Szebb holnap (Ying hung boon sik), rendezte: John Woo, forgatókönyv: John Woo, Chan Hing-ka, Leung Suk-wah, producer: John Woo, Tsui Hark, szereplők: Ti Lung, Leslie Cheung, Chow Yun-fat, Emily Chu, Waise Lee, Kenneth Tsang, operatőr: Wong Wing-hang, vágó: Kam Ma, David Wu, zene: Joseph Koo, gyártó: Cinema City Enterprises, Film Workshop, hongkongi akciófilm, 95 perc, 1986 (18), Golden Princess Amusement
Új cikksorozatunkban megemlékezünk a rövid életű, ámde annál eredményesebb pályaívet leíró távol-keleti illetőségű szubzsáner legjobbjairól, amiknek hatására a világ rögtön más szemmel nézett a hongkongi akciófilmekre. Kezdjük is mindjárt a legendás John Woo vérrel festett, golyózáporral és szívszorító sorstragédiákkal megénekelt ódájával, a Szebb holnappal.
Ha a ‘80-as évek akciófilmjeiről van szó, akkor a legtöbbeknek rögtön Schwarzenegger, Stallone, Van Damme vagy Seagal töltényhüvelykekkel és hullahegyekkel teletűzdelt életműve ugrik be – pedig akkoriban nem csak nyugaton, hanem a Távol-Keleten is olyan dolgok történtek, amelyek aztán kitörölhetetlen aranytollal íródtak bele a zsáner bőrkötéses nagykönyvébe. Jobbról az amerikai kudarcok után hazájába visszatérő Jackie Chan rúgta az ajtót a közönségre és emelkedett félisteni magasságokba, örökre megváltoztatva ezzel a verekedős mozik arculatát. Balról John Woo és társai ugrottak be a csukott ablakon, csőre töltött mordállyal és az utolsó leheletükig küzdő dupla pisztolyos hősökkel operáló fegyverbalettjeikkel reformálták meg a műfajt. A hongkongi filmgyártás legendás korszaka volt ez, amikor is a futószalagon érkező wuxiákra egyre inkább ráunt a nép, figyelemre érdemes alternatívákat pedig senki sem tudott nyújtani így hát az ínséges idők új bajnokokért kiáltottak. 
Erre a hívószóra lépett színre az addig középszerű rendezőként nyilvántartott Woo a Szebb holnappal, és a világ egy csapásra a bolygó keleti félteke felé fordította a tekintetét. Hong Kong visszavonhatatlanul felkerült a filmes térképre. A direktor vértől tocsogó, pisztolylövésektől dörgő, sorstragédiák könnyeiben fürdő munkásságának egyik hatalmas ékköve ez, a heroic bloodshed (hősi vérontás) szubzsáner elsőszülött gyermeke, amely a később, már lényegesen aprólékosabb, epikusabb, dráma-ügyileg sokkalta csontig hatolóbb recepttel fogant kistestvéreivel együtt, de önmagában is óriási, mindmáig releváns hatást gyakorolt a globális filmiparra. Annyi bizonyos, hogy nélküle rengeteg nagyívű klasszikussal lennénk szegényebbek, az meg egyenesen kétségbevonhatatlan, hogy többek közt az ex-videótékás Quentin Tarantino bemutatkozó rendezése is másképp alakult volna, ha a ‘80-as évek közepén nem lövöldözik be magukat a vászonra Woo öltönyt és napszemüveget viselő, fogpiszkálót rágó gengszterei.
Persze azért a hongkongi mester sem dolgozott teljesen saját kútfőből, a narratíván, a karaktereken, az akciójeleneteken is mind-mind az amerikai westernek, azon belül a legendás Sam Peckinpah filmjeinek legkardinálisabb stilisztikai és tematikai elemeit lehet felfedezni. Nyugat és kelet kölcsönös egymásra hatása egyáltalán nem ritka: amíg a japánok a chambarákba ültették át a jó öreg vadnyugati kalandokat és hősöket, a hatlövetűeket katanára cserélve (ezzel gyakorlatilag kikövezve az utat a nyersebb, karcosabb és árnyaltabb spagettiwesternek előtt), addig a kínaiak a revizionista westernek esztétikájának masnijával kötötték be saját audiovizuális akcióparádéikat. És ezek közül már a nyitódarab is akkorát robbant, amire annak idején senki sem volt felkészülve. A kör nyilván itt is bezárult, a heroic bloodshed végül elutazott Hollywoodba, ám poggyászának nagy részét a hongkongi repülőtéren felejtette – sosem találták meg őket.
A Peckinpah-iskola tematikájának elvén haladva a Szebb holnap főszereplői jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt felvértezett figurák, akik nem önös érdekből, nem holmi nyereségvágyból viszik vásárra a bőrüket, hanem épp ellenkezőleg: családjukért, barátjaikért, a becsületért, rég letűnt eszmékért harcolnak. Egymásért küzdenek a végtelenségig, és ha kell, akkor még azon is túl. Ahogy Peckinpahnál, úgy Woo-nál sem fekete-fehér semmi, habár a karakterek alapjában véve a negatív oldalon állnak, többrétegű jellemekről beszélünk, akik választott szakmájuk ellenére mégis a becsület, a lojalitás és a tisztesség elvei mentén élik az életüket. Persze idővel épp ebből virágzik ki a probléma, melynek tetőpontján ezek az emberek fegyvert ragadva feszülnek egymás vállának, és önnön gyengeségeiken felülemelkedve, hullarakásokon és derékig érő vérben átgázolva hőssé (némely esetben hősi halottakká) válnak.
Az alaptéma tehát nagyjából ugyanaz, mint Peckinpah westernjeiben (különösen a kultikus Vad bandában), azonban a közeg már merőben más. A Szebb holnap (az optimista címválasztás Woo, hazájának jövőjébe vetett hitére reflektál – ebből a vágyálomból végül nem lett semmi, a direktor le is lépett az országból, de ez már egy másik történet) főhősei: Ho (a kung fu filmek egyik legnagyobb ikonja, Ti Lung) és Mark (Chow Yun-fat, a coolság két lábon járó abszolút definíciója) a hongkongi Triádnak dolgozva élik gondtalan, fényűző életüket, mígnem előbbi sorsfordító lépésre szánja el magát. Mivel Ho öccse, Kit (Leslie Cheung) rendőri pályára készül, a gengszter úgy dönt, hogy testvére érdekében felhagy a bűnözői élettel, de visszavonulása előtt még elvállal egy utolsó melót. Az üzlet balul sül el, Hót elárulják, apját megölik, ő maga pedig rács mögé kerül, ráadásul Kit, szembesülve bátyja életmódjával, minden kapcsolatot megszakít vele. Hűséges barátja, Mark bosszút esküszik, ám a leszámolás során súlyosan megsebesül, ami egyben bűnözői karrierjének végét is jelenti. Ho három évvel később szabadul a börtönből, és megpróbál új életet kezdeni, de kint már nem az a világ várja, amit egykoron maga mögött hagyott. 
Ami a végtelen prérin vágtató törvénykívülieknek volt a vadnyugatra betörő és azt megszelídítő civilizáció, az Woo bármiféle cinizmustól és önzéstől mentes, a maguk módján emberi léptékű, morális maffiózóinak a ‘80-as években fellendülő dekadencia, a kapzsiság mocskában fetrengő erkölcstelen, elvtelen rendszer, ami könyörtelenül darálja be a régi berendezkedés képviselőit. Vagy legalábbis megpróbálja: a Ho-Mark-Kit triumvirátus ugyanis nem hagyja magát, felveszik a kesztyűt – jobban mondva a pisztolyt, a sörétest és a gépkarabélyt.
Ahogy Tony Montana állt ki A sebhelyesarcú zárójelenetében a sem istent, sem embert nem ismerő új bűnöző-generáció ellen a klasszikus gengszterek archetípusának bástyájaként, egy becsületesebb gondolkodásmód utolsó hitvallójaként, úgy osztják a halált a Szebb holnap hősei is a végső leszámolás során Ho és Mark egykori protezsáltjával, az arrogáns maffiavezérré vált Shing és a fél Triáddal szemben. Mert bár az őrült golyózápor itt még egyáltalán nem annyira kiforrott, mint Woo későbbi munkáiban, a balettkoreográfiához hasonló tűzpárbajokat is finomhangolták az ezt követő mesterművekben. A karakterek szívszorító drámája természetesen egy mindent eldöntő vérgőzös csörtében kulminálódik, ahol ha egy banánköztársaság lélekszámával megegyező rosszfiút nem is, de azért egy kisebb hadsereget magabiztosan lőnek át az örök vadászmezőkre.
Woo és társai persze végül annak rendje s módja szerint tökéletesen kimaxolták a már a Szebb holnapban is használt stilisztikai eszközöket: az olyan filmekben, mint a Szebb holnap 2, a Lángoló város, a Golyó a fejbe, A bérgyilkos vagy a heroic bloodshed hattyúdalaként számon tartott A fegyverek istene és a Full Contact már sokkal brutálisabb csihi-puhikkal, sokkal magasabbra hágó hullahegyekkel operált – de a Szebb holnap első része összetett és mély drámai vonalának könnyfakasztó testvérviszálya és morális dilemmái páratlanok. Valahol pont ebben rejlik ennek a rövid életű, ám annál lenyűgözőbb szubzsánernek a kulcsa: érzékeny, többrétegű karakterépítésével szimpatikussá teszi a főszereplőket, a kiszámítható, ámde univerzális dramaturgiájának köszönhetően magunknak érezzük őket, ennek nyomán az akciójelenetek is másodlagosak. Pontosabban: a golyózápor a sztori és a figurák köré épül, nem pedig fordítva. Ez az, amit a legtöbb hasonló ‘80-as évekbeli film figyelmen kívül hagyott, és amit sokan még manapság is képtelenek rendesen megtanulni.
Ez teszi a Szebb holnapot többé, jobbá egy átlagos akciómozinál. A lassításokkal, jelentőségteljes kamerabeállításokkal teletűzdelt, művészi szinten levezényelt, táncperformanszhoz hasonlítható lövöldözéseit (amelyhez a tárcsere, a vérfröccsenés és a padlón koppanó töltényhüvelyek adják meg a ritmust) könnycseppek tömkelege, szívszorító sorstragédia, illetve a fináléban kicsúcsosodó megváltástörténet tarkítja.
Ezen a tortán pedig maga Chow Yun-fat a hab egy személyben: a puszta jelenléte és kisugárzása elég ahhoz, hogy uralja az egész filmet. Nem csupán a szavaival, de a tekintetével is beszél – szemeiből hitelesen és lélekölően tükröződik vissza Mark szomorú és tragikus sorsa, még egy plusz réteggel gazdagítva a Szebb holnap amúgy is gigászi emocionális vonulatát. A katarzis egyszerre törvényszerű és párját ritkító. Az addig említésre sem méltó televíziós produkciókban és bukást bukásra halmozó mozifilmekben domborító Chow egy csapásra sztár lett, kultstátuszát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a bemutató után ázsiai fiatalok ezrei rótták Hong Kong labirintusszerű utcáit öltönyben, fekete ballonkabátban és napszemüvegben.
És aki esetleg nem tudná: a dolog pikantériája az, hogy a filmen még csak nem is ő a főszereplő. Ezek után mondanom sem kell, hogy a Szebb holnap már premierjekor a mennybe ment. Nem csupán akciófilmként (bár való igaz, úgy is lealázta az akkori felhozatal tetemes részét), hanem drámaként is örökzöld alkotás: óda egy letűnt korszak hőseihez – és ezt a bizonyos ódát kevesen énekelték meg olyan gyönyörűen, mint ahogyan John Woo tette.
