A fekete ötven árnyalata

A fekete ötven árnyalata (The Fifty Shades of Black), rendező: Michael Tiddes, szereplők: Marlon Wayans, Kali Hawk, Jane Seymour, Mike Epps, amerikai vígjáték, 92 perc, 2016. (16)

Amikor a farkat csóválják

A legtitkosabb szexuális vágyainkról szóló film paródiája bölcsebb, mint maga az alapmű, hiszen ha nem is direktben, de kimondja, ezeket tartsuk meg magunknak és járjunk csak simán szórakozni a moziba. Az idő majd eldönti, melyik megtekintését cikibb bevallani.

Nagyon sok híres család fordult meg és fordul meg ma is Hollywoodban, de van kettő, amelyik rövid gondolkodás után szinte mindenkinek eszébe jut. Az ABC elejéről a négy Baldwin fivért ismerhetjük, míg a végéről Wayansék próbálnak évről-évre maradandót alkotni. Howell és Elvira Wayans gyerekeinek megszámolásához még éppen elég a két kezem, a legtöbben a szórakoztatóipart választották hivatásuknak. Magam is alig akartam elhinni, de Dwayne idén tölti be a hatvanat és a legfiatalabb is negyven felett jár. Rengeteg közös alkotásuk van (gyakran feltűnnek egymás filmjeiben is), a számtalan Arany Málna mellé sikerült néhány Primetime Emmyt is begyűjteniük. A mozikat tekintve talán a legismertebbek azok, melyekben a korábbi évek sikerfilmjeit parodizálják. A fekete ötven árnyalata egy kicsit kilóg a sorból, mert bár A szürke ötven árnyalata sikerfilmnek tekinthető, sokak szerint maga is egy paródia. Amíg a közönség a többi Wayans filmre úgy ült be, hogy látta a parodizált sikerfilmeket is, A fekete ötven árnyalata esetében már nem vagyok ebben annyira biztos.
A jómódú Christian Black egy céget vezet, de mégis gyakran előfordul, hogy egy-egy drága holmiért elfelejt fizetni. Mikor a slampos bölcsészlány Hannah (Kali Hawk) interjút készít vele, megkezdődik kettejük közös erotikus kalandja. A rendező Michael Tiddes a Táncfilm producereként, valamint a Haunted House és a Haunted House 2 rendezőjeként már dolgozott együtt Wayansékkal (a Táncfilm rendezője, Damien Dante Wayans már a következő generációt képviseli, az ifjú Gregg Wayans pedig ebben a filmben tűnik fel, így egy darabig még biztosan nem kell nélkülöznünk a családot).
A forgatókönyvért a főszereplő Marlon Wayans és – állandó társa – Rick Alvarez felel. Hogy melyikük mit követett el, azt nem tudom, a Bin Laden poén és a Whiplash paródia vicces és vállalható, a Magic Mike már kevésbé. Bár nemi szervekből és testnedvekből ezúttal is kijut bőven, a titkos szobában kiélt perverz vágyak meglehetősen visszafogottak, inkább Hannah szobatársa lesz az, aki már-már gyomorforgatóan nagy életet él. A film erősen épít a feketékkel kapcsolatos sztereotípiákra, és ha valakit meglep, hogy ez nem csak a bűnöző hajlamban, hanem a nagy farokban is visszaköszön, annak jó reggelt. A szexuális perverzitással az alkotók rúgtak egy öngólt, mert ezzel kapcsolatban a legfőbb mondanivaló végül mégis csak az lesz, hogy minek erről filmet csinálni.
Aki egy Wayans filmről csak annyit tud mondani, hogy nem vártam tőle semmit, de azt hozta, az hazudik, ugyanis aki beül rá, az pontosan tudja, mire számítson. És nem kell szégyenkezni, a körülöttünk ülők sem másért vannak itt. Csalódás? Szerintem előre be lehetett lőni, hogy megközelítőleg hány percenként lesz részünk cici és/vagy farok villantásban, így aki többet vagy kevesebbet várt, az így járt. A fekete ötven árnyalata pont jó arra, amire kitalálták, hiszen nem csak sírni vagy gondolkodni járunk moziba, hanem röhögni is. A prüdéria egyébként is megérdemli, hogy időnként jól elfenekeljék.

Hozzászólások

hozzászólás