TIR – A kamionsofőr


tir

TIR – A kamionsofőr (Tir), rendező: Alberto Fasulo, szereplők: Branko Završan, Lučka Počkaj, Marijan Sestak, olasz-horvát filmdráma, 91 perc, 2014. (12)

tirA horvát Branko egy olasz cégnél kamionsofőr. A tanári állást és családját maga mögött hagyva korábbi fizetése többszörösét keresi meg így. Az otthoniakkal telefonon tartja a kapcsolatot, a viszontlátás egyre csak késik. Feleségének fogytán a türelme, a pénzre nagy szükség van, de nem ilyen áron.

A Budapest Olasz Kultúrintézetben egy kávé mellett beszélgettem Alberto Fasuloval a film keletkezéséről, a forgatásról és az olasz közönség reakcióiról.

Még valamikor 2000-ben egy éjszaka Alberto lekéste a vonatot. Másnap Nápolyban filmforgatás, maradt az autóstop. Egy kamion vette fel, nem sokat beszélgettek. Ahogy az autópályán mentek, az volt a benyomása, mintha a vezetőfülke egy kis lakás lenne. Ráébredt, hogy a kamionsofőr a saját életének metaforája. A szülei is távol dolgoztak, sokat volt egyedül. Úgy gondolta, hogy erről egy filmben kell beszélne, de a szülő és gyermek közti távolságot a szülő szempontjából mutatná be.
Alberto+Fasulo+TirA film végül 3 évig készült. Alberto egy olasz kamionsofőr történetét szerette volna elmondani, 2008-ban kezdte, de közbeszólt a gazdasági válság. Hat hónap után a sofőrt kényszerszabadságra küldték, a cég csődbement, de a tulajdonos Szlovéniában újat alapított. A filmben is látható Eurotrasporti 200 kamionnal és 300 sofőrrel rendelkezik, utóbbiak közül 1 olasz, a többi román és horvát. Alberto megismerkedett a kelet-európai sofőrökkel és rá kellett jönnie, hogy a szakmáról kialakult romantikus kép hamis. Egy évig együtt volt egy horvát sofőrrel, a film az ő története. Az érzelmi távolságot a dolgozó oldaláról mutatja be a külföldi munkavállalás – ezen belül is a kamionvezetés – egész „logisztikai” rendszerén keresztül.
A rendező ösztönösen a dokumentumfilm mellett állt, úgy vélte, fikción keresztül nem lehet hatásosan beszélni a való életről. A dokumentumfilm viszont akadályozó tényezőnek bizonyult, a valódi sofőrt keverte volna vele bajba, de ugyanúgy tönkretette volna a családját is. Ha valódi színésszel dolgozik, túllépi ezt a korlátot. Mikor létrejött a koprodukció, megismerte a szlovén színészt, Branko Završant. Brnako megértette és fontosnak tartotta a film mondanivalóját. Levizsgázott, az Eurotrasporti cég fel is vette, a filmben látott fuvarok valósak. Voltak helyzetek, melyeket a való élet diktált és ezek a forgatás közben újraírták a történetet (pl. amikor napokig vesztegelnek). Makinak (a horvát Marijan Sestak, aki igazi kamionsofőr), Branko társának eredetileg kevés szerepet szántak, de Alberto látta, hogy született színész, így végig ott van a filmben. Branko felesége (Lučka Počkaj) viszont nem látszik. A kezdő és a végső jelenetben szerepelt, de végül úgy döntöttek, kivágják. Csak a hangját hangjuk. A film olaszországi bemutatója után kamionsofőr feleségek írtak Albertonak, hogy többet nem piszkálják a férjüket.
Branko kamionja egyetlen egyszer sem alakul át robottá és vissza, a film ennél sokkal komolyabb mondanivalója és nyers realizmusa miatt egy szűkebb réteget szólít meg, ők viszont nem fognak csalódni.

7/10

Köszönettel tartozom Giovanni Cataluccionak (Budapesti Olasz Kultúrintézet), akinek segítségével egy száraz interjú helyett egy kötetlen, baráti beszélgetés részese lehettem.  

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész
Következő cikk A hét röhögései (62.)