A ’70-es évekre a filmiparban leáldozott a nyitott kerekű versenyzés csúcskategóriáinak. Bernie Ecclestone térhódítása átírta az F1 jogi és kereskedelmi szabályait, megnyert egy háborút, míg az IndyCar komoly belviszályokkal volt elfoglalva kétszer is. Egy tragédia és a szürkébb évek után Sylvester Stallone állt elő a Grand Prix spirituális utódjának ötletével, ám a huzavona újabb évekre vetette vissza a felek kedvét. A 2010-esek hozták az áttörést, de Hunt és Lauda már jóval a modernkor előtt, ’77-ben vászonra kerültek!
1976 májusa. A Madrid melletti Jaramában megkezdődik az F1 európai szezonja. Előzetesen a legnagyobb beszédtémát az adta, hogy a Tyrrell először nevezte be legendás hatkerekűjét, a P34-et, amivel ráadásul Hunt és Lauda mögött a 3. helyet csípték meg az időmérőn. A futam után már az volt a nagy hír, hogy a győztes James-t kizárták, mondván McLarenje szélesebb volt a kelleténél. Niki és a Ferrari effektív csapatfőnöke, Luca Di Montezemolo óvták meg, így pedig őket hirdették ki győztesnek, hogy aztán 2 hónappal később teret adjanak riválisuk fellebbezésének, s végül mégis Huntnak ítéljék a 9 pontot. Az esetet feldolgozta a Rush, de azt nem, hogy a címvédő osztrák itt törött bordákkal vezetett, mert otthon egy fűnyírás nem adta ki. Fene se gondolta, hogy ez csak a 2. legkomolyabb visszatérése lesz az évben…
1966-ban, miközben a Grand Prix készült, Jack Brabham a 3. vb címét szerezte, ráadásul saját csapatával, a nevét viselő autóval, amely kuriózum az F1 történetében. Visszavonulása után ’72-ben eladta istállóját, hogy hazaköltözzön Ausztráliába, a gárdát pedig egy bizonyos Bernie Ecclestone vette át. A ’66-ban indultak közül ketten voltak még részei a mezőnynek, noha egyikük csak a Német Nagydíjat kiegészítő F2-es nevezők közül való volt, de a másik, Chris Amon komoly szerepet vállalt a Grand Prix létrejöttében, sőt segített Steve McQueenék próbálkozásában is. Számára nem volt akkora szó, hogy a Brabham felé sétálva, Ecclestone hathatós közbenjárásával épp megint egy forgatás zajlott. A stáb a bajnoksággal tartott a következő fordulóra, a belga Zolderbe, sőt Monacóba is, külön nagyjeleneteket pedig Le Mans-ban vettek föl teljesen megrendezett körülmények között, nem a 24 órások által használt félig közúti változaton, hanem a kicsin, ami mindig rendelkezésre áll az évben.
F1 és IndyCar a vásznon – 2. rész: A Grand Prix és ami mögötte van
Ám hiába a támogatás, a jó nevű rendező és Al Pacino, a 2023-as Brit Nagydíjig mozis sportfilm már nem forgott valós F1 hétvégén, így ez jelentette az új, nem túl emlékezetes korszak kezdetét. Épp, mikor a Star Wars-zal pont kifutott a Grand Prix közvetlen utóhatása.
Az Ecclestone korszak (1976-1993)
A felvázolt produkció az 1977-ben kijött Bobby Deerfield Sydney Pollack dirigálásával, mely egy ’61-es könyv adaptációja. Paul Newman eredetileg visszadobta a címszerepet, a Golden Globe jelölésig jutó Al Pacino pedig ehhez tette le a jogsit, érdekes párhuzamok a cikk előző részéből. A hollywoodi jelenlét ellenére ez ízig-vérig európai romantikus dráma, nemcsak az autók tempójához képest a lassúbb formából. Bobby (Pacino) csapattársa halála miatt megkérdőjelezi a létjogát annak, hogy ő ugyanazzal a technikával egyáltalán rajthoz álljon-e. Miközben lelkébe egyre inkább beférkőzik a gondolat, hogy lehet, nem csak a slusszkulcsot adhatja be, szíve sem lesz mentes a kaszástól, amikor végtelenül beleszeret egy nőbe, aki az idő ellen versenyzik végső stádiumos rákkal. Igen, a Bobby Deerfield egyfajta prototípusa a Csillagainkban a hiba – Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni – Amíg tart a nyár vonalú ifjúsági drámáknak (biztos van még, amit kihagytam), csak épp F1-es kerettel.
Ez a románc közel sem lett oly átütő és emblematikus, mint az Egy férfi és egy nőé, ráadásul abba talán több pályás jelenet fért. Az első 9 és fél perc még elég ígéretes benzingőzszemmel: Pacino rémálma után felkel és egyből a futamra megy, ami jó, hogy nincs megnevezve, mert itt lövik el Zoldert, melyhez tesznek hozzá vágóképeket Kyalamiból (Dél-Afrika) és Watkins Glenből (USA), ahová csak egy operatőr ment – ez a 3 helyszín volt legkönnyebben összemosható a kibérelt Le Mans-nal. A csapattárs balesetét a franciáknál vették föl, de a vágás itt abszolút működik, s egyáltalán nem zavaró úgy, mint Roger Corman alkotásaiban. Amint lemegy ez a szegmens mely már a temetés után a Brabham műhelyében zárul, ahol Bobby kérdőre vonja csapatát… nos, az ezt követő 71 percből összesen egy egybefüggő 4 az, ami még az F1-el foglalkozik, amikor visszanézik az esetet, majd Párizsban látunk egy Martini reklámfotózást és egy futóedzést. A sztori nagyja egy 5 hetes szünetben zajlott.
80 perc után érünk el a Spanyol Nagydíjhoz, mely mindent egybevéve kb. 8 perc. És ennyi. Monacót teljesen kivágták, pedig Rainer herceg és Grace Kelly személyes fogadást tartottak a kiemelt stábtagoknak – mondjuk, nem tudom, hova fért volna el pontosan. A főcímnél külön kiemelik Ecclestone közreműködését (némán cameózik is), ahogy kreditet kap a Brabham csapat és az Alfa Romeo, no meg azon versenyzők, akik éles, aktuális autóikkal utaztak ki Le Mans-ba felvenni a boxutcai és pályán történő extra képeket. Carlos Pace volt a fő dublőr, Pacino az ő sisakját hordta és az ő kocsiját használták sztárként, de megtaláljuk Tom Pryce-t és Mario Andrettit még főbb segítőkként, míg Patrick Depallier elhozta a fent említett hatkerekűt, James Hunt a maga playboyságával pedig nem akart kimaradni egy filmforgatós buliból: ők mind saját magukat játsszák. A vágóképek közt feltűnik Niki Lauda is, akiről az ő és a Ferrari beleegyezésével használhattak felvételt. Pace és Pryce nevei mellett ott a kereszt, a ’77-es szezon 3. futama volt mindkettejüknek az utolsó, a bemutatót nem élték meg. Pace váratlanul lezuhant, míg Pryce versenytempóban elgázolt egy épp a pályán poroltóval átszaladó, mentésre igyekvő sportbírót, amiben mindketten azonnal szörnyethaltak.
A sportközösség joggal csalódott a Bobby Deerfieldben, de filmként sem lett különösebben emlékezetes, s már 30. évfordulójára se öregedett túl jól vontatottsága. Tipikus egyszer nézős drámának tök oké, bár sok nem fog megmaradni belőle hosszú távon, kivéve a festői tájakat. A kémia azért szemmel láthatóan működött, Pacino össze is jött kolleginájával, s az az összesen 21 perc, ami a 120-ból tényleg a versenyzésről szól, az több, mint korrektül össze van rakva. Hollywood Brad Pittékig csak próbálkozott párszor ezután, s bár látott még forgatást aktuális F1-es hétvége, 47 évig az csak a szabályt erősítő kivételt jelentette.
Persze ígéretes kezdésű címre nem kellett annyit várni, az IndyCar háza táján egy évre rá a fiatal Tommy Lee Jones játszott egy versenyzőt: ez volt az 1978-as A Betsy, melynek főcíme után a ’75-ös California 500-on találjuk magunkat. A film későbbi története éveket ölel fel, de azért a büdzsének is biztos kapóra jött, hogy olyan autókat tudtak megszerezni a jelenethez, amik már futottak egy ideje. A pálya a már rég nem meglévő nagy ontariói ovál és látni vegyesen archívokat, ám a beleforgatott részek azon túl, hogy látszódott, nem mentek eszeveszett tempót, egészen működtek. Jones itt egy olyan McLarenben ült, ami 3 Indy 500-at nyert, a készítők viszont nem egyből a legnagyobb versenyt akarták belőni. A futamon egy komoly balesetet szenved, ezzel pedig nem egészen 5,5 perc után, a kórházi kiengedéssel vége is a film versenyzős énének. Igaz, itt érdekesebb, ami utána jön.
Az alkotás ugyanis egy fiktív óriás autógyártó életébe és az azt vezető család dolgaiba enged betekintést. A főszereplő versenyzőnek nagy rajongója a cégbirodalom 86 éves tulaja, aki épp a T Modell és a Bogár utáni 3. univerzális járgányt tervezi megalkotni, melyet dédunokájáról, Betsyről nevezne el, s az olajválság utáni gazdaságosság a fő ihlet. Mivel Jones karaktere végzettsége szerint akár Detroitban is dolgozhatott volna, ha nem a versenyzést választja, ezért kéri fel őt a Laurence Olivier által játszott mogul, mindezt azonban titokban kell tartani a gyárat jelenleg vezető unokájától (Robert Duvall), így a fedősztori az, hogy rajongása miatt indítana egy versenycsapatot, s az lenne a kirakatban. Épp ezért még két versenyautós jelenet elfért a 126 percben (a gyárban és a tesztpályán), ami egy Formula 5000 féle Brabhamet szerepeltetett, de a mozinak az már aligha az érdekes része. A készülő autó technikáját előbb egy Ford Pintóban tesztelik, aztán saját külsőt egy átalakított Lancia kölcsönöz neki.
Mint kiderül, a család közel sem feszültségmentes, sok az intrika és az ármány, no meg hogy épp ki csalt meg kit kivel. Kapunk a ’30-as évektől flashbackeket, miközben kémkedések, olasz maffia és lefizetett sajtó bukkan fel, és persze Tommy Lee Jones sármja, aminek nem egy nő nem tud ellenállni. Hiába szappanopera hatású, a jól megírt fordulatok miatt keveset öregedett, amiben ugyan lehet több a meztelenség, mint a versenypálya, a cikk tematikájától kiszakadva tudom ajánlani, már csak a színészek miatt is. Az iparról találni jobb és érdekesebb mozit (itt a szép emlékű AMC gyártósorait csodálhatjuk), amik fókuszáltabbak – pl. a Jeff Bridges féle Tucker – de ez a családi szövevényességre ment, abban pedig remek.
(A trailer meglehetősen spoileres a más korszellem révén, ha a fentiektől kedvet kaptál a filmhez, az előzetest csak utána nézd!)
A Grand Prix 15 éves évfordulója apropóján John Frankenheimer egy mélyinterjút adott, melynek kisebb részletét élőben bejátszották az 1981-es Las Vegas-i idényzáró közvetítésébe, elvéve addig a képet a vb harcról. Ekkoriban kapott kedvet arra, hogy akár már ’82-ben, de reálisan ’83-ban ismét forgasson. Szedett is össze pár embert a régi stábból, szerződtetett friss szakmai tanácsadókat – köztük az elismert újságíró Peter Winsort, aki épphogy nem lett csapatfőnök jóval később – és szólt néhány, aktuális versenyzőbarátjának (közülük került ki a Ronin egyik kaszkadőrsofőrje), hisz a sporttól nem szakadt el, nagy tiszteletben tartották filmjéért. A munkacím Grand Prix 2 volt, s talán nem lett volna kizárt pár cameo az 1.-ből.
Ám pont ekkor élt meg az F1 egy komoly belső viszályt. A FISA-FOCA háborúként ismert patthelyzetről külön politikai thrillert lehetne forgatni, Ecclestone sokat mesél róla a Lucky című dokuban. Az F1, mint sport durván összekülönbözött az őket irányító szervezettel, volt itt futamtörlés, lefutott verseny bajnoki státuszának elvétele, bojkottált hétvége – amit csak akarsz. Bernie ellenlábasa a szintén karakán Jean-Marie Balestre volt, akit a Senna sori főgonosznak tett meg. A részletekbe most nem megyek bele, a konfliktus végül megoldódott egy azóta is időközönként meghosszabbítandó szerződés által, továbbá Ecclestone két társa később prominens szerepet töltött be „a túloldalon” (egyikük tovább is, mint ő, s ha nem lett volna a tragikus hirtelenségű szívrohama, lehet máig nem vonult volna vissza). Ezzel került a sport élére az üzletember, az új hierarchiában pedig úgy megindult a népszerűség és a pénzcsap, hogy Bernie keménykezű kapzsisága nem csak a Grand Prix 2-t, hanem több egyéb tervet is ellehetetlenített, mert már semennyire se érte volna meg a stúdióknak. A többiről sokat nem tudni, Windsor egy 2020-as interjúban említette őket.
Ezek dacára 1984-ben az olaszok előrukkoltak egy mozival, aminek címében ott díszelgett az F1, ez volt a Delitto in Formula 1, avagy a Crime in Formula One, amely Bruno Corbucci és Tomas Milan rendőrvígjáték sorozatának 10. darabja. Bruno a legendás western és Spencer-Hill direktor, Sergio öccse. Bizonyos értelemben rokonlélek ez a film utóbbiakkal hangulat és zenék tekintetében, csak ugye solo főhőssel. A bohókásan flúgos Nico Giraldi nyomozóra felhúzott folyam 1976-84 között 11 részt élt meg, a római zsarut ezen idő alatt csak ’83-ban nem láthatták az olaszok, de 3x is egy éven belül kijött két epizód a franchise-ból. Az első 4 és a 6. címe Squadra valami, az utolsó 5-é pedig Delitto valami. Nem tudom, hogy ezekből bármi bejött-e a feljebb érintettekkel ellentétben, amiknek klasszikus szinkronjaik is vannak, de ez a Giraldi figura itthon elég ismeretlen, pedig külleme jellegzetes.
Frissítés: A Facebook oldalunkon kaptunk egy értékes kommentet ezen filmek hazai sorsáról: két rész kijött VHS-en (az első Gáti Oszkár szinkronjával), ma pedig a Netflix kínálatában botolhatunk beléjük felirattal. Részletek itt.
A költségvetési kiskaput azzal oldották meg, hogy a ’77-8-9-es Olasz Nagydíjakról vágtak be valódi, kifejezetten pofás felvételeket: érdemes megfigyelni a Ferrarik festés- és formabeli különbségeit (még Laudával kezdünk, majd váltás), ahogy a kék-fehér Tyrrellek is szembetűnőek. Hol a hatkerekű van a képen, hol már nem. 1980 volt az egyetlen Monza nélküli éve az F1-nek, ’81-től meg sanszosan az archívok is drágán vehetőek lettek volna. Egy igen bénán összetákolt Ferrari imitáció van még beleforgatva a rajt előtt a box-ba, benne a szerencsétlennel, akinek halálos balesete lesz a film nyomozásának tárgya. Az egy darab onboard tök jól elfedi a bénaságot, de a kocsit összetörni nem akarták, így bevágták konkrétan ugyanazt az Indy bukást, ami Tommy Lee Jones-ét is megtestesítette a fent tárgyalt moziban. F1-ből nem egész 5 percet kapunk, később a Rómához közeli Vallelunga pálya ad helyet pár jelenetnek, a végén pedig egy látványos, némileg Olasz meló ihlette utcai üldözést kapunk a láthatóan utánpótlás nevelésre szolgáló kisautókkal. Ha nem kötődünk az olasz kultúrához, vagy nem beszéljük a nyelvet, akkor max a mozi elejét és végét ajánlom. Amúgy feelingesen hozza azt a miliőt, amit Budtól és Terence-től megszokhattunk, ez áttekerve is átjön, szóval valahol kár, hogy eme széria nem lett mifelénk kultikus.
Az F1 ezek után a TV-be költözött. Elsőként itt egy 1984-ben indult jugoszláv sorozatról kell említést tenni, amit simán csak Formula-1-re kereszteltek, noha ennek az IMDb-je eléggé csonk, az anyanyelvi Wikipedia pedig kb. ugyanazt tartalmazza. Epizódszámunk bár van (15 és ’86-ban futott ki), de konkrétan az égvilágon semmit nem találtam erről, se képanyagot, se egyéb infót. A színészek karaktereihez saját neveik vannak beírva, ami nyilván hibás, pláne, hogy akad köztük egész neves is hazájában. Ecclestone a ’82-es Olasz Nagydíjon jött össze 28 évvel fiatalabb majdani nejével és két későbbi lányának anyjával, aki Monzában az Armani modellje volt. Slavica a horvát Rijekában született szerb ősöktől, így ez lehetett a kiváltó oka, hogy a belgrádi nemzeti TV megkaparinthatott valami jogot a sorozathoz. Tamara csemetéjük épp azévben jött világra, amikor a széria rajtolt (Petra pedig ’88-ban), míg a frigy ’85-től 2009-ig tartott, s elég hangos válással zárult: Bernie 740 millió angol fontot bukott.
A másik sorozatra már sokan emlékezhetnek azok közül, akiknek a Hungaroring kezdeti időszaka is rémlik. Az MTV-n egy generációs élményként futott szinkronnal az 1987-es szezonban forgó francia-kanadai, de nemzetközi hangulatú sori, ami ’88-ban debütált, nálunk pedig simán csak Forma-1 címen futott. Ha netán azt hinnéd, hogy az F1 és a Gran Turismo előtt nem forgattak a Hungaroringen, tévedsz, viszont a helyes megfejtés még csak nem is a Die Hard 5, hanem ez. A sztori csupa fiktív versenyzőt követett nyomon, volt benne nem kevés korra jellemző szappanopera, illetve alapvetően két csapat rivalizálását látjuk, akik kémkednek a másik után. Az egyik egy kitalált újonc gárda (a lenti részletben ismertetik eredetüket), amit a Minardi „játszott”, a másik pedig a Benetton, mindketten sokat segítettek a stábnak. A 13 rész ’88 őszén ment le (13 egymást követő kedden) hazájában, míg a nemzetközi forgalmazás ’90-ben kezdődött, így hozzánk is akkor ért ide. Sajnos teljesen beszerezhetetlen kategória, még franciául is csupán részletek fellelhetők a neten, én pedig túl fiatal vagyok, hogy emlékezhessek rá pontosabb ismertetés céljából. A látottak alapján, figyelembe véve korát és TV-s jellegét, abszolút korrekt, amit össze tudtak hozni a külön felvett jelenetekkel és még valódi versenyzők (a Ringen pl. Alain Prost, ha már franciák) cameóira is volt lehetőségük. Az inkább bájos, mint ciki, hogy néha kerítésen keresztül kamerázhattak csak, mintha egy 20 évvel későbbi amatőr nézői felvételt látnánk.
Most itt hagytam a ’87-es Magyar GP szeletét, akiknek pedig van személyes emlékük, netán tudnak 1-2 érdekességet, írjanak, hisz egy korosztálynak ez kishazánkban amolyan félkultstátuszú. Filmtörténetileg pedig azért érdekes, mert az ebben látható futamok voltak az utolsók, amiken Pitt-ték jöttéig kortárs forgatás zajlott sporttémában. Sőt, 2018 Monacóig bármilyen témában.
Frissítés: Csiki Gábor – aki az Eurosport egyik motorsportos szakkommentátora volt legalább 11 éven keresztül – a Facebook oldalunkon (itt a poszt) és a cikk alatt szolgált némi extra háttérinformációval a sorozatról. Köszönjük!
Az IndyCar tematika eközben még ennyire se pörgött az óceán túlfelén, a legnagyobb történés az volt, amikor az Indy 500 győztes Danny Sullivan beállt a Miami Vice népes epizodista névsorába, ahol egy heti gonoszkaraktert játszott. Bár voltak a Vice futása alatt Miamiban Indy futamok, a fancybb eseménye a városnak, ami ténylegesen a Miami Nagydíj nevet viselte, ráadásul szép környéken zajlott, amihez a sorozat egyik állandó helyszíne csak egy köpésre található… nos az a Daytona és a Le Mans 24h-kon induló kocsiknak volt kiírva, így nyilván azok szerepeltek Sonny és Crockett nyomozása során, csupán kellett egy nagy Indy sztár húzónév. Így noha szerepel sportautós legenda is néma cameóval saját magaként, nem rá húzták föl a sztorit. Ez a forgatás aztán több későbbi proceduralt megihletett, hogy legyen bennük autósportos rész: Chuck Norris texasi kopója, Walker pl. beugrott a NASCAR-ba, a Cobra 11 pedig járt a Német Túrakocsi Bajnokságon Ralf Schumacher beköszönésével, s még sorolhatnám, de a CSI-osra úgyis teszünk majd egy kanyart, amikor odaérünk.
Viszont nehogy már pont a VHS korszak csúcsáról ne találjuk olyat, ami igazán hűen hozza a tékák polcainak nosztalgikus romantikájával átitatott minőségét. Ez a Célzászló 1990-ből, mely eredetileg egy sorozat egész estés pilotjaként született, mígnem rájöhettek, hogy egy évadot ebből nem megérős legyártani, így filmként adták ki. A kazi itthon is megjelent, de a TV-k délutáni műsorsávjában szintén megfordulhatott az ezredforduló körül. A rendező nem akárki, John Glen az összes ’80-as évekbeli Bondért felelt, s közvetlen onnan érkezett. Az ex-vágó second-unitosként ’69 óta aktív volt: Őfelsége titkosszolgálatában, Olasz meló, A kém, aki szeretett engem; Superman, Holdkelte… komoly előélet, ami hol átjön, hol közel sem.
A 95 perces alkotás árasztja magából a VHS hangulatot: a nyitó feliratok, a zene (néhol jó értelemben Miami Vice-os), a vágások, az operatőri munka, a színészek – mindnek megvan a maga bája! Egy fiktív IndyCar csapat szezon előtti felkészülését látjuk eleinte, majd a valódi Indy idénynyitót a Phoenix-i oválról. A korhatár a mi 16-osunk párja, ez pedig indokolt, mert fedetlen kebleket nem egyszer hamarabb tolnak elénk, mint versenyzést, köztük a korszakra jellemző, kellően erotikus ágyjelenettel, mintha Glen itt élte volna ki azt, hogy Moore és Dalton 007-esével nem kaphatott szabadkezet fülledtségben. Ha most beugrik egy kép arról, hogy milyen volt ennek az érának a sexytime előadása… na, pontosan olyan ez is, a bájra csak erősít. A sztori ezen része nem túl furmányos, a dédunoka Betsy családjának története jobban nézette magát, de némi fordulatosságot, múltból eredő feszkót ide is tuszkoltak, azonban azt érezni, hogy mivel sorozatban gondolkoztak, ez még csak alapozás volt.
Szerencsére lekerekítették annyira (a versenyt is), hogy működjön. Amiért Glen kezét néhol nem érezni, az az első óra autózásai. A körülményeket véve elnézhető, mily visszamaradott állapotot tükrözünk, de pont attól, aki az Őfelsége titkosszolgálatábannak akcióival és tempójával jócskán megelőzte korát (nem hiába lett csak később kultikus Lazenby Bond kalandja), talán többet várna az ember, mintsem ismét vetített hátteret és gyorsított felvételt, bármennyire TV-s a keret. Az intróval nincs gond, utána jön egy kis felvezetés, majd mikor a múltbéli történéseken túlesünk, visszaváltunk arra a tesztre, ahol kezdtünk, s ahol egy ultra gagyin megoldott balesetet prezentálnak, melyben a fő ludas egy westernből szökött, de fajtársaihoz képest hirtelen Godzillára nőtt ördögszekér… mármint úgy frankón, ezen csúszik ki a kocsi. Ez épp olyan nevetségesen néz ki, ahogy hangzik, pláne, hogy ettől konkrétan felrobban az autó! Tipikus példája az olyan szar, hogy már jónak.
A sivatagos tesztpálya mellett egy gyorsulási egyenest béreltek ki az azt övező kanyarokkal, egyben ez szolgál a csapat bázisaként. Itt úgy félúton van egy egész korrekt szó szerinti feszültség levezetés (ekkor irigyelhetné meg Jan Hammer leginkább a zenét), bár a vetítés és a gyorsítás – meg egy elég butusnak ható kiintegetés – innen se maradt ki, na de ahol végre igazán elemébe kerül az alkotás, az pont, ahol leginkább kell neki. A valós hétvégén forgatott jelenetsor csak megmutatja Glen korábbi 21 évének munkásságát, azt ugyanis nemcsak, hogy barón vették föl, még a dramaturgiája is felfelé lóg ki, mintha hirtelen nem TV filmet néznénk a VHS korszakból. Ez 67 perc után veszi kezdetét, szóval egész sok idő jut rá, az időmérőre is kitérnek. A start előtt ugyan akad még egy pályán kívüli jelenet, de abból már az erősen Rockykat idéző montázsféleségbe jutunk (erre a dalra), melynek vége belefut a rajt előtti készülődésbe. Az picit vicces, hogy az „Uraim, indítsák be a motorokat!” mondatnál teszik még csak be a kormányt, de spongyát rá, onnantól egy bárkinek ajánlható 8 perc következik, s bár a sisak közeliek itt is vetítettek, már nem idétlenek és az autókról való külön forgatott részek is megállják a helyüket, a fedélzeti kamerák meg korábban se botladoztak.
A futam bizonyos pontján beugorhat a Verdák, de no spoiler. Az eseményről mindenestül 22 percet kapunk, s bár a hőscsapat sztárautói kisebb kategóriásak (mind a felrobbanó, mind a későbbiek), a finálé megrendezett szegmenseiben már hiteles Indy kocsik mennek, csupán nem nyélen a kamerás autó miatt. A bajnokság segítette a stábot, adott külön pályaidőt és beszervezett pár sztárt a külső közelikhez. Akik szeretik ezen érának az ilyesféle alkotásait, a retró miatt nyugodt szívvel ajánlom, nem fognak csalódni. De akik nem annyira repdesnek mai szemmel már a távolról felismerhető tipik sémákért, nekik elég csak az említett 22 perc. Ismertebb arc Billy Campbell (a Rocketeer) és a csapatfőnököt játszó Robert Forster, valamint az évakosztümös csajszi, Leilani Sarelle, aki 1 hónappal előtte a Mint a villámban is feltűnt a rendőrruhás örömlányként, plusz ismert az Elemi ösztönből, mint Sharon Stone leszbipárja.
Míg a Mint a villám egy komoly váltópont lett az iparban, egy búcsú a ’80-as évektől, valahol kicsiben a Célzászló is hasonló, mintha ez nyitotta volna a ’90-eseket, de még sok jellemzőt áthozva. Ezután megcsappant a versenyzős filmek készítése iránti vágy, egyedül Jackie Chan tervezte új szintre emelni partnerségét a Mitsubishivel, de az nem mozgatta meg a világot. Azt 1994. április-május fordulója tette meg egy (két) csapásra.
Mint a villám – Tom Cruise 35 éve ült át vadászgépből versenyautóba
Szakítások, tragédiák és katasztrófaturisták (1994-2002)
A híres-hírhedt imolai feketehétvége Roland Ratzenberger és Ayrton Senna halálával globális sokkot okozott. Bár az autósport egyéb ágaiban továbbra is jelen volt a halál, F1 Nagydíjon 12, teszten pedig 8 éve nem történt, amikor az újonc osztrák leszegett sisakkal állt meg falba csapódása után az időmérőn. Nyilván tragikus esemény volt ez is, de „csak” a sportot rázta meg, a világot nem. Arra másnapig kellett várni, ahogy azt szépen lefestettem a Senna kritika elején. Nem telt el sok idő, hogy Hollywoodból valaki bejelentkezzen az 1. életrajzi adaptáció ötletével, ami az F1-ről készülne. Ez a valaki a finn Renny Harlin volt, akinek akkor a Függő játszma jelentette legutóbbi moziját, a Senna projektje pedig reálisan 1997-re állt volna össze, az Utánunk a tűzözönt követően. Megvolt az a sztár is, akit kinéztek Sennának, a latinvérhez ragaszkodva Antonio Banderas bújhatott volna a brazil bőrébe az Evita és a Zorro között.
Azonban Ecclestone hiába látta ebben az üzleti lehetőséget, az erkölcsi oldala nemet mondott, nem akarta, hogy a sportot a friss balesetekkel azonosítsák a tömegek, pozitívabb reklámot és megítélést szeretett volna cirkuszának. Harlin ’98-ra kiszállt, azonban Banderas és a Senna család még ragaszkodtak, s egészen 2002-ig beszéltek arról, hogy na most akkor végre forgatni fognak, a korabeli magyar internetről is maradtak erre nyomok. Sejthető, hogy azt 2004-re időzítették volna, a 10 éves jubileumhoz, de végül csak egy dokfilmekkel teli dupla DVD-t adtak ki. Kb. hasonló kreatív kontrollt kaptak végül a családtagok a Netflix tavalyi sorozatában, így végül az lett az örököse a 21 éve, némán elhalt filmtervnek. Harlin változata egész biztos, hogy más megközelítésű lett volna, objektívebb, hollywoodiabb, mégis olyan direktorral, aki európaiként azért kellően értette és figyelte a történéseket.
A zenész Chris Rea számára viszont a Senna hatás, és ahogy a világ megélte, saját gyerekkori élményeit erősítette föl. 1996-os albuma mellé társítva hozott össze egy igen érdekes kiadást, a La Passione című TV filmként forgó, sok archívot tartalmazó; több, mint kétharmadában klipként funkcionáló, limitáltan moziba küldött alkotást. A stáblistával együtt másfélórás játékidő 55 percben az albumot, a maradékban pedig pár, csak itt hallható számot tartalmaz, a színészek minimális dialógussal rendelkeznek, musicalnek/dokunak nem nevezhető. Rea óriási Ferrari rajongó, akinek át kellett élnie, amikor a ’61-es Olasz Nagydíjon a csapat tehetséges bajnoki éllovasa, Wolfgang von Trips halálos balesetet szenvedett, magával rántva 15 nézőt. A filmben egy gyerek a főhős, aki ezt szintén átéli, Rea pedig kiskori álmodozásait szerette volna vizualizálni, ahogy felnőve is kitart a márka mellett, mi több tulajdonossá válik. Teljes formájában nehéz hozzájutni, klipekként viszont több részletet is találhatunk. A vágás esztétikus, az archívok szépen használtak, Enzo Ferrari pedig félhomályban, szöveg nélkül egy koporsó mellett megelevenedik (ezt a megjelenést nem érintettem a vonatkozó cikkben, hisz csak szimbolikus), s a legfrissebb felvételként látni Schumacher 1. győzelmét az olaszokkal a ’96-os Spanyol Nagydíjról. A meditatív hangzást két dalban Shirley Bassey egészíti ki, melyből az egyik nagy sláger lett. Rea alól a rendezés jogát elvette a Warner, ezért kreatív nézeteltérések dögivel voltak, mivel a zeneszerző sokszor azt érezte, nem teljesen az ő álma valósulhatott meg, az amcsik nem értették meg koncepcióját.
Picit az időrendiséget megtörve előre kell ugrani egy másik brit énekeshez, Robbie Williams-hez. Robbie-ra nem hathatott kiskora, amit a „Supreme” című dalhoz forgattak videoklip, annak eseményei még születése előtt játszódnak. A Gentlemen Racers sztorijában Williams egy olyan versenyző helyére van bemontírozva fiktív karakterként, aki Jackie Stewart legjobb barátja volt, s amikor meghalt a szezonzáró időmérőjén, akkor a 3x-os világbajnok skót azonnali hatállyal visszavonult – igaz, a futam után mindenképp így tett volna, de ezért végül csak 99 vb rajttal hagyott fel mindennemű versenyzéssel, későbbi gálákra is nemet mondott. Williams dala tehát egy alternatív valóságot mutat, ahol a Francois Cevertről mintázott figura valami egész más, prózai okból nem tud felállni a rajtrácsra. A francia versenyző különben nem kevés hasonlóságot mutatott Robbie-val, ezért működik a klip. A felvételekbe mesterien vágják bele a popsztárt, s ha már vágás, a temérdek osztott kép egyértelmű tisztelgés a Grand Prix montázsai előtt, pláne Stewart egyik közeli sisakmutatása. Cevert halála egy másik esettel összemosva megjelenik a Rush-ban, Stewart maga pedig egy hasonló technikával készült reklámban vett részt később. Jackie és Francois barátságáról készült egy filmterv a Rush sikere után, de sok hírt erről nem lehetett hallani aztán. A videó ’69-ben játszódik, Stewart 1. bajnoki címe alatt, Cevert csak ’70-ben mutatkozott be.
Míg az F1 épp próbált rehabilitálódni Senna után, addig az IndyCar ’96-ban kettészakadt. 1979-82 közt már volt egy kisebb ilyen, ezért ’81-82-ben az Indy 500 nem volt része a bajnokságnak. Akkor hamar megoldották, de a béke csak ’95-ig tartott és az Indy 500-at addig is külön szervezték. ’96-ra az amögött állók húztak föl egy külön bajnokságot, így a csapatok által felügyelt, egyre népszerűbb sorozat naptárából ismét kikerült a legnagyobb verseny. Ők nem folytathatták a két legnépszerűbb bajnoki elnevezéssel, de az Indy 500-at magával rántó szakadár se használhatta az IndyCar márkát – egy ideig. Így létrejött az eleinte ingadozó mezőnnyel, de az Indy 500-on való rajttal kecsegtető Indy Racing League és az indulók minőségében, nézőszámokban és mindenében csúcsán lévő régi vérvonal folytatása, a CART. A filmiparnak hirtelen nem lett érdekes egyik se, hisz a legjobban meglovagolható futam nem volt része az eladhatóbb bajnokságnak. Az IRL később felvehette az IndyCar nevet, a CART pedig már Champ Carként jelentős szponzori és gyártói visszaeséssel ment, hisz azok is a legnagyobbra vágytak. 2008-ban végül ők olvadtak bele az IndyCarba, a különvált éveket pedig összeadták statisztikailag. Ráadásul ’96-ban mindkét széria megélt egy halált, az IRL épp Indianapolis-ban, a CART pedig a torontói utcai futamon – az volt a brutálisabb.
Sylvester Stallone is felkapta a fejét Senna halálára, következő forgatása pedig épp az F1 bölcsőjébe, Angliába szólította. Korábban csak Ayrtonnal volt kapcsolata, de ott tartózkodása során beleszeretett a sportba magába. A Dredd bíró készítéséről helivel átlógott Monzába, a Williams fogadta vendégeként, be is pattant Senna ex-kocsijába. ’96-ban látogatott ki ismét, s lenyűgözte, hogy Damon Hill, egy korábbi bajnok fia most nem a címvédő némettel harcol, hanem egy Amerikából átjött újonccal, Jacques Villeneuve-vel, akinek apja óriási tehetség volt, de az F1-ben lelte halálát, így hátha most a fiú teljesíti be az álmot. A tolószékes Frank Williamsszel is sokat beszélgetett, kérdezte, milyen volt visszahívni nagyöregként pár futamra Nigel Mansellt ’94-ben. Félig-meddig tudat alatt gyűjtögette tehát az inspirációkat szép számmal egy potenciális történethez, mit is lehetne kihozni az aktuális F1-ből. A Rocky írójaként nem merült föl, hogy bármi ártószándékkal ötletelt volna, sőt, ez még Ecclestone-nak se tűnt katasztrófaturizmusnak, s mivel pont nem volt USA GP, hátha így tudna lenni. A Grand Prix utáni első nagyszabású F1-es filmet a ’97-es Olasz Nagydíjon jelentették be.
A megállapodás arról szólt, hogy a ’99-es szezonban foroghatnak a kamerák, addig dolgozzák ki nyugodtan a részleteket, találjon producert, rendezőt, egyeztessen a pályákkal és tervezzék meg, miként tudnák úgy levezényelni a dolgot, hogy ne zavarják a sportot. Frankenheimer sokkal szabadabb korból való tapasztalatai már elavultak, így a Grand Prix receptjét nem tudták lekövetni. ’97 decemberében újabb előrelépés történt: Bernie bejelentette az USA visszatérését, a ’99-es szezon végén a célirány Las Vegas volt, ahol a ’81-82-es szezonzárókat tartották, de ezúttal új utcákat járt volna be az F1, mégpedig a Stripen. A dolog extra pikantériája, hogy ezt jelölték meg a filmezés kezdeteként, azaz végül inkább már 2000-ben zajlott volna a munka nagy része. Stallone a decemberi bejelentés után hamar talált magának rendezőt és producert: Renny Harlin a Senna projekt éléről átpártolt ide, míg Sly régi jó barátja, Andy Vajna kezdett bábáskodni a produceri teendők fölött. Ez ugye az Evita – Hollywood Multiplex alapítás – A miniszter félrelép időszaka volt, szóval futott a szekér, Ecclestone pedig híresen jól kijött a Hungaroring szervezőivel.
Minden szépen kezdett összeállni, még azt is sikerült lebeszélni, hogy legyen egy Senna által inspirált vallásos brazil, aki bukik egy nagyot. A ’98-as Monacói Nagydíjon kezdődött az érdemi pre-produkció, azonban Sly és csapata nem igazán tudtak élni lehetőségeikkel. Csak sikerült az F1-ben dolgozók életét puszta jelenlétükkel felzaklatni, a médiafelhajtás is talán nagyobbá vált a kelleténél. Országoktól függően változott a helyzet, Sly mindkét magyar látogatása remekül telt, illetve még a kanadaiak csípték őt nagyon, így velük könnyen ment az egyezkedés. A tervezett futam Vegas-ban látszólag sokkal kevésbé akart megvalósulni, a helyiek tiltakozása és a pálya nehéz tervezhetősége + építése komoly érdekellentéteket szült, így aztán a forgatás tervezett kezdése is bizonytalanná vált. Ecclestone régi New York tervei után erről is lemondott, de mivel az USA már aláírt szerződéssel bírt, gyorsan kerestek egy új helyet: Indianapolis vállalta, hogy épít az F1-nek egy belső pályát, így csak az egyik döntött kanyart kéne használniuk az oválról, mert a célegyenes fix, de ezt csak 2000-re tudták garantálni. Sly a ’99-es Magyar Nagydíj rajtrácsán adott interjújában még bizakodó volt, Schumacher lábtörése új színt adott sztorijába, s lenyilatkozta, hogy a forgatás biztosan jövő áprilisban indul, a Hungaroring és a montreali utcai pálya pedig fix helyeik.
Aztán év végére drasztikus hirtelenséggel romlott meg a felek viszonya. Ecclestone türelme elfogyott és meggondolta magát, mégse akart egy ilyen jellegű mozit, mert túl sok nyűg járt a puszta előkészítésével és a színészt is lehordta, hogy ugyan ki látott ilyen izompacsirta testfelépítésű versenyzőt, ráadásul már öreg. Sly se tartotta magában a szavakat, mondván az F1 vezetőségében van valaki, aki nem látná szívesen őket, mert túl zártvilágnak és belterjes kiváltságnak akarja megtartani a sportot, ami nem fér a szabadszellemű amcsi hozzáállással vezérelt agyába, mégis miért lehet egy ekkora üzletág ilyen diktatórikus rendszerű. Túl sok időt és energiát emésztett már fel a mozi, így Harlinnal együtt maradtak, átpártoltak a sokkal nyitottabb és befogadóbb hazai környezetbe, a Montreallal lebeszélt időpontot és a történeti elemek nagy részét megtartották (túl késő lett volna már újrakezdeni), a jelentős dolgok közül tehát az F1-en kívül egyedül Vajna és a mogyoródi forgatás ugrott. Na de otthon ott volt a nagy dilemma… a giga bajnokság Indy 500 nélkül, vagy a népszerűtlenebb Indy 500-al?
Nem ők voltak az egyetlenek, akik 2000-ben forgatni akartak a kettévált Indyről. A Charlie Angyalai már próbált egyezkedni mindkét bajnoksággal, de nem jutottak dűlőre, így amiket abban látunk kocsik, teljes egészében csak imitációk. Nem replikák, eredeti tervezések és építések a filmhez, mely némi odapörköléssel mindkét széria legbeváltabb karosszériájából átemelt valamit. A jelenet utcára kitörő része nem befolyásolta Stallone hasonló ötletét, az viszont jópofa, hogy 2000-ben két LA béli autós kergetőzés ér véget a Vincent Thomas hídon, a másik ugye a Tolvajtempóé. A CGI nélküli vízbeesés kivitelezése megsüvegelendő, de valahol méltatlan, hogy pont ez lett 10 év után az első Indy versenyzést mutató nem doku.
A pálya, ahol indult a hajsza igen népszerű lett Hollywoodban, mivel közel esik az Angyalok Városához: itt forgott Lindsay Lohan Herbie-jének nagy része (sőt, a NASCAR biztonsági autós köreinél felengedték az aszfaltra a Bogarat vágóképezni) és ez játszotta Daytonát a Ford v Ferrariban, sőt a Bakancslista izomautózását is itt vették föl. No meg a Verdák végi helyszín ezt a vonalvezetést és boxutcát örökölte, míg küllemét és tribünjeit két stadion inspirálta. De eme közkedvelt kör, a fontanai California / Auto Club Speedway ’99-ben a CART két tragikusan záruló balesetéből a durvábbik színhelye is volt. Ez erősen megtépázta a népszerűbb bajnokság megítélését, a két halál közt alig több, mint másfél hónap telt csak el.
Ecclestone és Sly szétválása mindkét félnek komoly sebekkel járt: Bernie ezek után hallani se akart F1-ről készülő moziról, míg ő az elnök (és ezt akkor kimondatlanul haláláig tervezte, nem beszélgetnénk most Brad Pittről), hisz egész addig legalább hajlandó volt tárgyalni (lásd akár a ’80-as éveket). Stallone ’99 után először 2022-ben tűnt föl ismét F1-es hétvégén, már az új mozi bejelentését követően Monzában, épp ott, ahol először járt ’94-ben és ahol bejelentette saját tervét ’97-ben, tavaly pedig mindezt ugyanott és – érezd az odaszúrást – Las Vegas-ban ismételte meg. Vegas pont akkor lett a naptár része, amikor Bradék elkezdték az éles melót, s csak a sztrájk szólt közbe, hogy ne egyből forogjanak. A sors iróniái…
Sly-ék végül a CART mellett tették le a voksot, az Indy 500-ra külön filmet kéne felhúzni alapon, szóval Monaco helyett nem lett másik legnagyobb verseny, azt kihúzták. A CART adta magát jobban nemzetközibb és változatosabb jellegével, hisz a világbajnokságos sztorit nem akarták átírni. A CART 2000-ben 4 kontinens 5 országát, 2001-ben tervezetten 5 földrész 8 nemzetét akarta meglátogatni, míg az IRL 2002-ig kizárólag USÁ-ban, 2004-ig pedig csak oválokon futott. Ahogy az F1-nek jött volna, úgy a CART-nak is kapóra jött a pozitív reklám lehetősége a két halál után, így elég sokat megengedtek a stábnak, csupán két kikötésük volt: ne legyen tragikus baleset (ez az F1 verzióval is összecsengett) és tegyenek bele német versenyt, ezzel tudják promózni azt, hogy 2001-ben átjönnek Európába. Hát, az a futam sem a pozitivitásáról maradt hírhedt, de erről és hogy végül miképp született meg az egyik legjobb legrosszabb film, a premierekor lenézett, mára szép piszkos élvezeti nosztalgiát magában hordó, a gyerekek által kedvelt Felpörgetve…
…arról (és a jelenkorról) már csak az oldal nyári szünete után. Biztos, hogy az idei F1 olyan sokat merített belőle, vagy csak úgy tűnik? Megvizsgáljuk majd azt is, lazán spoileresen!
