A tengernél (By the Sea), rendező: Angelina Jolie, szereplők: Angelina Jolie, Brad Pitt, Mélanie Laurent, Melvil Poupaud, Niels Arestup, amerikai romantikus filmdráma, 132 perc, 2015 (16)
Angelina Jolie és Brad Pitt elég rendhagyó módon kezdték meg házas életüket, ugyanis nászútjukat azzal indították, hogy forgattak egy filmet egy olyan házaspárról, akik egy borzasztóan nehéz kapcsolatban élnek. Van benne egy adag dráma, némi romantika, rengeteg meztelenkedés és bár komolyabb probléma nincsen a filmmel, azt akkor is lehet érezni, hogy valahol a teljesen felesleges kategóriába sorolható.
A történet szerint a ’70-es évek Franciaországában járunk, ahova frissen érkezik meg egy házaspár két tagja. A férfi, Roland (Brad Pitt), új könyvén dolgozna az idilli környezetben, a felesége Vanessa (Angelina Jolie) ezzel szemben minden mozdulatával azt mutatja, hogy ő csupán arra vágyik, hogy túlélje az életet. Amíg a férj ihletgyűjtés céljából a helyi kocsmában kéri ki túlzott mennyiségben a kávés-pohárban kimért whiskyt reggeli helyett és közben megismerkedik a szállodatulajdonossal, addig Vanessa szinte ki sem mozdulva lakosztályukból egyre csak a tengert bámulja a selyemhálóingjeiben, elkent fekete szemfestékkel áztatott szemekkel. A kommunikációval sincs minden rendben közöttük; látszik, hogy épp annyira képtelenek elviselni a másik társaságát, mint amennyire képtelenek elfogadni a másik hiányát. Az első pillanattól kezdve pontosan rajzolódik ki, hogy mennyire keserű a házasságuk, amelynek mégis mindketten teljes értékű tagjai. Persze hamar egyértelművé válik, hogy valami drámai esemény okozta köztük az elhidegülést, egy közös titok amit ketten cipelnek, de ennek az okát a néző nem tudhatja.
A nyaralásuk célja többek közt az is, hogy a kapcsolatukat megmentsék, azonban rossz eszközökkel operálnak ehhez. Vanessa depresszív természetével készakarva nyomasztja férjét, míg Roland az ivásba menekül és néha visszatérve a kocsmából erőszakosabban közeledik feleségéhez az ágyban, mint ahogy azt illene.
Aztán a történet előrehaladtával a két főszereplő mégis talál egy közös hobbit, egy bűnös élvezetet, amivel úgy látszik képesek lesznek egymás felé újra megnyílni és valami szerelemszerűre találni. Ennek alapja pedig nem más, mint az, hogy a mellettük lévő szállodaszobába egy fiatal házaspár költözik be, akikben tombol a szenvedély és a szexualitás, mint ahogy az egy ilyen időszakban illik. Vanessa és Roland közös hobbijává válik, hogy egy lyukon keresztül elkezdik kilesni szomszédaikat és az ő jeleneteikből ihletet merítve igyekeznek önmagukban is újra lángra lobbantani a múltat és megfejteni kapcsolatukat. Közben a fiatal házaspár is elkezd irántuk barátságosan érdeklődni, mit sem sejtve arról, hogy minden nap ők maguk a főfogás Vanessa és Roland életének étlapján.
Angelina Jolie-nak nem az első rendezése, próbálkozik serényen _(legutóbb a Rendíthetetlennel), de zajos siker nem kísérte próbálkozásait. Ez sem lesz a nagy áttörés, mert nagyon látványosak a hibák. Hiába a jó alapötlet és hiába egy irgalmatlanul erős páros Pitt és Jolie a vásznon, mégis olyan tankönyvszerűen van felépítve a film, hogy teljesen kizökkenti a nézőt az élvezhetőség székéből. Pontosan meg lehet mondani, hogy melyek voltak azok a jelenetek, ahol a drámát épp a csúcsra járatták, de nem volt a felvezetése olyan, hogy tényleg érezhesse a néző is a fájdalmat. A szimbólumok néhol túl egyértelműek és olcsó klisék. Az okosan adagolt keserű humor olykor képes megmenteni egy-egy jelenetet, de aztán a következő pillanatban azt látjuk, ahogy Jolie nagyon szomorúan néz ki egy hatalmas kalap alól a tenger hullámaira és olyan természetellenesnek érezzük az egészet, mintha egy képeslapfotózásnak lennénk tanúi, amin egy gyönyörű modellt nézünk, akinek nem érdekel a története.
Tényleg jó érzés két ilyen szép és érett színészt látni a vásznon, ilyen erős összhangban, kiválóan hozzák az arisztokrata életérzést és a túl mély emberi kínokat egy olyan kapcsolatot bemutatva, ahol akár boldogok is lehetnének, kivéve, hogy nem azok. És szerencsére már nem a Mr. és Mrs. Smith sablonosságában mutatják meg a házas életet, de az érzés, hogy valami eredetit és tényleg drámait látunk, az teljesen elmarad.
