Arthur király: A kard legendája (King Arthur: Legend of the Sword), rendező: Guy Ritchie, szereplők: Charlie Hunnam, Jude Law, Eric Bana, amerikai akció-fantasy, 126 perc, 2017 ,(12)
Az Arthur mondakör mindig is hálás alapanyagként szolgált a filmipar számára. Az első Parsifal címre keresztelt, még 1904-ben készült el és azóta is több tucat feldolgozást láthattunk a dicső angol király történeteiből. A legutóbbi említésre méltó filmet a témában még 2004-ben kaptuk, szóval röpke 13 év elteltével úgy érezte a Warner, hogy itt az ideje újra kihúzni azt a bizonyos Excaliburt. Ez alkalommal egy laza 102 millió dolláros büdzsével és Guy Ritchie sajátos rendezési stílusával próbálták meg felfrissíteni a történetet, kisebb nagyobb sikerrel.
A mozi nyitójelenetében egyből belevágunk egy akkora csatába, aminél csak az elvarázsolt óriás elefántok hatalmasabbak a filmben. Itt kapunk egy kevés betekintést a múltba, találkozunk Arthur apjával Uther Pendragonnal (Eric Bana) és a történet fő antagonistájával, Vortigernel (Jude Law). Ezután ugrás előre és egy villámgyors vágásokkal teli montázsban a szemünk előtt cseperedik fel a királyi várból Londonium városának poros utcáira keveredő Arthur, aki felnőtt korára a környék jólelkű bűnöző bandavezére és a kurtizánok védőangyala lesz. Egyébként a film szükséges klisés részeit (Arthur „kiképzése” és az említett felnőtté válás) sikerült ötletesen és dinamikusan megoldani az ilyen gyors ugróvágásokkal teli jelenetekben, így egy kicsit gördülékenyebbé válik az eredettörténet. Merthogy ízig-vérig eredettörténetről beszélünk. A film Arthurja még közel sem a dicső király, aki majd egyesíti Angliát és a mondakör több lényeges elemével is csak említés szintjén találkozunk még. Ez persze nem baj, végül is franchise-t terveznek a készítők, de azért két órás játékidő ide vagy oda, kicsit érződik, hogy a készítők az igazán nagy durranásokat a következő részekre tartogatják.
Szerencsére azért sikerült belecsempészni Guy Ritchie kéznyomait, megvannak a humoros, pimasz beszólások, az a végtelen energia és pörgés, ami Ritchie minden filmjét jellemzi. A zene ráadásul hatalmasat dob ezeken, sikerült nagyon jól összhangba hozni a középkori hangulatot és az akciódús ütemeket. A színészekkel sincs probléma, Charlie Hunnam (A bitang jó Sons of Anarchy sorozatból lehet ismerős) megnyerő és kellően pimasz Arthurként, Jude Law kisujjból hozza a zsarnok királyt. A mellékszereplők viszont nem adnak hozzá túl sokat a történethez, az ellenállók csapata jelen van és hozzák a kötelezőt, de mire kiérünk a moziból, már a nevükre sem fogunk emlékezni. A névtelen varázslónőt alakító női főszereplővel kapcsolatban például szinte semmit nem tudnék felidézni. Arthur barátai már egy kicsivel jobban teljesítenek a többieknél, bár számukra valamivel több szerepet is írtak. Az akciók pörgősek, látványosak és szerencsére az előzetesek félrevezetőek voltak, óriás CGI állatokból is csak annyit kapunk, amennyi még pont elfér. A 3D viszont sajnos itt is csak fölösleges adaléknak érződik, hangulatában és látványában semmit nem ad hozzá a filmélményhez.A történet szépen csordogál, Arthur karakterfejlődése észrevehető és viszonylag indokolt is, rengeteg visszacsatolást kapunk a nyitójelenet eseményeire, mind vizuálisan, mind történetileg. A film szerkesztése egyébként néhol egész trükkös, bedobnak számunkra egy-egy jelenetet, majd pár perccel később nyerik csak el értelmüket a látott képsorok. A film minden hibája ellenére kitart egészen az utolsó 15-20 percig, ahol viszont cseppet kisiklik a történet. Kicsit azt az érzést keltette a befejezés az emberben, mintha gyorsan le kellett volna zárni a filmet valamivel, ezért rittyentettek egy olyan CGI orgiát befejezésképp, amit bármelyik „B” kategóriás fantasy kalandjátékból kivághattak volna, alá szerkesztettek pár ütősebb dallamot és itt a vége fuss el véle a folytatásig.
Ez a befejezés sajnos eléggé belerondít az összképbe, főleg, hogy az Arthur király – A kard legendája közel sem hibátlan alkotás. Guy Ritchie, Jude Law, vicceskedés és pörgős hangulat ide vagy oda, sajnos Arthur király újabb eljöveteléből hiányzik a karizma, ami emlékezetessé tenné számunkra ezt a több mint két órát. Ettől függetlenül nincs veszve semmi, ugyan az újabb lehetséges filmsorozat kezdése kicsit döcögősre sikerült, a folytatásokban bőven van potenciál, visszatekintve pedig még akár javíthat is az átlagán. Addig viszont be kell érnünk egy a közepesnél picit jobb, de legalább szórakoztató és látványos középkori hőstörténettel.