Virsliparti (Sausage Party), rendező: Conrad Vernon, Greg Tiernan, szereplők: Jonah Hill, Salma Hayek, Kristen Wiig, Seth Rogen, amerikai animációs kalandfilm, 83 perc, 2016. (18)
Élelem és reszketés…
A fotocellás ajtón kívül van egy ismeretlen világ, ahol az élelmiszerek boldogok, vidámak, egészségesek. Vagy csak azt hiszik. Tanulságos felnőtt mese a fogyasztói társadalom árnyoldaláról.
Én azt mondom felnőtt animáció, Te azt mondod, ez az! (vagy azt, hogy fúj, szégyelld magad!). Mikor megkérdezték tőlem, hogy tetszett a film, az első reakcióm az volt, hogy végre nem egy öncélú baromkodás Seth Rogentől, erre megkaptam, hogy ne legyek már ilyen, Seth Rogen filmjei mindig is többek voltak ennél. Hát jó, legközelebb majd óvatos leszek. Szóval itt van nekünk ez a srác, aki állandóan a származásával (és külsejével) jön, amivel sikerült magát belőnie Ben Stiller, Adam Sandler és Woody Allen közé (direkt írtam hármat, hogy mindenkit összezavarjak).
Na szóval volt neki ez az ötlete az egymással szexelő élelmiszerekről, ami sok év után végre zöld (ezúttal nem a penész színe) kapott. Kicsit meglepődtem, de Greg Tiernan rendező a Thomas és barátai sorozatért felelt. Conrad Vernon az eggyel nagyobb korosztályt célozta meg eddig, olyan animációs filmeket köszönhetünk neki, mint a Shrek, a Madagaszkár, a Kung Fu panda vagy a Szörnyek az űrlények ellen. A sztorin Seth Rogen barátai és üzletfelei dolgoztak, köztük az azóta nagy utat bejárt Jonah Hill is. A film főszereplői a virslik, akik alig várják, hogy magukévá tehessék a bucikat. Erre jó esély van, ugyanis közeledik július negyedike és ilyenkor bizony egyetlen háztartásból sem hiányozhat a virsli és az ő bucija. Az élelmiszereknek ugyanis van egy tévképzetük, mely szerint a hipermarket ajtaján kívül létezik egy olyan világ, ahol az istenek (értsd: mi) és az élelmiszerek békében és boldogságban élnek együtt.
Erre mondja azt a felvilágosult kedves néző, hogy szívás, a magánhangzókat tetszőlegesen elnyújtva. Ennek a tévképzetnek minden reggel közös énekléssel adnak hangot. Aztán egy szép napon egy mézes mustárt visszacserélnek méz nélkülire és elmeséli, mit látott az ajtón kívül. Körberöhögik. Közeledik július negyedike, a virslik és a bucik a bevásárlókocsiba kerülnek, de egy véletlen baleset folytán néhányan a padlón kötnek ki, köztük van Frank, a virsli, Brenda, a buci, na meg egy bosszúszomjas intimzuhany, röviden izé. Frank szeretne visszajutni a régi polcára, ehhez viszont be kell járnia az egész hipermarketet, melynek során a mézes mustár által már előadott, sanyarú jövőkép vázolódik fel előtte. Mondanom sem kell őt is körberöhögik, egészen addig, amíg a dolog megerősítést nem nyer. Össze kell tehát fogni az istenek ellen, a címben jelölt parti csak ezután következhet majd.
A hipermarket tulajdonképpen az Egyesült Államok szimbolizálja, ahol az egyes élelmiszerek a származási helyüknek megfelelő tulajdonságokkal és vérmérséklettel vannak felruházva. Ha igazán pontos akarok lenni, a „megfelelő” nem a legjobb jelző, hiszen a film erősen a sztereotípiákra épít. A mexikói, indián, arab, zsidó és mindenféle más ételek és italok elég rendesen beszólogatnak egymásnak, miközben a mondanivaló és film egész atmoszférája erős szexuális töltést kap. Minden humor és orgia ellenére az alkotók erős kritikát fogalmaznak meg a vakbuzgó hittel, az idegengyűlölettel, a csordaszellemmel és egyéb, hasznos emberi tulajdonságokkal szemben, melyek ketchup, tequila, humusz, intimzuhany vagy éppen bébirépa formájában még ijesztőbbek. Az istenek, akikhez imádkoznak legalább annyira hamisak, mint azok a dolgok, amikben mi, emberek hiszünk. A filmet először angolul látva azt kell mondanom, a szinkron nagyon a helyén van, nyugodt szívvel ajánlom ebben a változatban is. Korhatárral nem viccelünk, minden mással igen.
