Rendes fickók (The Nice Guys); rendező: Shane Black; főszereplők: Russell Crowe, Ryan Gosling, Angourie Rice, Matt Bomer, Margaret Qualley, Kim Basinger, Yaya DaCosta; amerikai krimi-vígjáték; 116 perc; 2016 (16)
Hitlernek csak egy golyója volt
Mikor az ember már azt hinné, hogy az óceánon túlról csak szuperhősös CGI orgiák meg hipercuki, gyerekek nélküli felnőtteknek is szánt, de valójában rémesen irritáló rajzfilmek érkezhetnek, akkor végre megrázza magát valaki, és az arcunkba tol két nihilista antihőst, eszméletlenül fekete poénokkal. ARendes fickók – kritika
Shane Black a nyolcvanas évek második felében került be a köztudatba. Az akkor még csak huszonéves aranyifjú játszotta a Predator első áldozatát: a geekszemüveges kommandóst, aki disznó vicceket mesél a katonatársainak. Nem véletlenül kapott ő szerepet a filmben – a stúdióvezetők valójában kémnek küldték a stábba, mert nem szerették volna, ha a dzsungelbéli forgatáson elszabadul a pokol. Black amúgy a filmbe script doctorként is besegített, és, mint kiderült, ez volt az igazi erőssége, ugyanis nagyjából pont ekkor tudta eladni a Halálos fegyver című forgatókönyvét a Warnernek.
Egy darabig okésan mentek a dolgok: jött a Halálos fegyver 2, Az utolsó cserkész, Az utolsó akcióhős és az Utánunk a tűzözön, majd bekövetkezett a filmszakadás – mindenféle értelemben. Blacket is utolérte közhelyszerűen az a végzet, ami a nem túl nagy számú befutott forgatókönyvíró sorsának várható végkifejlete. Éveken át tartó medencés házibulik, droghegyek, botrányok, kreatív kóma, és még jó pár olyan dolog töltötte ki az életét, ami rendesen hozzájárult ahhoz, hogy megfeledkezzenek róla az álomgyárban. Végül aztán 2005-ben kibalhézott egy filmet magának, ez lett a Kiss Kiss Bang Bang, és itt már nemcsak íróként, hanem rendezőként is bemutatkozott. A frissen kijózanodott Robert Downeyt, valamint Val Kilmert felvonultató és abszurd vígjátéki elemeket is tartalmazó buddy movie ugyan jó kritikákat kapott, és az utókor kultuszfilmmé avatta, de a bevétel messze alulmúlta a várakozásokat, így aztán egy jó ideig megint nem találkozhattunk a jobb sorsra érdemes filmkészítő nevével.
Sokakat meglepett, amikor pár évvel ezelőtt váratlanul Shane Black lett a Vasember 3 rendezője; állítólag maga Downey lobbizta be régi jó cimboráját a szuperprodukcióba. Az 1.2 milliárd dolláros összbevétel aztán megtette a hatását, a bulikból és orgiákból végre-valahára kinövő forgatókönyvíró-rendező pedig abba a helyzetbe került, hogy azt csinálhatott, amit akart. Illetve, amihez a legjobban ért. A buddy movie-khoz. Oké, hogy a Vasember 3 lett eddig messze a legsikeresebb munkája, de ha az ember visszagondol a Halálos fegyverekre, Az utolsó cserkészre vagy a Kiss Kiss Bang Bangre, akkor egyértelmű, hogy emberünk számára a vicces, fekete humort vastagon tartalmazó krimivígjáték a hazai terep. Megírta és megrendezte hát a Rendes fickókat, és nem csoda, hogy mostanában mindenki róla beszél.
A film valójában egy noir-paródia, benne két lecsúszott figurával, akik eleinte természetesen ki nem állhatják egymást, de aztán egyesítik erőiket. A helyszín az 1977-es Los Angeles, és noha akad egy-két anakronizmus (pl. egy London Calling poszter a falon), Black ebben az érában is otthonosan mozog. Főszereplői egyszerre hősök és antihősök, akik időnként meglepően balfasz módszerekkel próbálnak kibogozni egy bonyolultnak tűnő ügyet. Érdekes, hogy egyik sztárt sem feltétlenül vígjátékokból ismerhettük eddig, de mégis rendkívül otthonosan mozognak a poénkodásban. 
Különösen a korábban inkább a hosszú és enyhén bamba nézéseiről hírhedt Gosling okoz nagy meglepetést, mert eszméletlenül jól birtokolja az ún. comic timing képességet, ami egy vígjátékszínész egyik, ha nem legfontosabb eszköze. Mivel Black írta a forgatókönyvet, ezért a párbeszédek szenzációsak, visszatérő poén Adolf Hitler gúnyolása, és azt is megtudjuk, hogy egy bogárhátú VW-t melyik színésszel lehet összetéveszteni, ha rossz az ember látása. Ami meg még külön említést érdemel, az a nagy hollywoodi kerti bulis jelenet, ami egyrészt a Kiss Kiss…-re is utal, bár jóval valószínűbb, hogy a jó öreg Shane a saját előéletéből merített ihletet a dekadenciában alaposan bővelkedő képsorokhoz.
A magunk részéről nagyon szívesen megnéznénk egy Rendes fickók 2-t, viszont a 11 milliós nyitóhétvége minden bizonnyal eleve eltörli a folytatás lehetőségét. Annak viszont roppant mód örülünk, hogy egy korábban leírt nagy tehetség (aki ráadásul nagyszerű interjúalany hírében is áll) ismét magára talált, és felelősségünk tudatában jelentjük ki, hogy nála biztosan jó kézben van a feltámasztási szakaszban járó (és remélhetőleg Arnold Schwarzeneggert is bevető) Predator franchise.
