Short Skin – Szűkölő kamaszkor (Short Skin – I dolori del giovane Edo), rendező: Duccio Chiarini, szereplők: Matteo Creatini, Francesca Agostini, Nicola Nocchi, Miriana Raschillá, olasz vígjáték, 86 perc, 2014. (16)
A hátrahúzós kaland
Fitymaszűkületre alapozni egy film cselekményét elsőre talán merész vállalkozásnak tűnik, de az olaszok még ebből is képesek minőségi vígjátékot gyártani. Fiúk, lányok, öregek, fiatalok, prostik és a tenger gyümölcsei, ahogyan egy kamasz látja a világot.
Edoardo átlagos kamasz kis szépséghibával. Szülei úgy tudják, hogy fitymaszűkülete magától elmúlt, de ez nem igaz. Itt a nyár, a tengerpart megtelik csinos lányokkal, tombolnak a hormonok, de hősünknek minden próbálkozás fájdalommal jár, így még magával sem csinálja, nemhogy lányokkal. A kamaszkor önmagában is szívás, hátha még az embernek ilyen gondjai vannak. Pedig a tengerparti lányok egyike igencsak érdeklődik iránta, ráadásul a szomszéd lány is hazajött a szünetre, akivel gyerekkori barátok. Szerencsére itt van neki a legjobb barátja, aki mindenre tudja a megoldást, így sikerül szert tenni az első szexuális tapasztalatokra egy prostituált és egy polip segítségével.
A film a világot, a benne rejlő problémákat, veszélyeket és lehetőségeket és úgy általában mindent, ami egy ilyen korú fiatalt érdekelhet Edoardo szemével láttatja, akinek bár iszonyú kínokat kell kiállnia mind fizikailag, mind lelkileg, mégis az optimizmus, az életigenlés és a humor uralják a vásznat. A látottak felidézik az ember fiatalságát, még akkor is, ha a fitymaszűkület csak a nézők igen kis százalékát érinti (érintette) és bizonyára nem az efölött érzett nosztalgiából ülnek be rá. Viszont ott vannak az elviselhetetlen szülők, az idegesítő lánytestvér és a legjobb barát, aki semmivel sem tapasztaltabb, mégis mindig mindent jobban tud. Na meg a szomszéd lány, aki csak barát, de te többet szeretnél, csak félsz, ha elmondod, azzal elrontasz mindent. És a többi lány, akik vagy kerülnek, vagy valamiért fantáziát látnak benned, amit nem értesz.
Duccio Chiarini első filmje nagyon szerethető, erőssége az őszinteségében és a főszereplő játékának hitelességében rejlik. Matteo Creatini tökéletesen hozza a kamaszt, aki a problémájával képtelen egyedül megbirkózni, de fél azt másokkal megosztani és így a segítségüket sem tudja elfogadni. Csendes és visszahúzódó, de egyben olvasott és érzékeny. Mindig görnyedten jár, hogy minél észrevétlenebb maradjon a világ számára, közben pedig nyitna a világ, de leginkább a másik nem felé. Ezek a kettőségek folyamatos feszültségben tartják, frusztrálják, ami megannyi ügyetlen próbálkozásban tetőzik. A srác az életben ennek totál az ellenkezője, ez már akkor kiderült a személyes találkozás során, ahogy megjelent és ledobta magát a fotelbe, az interjú – amit hamarosan olvashattok az oldalon – csak megerősítés volt.
A szűkölő kamaszkor nem csak nosztalgiázni jó, a fiatalabb korosztály is megtalálja a számításait, hiszen a világ akármilyen gyorsan változik, a felnőtté válás megpróbáltatásai és szépségei időtlenek.
