Fogságban – kritika

Fogságban (Prisoners), rendező: Denis Villeneuve, szereplők: Hugh Jackman, Jake Gyllenhaal, Maria Bello, Terrence Howard, Paul Dano, amerikai krimi, 107 perc, 2013. (16)

Lányos apák bosszúja

Egy gyerekrablás mindenkit megérint, különösen ha a sajátjáról van szó. Vajon ki meddig menne el, hogy kiderüljön az igazság?

Azt hitted, már mindent tudsz az emberrablós filmekről? És tényleg. De ne mosolyogj, ne bólogass, ne dőlj hátra nyugodtan, mert ezt így még sehol nem láttad. Ez a film többek között ettől működik. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mentes a hibáktól, ugyanakkor a két és fél óra alatt teljesen le fog kötni, így ezeken a hibákon jobb esetben megtekintést követően fogsz agyalni…már ha egyáltalán akarsz.

Alaposan lenyomná az ingatlanok árát, ha kiderülne, hogy a környékeden kilenc darab – akármit is jelentsen – hármas szintű szexuális bűnöző él, beleértve a titoktartási fogadalom elől az alkoholba menekülő tiszteletest is. Gyereket rabolni nem szép dolog, az ünnepek előtt pláne nem az. Bár a rendőrség mindent tőle telhetőt megtesz – és az USA-ban azért ez nem kevés -, az egyik elrabolt kislány apja saját kezébe veszi a dolgot.
Nos igen, a film az önbíráskodásról szól. Arról, hogy ennek mennyire van helye egy szűk, összetartó közösségben, hogy mi játszódik le egy egyébként nyugodt és törvénytisztelő emberben (aki nem mellesleg apa is), ha egyszer elszakad a cérna és arról, hogy ez mennyire segíti, vagy éppen hátráltatja a munkáját legjobb tudása szerint és lelkiismeretesen végző hatóságot.

Ha eddig csak a Farkast és a Lipton reklámot láttad, akkor elmondanám, hogy Hugh Jackman bitang jó színész. A nyomozót alakító Jake Gyllenhall nemkülönben. Paul Dano? Hagyjál már, az a gyerek egy született zseni vagy UFO. És úgy tűnik, hogy a kanadai Dennis Villeneuve sem csak franciául tud rendezni. A szereplők mellett a helyszín megválasztásáért (kettőből van összerakva) is dicséret jár. A zenei aláfestés, a bús-borongós idő és az izgalom fokozására jó helyen és jó időben belecsempészett horrorfilmes megoldások teszik teljessé a történetet. Külön köszönet azért, hogy sem a gyerekrablás, sem az önbíráskodás nem lett agyonmagyarázva, mindenből annyit kapunk, amennyi a megértéshez és a szórakozáshoz feltétlenül szükséges. Nagyon kellett már ez.

Hozzászólások

hozzászólás