Éljen a szabadság!


Éljen a szabadság! (Viva la liberta); rendező: Roberto Ando; szereplők: Toni Servillo, Valerio Mastandrea, Valeria Bruni Tedeschi; színes, feliratos, olasz vígjáték, 94 perc, 2013, 12

Pár(t)terápia

Onnan tudod, hogy nem amerikai filmet nézel, hogy a szereplők fogazata kócos, és nem kifejezetten fehér. Na jó, van még néhány árulkodó jel. Az Éljen a szabadságban rendezetlenek a fogsorok, de valahogy mégis meg akar felelni a tengerentúli elvárásoknak.

A történetben egy ikerpár helyet cserél, mert úgy hozza az élet. Igen, valóban, ez már leírva is uncsi és közhelyes. És – nem árulok zsákba macskát – az Éljen a szabadság sztorija nem fog földhöz vágni.
Adott egy bukás előtt álló politikus, és egy „derűs” professzor. Ikertestvérek. Az előbbi kivonná magát a forgalomból egy időre, a professzor pedig – nem tudni, miért, de – szó nélkül beugrik a helyére. Szerencsére a filmből néhány apró részletet leszámítva nem lesz tévedések vígjátéka. Nem abból származnak a poénok, hogy melyik testvér mit csinál másként, és ezzel lebukás közeli helyzetbe sodorná magukat.
Természetesen végignézzük, ahogy az új élet új embert varázsol mindkettejükből, azonban nem lesz azonos súlyú a két karakter. Amíg a professzor elbűvölő stílusával uralja a sztorit, addig a politikus esetében a személyiség csak finoman rajzolódik ki. Inkább egy ívet látunk, ami nyomán megváltozik, vagy éppen visszaváltozik a jelleme.
A film zökkenőmentesen, de egysíkúan halad, és valójában az utolsó negyedóra menti meg, amikor végre igazán közel kerülhetünk a szereplőkhöz. Hiányosságai ellenére 12 David di Donatello jelölést kapott, amelyből 6-ot díjra is váltott. A mozit egyetlen dolog teszi jóvá a kellemes helyett. És ez Toni Servillo, a főszereplő. Pontosan azt teszi, amit kell. Finoman jeleníti meg az ikerpár egyik, illetve másik tagját. Szinte az arca is más attól, ahogyan használja rajta az izmokat. Mások a mosolyai és más a hanglejtése. Érthetetlen, hogy alakításának elismerése miért csak egy jelölésben merült ki. Sebaj. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy az ő játékára többen fognak emlékezni, mint magára, a filmre.

10_6

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Mr. Morgan utolsó szerelme
Következő cikk A hét röhögései (29.)