Eltitkolt életek (Tyskungen/The Hidden Child), rendező: Per Hanefjord, szereplők: Claudia Galli, Jakob Oftebro, Richard Ulfsäter, Amanda Ooms, svéd thriller, 100 perc, 2013. (16)
Apáink vétke
A skandináv államok napjainkra olyan életszínvonalat értek el, hogy annak megfilmesítésével senkit nem akarnak irritálni. Kitalálták helyette az északi mozit, amit mindenki megkajál. Ebben a derék északiak egymást ölik, vagy a derék északiakról kiderül, hogy nagyon csúnya dolgokat tettek egymással a második világháborúban, vagy a derék északiak azért ölik egymást, hogy ezek a nagyon csúnya dolgok ne derüljenek ki. A lelkünk megnyugszik, lám-lám, ott sem húsgolyóból van a kerítés.
Persze azért csak a pofánkba dörgölik, hogy arrafelé még a gyesen lévő rendőr apuka is a legújabb volvóval jár. A jólét oda vezetett, hogy ma már nem illik arról beszélni, az évszázadok alatt ezek az országok hányszor tettek keresztbe egymásnak, a második világháborús szerepvállalásról meg pláne nem. Megint más kérdés, hogy éppen ez az elkényelmesedés, a múlt elhallgatása és a bevándorlók nagy száma vezetett a szélsőjobboldali szervezetek megerősödéséhez.
Az eltitkolt életek Camilla Läckberg nagysikerű Fjällbacka gyilkosságok regény sorozatának sokadik kötetét filmesíti meg. Erica Falcks (Claudia Galli) írónő nyomozásba kezd, miután gyermeke születését követően tragikus hirtelenséggel elveszti szüleit, majd azok házába beköltözve hol náci keresztet talál a padláson, hol egy férfit a földszinten, aki azt állítja, hogy a testvére. A férfi nem sokkal később meghal, majd egyre több jel utal arra, hogy az írónőnek is inkább a jelennel kéne foglalkoznia és nem a múlttal. Az ügy egyeseknek lehetőséget ad arra, hogy tisztára mossák magukat, míg mások a társadalom megbecsült tagjaiként élik a kényelmes életüket, ami a lebukással most veszélybe kerülhet. A segítők és hátráltatók harcának középpontjában Erica és a családja áll.
Az ötlet simán belefér abba, amit ma a svédektől elvárunk, ugyanakkor a film minden igyekezet ellenére nem tud felnőni a téma komolyságához, mivel – többek között – csak mérsékelten használja (ki) az északi mozi ma már szinte kötelezővé vált eszközeit, ráadásul a múlt és a jelen gyors váltakozása nem mindig hagy elég időd a látottak feldolgozására. Hiba lenne azonban leírni, mert igenis van mondanivalója, ráadásul a történelemnek egy olyan momentumát meséli el, ami itthon kevesek által ismert.
