Vadló Kilenc (Wild Horse Nine), amerikai-angol dráma, 117 perc, 2026 rendező, forgatókönyv: Martin McDonagh, producer: Graham Broadbent, Peter Czernin, Martin McDonagh, Anita Overland, operatőr: Ben Davis, vágó: Mikkel E. G. Nielsen, zene: Carter Burwell, szereplő: John Malkovich, Sam Rockwell, Steve Buscemi, Tom Waits, Parker Posey, Mariana di Girolamo, Ailín Salas, Forgalmazó: Fórum Hungary, bemutató: 2026. november 5. korhatár16 év
A dinoszauruszok, a molylepkék és a mennyország
Martin McDonagh első történelmi filmje eddigi sztorijainak, motívumainak summázata, új fejezet nyitánya. A Vadló Kilenc ismét a férfibarátságot állítja előtérbe, története poénokkal bőven megszórt számvetés az élettel.
McDonagh virtuóz késleltető dramaturgiája mintha csak az újranézés szükségét építené a filmbe: másképp látnánk a két szellemes CIA-ügynök élvezetes riposztjaira épülő bromance-t, ha már az elején nem csupán sejtenénk, min dolgoznak: az egyik legvéresebb katonai puccsot, Salvador Allende chilei elnök megbuktatását készítik elő. A film premierje nálunk egybeesik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával, amitől kiküszöbölhetetlenül sajátos, helyi jelentést is kap.
Az egész egy punk dallal kezdődött (punk’s not dead!). McDonagh Chilében mondta el, hogy 13-14 éves lehetett, amikor a Clash Washington Bullets dalában felfigyelt Allende elnök tragédiájára, Víctor Jara énekes meggyilkolásának borzasztó történetére. „A gyilkos bohócok, a véres pénz-fazonok / megint lőnek azokkal a Washington-golyókkal.” – amikor a Clash sorra vette a „világ csendőre”, az Egyesült Államok belpolitikába avatkozásait, a chilei puccsra vonatkozó iratok még titkosak voltak. Az akták hozzáférhetővé válása igazolta, hogy a CIA támogatta Pinochet katonai puccsát, s tartotta hatalomban a tábornokot csaknem élete végéig.
A filmet a legtöbbször feldolgozott latin-amerikai dal nyitja: Violeta Parra a melankolikus Gracias a la vidát énekli. 1973, a hidegháború egyik legkritikusabb, legveszélyesebb éve. Az ízig-vérig színházi profi, nem mellesleg zseni McDonagh szabad szemmel, értsd első megtekintéskor követhetetlen dramaturgiai bűvész-ügyességgel az infók közül mindig éppen annyit fed fel, amennyi az érdeklődés folyamatosságát a legjobban szolgálja. Két profi CIA-ügynök, Chris (John Malkovich, legjobb színész díja Velencében, ez feltehetően csak a kezdet) és Lee (Sam Rockwell) tenyérbemászó főnökük, MJ (Steve Buscemi) engedélyével a Húsvét-szigetre utaznak Santiagóból. Az élő fába is belekötő Chris már a reptéren kipécéz és inzultál két szép fiatal lányt, Monicát (Mariana di Girolamo) és Aliciát (Ailín Salas).
Micsoda véletlen, a szigeten – mint a lányoktól megtudják, helyi nyelven Rapa Nui – is találkoznak, s a világszám moaik (a kőszobrok) tövében, a csodálatosan zöld mezőkön, vadlovak társaságában is folytatódik a kevéssé barátságos adok-kapok. Chris tisztában van vele, hogy demenciája már-már átvette személyisége fölött az uralmat, de büszkesége nem hagyja, hogy elismerje, hernyó főnökének, MJ-nek szakmailag igaza van, ha nem hagyja felügyelet nélkül. Végstádiumos rákos, aki utolsó leheletéig nyerésre játszik: azzal tartja sakkban a Szervet, hogy tudja, ki és hogyan ölte meg Kennedy elnököt. Bátyjával, Jimmel (Tom Waits) is amiatt veszett össze. Jim, az egykori virággyerek azóta szakított a világgal, kiköltözött a sivatagba, tíz éve nem beszéltek.
Chris kiszámíthatatlanságának, agresszivitásának kockázatát tovább növeli, hogy a tetejébe emlékiratokat ír, bár erről Lee mindössze annyit tud jelenteni, hogy Chris a dinoszauruszok mennyországba jutása esélyeinek filozófiai alapjait elemzi, s a molylepkék életének megkíméléséről moralizál. Monica és Chris minden odds ellenére összebarátkoznak, még egy bárba is elmennek, ahol a lány kedvence, a férfi számára persze ismeretlen chilei énekes, Víctor Jara (Nicolás Patricio Carreño Castro) lép fel, Violeta Parra Volver a los 17 című dalát énekli, az utolsót, amit Parra az öngyilkossága előtt írt.
Monica az életet magát jelenti a haldokló férfi számára, mindazt, ami neki kimaradt. Eredetileg a jót, a demokráciát akarta szolgálni azzal, hogy ügynök lett, s élete végén számot kell vetnie azzal, hogy egy gonosz hatalom eszköze volt. Lee-vel félszavakból értik egymást, összenőttek, s mi más a barátság, ha nem ez, gondolhatjuk. Hogy az Ügy érdekében habozás nélkül kell a másikat feláldozni, azt meg kötelező gondolnunk, Lee-vel együtt.
A kritikák telitalálatnak szánják, hogy a Vadló Kilenc az Erőszakik B-oldala, de pont úgy nem az, ahogyan az In Brugesnek adott magyar cím (a fordítókat ne fedje jótékony homály). Poénkényszeres, súlytalan rövidre zárás, vicceskedés, aminél mindkét alkotás jóval többet érdemel. Hogy a Vadló magyarítását végző kitűnő Gáspár Bence milyen heroikus munkát végzett, az a velencei premierről világszerte tudósítók írásain mérhető, mert még anyanyelven is nehéz a gyorsan pergő utalgatásokat és bennfentes poénkodásokat követni.
McDonagh eddigi hat nagyjátékfilmjéből ötben a férfibarátság szakítópróbáit követte, a Három óriásplakát Ebbing határában (2017) pedig két ellenség, egy férfi és egy nő kezdődő fegyvertársi (szó szerint) barátságával végződik. Az alkotói fókuszváltást, azaz a Vadló Kilenc sztorijának konkrét történelmi időbe helyezését a korábbi alkotásokkal való dramaturgiai párhuzamok még hangsúlyosabbá teszik. Ha pedig első alkotása, a helyből Oscar-díjas 26 perces rövidfilmjétől, a Six Shootertől (‘Hatlövetű’, 2004) nézzük pályája alakulását, kijelenthetjük, hogy már akkor megvolt minden későbbi fő témája csírája, ahogyan egyik alapszínésze, Brendan Gleeson is. A filmek egymásutánja sajátos felnövéstörténetet is kirajzol a körvonalazatlan, meghatározatlan fiatalkori dühtől a célra tartó, történelemben élő felnőttig.
McDonagh 15 éve akart a Húsvét-szigeten forgatni. A moai szobrokat fotóról ismerte, de a szépséges vadlovak és a buján zöld táj meglepetésként hatottak rá. Több változat után az 1973-as chilei puccs lett az a középpont, ami köré kikristályosodhattak az addig kusza elképzelések. A forgatókönyv nála mindig a karakterekkel kezdődik. A cselekmény még laza, vázlatos, s ezen a körvonalazatlan terepen hagyja, hogy a szereplők szabadon tegyék, amit akarnak, mondják, amit csak ők tudnak.
Alkotóként az a legfontosabb számára, hogy a humort és a sötétséget képes legyen egyensúlyban tartani. Persze gyakran érik meglepetések: A sziget szellemei ujjlevágása sem szerepelt a tervben, azt a karakter maga akarta és követte el. Sem a poénok, sem a humor nem erőltethető ezzel az alkotói hozzáállással. Ha a karakter nem vicces, az nála sem lesz az.
A Vadló Kilenc őrült kiszámíthatatlansága csupán a felszín, kemény szerkezetet, egyértelmű, sziklaszilárd állásfoglalást rejt. A filmben Víctor Jara felidézése sem pusztán történelmi utalás. McDonagh kifejezetten azt szeretné, hogy azok a nézők, akik korábban nem ismerték a chilei énekest, a film után hallgassák meg a zenéjét, ismerjék meg a puccs és áldozatainak történetét. „Annak ellenére, hogy a két CIA-ügynököt viccessé és szórakoztatóvá tehetjük, végső soron nem szabad elfelejtenünk, hogy a demokrácia és az emberiség ellenségei” – jelentette ki.
A történelem már abban az évben, 1973-ban átlépett a szeptember 11-i véres chilei katonai puccson, felülírták az újabb szörnyűségek. Pinochet hatalmának konszolidálódása után a gazdaság felívelt, a diktátor megítélése máig ellentmondásos. Víctor Jara legismertebb dala a Venceremos, ami a chilei, majd a kelet-európai szocialista mozgalmak egyik himnusza volt. Jara gyilkosait csupán halála után 42 évvel, 2015-ben fogták perbe.
S hogy mi lehet a cím, a Vadló Kilenc jelentése, arra itt található egy lehetséges magyarázat: a Vadló Menhelyen (Wild Horse Refuge) vágóhídról mentett lovak élnek, s van ott egy csikó is, amit 9-esnek neveznek. A Húsvét-sziget kőszobrai a 12. század óta őrzik titkaikat, a sziget gyönyörű füvét empatikus vadlovak legelik, a többi amúgy is por és hamu.
