Fejlesztő, Kiadó: Motiviti; Platform: PC
Igazi feelgood, rajzfilmes kalandozásra invitál az Elroy and the Aliens és hozza is azt az élményt, amit az első tíz perc alapján elképzelünk.
Nem is olyan rég megfogadtam magamban, hogy pihentetem picit a point-n-click kalandjátékokat. Nem feltétlenül rossz élményekből táplálkozva (de azért olyan is akadt), csak egyszerűen túl sokat toltam az utóbbi időben a műfajból és pici pihenőre vágytam. Na de kinek van szíve egy olyan gyöngyszemet elengedni, mint az Elroy and the Aliens, ami már a demójával elbűvölte az embert? Belevágtam tehát, és bizony nem bántam meg.
Pedig ha a szívemre teszem a kezem, akkor nagyjából minden sablonos a játékkal kapcsolatban. Adott egy különc, kissé őrült fiatal srác – Elroy az égnek álló vörös hajával tudósnak képzeli magát, de botcsinálta stílusa miatt még bőven van mit tanulnia, hogy bárki is komolyan vegye. Egy szép napon mégis betoppan egy csoda csaj az életébe – Peggie újságíróként a nagy sztorit keresi, ám a balul elsült rakéta bemutató miatt nem hogy ideges lesz, hanem lelkes. Kiderül ugyanis, hogy a srác rég nem látott (mellesleg igazi tudós) atyja mégis életben lehet, egy felvétel kerül elő a 18 éve halottnak hitt rokonról.
Természetesen közösen kezdenek nyomozásba, amibe a helyi polgármester ügyes-bajos dolgai is gyanúba keverednek, azon meg már nem is csodálkozunk, hogy kisvártatva az idegenek is belekeverednek a történetbe (ugyan már, ugye senki nem gondolja, hogy ez spoiler, mikor a játék címe Elroy and the Aliens?). Időben 1993-ban járunk, a sztori előzményei meg 1975-re nyúlnak vissza. A helyszín pedig Slope City, amely egy képzeletbeli városka Új-Mexikóban.
A játékmenetet tekintve semmi meglepetésben nem lesz részünk – hagyományos kalandjátékkal van dolgunk: inventory, rengeteg tárgy és azok kombinálása, temérdek párbeszéd és számos logikai alapú minijáték jellemzi. Hol itt az extra? Hát ott, hogy mindez szívvel-lélekkel lett összerakva. A grafika kézzel rajzolt és nagyon is bájos a maga kissé kajla, esetlen módján. A dialógusok meg teljes szinkront kaptak, méghozzá a minőségi fajtából. De olyan módon, hogy élvezet hallgatni a karaktereket, jók a párbeszédek és a kaland végére nagyon is a szívünkhöz nőnek mindketten. Őszintén ajánlom minden kalandjáték hívőnek a játékot.
A történéseket nagyjából ki lehet logikázni, de így is érdekfeszítő végig. Tele van amúgy a játék pop kulturális utalásokkal. Vicces volt látni, ahogy két alient Rockynak és Rambónak hívnak, de már ebbe a sorba illeszkedik az Aknakereső feltűnése is (jaj annak, aki nem ismeri, mert feladatként érkezik). Az egész fejtörősdi végig logikus, nem lehet elakadni a 6-8 órára rúgó végigjátszás során. Több irányítható karakter is lesz (de a kiléptük maradjon meglepetés), a lezárásban pedig 3 befejezés közül választhatunk (a fanatikusok persze visszatöltik majd az utolsó mentést). Az Elroy and the Aliens 10 évig készült és azt kell mondjam, hogy megérte várni rá. Szívesen látnánk valami hasonlót a Motiviti gárdájától, csak egy picikét hamarabb.
Legutóbb ezt teszteltük:
