A világ leggazdagabb asszonya (La femme la plus riche du monde), rendezte: Thierry Klifa, szereplők: Isabelle Huppert, Laurent Lafitte, Marina Fois, Raphaël Personnaz, francia-belga filmdráma, 121 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Kozmetikázás
A kozmetikai ipar legjövedelmezőbb cégét vezetni, ezzel pedig a világ egyik leggazdagabbjának lenni egyszerre áldás és átok. Van, amit nem lehet pénzen megvásárolni, ilyen például a barátság, de honnan tudhatja az ember, hogy ki milyen szándékkal közeledik felé, ha történetesen kőgazdag? A világ leggazdagabb asszonya a milliárdos vagyonnal bíró, idősödő örökösnő és a tehetséges, ám kiállhatatlan és ripacskodó fotós valós eseményeken alapuló történetét meséli el remek színészi játékkal, humorral, intrikával, luxussal és fényűzéssel, a kelleténél talán picivel kevesebb fantáziával és merészséggel. 
Marienne Farrére (Isabelle Huppert) az apja által alapított kozmetikai világcéget vezeti, melynek köszönhetően jelenleg ő a leggazdagabb nő a világon. A gazdasági és politikai elit keresi a kegyeit, Franciaország egyik legnagyobb munkáltatójaként és adóbefizetőjeként a legfelsőbb körökbe van bejárása (tehetős gyáriparosként tulajdonképpen ő maga a legfelsőbb kör), a cége által gyártott kozmetikumokat a világon mindenki ismeri és használja, veszi.
A gazdagok kiváltságos és fényűző életét éli, szigorú, kritikus anya és feleség, de a megszokott partikon és estélyeken kívül valami mégis hiányzik az életéből. Hol van már a kaland, az izgalom, a színek, a változatos programok?
Minden megváltozik, amikor egy fotózás alkalmával megismerkedik a piperkőc Pierre-Alain Fantinnal (Laurent Lafitte), aki hosszú idő után végre színt visz az életébe. A nyíltan meleg férfivel bensőséges viszony alakul ki, gyakorlatilag elválaszthatatlan barátok lesznek. A dolgot nem mindenki nézi jó szemmel, egyrészt mert fotósunknak eléggé tenyérbemászó stílusa van, másrészt jelentős összegeket kap az új (élet)erőre kapott idős nőtől.
Anya és lánya között eddig sem volt felhőtlen a viszony, de Frédérique (Marina Fois) nem tudja tétlenül nézni, ahogy Pierre-Alain fokozatosan behálózza Marienne-t. Ha ez nem lenne elég, a sajtó előveszi Marianne férjének ifjúkori szélsőjobboldali botlását. A bajt a zsidó származású vejre való hivatkozással próbálja mérsékelni a család.
A cselekmény valós történéseken alapul, Liliane Betencourt (1922-2017) a L’Oreal cég tulajdonosaként a Forbes listája szerint 34 milliárd eurós vagyonával a világ 14. leggazdagabb embere, egyben a leggazdagabb asszonya volt. A társasági élet oszlopos tagjának számított, aki szerette a partikat, a bálokat, a drága ruhákat és ékszereket, valamint számos értékes ingatlannal rendelkezett.Politikus férje halála után pattant ki a botrány a titkos svájci bankszámlák körül, melyek végül Nicolas Sarkozy francia elnök bukásához is vezettek. Idős korára egészségi állapota megromlott, demenciával és Alzheimer-kórral küzdött, amit sokan kihasználtak. Utolsó éveit vidéki otthonában töltötte a cégtől és a közélettől visszavonulva.
A legnagyobb, egyben leghíresebb szélhámos François-Marie Banier író-fotós volt, aki 1-3 milliárd eurót csalt ki tőle két évtizedes barátságuk alatt. Az életjáradék, a festmények és műtárgyak még hagyján, de kapott egy szigetet is és kis híján örökbe fogadtatta magát. Frédérique bíróság elé vitte a dolgot és kérte anyja gyámság alá helyezését. Beperelte Baniert is, akit 3 év börtönre ítéltek és a kicsalt vagyon jelentős részét vissza kellett fizetnie. Bettencourt asszony egyébként is nagy adakozó hírében állt, milliókkal támogatott múzeumokat és művészeket, oktatásai, egészségügyi és humanitárius projekteket. Otthonában a francia társadalmi és politikai elit gyakori vendégnek számított.
A film a megismerkedés pillanatától követi végig az eseményeket az örökösnő és a fotós kapcsolatát a középpontba helyezve. Marianne belefárad a gazdagságba, nincs már türelme a smúzoláshoz és egyre több nyavalya gyötri. Ekkor lép a színre Pierre-Alain, akinek valójában egy kellemetlen alak, de lefegyverző stílusával és mézes-mázos dumájával felkelti a nő érdeklődését. Marianne beleszületik a jóba, ám a férfiak uralta világban ezt a vagyont fenn is kell tudni tartani és gyarapítani. Fontos döntéseket kell meghoznia, fontos üzleteket kell megkötnie, miközben felelősséggel tartozik a családjáért és az alkalmazottaiért is. Soha nem tudhatja, ki és miért keresi a barátságát, haszonlesők, talpnyalók, irigyek és a konkurencia veszik körül. Ridegnek, keménynek, erősnek és határozottnak kell látszania és minden nagyvonalúsága, bőkezűsége ellenére a gazdagok felsőbbrendűségét kell (illik) hirdetnie. 
A család jogosan várja el tőle, hogy felelős vezetőként járjon el és ne tékozolja el a vagyont, így a lányával való konfliktus, majd annak drasztikus döntése a gyámság ás a fotós megvádolása kérdésében valahol érthető. Jóhiszeműsége és mert a férfi mindig azt mondja, amit szeretne, na meg visszaadta az életkedvét, teljesen elhomályosítja a látását, a józan ítélőképességét.
A világ leggazdagabb asszonyának cselekménye némileg felhígítja a valóságban megtörténteket, hiszen elsődleges célja a szórakoztatás, nem pedig a dokumentarista jelleg, az elemzés, a boncolgatás. Betekintést enged a gazdagok világába, az örökösnő és a fotós kapcsolatába, és ha nem is marad meg a felszínen, nem áll szándékában leásni a dolgok legmélyére.
Bemutatja a fényűző életmódot, a családi viszályokat, a cégvezetés buktatóit, a végtelenségig lojális személyzetet és a gazdagokra leselkedő veszélyeket, melyek mindig ott lebegnek, legyen szó a telhetetlen örökösökről, egy pénzsóvár szélhámosról vagy a botrányra szomjazó bulvársajtóról és olvasóikról. A színészi játék elismerésre méltó, a téma érdekes és elgondolkodtató, de a történet árnyaltabbá, komplexebbé, (még) érdekesebbé tétele simán belefért volna még a kétórás játékidőbe. 
