Árva, rendezte: Nemes Jeles László, szereplők: Barabás Bojtorján, Waskovics Andrea, Grégory Gadebois, magyar játékfilm, 132 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Ez a fiúk sorsa
Egy fiú hazavárja elhurcolt édesapját, de valaki egészen más jelentkezik be erre a pozícióra. A mogorva vidéki hentes úgy veszi át a család feletti irányítást, hogy abba senkinek sincs beleszólása. Nem csak a négy fal között keserű az élet, az 1956-os forradalom leverését követő első május 1-jét sokan nem ünnepi hangulatban várják, pedig az éljenzés és a taps kötelező. Nemes László harmadik nagyjátékfilmje Magyarország Oscar-nevezettje. 
Bő egy évtizeddel túl vagyunk már a II. világháború borzalmain, de az emberek lelkében és a budapesti utcaképben – máig – kitörölhetetlen nyomokat hagyott maga után az értelmetlen rombolás. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése egy újabb trauma, ami megosztja a társadalmat, az ország szovjet befolyás alatt maradt, ahol kíméletlenül üldöznek mindenkit, akinek köze lehetett a szocialista államhatalom megdöntésére irányuló fegyveres konfliktushoz. Mindenkin eluralkodott a paranoia, bárki lehet gyanús, ezért az emberek kétszer is meggondolják, mit tesznek vagy mondanak.
Ebben a közegben nő fel a tizenéves Andor (Barabás Bojtorján), akiről születésekor kénytelen volt lemondani zsidó származású anyja (Waskovics Andrea), hogy legalább az egyiküknek legyen esélye a túlélésre. Később aztán mégis egymásra találnak, hogy együtt őrizzék az elhurcolt férj és apa emlékét. A fiú azonban nem nyugszik bele a veszteségbe és hazavárja a férfit. A csonka család szürke hétköznapjai köré valóságos apakultusz épül. Gyakran válik központi témává, miközben a fiú személyeken, tárgyakon és helyeken keresztül próbál közelebb kerülni hozzá, életben tartva ezzel a reményt, a hazatérésig pedig a házuk pincéjében található öreg kazánnal osztja meg gondolatait.
Vegyesboltban dolgozó édesanyja minden nap a túlélésért, kettejük megmaradásáért küzd ebben a rideg és ellenséges világban. A legszívesebben már szabadulna ettől a csodavárástól, de fia egyáltalán nem partner ebben. Andor egy dacos kiskamasz tele reménnyel és haraggal, ami világgal való kapcsolatára és barátságaira is kihat. Mikor egy nap megjelenik a nagydarab, mogorva vidéki hentes, Berend (Grégory Gadebois) és az apjának mondja magát – az őt körülvevő környezethez hasonlóan – a saját maga által megteremtett, biztonságot jelentő és reménnyel teli kis világa romba dől, hiszen ez a férfi egyszerűen nem lehet az apja.
Zsidósága megélése eleve nem könnyű egy olyan rendszerben, ami híresen és hírhedten egyház- és vallásellenes, nem csak a katolicizmusra értve. Az antiszemitizmus mindenhol jelen van, de Andor számára fontos az identitás megőrzése, talán ezzel is apjával való kapcsolat szorosabbá fűzése a cél. Berend jelenléte ellehetetleníti a hit gyakorlását, a hagyományok ápolását és az immáron egyre távolabbinak tűnő apa emlékének megőrzését. A családegyesítési kísérlet, hol erőszakkal és durván, hol pedig nyájasan történik, a férfi próbálja magához édesgetni a fiút, inkább kevés sikerrel. Az egyre erősödő ellenállás pedig frusztrációt szül.
A színek, a fények, a jelmezek és díszletek ugyanúgy hozzájárulnak a vészterhes atmoszféra megteremtéséhez, mint az apró utalások a jelen (a kor) igazságtalanságára, az élet mulandóságára és hiábavalóságára. Erdély Mátyás operatőr kameráján keresztül a rendszer embertelensége az nézőre is fokozatosan rátelepszik. A kamera ezúttal nincs az emberek tarkójának szegezve, időnként kifejezetten messzire eltávolodik a szereplőktől, de csak azért, hogy minél többet megmutasson a korszakból, a búskomorságból, arról, ahogy a propaganda a romokat elfedve hirdeti a közelgő május elsejét, a szocializmus győzelmét a szabadságvágy és az önálló gondolatok felett.
Nemes László harmadik filmjében az apa-fú kapcsolaton keresztül családja történetét meséli el, egy, a magyarság számára sorsfordító, az egyént és a nemzetet egyaránt traumatizáló történelmi korszakot feldolgozva. Az Árva erőssége a casting, az atmoszféra és persze a szimbolika, a magában hordozott összefüggések, párhuzamok és ellentmondások, a megannyi réteg és utalás. Bár a történetmesélés és a megjelenítés egyszerűbb és könnyebben befogadható, továbbra sem a könnyed kikapcsolódás a cél, a rendező megdolgoztatja közönségét és nem sokat enged a rá jellemző stílusból, formanyelvből.
