Szerencsésnek mondhatják magukat azok, akiknek február 3-án estére az Uránia Filmszínház Dísztermébe szóló jegyük volt, a program ugyanis a Színház-és Filmművészeti Egyetem III. évfolyamának másodéves vizsgafilmjeit bemutató vetítés volt. Mindig érdeklődve figyeltem a fiatal filmesek bemutatkozó anyagait, az elmúlt években azonban sajnos sokszor kellett kifejezetten csalódottan hazamennem hasonló vetítésekről. Sokszor megkapták már a hazai filmkészítők, hogy nézői szempontból élvezhetetlenek az alkotásaik, mert összeszedetlen, koncepció nélküli művészieskedések. Én ilyen messzire azért nem mennék, az azonban – az elmúlt években látottak alapján – elmondható, hogy sok kezdő filmesünk beleesik abba a hibába, hogy első komolyabb kisfilmjével egyből valami formabontót szeretne létrehozni, ahelyett, hogy megpróbálná végigjárni a filmműfajok szamárlétráját és inkább egy klasszikusabb műfajjal indítaná filmes karrierjét. Különösen szembeötlő volt ez annak fényében, hogy manapság már egyébként is bárki kamerát ragadhat, a videó megosztó oldalakon hemzsegnek a wannabe filmesek próbálkozásai, aki pedig kicsit is komolyabban érdeklődik, és esetleg utána is olvas a forgatókönyv írás szabályainak, egészen ügyes dolgokat hozhat létre. Éppen ezért elvárható volna, hogy az, aki ezt tanulja 5 éven keresztül az egyetemen, mutasson fel valamit, ami igazán kiemelkedő.
A mostani alkalom határozottan pozitív esemény volt ilyen szempontból. Óriásit fejlődtünk technikailag, színészeink nagyon jók és a mindenki által jól ismert, tipikus magyar filmes hibákat is szépen elkezdtük levetkőzni. Az alábbi írások a filmek vetítési sorrendjében jelennek meg.
Szép alak (16’), írta és rendezte: Kis Hajni, társíró: Daoud Dániel, operatőr: Nyoszoli Ákos, hangmérnök: Stark Ervin, vágó: Gorácz Vanda, gyártásvezető: Farkas Ádám
Kis Hajni filmje kétségen felül a legerősebb az összes közül: a Szép alak mind dramaturgiailag, mind vizuálisan kiemelkedően profi alkotás. A film egy gimnáziumi takarítónőről szól, akinek megtetszik az egyik diák, majd ismerkedni próbál vele. A 16 perces alkotásban minden másodperc úgy jó, ahogy van. Nincsenek fölösleges képkockák, öncélú felvételek, csak annyi, amennyi a film lényegének megértéséhez szükséges. Orsi, a film főszereplője egy szerencsés véletlennek köszönhetően megszerzi kiszemeltje telefonszámát és flörtölni kezdenek sms-ben. A film egészét tekintve másodlagos, hogyan reagál a lány, amikor kiderül titkos hódolójának személye, sokkal lényegesebb az a kedvesség és finom humor, ahogyan az alkotók a témát megközelítik. A főszereplő egy rendkívül szerethető karakter, aki igyekszik megtalálni a jó dolgokat munkájában annak ellenére is, hogy nem egy álommeló mások után nyúlkálni a wc-ben. Azt látjuk, hogy Orsi – nehéz életkörülményei ellenére– ugyanolyan, mint bárki más: vannak vágyai, szeretne ő is ismerkedni, vicces, jófej, segítőkész. A film arról szól, hogy elég néha egy kedves szó, vagy mosoly ahhoz, hogy bearanyozzuk valakinek az életét.
Rendezetlen számla (17’), írta és rendezte: Kölcsey-Gyurkó Levente, operatőr: Gyuricza Mátyás, hangmérnök: Pongor András, vágó: Grünvalszky Ágnes, gyártásvezető: Széles Eszter
Hasonlóan pozitív dolgok nem mondhatóak el Kölcsey-Gyurkó Levente filmjéről. A rendezetlen számla egy óriási WTF?!-film, olyan, mintha szándékosan rossz filmet akartak volna csinálni a készítők. Sajnos nem erről van szó, ebben az esetben ugyanis értékelni lehetne, hogy az alkotás tökéletesen összegyűjt mindent, ami hiba lehet egy mozgóképben, mintegy felhívva rájuk a figyelmet, esetleg betudhatjuk önmaga paródiájának. A rendezetlen számla azonban ezek közül egyik sem, csak simán teljesen élvezhetetlen. A sztori az, hogy van egy fiú, aki úgy néz ki, mint a hosszú hajú Treat Williams, wesco-csizmában jár, gitározik és sokat cigizik. Utóbbit lehet csak azért, mert éppen nagyon kivan, hiszen meghalt a lakótársa, akiről csak annyit tud, van valahol egy felesége és egy gyereke, akiket értesíteni szeretne a halálesetről. Ezzel nem is volna gond, hiszen egy rövidfilmbe ennyi bőven elég is: a srác nem tudja pontosan a család kilétét, elindul tehát felkutatni őket, a néző pedig izgul, hogy meglesznek-e. Még az is izgalmas, hogy a halott személye is titokzatos, nem tudjuk ki ő, hogy csöppent bele a főszereplő életébe, miért éltek együtt, miért nem a családjával lakott. Eleinte én is azt hittem, valahova ki fog futni a történet. Ott lett gyanús a dolog, amikor a következő jelenetben egy nem tudjuk kicsoda, de valószínűleg valami művész emberrel beszélget, aki olyan bölcsességeket mond neki, mint hogy „érthető, hogy sokat gondolsz rá, de majd elfelejted”, meg „gondold át, mit jelentett ő neked az életedben, fontos volt-e neked, vagy sem” (nem szó szerinti idézetek). Ezek után már meg sem lepődtem azon, hogy a család utáni nyomozás annyiban kimerült, hogy egy papírfecnin talált címre elmegy főhősünk, ahol közlik vele, nincs közük a keresett személyhez, de amúgy majd értesítik őt, ha hazajön. A filmet nézve teljesen az a benyomása a nézőnek, hogy a rendező talált egy izgalmas, karakteres arcot, akit teljesen mindegy miben, de szerepeltetni akar, úgy, hogy lehetőleg sokat cigizzen. Ugyanez az érzésem támadt bizonyos helyszíneknél is, mintha adott jelenetet kizárólag azért vettek volna fel, hogy lehessen pár szép képet lőni egy érdekes térben. Kölcsey-Gyurkó alkotása messze a leggyengébb film volt a felhozatalban.
Csajok (14’), rendezte: Fatér Ambrus, dramaturg: Kertész Zsanett, operatőr: Juhász Péter, hangmérnök: Baranyai István, vágó: Rudas Marianna, gyártásvezető: Csánki Kata
A Csajok – talán nem nehéz kitalálni – gimnazista fiatalokról szól, középpontban egy, még az átlagosnál is zavartabb lánnyal, aki összebalhézik egyik iskolatársával. Az incidens után éppen az előtt a tanár előtt kell elszámolnia, akibe szerelmes, minek következtében tovább gyűrűzik a tini lányban a harag és sértettség. Fatér Ambrus filmje hoz egy erős közepes színvonalat, amibe tulajdonképpen nem lehet belekötni – persze nem is ez a cél. Valahogy mégsem tökéletes az alkotás, aminek az az oka, hogy a nézőt teljesen hidegen hagyja a történet. Szeretjük a fiatalokról szóló történeteket, a tinik világa különösen izgalmas, a Csajok esetében azonban nem sikerül teljesen eggyé válni sem a szereplőkkel, sem a cselekménnyel. Ki kell emelni viszont a főszereplőt, aki karakteres arcát olyan ügyesen használja, hogy egyetlen pillantásával képes volt megfagyasztani bennem a vért.
Laci (17), rendezte: Freund Ádám, dramaturg: Horváth János, operatőr: Kóródi Dániel, hangmérnök: Mező Dorka, vágó: Sarkadi András, gyártásvezető: Majoros Zsolt
Freund Ádám filmje szellemes kis alkotás egy öreg hölgyről és annak túlbuzgó fiáról. Laci tudós, amikor pedig éppen nem a laborban van, otthon vigyáz idős, beteg édesanyjára. Bár maga a cselekmény csak egyetlen napot ölel fel, a film bravúrosan sejteti, hogy Laci életében valószínűleg mindennap ugyanúgy telik. Édesanyja akaratán kívül is nyomasztóan rátelepszik a fiúra, Lacinak pedig minden ideje és gondolata gondozottja körül forog. Az ő egészségtelen kapcsolatukat figurázza ki Freund egy rendkívül szórakoztató és kedves gegben. A film végére Laci összeomlik, azt pedig már a néző dolga eldönteni, hogy ez hosszú távon milyen következményekkel jár Laci és anyja kapcsolatában.
A fogadás (16’), írta és rendezte: Barcsai Bálint, operatőr: Vajda Gergely, vágó: Ördög Zsófia, hangmérnök: Zándoki Bálint, gyártásvezető: Kézdi Klementina
A fogadás című filmben egy lány megkísérli bebizonyítani, hogy barátnője tökéletesnek hitt kapcsolata korántsem olyan kikezdhetetlen, mint amilyennek ő gondolja, ezért fogadást köt vele, hogy aznap este elcsábítja a pasiját. Nagy vállalkozás egy ilyen gyomorforgató alapszituból megpróbálni hiteles történetet kanyarítani, mivel alapvetően mindenki úgy van vele, hogy nincs élő ember, aki egy ilyen beteg fogadásba belemenne. A néző érezhetné teljesen súlytalannak is a történetet, azzal a nyugalommal, hogy ilyen hülyeség nem létezik. Barcsai ügyesen veszi az első akadályt és sikerül hihetően tálalnia ezt az abszurd helyzetet. Teszi mindezt úgy, hogy két részre osztja a cselekményt és az egyik szálon bemutatja a kikapós havercsaj csábítási kísérletét, a másikon pedig a fogadásból már legszívesebben visszatáncoló barátnő agonizálását. Nagy segítsége a rendezőnek a barátnőket megformáló Kiss Andrea és Bach Kata játéka is, előbbi szenvedésétől a nézőt is kiveri a víz, utóbbi pedig különösen szórakoztató, amikor barátnője pasijával ügyetlenkedik. Sajnos azonban innentől összeomlik a történet és az egész egy érthetetlen katyvaszba fut ki. Nem lövöm le a poént, hogy mi a fogadás kimenetele, de nem is lényeges, mert nincs különösebb hatással a film kimenetelére. A csábító barátnő elkezd összevissza kamuzni, a pasi olyasmi miatt magyarázkodik, amit nem követett el, mindeközben pedig mindenki elfelejtkezik arról, hogy ez az egész alapvetően egy buta fogadásból indult a két lány között. Az igazság pedig az, hogy ezt a sztorit nem is nagyon lehet másképp lezárni.
Vizsgálat (15’), rendezte: Fekete Tamás, dramaturg: Lányi Zsófia, operatőr: Dudás-Ijjas Teréz, vágó: Kővári Szabolcs, hangmérnök: Pongor András, gyártásvezető: Málnási-Csizmadia Eszter
Ha sorrendet állítanék a legjobbtól a leggyengébb filmig, Fekete Tamás alkotása az előkelő második helyen állna. A Vizsgálat a repertoárhoz képest, de önmagában is fajsúlyos témát dolgoz fel, tulajdonképpen egy mini lélektani dráma. Azt mutatja be, hogyan próbálja kezelni egy apa azt, hogy fiát rendszeresen zaklatják az iskola kemény gyerekei. A rendező nem azonnal az arcunkba tolja, mi is zajlik itt tulajdonképpen, csak utal rá különböző eszközökkel. A középpontban mégsem a bájos arcú kisfiú áll, hanem apja, akinek amellett, hogy végig kell néznie ahogy egyetlen gyermekét megalázzák, egyszerre kell megpróbálnia diszkréten kezelni az ügyet fiával szemben és uralkodni saját indulatain is. Jó látni, hogy fiatal filmeseink nyitottak ezekre a típusú filmekre is, és hogy egyre többen nyúlnak olyan témákhoz, amik túlmutatnak a szerző saját világán.
