Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? (How to get away with murder), producer/készítő: Peter Nowalk és Shonda Rhimes, főszereplő: Viola Davis, amerikai krimi és dráma sorozat, 43 perc, 2014
A sorozat röviden arról szól, hogy egy idilli díszletben pár egyetemista diák éppen megúszni kíván egy gyilkosságot, miközben a tanáruk azt oktatja nekik, hogy hogyan ússzanak meg egy gyilkosságot.
A How to get away with murder nem fog beállni a legnagyobb újítók sorába. Struktúráját tekintve nem sokban különbözik társaitól, hiszen itt is fogtak egy borzasztóan karizmatikus és ambiciózus központi szereplőt, akinek a vérében van a drámaiság, nagyon okosan és logikusan felépíttetek egy történetet, aminek van tétje, körbeölelték az egészet pontosan meghatározott mellékszereplőkkel egy gondosan felépített díszletbe eresztették be a történéseket, majd végül ezt a cizellált állóképet apró darabokra vágták és akkurátus ipari munkával hétről hétre a szemünk láttára elkezdték összerakni a puzzle-t darabról darabra, hogy végül a néző is gyönyörködhessen abban az állapotban, amikor minden részlet a helyére kerül.
A sorozat összetéveszthetetlenül Shonda Rhimes kezéből került ki, aki nem ma kezdte a szakmát. Ő volt felelős a Scandalért és a Grace klinikáért is, amik jellemzően vonultatnak fel erős női karaktereket éppen annyi drámával, amit még kellemesen bír el a képernyő, egyszerű és biztos recepttel dolgozik, ami beülteti a nézőit hétről hétre a kanapéba. A legjobb a sorozataiban mégis az, hogy teret hagy a főszereplőknek a játékra, amiben kinyílhatnak; ezt köszönheti neki a főszereplő is, Viola Davis, aki ennek a szerepnek hála történelmet írta azzal, amikor zsebre vághatta idén első afro-amerikai nőként az Emmy-díjat, a legjobb női főszereplőnek járót, dráma kategóriában. Teljesen megérdemelten tette mindezt, mert olyan magasságokat és mélységeket kellet betáncolnia ebben a szériában, hogy abba a néző is beleszédült olykor.
A How to get away with murdernek nincsenek magvas világmegváltó gondolatmenetei, alapvetően a krimi és a dráma közötti emelvényeken kötéltáncol, de mivel nem is várhatjuk el minden sorozattól, hogy népoktató jellemzőkkel bírjon, így keserű szájíz nélkül érjük be azzal, hogy a szórakoztatásé és az izgalmaké a főszerep.
A történet szerint Annalise Keating (Viola Davis) egy sikeres ügyvédnő, aki emellett a helyi egyetemen tanít, ahol olyan hírnévre tett szert, hogy a diákok rettegve, de tisztelettel ittas tekintettel járnak be az óráira. Annalise, szokásához híven, mindig kiválaszt az évfolyamból 4-5 tanulót, akik a lehetőség aranyozott padlójú fellegvárában érezhetik magukat a titulustól, azonban arról van szó, hogy a tanár bevonja őket az aktuális ügyeinek felgöngyölítésébe, így ezek a kiválasztottak tulajdonképpen elvégezhetik az ügyvédi munka legalját. Persze a lehetőség attól még lehetőség, mert véres küzdelem megy érte, hogy Annalise Keiting első számú csicskásai lehessenek, ugyanis ilyen mentor szárnyai alól kikerülve szinte biztosított, hogy ők is sikeres ügyvédként végezik.
A diákok, akik az ügyvédnő mellett főszerepet kapnak, ugyancsak nagyon jól behatárolható jellemzőkkel bírnak, ami néha kicsit izzadságszagú, de tudjuk, hogy nem lehetnek egyszerű mezei szereplők, hiszen akkor senki nem figyelne rájuk. Alapvetően mindegyik borzasztóan törtető és első látásra idegesítő figura. Így kapjuk meg az elkényeztetett szépségkirálynőt, a túlhelyes és homoszexuális szépfiút, az idegesítő seggfejt, a önkereső karrierista mexikói lányt és az árva, nemeslelkű, de nagy álmokkal teli fiút. Mindezt úgy kell elképzelni, hogy a tanítványok megállás nélkül az ügyvédnő házában vannak, hogy dolgozzanak és a heti ügyeket megoldják, ahol a főszereplőnk amúgy látszólag boldogan él férjével, még boldogabban él nemi életet a szeretőjével plusz ott van még egy férfi és egy nő, akik Annalise jobb- és bal-keze, kicsit homályban is vannak és néha nem igazán értjük mit keresnek ott, de lüktet a képernyőről, hogy fontos szerepük van.
Azonban ez az alapfelállás egyelőre senkit nem kavarna föl, ezért húztak bele mértani precizitással egy, az egészet évadon átívelő történetszálat, amiben az ügyvédnő tanítványai az idegösszeomlásuk legszélén épp eltüntetni kívánnak egy hullát, aki természetesen egy fontos karakter a sorozatban. De nem ő az egyetlen halott, mert közben az egész egyetem életét felbolygatta, hogy a rendőrség egy diáklány meggyilkolása miatt nyomoz már az első részben, aminek valószínűleg erős köze lesz a hallgatók által elkövetett gyilkossághoz. A struktúra abban nem megszokott, mert folyamatosan ugrál az idősíkok között, így hiába az idilli történet arról, hogy a diákok épp küzdenek a legjobb jegy megszerzésért az egyetemen, közben tudjuk, hogy valamikor a közeljövőben nem az lesz a legnagyobb gondjuk, hogy frissen vasalt ingben jelenjenek meg a vizsgáikon, hanem hogy hogyan ússzanak meg egy gyilkosságot. Az egészet pedig az teszi valóban izgalmassá, hogy fogalmunk sincs, miért öltek, valóban ők öltek e, okkal tették e mindezt és mennyit tud erről a tanáruk, illetve ő is benne volt e. Az első évad végére tényleg minden darab a helyére kerül és a jelenleg is futó második évad hasonlóan felépítve, egy újabb, meglepő gyilkossággal kezd. Lehet izgulni, azt ér, mást talán nem is várnak el tőlünk a készítők.
Azonban hiába a jól megvágott képek, a pörgős párbeszédek, a misztikus ház története, ahol zajlanak az események, a kibogozhatatlannak tűnő szálak, valahogy nagyon eredeti dolgot akkor sem kapunk. Néha öncélúan és fölöslegesen sok lett a szexualitás, amik nem viszik előrébb a történetet és hiába igyekeznek meghökkenteni, inkább csak jelentőségét vesztett mozdulatsoroknak tűnnek. A mellékszereplők annyira pontosan vannak megszerkesztve, hogy viszonylag egysíkúak és látszik, hogy szokniuk kell egymást a kamera előtt. Szerethetőek és viszonylag érdekesek lesznek előbb utóbb, de ezt a nézőnek is akarnia kell. Nyilván minden túl van bonyolítva és tudjuk, hogy ma már a nyomozós sorozatok nem úgy működnek, hogy Columbo a ballonkabátjában hanyagul visszafordul és feltesz ‘még egy kérdést’, majd kattan a bilincs a gyilkos csuklóján, de néha a kevesebb tudna több lenni. Viszont ez itt a szórakoztatóipar és nem egy valóságon alapuló dokumentumfilm, szóval ha félretesszük az elvárásainkat és hagyjuk, hogy a sorozat azt csinálja velünk, amit eltervezett, akkor nagyobb megerőltetés nélkül képesek leszünk élvezni.
Viola Davisnek meg gratulálunk az Emmy-hez, amit megérdemelt, mert olyan átéléssel játszotta el Annalise Keating karakterét, hogy öröm volt nézni, még a legrutinosabb sorozatnézőket is meg tudta téveszteni drámaiságával. Nem csinált egysíkú szereplőt magából, teljesen életre keltette a figurát. Megközelítőleg sem alakít úgy senki a sorozatban, mint ő, de olyan hihetetlen karizmája van a nőnek, hogy mellette mindenki jól mutat bármilyen szerepben.
Itthon jelenleg a VOX csatorna (korábban az AXN) adja az Amerikában az ABC-n futó sorozatot.
Nem a How to get away with murder lesz az új kultsorozat, de lehet szeretni. Mindent megad ahhoz, hogy izgulj rajta és a szórakoztatás puhára bélelt bársonyszékében élvezz egy újabb, gondosan elkészített amerikai sorozatot a futószalagról. Ha valamire pedig megtanított ez a sorozat az nem más, hogy egy gyilkosságot kétféleképpen úszhatsz meg: vagy el sem követed, vagy Annalise Keatinget fogadod föl ügyvédednek.
