
A klasszik
A gond az, hogy egyre nem gondolt a terveiben, és az az emberi tényező. Megkap ugyanis két nehézfiút, meg egy kölyköt, és képtelen csapatot kovácsolni belőlük. Így aztán ketyegő bombán ül, társai szó szerint kutyának nézik. Preparátorunk ráadásul epilepsziás, bármikor váratlanul rájöhet egy roham. Mindez egy bizonyos érzéssel kezdődik (ez az aura), amely jelzi számára, hogy pár másodperc múlva összeesik és eszméletét veszti. Ennek a rövid időnek a körülírása a film egyik legjobban megírt szöveges része. És a történet is kap vele egy plusz feszültséget, hiszen ettől fogva tudjuk, ez bármikor, bármelyik pillanatban megtörténhet vele.
A lassan csordogáló történet már-már ürügyként hat, hogy minél szebb operatőri munkát mutassanak (Checco Varesenek piros pont). Persze mikor a rablás ténylegesen lezajlik, hirtelen megváltozik a film ritmusa, és Bielinsky megmutatja, mekkora tehetséggel robbant. Nem mondom, egy kis vagdosás nem ártott volna a filmnek (10 percnyi anyag simán beáldozható lett volna), de ezt a feszültségteremtést, a logikailag szinte hibátlanul felépített cselekményt, a színészvezetést, meg persze a hangulatkeltést tanítani kellene. Egy érett rendező munkája ez.
Ha 2006 áprilisában néztem volna a filmet, ahogy eredetileg hirdették, akkor azt kérdeztem volna magamtól: mit fog még kitalálni Bielinsky? Ezzel a két munkájával nálam bekerülhetett volna a Top 5 élő rendező közé. De mivel októberre csúszott a megjelenés, így sajnos azt kellett mondanom: kár, hogy nem láthatunk tőle újabb filmet. 2006 júniusában ugyanis szívrohamban elhunyt. Egy nagyon nagy tehetség távozott, és sosem fogjuk megtudni, vajon mit adhatott volna még a világnak. Cuarón és Nolan művészi hozzáállását tudnám csak Bielinskyhez hasonlítani, épp ezért fáj, hogy többet nem rendezhet. Tessék felfedezni az Aurát, most is az Odeon-t tudom javasolni. Kis türelem ugyan kell hozzá, de cserébe egy nagyszerű élménnyel lehettek gazdagabbak.
zoltanek



Csizikém! Nem vagyok argentín-szakértő, bár annyit tudok, hogy hol található az ország a Földön. Mit mondasz majd, ha két amerikai filmről fogok írni? 🙂
@zoltanek: láthatóan nem cheese tette ki a cikked
Igen, 1 perccel küldés után már észrevettem. 🙂