Titkok és vallomások (Le confessioni), rendező: Roberto Andó, szereplők: Toni Servillo, Daniel Auteuil, Moritz Bleibtreu, Connie Nielsen, olasz-francia thriller, 108 perc, 2016. (16)
Saját magunkkal összezárva
A Nemzetközi Valutaalap vezetőjének halálát követően némi zűrzavar támad a vezető közgazdászok között, a jelenlévő szerzetes higgadtsága csak olaj a tűzre. Vajon mit tudhat Roberto Salus, akinek Daniel Roché meggyónt az elmaradt nagy bejelentés előtt?
Egy német luxusszállodában gyűlnek össze a világ vezető hatalmainak közgazdászai, ahol a Nemzetközi Valutaalap vezetője nagy bejelentésre készül. De még mielőtt ez megtörténne, Daniel Roché (Daniel Auteuil) egy olasz szerzetest (Toni Servillo) hívat magához, akinek meggyón, majd másnap reggel holtan találják szobájában. Roberto Salust köti a titoktartás, a nyomozás idejére a szálloda lakói kényszerű szabadságukat töltik, miközben mindenki találgat, mi is történhetett valójában és vajon mi lehetett az a nagy bejelentés. Bár vannak nyomok, ha stílszerű akarok lenni, a rendőrség (Moritz Bleibtreu) sötétben tapogatózása gyakorlatilag kinyírja a krimi szálat, a szálloda lakói közötti interakciókon van a hangsúly, azon, amit tudnak, de legalábbis tudni vélnek.
A színészgárda nemzetközi, a film mégis jellegzetesen olasz, a tempó, a képi és zenei világ Roberto Andó korábbi filmjeit és kortársainak stílusát idézik, mely egyszerre őrzi a hagyományokat és mutat új irányt.
Érdekes látni, hogy ezek a nagyhatalmú emberek, akik hatalmas pénzösszegekkel hatalmas embertömegek életét képesek befolyásolni, mennyire esendőek. És nem csak akkor, amikor pizsamában, tanácstalanul téblábolnak a folyosón, hanem kiöltözve, a tárgyalóasztal körül is. Roché halála után elszabadulnak az indulatok és kimondatnak olyan dolgok is, melyek már kívül esnek a diplomácia fogalmán.
Felvázolódni látszódnak az erővonalak, az igenek és a nemek, a csapat két táborra szakad, a háttéralkukról nem is beszélve. Mindenki szeretné tudni, mi történt azon a bizonyos éjszakán, Roché öngyilkosságot követett el, vagy megölték, mit akart mondani és annak milyen hatása lett volna rá és a többiekre nézve. Ez azért kellően frusztráló még azok számára is, aki régóta benne van a szakmában. A másik oldalon ott van a szerzetes, aki vagy mindenkinél többet tud, vagy nem, minden esetre az arcáról semmit nem lehet leolvasni. Ha őszinte akarok lenni, higgadtsága inkább idegesítő, de csak a történések fényében, Servillo játéka ezúttal is rendkívül meggyőző. A szállodában tartózkodó flegma zenész (Johan Heldenbergh) és a meglehetősen furcsán viselkedő, dúsgazdag írónő (Connie Nielsen) jelenléte csak tovább árnyalják a képet. A szálloda vendégei valójában saját magukkal vannak összezárva. Életük részben vagy egészben a pénz körül forgott és a halandósággal szembesülve egyesek ráébrednek, hogy nem lehet mindent megvásárolni. Mi van akkor, ha Isten mégis létezik? Minden esetre jól jön ilyenkor egy pap. A szelíd mosolyú Salus, akinek mindenkihez van egy bölcs szava, pontosan tudja ezt.
Hogy mi is történt valójában, arra magunknak kell rájönnünk, a filmben annyi mindent rejtettek el, hogy még többszöri megnézés után sem lehetünk teljesen biztosak a dolgunkban, így válik a film erőssége egyben a gyengeségévé is. Nem feltétlenül lesz erre időnk, ugyanakkor a Titkos és vallomások esetében a filmélmény nem ér véget a kijáratnál, elgondolkodtat, beszélgetést indukál.
