hagyom ott a TAJ kártyáját, meg legalább egy cetlit a gyerekorvos és a sürgősségi elérhetőségével, baromi nagy felelőtlenség.
Nincs az a házassági válság, az a karrier, túlóra, elfoglaltság, fáradtság stb., hogy erről az ember megfeledkezzen. Éppen azért, mert egy pillanat alatt megtörténhet a baj a legnagyobb odafigyelés mellett is, pláne, ha több gyerek van és a szülők közötti ingázás miatt amúgy is nyűgösek. Különösen nem kérek meg olyat, aki éppen a vizsgájára készül és fejben teljesen máshol van. Persze más egy film a valóságról és megint más az, amit én elképzelek az okos fejemmel. 
Először borzasztóan idegesített Bogi viselkedése, de rá kellett jönnöm, hogy nem mindenki van felkészülve egy ilyen esetre, na meg könnyű okosnak lenni egy kényelmes moziszékben ülve, pláne úgy, ha az ember már járt így és tudja, mi a teendő. Valahol a szülőket is megértem, akik a munka miatt ritkán vannak jelen a gyerek életében, amikor viszont megtörténik a baj. ész nélkül rárontanak mindenkire, aki ártani mert az ő szemük fényének. Tipikus emberi reakció, nincs is sok értelme hibáztatni őket emiatt.
A film időzavarba kerülő főszereplőjének története relatíve jól adagolja a feszültséget és jó érzékkel mutat be egy váratlan, de nem elképzelhetetlen élethelyzetet, valamint az arra adott emberi reakciókat. Az elhallgatott „háztartási baleset” kálváriája köré vannak felhúzva napjaink rohanó világának pillanatképei: Bogi fontos vizsgája, Péter és Zita válságba került házassága és az azt elszenvedő gyerekek nyűgössége, zavarodottsága. Ebben a filmben úgy hibás mindenki, hogy közben meg senki sem az.
A Sünvadászat nem az önfeledt szórakozás moziélményét adja meg a nézőnek, ahol csak hátra dőlünk, szürcsöljük a kólát, majszoljuk a pattogatott kukoricát, kikapcsoljuk az agyunk és élvezzük a filmet. Nem, a Sünvadászat frusztráló alkotás, ahol tehetetlen szemlélői vagyunk az eseményeknek és csak reméljük, hogy minden jóra fordul, vagy legalább nem történik még nagyobb baj, Együtt utazunk a szereplőkkel és ha tudjuk a megoldást, akkor azért érezzük magunkat tehetetlennek, ha meg nem, akkor azért. Kell az olyan élmény is, ami a valóságot mutatja be, még ha az sokszor kellemetlen is. 
