Stranger Things 5. évad 1-4. rész (Stranger Things Season 5, Volume 1), alkotó: Duffer testvérek, szereplők: Millie Bobby Brown, Finn Wolfhard, David Harbour, Winona Ryder, Gaten Matarazzo, Sadie Sink, Natalia Dyer, Charlie Heaton, Joe Keery, Maya Hawke, Linda Hamilton, Brett Gelman, amerikai sci-fi horror sorozat, (4 rész, 83-54 perc), 2025. (16) Netflix
Hawkins elvesztette az ártatlanságát
A világ aktuálisan kedvenc sorozata, a Stranger Things visszatért az utolsó évadra. Megnéztük, hogy meg lehet-e felelni ekkora elvárásoknak. Garantáltan spoilermentes gondolatok és némi kritika az 5. szezon első 4 részéről.
Emlékszik még valaki arra, hogy hogyan kezdődött az egész 9+ évvel ezelőtt? Nem volt itt szinte semekkora felhajtás. Egyszer csak a semmiből, minimális reklámmal megjelent a Netflixen egy akkor még nem is a retró divathullámra felülő, hanem egyenesen egy azt elindító sorozat, ami a ’80-as évek családi kalandfilmjeinek a hangulatát ötvözte azzal az elvágyódással és nosztalgiával, amit egy meg nem élt gyerekkor iránt érzünk néha mindannyian (főleg az olyanok, akiknek inkább a másikból jutott). A Duffer testvérek ötlete egyszerre volt egyedi, szerethető és tökéletesen időzített egy varázsát vesztett világban. Hiszen kinek ne lenne az egyik kedvenc saját(!) gyerekkori emléke az E.T. – még úgy is, főleg úgy, hogy a közelébe sem jutott hasonlónak a való világban.
A Stranger Things tehát teljesen megérdemelten gyűjtött egyre több rajongót a lassan érkező évadok alatt, még ha a negyedikre már némiképp szét is csúszott a fókusza. (A 3.-ról megosztóbbak a vélemények, de szerintünk az egy sima just-for-fun életérzés, nem érdemes bántani.) Viszont az utolsó megjelenés óta is eltelt már három és fél év. Az elvárások pedig az egekbe szöktek, ráadásul nem csak megérdemelt-organikusan, nem, kapitalista módon tervezetten, hiszen a Netflix és a közösségi média azóta is folyamatos táptalajt nyújtott a találgatásoknak, pletykáknak és a várakozás maximálisra tekerésének. A 2025-ös év vége pedig egyenesen swiftieket* nevelt belőlünk anélkül, hogy észrevettük volna. (*Taylor Swift elszánt és talán elfogult rajongói hívják így magukat.)
Ez persze nem baj, hiszen kimondottan bizsergető érzés ennyire várni valamit. Kivéve talán azt a tapasztalatot, hogy tudjuk: ekkora elvárásoknak nehezen lehet megfelelni. Arról pedig nem mernénk most még nyilatkozni, hogy ezt a Stranger Things 5. évadának sikerül-e végül megugrania, de az első felének ledarálása után kettős érzéseink vannak. Kezdjük a rosszabbakkal, hogy jó szájízzel fejezhessük be.
Az a végtelen ártatlanság és báj, ami az első évadokból sugárzott, múlóban van. Elsősorban azért, mert túl lassan érkeztek a szériák és az eredetileg kitalált történetből idővel kinőtt már mindenki (néző is, de főleg a szereplők). Ráadásul a színészek magánélete is ellepte a közösségi médiát, olvasunk, hallunk róluk ezt-azt, de egy biztos: ezek a gyerekek felnőttek. Még ha nem is tudnánk róluk semmit, akkor is a szélesedő vállak, átütő borosták, nőies csípők és felnőttesen zárkózó tekintetek miatt leesnek róluk azok a színes gyerekruhák, amiket rájuk adtak. Mostanra úgy tűnik, mintha csak eljátszanának egy szerepet, akik eddig ők maguk voltak.
A másik gondunk magával a történetszövéssel volt. Azt talán sejtettük, hogy ez egy sötét évad lesz, maga a Stranger Things birodalom visszavágja kétszer, de még annál is komorabb lett itt minden. Egy-két üdítő kivételtől eltekintve alig akad ebben a négy részben olyan jelenet, ami a régi szerethetőségre emlékeztetne minket. Ami viszont van: túlerőben lévő ellen, ok nélküli erőszak, és a gyakran elsülő fegyverek által kifröccsenő vér. Ez pedig nem annyira illik a kalandfilmes zsánerbe.
Gyerekekkel nem megyünk neki Mordornak. Még akkor sem, ha ezek a gyerekek már felnőttek. Mert az eddigi ígéret annyi volt csak, hogy egymásért és a barátságunkért megküzdünk mindenkivel, amik lehettek akár epikus csaták, de mindenképpen a való élettől eltávolítottak (és legfeljebb ilyenekben is halunk hősi halált, lásd Eddie, akinek a jelenléte jobban hiányzik, mint hittük volna). Ez a jelenlegi harc most pedig a világért megy, mert akkorára tágították a látószöget, de ekkora harcokat nem vívhatnak meg néha csak felületes karakterek, akiket ráadásul egy másik történetből rángattak át ide.
Ami viszont kimondottan jólesett a néző énünknek, az az egyszerű viszontlátás: ezek a karakterek egy egész generáció sorozatnézési szokásaiba és emlékeibe égtek bele. Hiányoztak már. Még akkor is, ha kívül-belül ismerjük őket, és nagy változásokra itt a végjátékban sem kell már számítani, új oldalukról sem mutatkoznak meg. Valószínűleg elvarrnak majd függőben lévő szálakat, de mindenki olyan volt most is, amilyennek megismertük. A hangsúlyok persze eltolódtak, néhányan (végre) nagyobb szerephez jutottak, és kaptunk sok-sok kiskamasz szereplőt is, ami jót tesz az egyensúlynak, hiszen ott van a folyamatos emlékeztető, hogy miattuk van az egész, és mi is a gyerekénünk miatt nézzük még mindig. Kár, hogy ezt a szemszöget már nem tudták megtartani.
De itt már a jó dolgokat ígértük, tehát: a tömegeket megmozgató akciójelenetei egyáltalán nem tettek rosszat ezeknek a részeknek, pedig ezekben már tényleg sokkal nagyobb léptékben történik minden, mint eddig valaha. Izgalmas, látványos, pörgős, akciófilmes az egész, e tekintetben szépen felnőtt a sorozat. Aki az érzelmi szálak miatt nézi (szerelmi háromszög vagy egyenesen szögek), azt is megnyugtathatjuk: semmi sincs lejátszva, megy a sejtetés tovább, lehet izgulni még sokat.
De egyébként is ez a fő kérdés a vége előtt: lehet-e ugyanolyan bizsergető várakozással állni a következő két etap elé ezek után? Hát azért 3 és fél év várakozását nem lehet majd újra összeizgulni addig, szerencsére annál gyorsabban érkezik a befejezés. De ez nem is baj. Nyugodtabban, kicsit óvatosan állhatunk eléjük, ám ha tippelni kellene: szerintünk lesz itt még epikus végkifejlet, és könnyes szem 2025 utolsó napjaiban. Mert ha tökéletlen is, ha kicsit ki is nőttük már mindannyian, azért még mindig nagyon lehet szeretni.
