Bocs, kicsim (Sorry, baby), írta és rendezte: Eva Victor, szereplők: Eva Victor, Naomi Ackie, John Carroll Lynch, Kelly McCormack, Lucas Hedges, Louis Cancelmi, amerikai-spanyol vígjáték, dráma, 103 perc, 2025, korhatár: 16 év
Csöndes segítség
A Bocs, kicsim nem egy tipikus vígjáték, inkább néhány groteszk helyzet sorozata. Amiket több, néha egészen felkavaró jelenet ölel körbe. Meg persze a csönd. Lassú, drámai csönd, de szerencsére nézőként csak szemlélője vagyunk az eseményeknek.
A Bocs, kicsim után megrágva kel fel az ember a moziszékből, pedig csak 103 percig tartott. Ráadásul, visszagondolva nem is mutattak benne semmi borzasztó dolgot. Akkor hogyan történhetett? Maga a forgatókönyvíró-rendező Eva Victor (Milliárdok nyomában) a film főszereplője is, aki hitelesen alakít egy ritkán látott női karaktert. Agnest egyáltalán nem férfiszemszögből mutatja meg, ugyanis a külseje szóba sem kerül, mert nem fontos. Ráadásul inkább ő okos, akinek a legbensőségesebb kapcsolata az egyetemi barátnőjével és az irodalommal van.
Az, hogy egy szexuális erőszak áldozatává válik, szintén nem testi eseményként van a filmben bemutatva, hanem egy nagyon átgondolt, és az áldozatot tiszteletben tartó képsorral. Ezt csak azért írjuk le, hogy az erre esetleg érzékenyeket ne érje meglepetés. Ráadásul a történet sem ekörül forog, inkább Agnes belsejében játszódik le minden. Dolgok, amik megelőzték ezt, és olyanok is, amik utána történtek. Összességében is inkább az jellemzi a filmet, hogy a nehézségek mind kimondatlanul maradnak. Viszont talán épp ezért nem is nyomasztó annyira, mint amennyire a leírás sejteti, mert nézőként végig csak külső szemlélőként vagyunk jelen a főszereplő életében (még ha ő is az egyedüli középpontja).
A sivár, téli táj és a kicsi épületek tökéletes aláfestést adnak ennek a néma bezárkózásnak. Minden mozdulatlan és kopár, de a színészek is statikusak. A mellékszerepekben még egy-egy jelenet erejéig is ismerős, jó karakterszínészek tűnnek fel: Hettienne Park, John Carroll Lynch, Kelly McCormack., míg Lucas Hedges (Lady Bird, A régi város) és Naomi Ackie (Mickey 17, Vészjelzés) több időt kapnak a vásznon.
A tempón és a beállításokon sem látszik, hogy elsőfilmes munkája lenne, mert már az első jelenettel egyértelműen megmutatja, hogy mi várható a későbbiekben, és ehhez következetesen tartja is magát. Nem titkolja, hogy ez egy minimalista film lesz, ami nem szórakoztatni akar, de nem is bulvárhírek szalagcímeivel elborzasztani, hanem csak egy tájkép. Ami a leggyakrabban mégis szenvtelenül megmutatja Agnes elmúlt néhány évét.
Mindezek ellenére, hogy darabjaiban jó a Bocs, kicsim, és összességében sem tudunk fogást találni rajta, valami mégis hiányzott belőle. Hogy ez annak köszönhető-e, hogy nem különült el az írója, rendezője és főszereplője, vagy egyszerűen abba a hibába estünk, hogy érzelmileg is el akartunk köteleződni, pedig ez a film egy pillanatig nem ígért ilyet, nem tudjuk… Miközben azt is állítjuk, hogy igenis együtt lehet érezni Agnessel, és ezzel a hallgatással néha sokkal többet mond el, mint mások egy-egy harsány monológgal. Lassú, okos film lett. Néhány egészen szürreális jelenettel. És sok-sok belül maradt nehéz kővel.
