Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. rész (The Hunger Games: Mockingjay Part 1), rendező: Francis Lawrence, szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, amerikai kalandfilm, 123 perc, 2014. (16)
Körzeti megbízott
A mindenkit lenyilazó önkéntes lány kalandja a végéhez közeledik, de addig is jöjjön két óra bemelegítés! A siker árát velünk fizettetik meg. Egy újabb félbevágott befejező rész erős alakításokkal és gyenge történettel.
Hollywoodban új divat ütötte fel a fejét, a szentimentalizmus. A producerek és a konyhára sok pénzt hozó könyvadaptációk között olyan erős érzelmi kötelék alakul ki, hogy csak több rész árán tudnak elválni egymástól. Az előbb említett kötelék sok mindent elbír, gyakran még azt is, hogy egyes részek az égvilágon semmiről nem szólnak. 
Mert mit látunk? Nem elég, hogy nincs viadal, amióta Katniss lenullázta a pajzsot, de most még Snow elnök légiereje is bombázza a szerencsétlen éhezőket. A katonai körzet szorgos lakói a napi kvóta teljesítése mellett több emelet mélyre költöztetik magukat, így hősnőnk szó szerint a földalatti mozgalom figurájává válik. Emblematikus figurájává. Aki ugyanis lájkolja a fecsegő poszáta bármilyen formáját, azt lelövik. Az ellenzéki elnökjelölt, Alma Coin (Julianne Moore) az ügy mellé akarja állítani a lányt, de őt csak a Snow elnök vendégszeretetét élvező Peeta sorsa érdekli. Azé a Peetáé, aki az egyetlen fogható csatornán egyre sápadtabb arccal egyre furcsábbakat mond. Végül Plutarch, Gale, Haymitch, Finnick, Effie, Beetee és valahány név a naptárban együttes erővel meggyőzik a lányt, hogy a karikás szemű péklegény megmentése és az ellenállás vezetése tulajdonképpen nem zárják ki egymást. És akkor így ennyi.
Az első két részben miután megkedveltettek velünk mindenkit, végignézhettük, ahogy lemészárolják egymást. Az eltérő rendezői koncepció ellenére ezekkel különösebb bajom nem volt, bár már akkor is sejtettem, hogy itt valószínűleg a könyvvel van gond. Ez a sejtésem mostanra beigazolódott, ennek kifejtése hosszú oldalakat venne igénybe. Lényeg a lényeg, a trilógia lezárásához feleslegesnek érzek egy kétórás felvezetést. Mert bár a filmben mindenki jó, a semmit és az alig valamit egy idő után képtelenség eljátszani. A zenéjét továbbra is csípem.
