Lincoln vagy ZD30, ZD30 vagy Argo, Argo vagy Nyomorultak? Az Oscar legfontosabb díja a legjobb filmé, aztán persze főleg rajongói szempontból a színészi kategóriáké. Az Argo a negyedik olyan Oscar-díjas film, aminek rendezőjét nem jelölték szobrocskára, Daniel Day-Lewis a Lincoln címszerepéért harmadszorra a legjobb férfi főszereplő, Ang Lee az eddigi egyedüli nem fehér rendező, akit ráadásul kétszer is díjaztak munkájáért. De ki törődik a kisebb kategóriákkal, mint például a legjobb idegen nyelvű film, a legjobb rövidfilmek, vagy az animáció, ami még ma is méltatlanul elhanyagolt része a filmtörténetnek? Mi.
Az animáció mellőzöttségét az is jelzi, hogy egészestés változata önálló kategóriát csak 2001-ben kapott, addig legfeljebb a legjobb film díjáért versenghetett. Az első egészestés animációs film, amit legjobb film Oscarra jelöltek, a Szépség és a Szörnyeteg volt 1991-ben. Ezt még két film tudta megugrani, 2009-ben a Fel! és 2010-ben a Toy Story 3, ami valószínűleg a Wall-E körüli vitának köszönhető, ugyanis az Akadémia szándékosan tiltotta ki a robotszerelem történetét a legjobb film kategóriájából, viszont olyannyira sikeres lett a nézők körében, hogy Oscar-díj nélkül is az utóbbi idők egyik legsikeresebb animációs filmje.
Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy vajon megnyerhetné-e a legjobb film díját egy olyan animáció, amit a saját kategóriájában is jelöltek, esetleg még meg is nyerte, ahogy azt a Fel!-nél is láthattuk. De a Fel!-t nem lehet összehasonlítani az A bombák földjénnel vagy a Becstelen brigantikkal, sem a Toy Story 3-at a Király beszédével vagy a Fekete hattyúval, és nem azért, mert az egyik élőszereplős, a másik pedig nem. Így például a zseniális, felülmúlhatatlan, mindhárom rész sikerességében még a filmszériákban is egyedülálló Toy Story trilógia összesen két Oscar-díjjal dicsekedhet: a legjobb eredeti daléval (Randy Newman: We Belong Together) és a legjobb animációs filmével, amiket csupán a záró rész szerzett.
Talán akkor lenne esélye a legjobb film díjára egy animációnak, ha egy lelőtt elnökről, vagy egy fontos amerikai politikai eseményről szólna. Hasonló problémafelvetésével a 2008-as Libanoni keringő című izraeli animációs film áll ehhez a legközelebb, ami a politikai tabunak számító bejrúti tömegmészárlásról szól a rendező szubjektív élményein keresztül, és amit éppen ezért nem jelöltek animációs Oscarra, a jelölése előtti szerény amerikai sikere miatt dokumentumfilmes kategóriában sem, csak a legjobb idegen nyelvű film díjáért indulhatott (egyetlen animációs filmként az idegen nyelvű Oscar történetében). A film később annyira sikeres lett, hogy Libanonban be is tiltották.
Animációs rövidfilm kategória viszont már 1932-től létezik, vagyis már az ötödik Oscar-díj óta, amit a Disney Virágok és fák című alkotása nyert. Szerencsére a rövidfilmes szekcióban nagyobb a szórás, nincs Pixar-uralom, 1940-től már az MGM, a Warner Bros., 1950-től a UPA, a ’60-as évektől pedig már kisebb amerikai stúdiók és már egy zágrábi stúdió filmje is nyerhetett Oscart. Ahhoz képest, hogy az eddigi egészestés animációk közül, tehát tizenkét alkalomból hétszer Pixar-film nyert (Némó nyomában, A hihetetlen család, L’ecsó, Wall-E, Fel!, Toy Story 3, Merida, a bátor), Oscarra jelölt tíz rövidfilmjük közül csak három kapott díjat: 1988-ban a Bádogjáték, amivel ő lett az első Oscar-nyertes CGI film, 1997-ben a Geri sakkozik és 2001-ben a Madárkák a dróton. De a Pixar javára legyen írva, filmjeik házi kiadásain az utóbbi időben mindig meglepnek minket egy újabb kisfilmmel.
Az idei Oscar különösen nagy érdekessége, hogy egészestés animáció kategóriában az öt jelöltből három plasztikai animáció: a Frankenweenie és a ParaNorman báb-, a Kalózok! – A kétballábas banda gyurma animáció, és rövidfilmes kategóriában is ötből kettő: a Head over Heels gyurma-, a Fresh Guacamole tárgyanimáció – utóbbi az eddigi legkurtább rövidfilm-jelölt a maga másfél percével.
http://youtu.be/FQMO6vjmkyI
Legutóbb plasztikai animáció egészestés animációs film kategóriában 2010-ben volt jelölve, a Coraline és a titkos ajtó és a Fantasztikus Róka úr, de akkor a Fel! is a versenyzők közt volt, ami egyértelműen díjra született. 2010-ben volt utoljára rövidfilmes szekcióban is stoptrükk animáció, méghozzá az egyik leghíresebb angol gyurmásztól, Nick Parktól, a Wallace és Gromit: Vekni és hunyni. Nick Park rövidfilmjeit már ötször jelölték, amiből háromszor nyert is: 1991-ben az Állatállapotért, 1994-ben a Wallace és Gromit: A bolond nadrágért, 1996-ban a Birka akcióért, 2005-ben pedig a Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény is elhozta a legjobb animációs film szobrát.
Az idei egészestés animáció jelöltjeiből csupán a Frankenweenie-t nem mutatták be nálunk, pedig tervben volt, de talán úgy gondolták a forgalmazók, elég lesz egy hasonló kaliberű alkotás a mozirajongóknak, így a Burton stílusára hajazó ParaNorman jött helyette.
Az Akadémia még mindig nagyon földhözragadt, vagy szebben mondva: tiszteli a hagyományokat, és inkább grafikai animációt díjazott, mintsem egy plasztikait, emellett a Frankenweenie eredeti verziója miatt Tim Burtonnek már meggyűlt a baja a Disney stúdióval. Pedig ez lett a rendező legszemélyesebb filmje, ráadásul mindezt a Disney és a műfaj keretei közt oldotta meg, mégis minden eleméből sugárzik a burtoni látásmód és korábbi filmjeinek ötvözése. De rövidfilmes kategóriában is több mint negyven évet kellett várni, hogy végre egy stoptrükkel készült film kapja az Oscart, a Closed Mondays 1974-ben vihette haza a szobrocskát. A Kalózok! szintén az Aardman Stúdiótól került ki, ahogy Nick Park filmjei is, de egyrészt ez sem grafikai animáció, másrészt nem is mutat túl gyurmaelődein sem humorában, sem képi világában. Vagy csak úgy gondolta az Akadémia, hogy elég díja van már Aardmanéknak Nick Park filmjeiért.
A Rontó Ralphnak viszont annál inkább kijárt volna az Oscar, mert noha a Kalózok!-on kívül mindegyik film fő mondanivalója, hogy szeresd és fogadd el magad úgy, ahogy vagy, mert nem véletlenül teremtettél olyannak. A Rontó Ralph főhőseit tekintve nagyon hasonlít a Szörny Rt-re, szerethető ötletet találtak ki az alkotók a ma már valóban retrónak számító játékgépek fikcionált világával, és olyan ügyesen használják fel korábbi filmklasszikusok jellegzetességeit, az Alientől kezdve a Batmanen és Star Warson át egészen az Ózig, ahogy azt még a Shrek sem tette. Itt nem kifigurázva és nyíltan vannak jelen ezek az átemelések, nem lesz tőle humoros egy jelenet, viszont a felnőtt, vásznon edzett néző többször is átélheti a felismerés örömét, mindemellett a film fordulatai meglepően nem olyan kiszámíthatóak, mint gondolnánk.
Ahogy az egészestés animációs Oscar történetében a legtöbbször, most is a Pixar aratott. A feminista hangvételű Merida, a bátor a stúdió életében először hozott anyagból készült, ami nem is vált az előnyére, nincs új a történetben, nem lett vizualitásában olyan sokrétű, mint a korábbi Pixar-filmek, még ha Merida haja valóban mestermunka. Van benne humor, és a küzdelmes tinédzserkori anya-lánya kapcsolatot is szépen példázza, jó tanmese a mai kislányoknak, de fiús természete ellenére sem univerzális a gyerekek számára, hiába van három öccse Meridának, vajon a nézők közül melyik kis srác tudna azonosulni bárkivel a filmből?
A rövidfilmek közt jóval kiélezettebb volt a verseny. A szürreális konyhaművészetet megelevenítő Fresh Guacamole egy zseniális ötlet egy többek közt reklámfilmes rendezőtől, de az Akadémiának még mindig túl forradalmi ahhoz, hogy díjazza. A Maggie Simpson in „The Longest Daycare” valóban kedves történetet mesél el az óvodában rossz helyre került legifjabb Simpsonról, aki egy pillangó védelmében még az ovi legbetegebb kisfiújával is szembeszáll, de egy Simpson-filmnek még így sem adna díjat az Akadémia.
Ugyancsak az állat-ember barátságról szól az Adam and Dog, ami már a címbéli névelő hiányával jelzi az állat kitüntetett szerepét a férfi mellett. A film az ő szemszögéből is meséli el, hogy a legjobb barátok még akkor is ott vannak mellettünk, amikor hátat fordítunk nekik, ezért a vele szemben is gyarló férfi – és baráti hűtlenségének oka, a nő – mellett mindvégig kitart, mindezt a bibliai kiűzetés történetén keresztül példázva, az Édenkert idilli tájaiban.
http://youtu.be/QV0PJKgFIUs
A Head over Heels ifjú alkotóinak fejre fordított látásmódját és áthallásokban gazdag kritikáját a házasság felé, ezt kellett volna szoborral díjaznia az Akadémiának. Újító csattanó és megvalósítás, de mégis közel érzi magát a néző a házaspárhoz. Nem kell ötven évnyi együttélés, hogy két külön világban éljünk bárki szerettünkkel, hogy elérjünk valamit, csak erős akarat, ami képes még a gravitációt is legyőzni. Ráadásul ez a gyurma animáció nem stúdióban készült darab, hanem a brit National Film & Television School egyik végzős osztályának vizsgafilmje.
http://youtu.be/sJxkgTYELAo
A Disney rövidfilmje, a Paperman az egyik legbájosabb szerelmi történet, amit láthattunk animációban. Nem giccses, csak Disney. Egy férfi, aki apró porszem a gépezetben, de éppen egy ilyen szürke napon talál rá a vörös ajkú szerelem, viszont itt nem Ámor nyila segít egymásra találni, hanem a sok szívből készített papírrepülő, ami nem csak szerelemet, de Oscart is hozott a párnak.
Az Akadémia megint kitett azért, hogy ne lepődjünk meg, kell még pár év, mire azok a filmesek is bekerülnek a választók közé, akik haladó szellemben szocializálódtak, és nyitottak az újra és szokatlanra. Mert szépek a hagyományok, de ha nem vesszük fel a folyamatosan változó fogyasztói társadalom ritmusát, nem szolgáljuk az ő igényeiket is, akkor elhúznak mellettünk, és bele sem néznek a visszapillantó-tükörbe.
DE! Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 1981-ben Rófusz Ferenc a Légy című rövidfilmjével hozta haza az aranyszobrot, amiben légyperspektívából szemlélhetjük először a természetet, majd az emberi viselkedést, végül saját halálunkat. Néha jó kezekbe kerül az az aranyba öntött férfi.
http://youtu.be/ZAbr8a2_1sQ
No Comment