Megjelenés 1996-ban, magyar fordításban 2000-ben.
Újra kiadva 2013-ban.
Helikon Kiadó
„Apu Hideg Verítéke vagyok.”
Olvasd el! Tyler Durden nem fogad el nemleges választ. Ha nem láttad még a Harcosok klubját, akkor meg ne nézd, amíg nem olvastad el a könyvet! Hogy szó szerint üssön. Ha pedig láttad az ellenállhatatlanul beteg mesét, akkor azért csapd fel a könyvet, hogy összerakd a történetet a mozaikjaiból. Mintha újranéznéd a Hatodik érzéket, és a helyére csúsztatnád a részleteket.
Az Harcosok klubja című film 1999-ben került a mozikba, Edward Norton és Brad Pitt főszereplésével. Egy Oscar-díjra jelölték.
Ha valaki nem ismeri a film alapjául szolgáló regény íróját, Chuck Palahniukot, annak csak annyit mondanék, hogy a könyv borítója fekete, rajta egy kiadós vér fröccs, közepén egy kivert őrlőfoggal, amit még dombornyomással ki is hangsúlyoznak. És hogy még világosabbá váljon, kivel is van dolgunk, máris idézek a könyvből:
„- Te megfőzted az anyámat?- üvöltötte Marla.
Tyler főzte meg.”
(Előre szólok, hogy telebiggyesztem a kritikát idézetekkel, hogy érezzétek a törődést.)
A címből kiderül, hogy itt sok verekedő emberről lesz szó. De ez még odébb van.
Főhősünk Tyler Durden miatt alakítja át teljesen az életét. Illetve az igazi szürke irodai munka és az állandó álmatlanság is megteszi a hatását. Végig kísérjük, ahogy elfüstöl a lakása, elköltözik egy lepratelepre, és módszeresen agyonvereti magát, mert az jó.
Tylerék szépen egymásra hangolódnak, és seperc alatt alapítanak egy harci klubot. Amolyan gőzleeresztésre használják. Eleinte.
A nyomasztó, sötét háttérből kezd kivilágítani, hogy itt minimum „világmegváltást” terveznek a fiúk. Az egész közeg annyira vészjósló, és beborult, hogy tisztulásért kiált. Nem véletlenül jelenik meg a szappanfőzés a történetben. Valahol mélyen a cél a dolgok megtisztítása, lecsupaszítása. A verekedős, munkahelyen összeveszős, hobbiból terápiás csoportokba járós, rajzfilmbe péniszt rejtős életük kezd túl nőni rajtuk. Az étteremterrorizmussal kilépnek a sötétből, és hátborzongató cselekedeteik már másokat is veszélyeztetnek.
„… finoman tudtára adtam, hogy bármikor kibelezhetem egy géppisztolysorozattal. Javíthatatlan vagyok, folyton csak a bohóckodáson jár az eszem.”
Gyakorlatilag a levesbe vizelés jelenti a fordulópontot. Gyarapodnak a mocsokságok, egyre bővül a harci klub és ipari mennyiségben készül a szappan. De nincs annyi szappan a földön…
A történet ugyan próbál mentséget keresni a klubtagok viselkedésére, láttatja az élet igazságtalan, társadalmilag egyenlőtlen, üzleties oldalát, amely őrült indulatot válthat ki a gályázó átlagemberből, de reményeim szerint az olvasó nem fog azonosulni Tylerékkal a megoldásokat tekintve. Nem mintha kellene. Palahniuknak nem célja megszerettetni a figurákat, vagy száz százalékos realizmussal leírni az eseményeket. Cserébe ad egy külön világot. Ami ugyan csak 228 oldalon át tart, de akkor valóságosabb mindennél.
„A harci klub első szabálya: senkinek egy szót sem a harci klubról!”
A főszereplők ijesztően gyermeteg világlátását is vázolja ugyanakkor a történet. A nagy harc a civilizáció megdöntéséért zajlik. A kispolgárság eltörléséért. Hőseink olyanok, mint a kamaszok, akik csak azért rendetlenkednek, hogy a szüleik figyeljenek rájuk. Egy helyen „el is szólja” magát az író: ők isten figyelmét akarják elnyerni.
A polgárpukkasztás definíciója kábé: a mindenki tehet egy szívességet, és leszarom mások véleményét, míg a valódi tartalom épp az ellenkezője. Azt akarom, hogy lássátok, milyen más vagyok, azt akarom, hogy lássátok, vagyok. A hétköznapokban ez egy orrba való, egy óriási tetkó vagy egy villantós ruha formájában kerül postázásra. Durdenék esetében bombák készítése, vagy éppen emberi zsír szappanná főzése jelenti a lázadást.
A feszes végjátékban már csak abban bízunk, van egy menekülő-szó, mint egy bizarr szexuális játéknál. Hogy jó, csak már elég volt. De úgy tűnik nincs. Nem menekülsz.
A pusztulásig kell rohanni, mert csak akkor születhet valami új, valami tiszta. Tylerék éppúgy zúzzák szét a világot, mint magukat. A fő kérdés: melyik marad életben?
„Ismét gyötör az álmatlanság. Ma csak aludni nem tudok, holnap már az egész világ a síromra jár szarni.”
(Palahniuk stílusa addiktív, szóval, ha még kell az anyagból, akkor ajánlom a Kárhozott című könyvét, amely – dióhéjban – egy 13 éves lány szó szerinti pokoljárását mutatja be.)
