
A ’70-es években járunk és nyakig benne vagyunk; szex, rock ’n roll, kokain, trapézgatyák, mocsok, törött gitárok, kurvák, New York, bulik és ami ezt a szédületes fertőt összeköti az nem más, mint maga a zene. A Bakelit (Vinyl) ebből konkrétan azzal a szelettel kínál meg minket, amiben a lemezgyártás épp kisiparos módjára préseli ki magából a zenéket Mick Jagger öltözői anekdotái alapján. Az HBO nem bízta a véletlenre a dolgot, Martin Scorsese rendez, a zenékért csillagászati összegű jogdíjakat perkáltak ki, egy gyilkossági szál is óvatosan meghúzódik a főszereplőnk zsebében, de hiába a zenében és kokainban áztatott Don Draper figura, ezt a ritmust nem tudjuk most igazán felvenni.
A zenészek ebben a világban termékek csupán. Meg kell látni bennük a potenciált, átformálni, mögé tolni a marketinget és megetetni a közönséggel. Ismerősen hangzik a struktúra napjainkból, bármire ráhúzhatnánk, de mi most konkrétan Richie Finestra (Bobby Cannavale) lemezkiadójában járunk, ami a teljes csőd szélén egyensúlyozik, azonban főszereplőnk valahogy mégis hisz az újjáéledésben. Richie józanon próbálja intézni az üzleti ügyeket, hiszen kétgyerekes családapa és már amúgy is annyit kábítószerezett ezelőtt, hogy az egy életre elég kéne hogy legyen.

Scorsese oda tette magát a majd két óra hosszú pilotban és szuperek voltak a lassítások, egészen felpörgetett minket, de berántani se ott nem sikerült neki, sem később. Talán az utolsó részekre tér magához újra a sorozat, amikor végre elkezd tétje lenni a cselekedeteknek, ahol kiderülnek titkok és ahol megérkeztünk azokhoz az eseményekhez, amelyekre jó pár részen keresztül vártunk; például a Nasty Bits fellépése és annak balhéja. Akkor éreztem igazán először, hogy bár abba a korba születtem volna bele, ahol a rock and roll-t őszintén meg lehetett élni.
Bobby Cannavale-n kívül nincsen kiemelkedő színész a szereplők közt, de vele is az a legnagyobb probléma, hogy nem szerethető egyértelműen, nála is néha darabos a karakter és így nehéz őszintén drukkolni neki. A másik legtöbbet látott karakter Olivia Wildé, akit a legtöbben Tizenhárom néven ismernek a Doktor House-ból. Vele az a gond, hogy nem tud olyan erőteljes lenni, mint ahogy azt a készítők szeretnék, akik egész egyszerűen képtelenek túllépni azon, hogy az a nő gyönyörű. Köszönjük, de mind tudjuk, tisztában vagyunk a lehetetlen szépségével, de annyi potenciál lenne még benne, ha hagynák, hogy szerepeljen is és ne csak bábu legyen.
Nem nézhetetlen sorozat a Bakelit és biztosak vagyunk benne, hogy belátják a hibáit, mert a kritikai visszhanggal, a közönség véleményével és a nem túl virágos nézettségi adatokkal is tisztában vannak. Szóval az HBO ennek következtében már el is küldte Terence Winter író-producert, pedig ő a Maffiózókban eléggé bizonyított. Szóval sajnáljuk nagyon és tudjuk, hogy vannak olyan dolgok és időszakok amik túl őrültek voltak ahhoz, hogy egy laza díszlet és pár jó színész elhozza nekünk, de mi nagyon szerettük volna.



[…] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]