Apropó szerelem (Words And Pictures); rendező: Fred Schepisi; főszereplők: Clive Owen, Juliette Binoche; amerikai dráma; 111 perc; 2013 (12)
Irodalom vs. festészet
Adott két 50 éves színész, akik sokkal fiatalabbnak néznek ki a koruknál. És más nem nagyon.
Fred Schepisinek korábban olyan filmeket köszönhettünk, mint a Roxanne, az I.Q. és a Fészkes fenevadak, vagyis elsősorban amolyan jópofa, ártalmatlan komédiák szakértőjeként gondolhattunk eddig a veterán mesterre. Legutóbbi rendezésében komolyabb húrokat penget, az Apropó szerelem (már megint milyen egy hazai cím…) pedig tipikusan az a film, amiben a két főszereplő először ki sem állhatja egymást, de aztán úgyis tudjuk, mi fog történni.
Jack Marcus (Clive Owen) egy iszákos, szókimondó angoltanár, aki igazi nyelvnáci bölcsész módon egyfolytában nyelvi játékokkal hergeli a kollégáit. Aztán egyszer csak új tanárnő (Juliette Binoche) érkezik az elit suliba, ahol a diákok egyenruhát viselnek, és ahol már azért könnyen kirúghatnak valakit, mert gúnyrajzot készít az osztálytársáról. A két kollega háborúba kezd egymással, melybe a gyerekeket is bevonják – a csatározások alapja az, hogy vajon a szavakat vagy a képeket tekinthetjük-e magasabb rendű kifejezőeszköznek.
Ezután minden zajlik a maga útján, a nézőt nem érik nagy meglepetések, a színészek (főleg Owen) mindent beleadnak, bár Binoche is alaposan kitesz magáért, főleg, ha belegondolunk, hogy a filmben látható festmények valóban az ő művei. Az Apropó szerelem az a típusú moziélmény, amit az ember elég hamar elfelejt, és amikor pár év múlva belebotlik a tévében egy szörfözés során, viszonylag későn esik le, hogy „ja, de hiszen ezt láttam!” Ja, és a David Bowie dalért plusz egy osztályzat járt.
