Egyesült szerelmes államok (Zjednoczone stany miłości/United States of Love), rendező: Tomasz Wasilewski, szereplők: Julia Kijowska, Dorota Kolak, Marta Nieradkiewitz, lengyel-svéd filmdráma, 106 perc, 2016. (18)
Szeretni és szeretve lenni
A többszörösen jelölt és díjazott fiatal lengyel rendező ezúttal is a gesztusokra helyezi a hangsúlyt a szöveg helyett, még komorabbá, sötétebbé téve az egyébként sem könnyen emészthető témát. Az őszinte, minimalista, már-már dokumentumszerű filmeket kedvelő, gyakorlottabb (és türelmesebb) mozinézőknek ajánlott.
Ma már talán nehéz elhinni, de volt olyan, amikor igazi ünnepnapnak számított, ha Fanta került az asztalra, vagy ha sikerült farmert szerezni. A menő cuccokért márkában fizettünk, a filmeket nem letöltöttük, hanem VHS-en néztük, amit általában kikölcsönöztünk, műköröm, tetoválás, póthaj és szolárium helyett pedig megtette az aerobic is. Sokan már akkor is Nyugaton dolgoztak, de onnan ide-, vagy innen odalátogatni nem volt egyszerű dolog. (A fanszőrzetet már meg sem említem.) 1990-ben járunk egy meg nem nevezett lengyel város meg nem nevezett lakótelepén. A fiatal édesanya, Agata a házasságán kívül keresi a boldogságot, de az általa preferált kapcsolat kivitelezhetetlen. Az orosztanárnő Renata az angoltanárnő megérkezésével feleslegessé válik. Mivel otthon nem igazán tud mit kezdeni magával, a szomszédban élő szépségkirálynőbe, Marzenába lesz szerelmes. Mazena három éve nem látta Nyugaton dolgozó férjét, ezért barátkozás szintjén elfogadja idősebb szomszédja közeledését. Marzena nővére, az iskolaigazgató Iza egyik tanítványának apjával folytat évek óta titkos viszonyt, aminek a férfi a felesége halálát követően véget akar vetni.
Egy adott korszakot feldolgozó film esetében szinte elkerülhetetlen, hogy a megidézés során ne kérjük számon azokat a dolgokat (változásokat?), amiket elvártunk ettől a bizonyos korszaktól. Ezek lehetnek akár a saját elvárásaink is, de az egyéntől el is távolodhatunk és az időben is visszább mehetünk, mint a közelmúlt. A cselekmény idején az Egyesült szerelmes államok forgatókönyvíró/rendezője még csak 10 éves volt, de az 1990-es lengyel rendszerváltás valószínűleg meghatározó jelleggel bírt az életére. Ha az egészből akkor még nem is fogott el olyan sok mindent, ma már, felnőttfejjel bizonyára nagyon jól tudja és érzi, hogy a lengyel társadalom miként élte meg a változásokat, milyen elvárásokkal nézett a jövőbe és a megvalósulást illetően mennyire csalódott jelenleg. Filmjének érdekessége, hogy mindezt egyéni sorsokon, ráadásul négy, különböző életkorú nő sorsán keresztül mutatja be. Az ismeretlen város ismeretlen lakótelepéről ki sem kell mozdulnunk, valahogy mégis a szemünk előtt zajlik a történelem, valahogy mégis ott van velünk az egész lengyel társadalom. 
A ’90-es születésű forgatókönyvíró/rendező filmjeiben fontos szerepet kap a szex és a boldogságkeresés. A 2012-es W sypilani (A hálószobában) című filmjének főszereplője egy családját elhagyó nő, aki – internetes oldalakon – pénzért szexet ígér férfiaknak, de leginkább csak a hiszékenységüket használja ki. A 2013-as Tiltott szerelem (Plynace wiezowce/Floating Skyskrapers=lebegő felhőkarcolók) című filmje egy homoszexualitását felfedező férfiről szól, akin barátnője állandóan ott lóg. Harmadik nagyjátékfilmjét Berlinben láthatta először a nagyközönség, ezt követően ugyancsak bejárta a világot. Az Egyesült szerelmes államok elnyerte a legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medvét, illetve Arany Medvére is jelölték, számos más díj és jelölés mellett. A korábban színházi és filmes produkciókban rendezőasszisztensként dolgozó Wasilewski munkájában a zsűri általában a minimalizmust szokta megemlíteni, ahol a pillantásoknak és gesztusoknak nagyobb szerepe van, mint a beszédnek. A másik fontos stílusjegye, hogy a női karakterek esetében egyszerre van jelen az erő és a gyengeség a minél komplexebb kép érdekében. Jelen alkotás atmoszférája hűen adja vissza a rendszerváltás időszakát, miközben a női lélek rejtelmeit fürkészve bemutatja, hogy ki meddig hajlandó elmenni a boldogság megtalálása érdekében (akár a megaláztatást is vállalva).
A lengyel mozik őszinték, nekem legalábbis még soha nem hazudtak. És tudomásul kell venni, hogy az igazság bizony néha fáj. Aki csak most ismerkedik velük, az kezdje valami könnyedebbel, ezt a filmet inkább a rutinosabbaknak, illetve a minimalista szociodráma kedvelőinek ajánlom.
