A Hail Mary-küldetés (Project Hail Mary), rendezte: Phil Lord, Christopher Miller, szereplők: Ryan Gosling, Sandra Hüller, Kan Leung, Milana Vayntrub, amerikai sci-fi, 156 perc, 2026., 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
Ken you save the world?
Mikor a Naprendszerünket valami ismeretlen dolog támadja meg, egy középiskolai tanárra hárul a feladat, hogy megoldja a rejtélyt. Űrhajóba ültetik, jó messzire elküldik és mire magához tér, rajta múlik az emberiség sorsa. Az újfent nagyszerű alakítást nyújtó Ryan Gosling karaktere nem marad egyedül a bajban, egy furcsa, kőszerű lénnyel kell megtalálnia a közös hangot (szó szerint). A Hail Mary-küldetés olyan, mintha az összes világmegmentős filmből kiválogatták volna a legszerethetőbb momentumokat és belepakolták volna egyetlen filmbe, ami így egyszerre lett nagyon szerethető és nagyon hosszú is. 
Mikor eretnek nézetei miatt Ryland Grace-t (Ryan Gosling) kiveti magából a tudományos elit, középiskolai tanárként éli tovább unalmas életét. Csakhogy a naprendszerünk pusztulásra van ítélve és korábbi kutatási területe miatt ő lesz az egyik, akit az öltönyös-nyakkendős döntéshozók képesnek találnak arra, hogy megmentsen minket. Nem sokkal később már jön is érte a nagy fekete autó, hogy közöljék vele a jó hírt, ami – nem elítélhető módon – sokkolja. Feladata azon bátor férfiak és nők felkészítése lesz, akik egy hatalmas űrhajóval sok-sok fényévnyire repülnek, hogy megakadályozzák bolygónk teljes elnéptelenedését. 
Egy apró hiba folytán eme bátor férfiak és nők létszámában fogyás következik be, emiatt tanárunk lesz a beugrós, akinek – ugyancsak nem elítélhető módon – minden porcikája tiltakozik ez ellen. Az egyébként roppant kedves és szimpatikus projektvezetőnek Eva Strattnak (Sandra Hüller) nincs más választása, mint kilőni tanárunkat az űrbe (ha tetszik, ha nem), ahol a hosszú alvásból felébredve újabb fogyást tapasztal eme bátor férfiak és nők létszámában. Mondjuk ki, egyedül marad és ez – abszolút nem elítélhető módon – sokkolja. Alig tér magához a kábulatból, amikor egy számára ismeretlen civilizáció űrhajója parkol le mellette. 
Az egyszemélyes Armageddon a hétköznapi hős mítoszát építi tovább, ahol valaki tulajdonképpen akarata ellenére válik egy katasztrófa megelőzésének kulcsfigurájává. Mert az egy dolog, hogy az ember valamiben jó, de a világ megmentéséhez vagy többen kellenek vagy egy olyasvalaki, aki ehhez minden tudással, erővel és képességgel fel van vértezve.
Márpedig Ryland Grace egyedül marad és korántsem az a tipikus hős alkat, ráadásul mindezt abban a tudatban teszi, kell tennie, hogy igen nagy esélye van a halálra. Az idegen űrhajó mérnökének ugyanezzel a kihívással kell szembenéznie és bár egy teljesen más civilizációról, egy teljesen más fajról van szó, a halál gondolata, az elbukás gondolata minden élőlény számára frusztráló.
Amikor egymás számára idegen létformák egyesítik tudásukat és technológiájukat egy nemes cél érdekében egy filmben, az mindig felemelő érzés a néző számára és bizony fel is ültetnek minket erre az érzelmi hullámvasútra, ahol a jó és a rossz hírek váltogatják egymást. A Ryland Grace és Space Rocky (James Ortiz hangja) eltérő kultúrájából és morfológiájából adódó félreértések, a sikeres együttműködéshez szükséges tanulási és megismerési folyamat buktatói a dologban rejlő dráma és tragédia ellenére rengeteg humoros momentumot eredményeznek. Amikor valaki többé-kevésbé elfogadja a sorsát, visszatér a hite és összekapja magát, hogy a feladatra tudjon koncentrálni, annak mindig van valami pozitív eredménye. 
Ryland Grace igazából nem hagy senkit hátra a Földön, de ez nem jelenti azt, hogy bárki másnál jobban (inkább?) feláldozható lenne. Neki is egy élete van, senkitől nem várható el, hogy azt +csak úgy” eldobja, még akkor sem, ha ezt egy nagyobb célért, az egész emberiségért teszi. Ez a fajta dilemma. illetve az ezzel járó morális és egyéb kérdések végig ott vannak a filmben. A cselekmény végig rá, pontosabban rájuk koncentrál, az alkotók nem helyezik hatásvadász módon nyomás alá sem a szereplőiket, sem a nézőt, nem mutatják és nem ecsetelik hosszan, hogy … távollétében mi történik a Földdel, az emberiséggel és mi lesz, ha a küldetés kudarcba fullad. Elég csak tudnunk, hogy a tét hatalmas.
Ryland a szemünk láttára válik hőssé, aki egy igazán szerethető figura egy igazán szerethető színész nagyszerű alakításában. Gosling szépfiús (45 múlt, hahó!) imidzsének egyáltalán nem tesz rosszat egy-egy drámaibb, összetettebb, komolyabb szerep, mert bár jelen esetben a feszültséget humorral oldják, azért ebbe is beletette magát rendesen. Sandra Hüller kevesebbet van jelen, de nem ezért nem írok róla bővebben, mert hát ő is olyan, hogy mikor nem jó?
A Hail Mary-küldetés hossza az, ami nem teljesen indokolt, oké, telik az idő, kevés az üresjárat, nem nézegetjük az óránkat, de két órában is ezt a sztorit kapnánk a lényegét tekintve. A szentimentalizmusa az, ami igazán megfogott, mert pont annyira az, amennyire kell és mellé még ott a humora, a bája és a szerethetősége is, ami miatt pont nem érdekelt a tudományos alaposság és hasonlók. 
