A négyzet (The Square), rendező: Ruben Östlund, szereplők: Claes Bang, Elisabeth Moss, Dominic West, svéd-német-francia-dán filmdráma, 142 perc, 2017. (16)
A bennünk rejlő majom
A magas anyagi státuszú férfiak kiüresedett életének, valamint a művészet és a társadalom kapcsolatának bemutatása elgondolkodtató és provokatív, az őszinte mozi talán egy kicsit hosszúra sikerült, de mindenképpen érdemes felvenni a listánkra.
Vannak azok a kényelmetlen, feszengős filmek, amikor a főhőst kizökkentik a komfortzónájából és vele együtt tartunk mi is. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, nem ütnek-vágnak, nem rugdosnak végig senkit a cselekményen. Elég egy egészen apró valami, ami bármelyikünkkel megtörténhet (ezzel is segítve az azonosulást) és a nap rutinnak annyi. A látszólag irigylésre méltó élet elkezd darabokra hullni és a megszokottól eltérő helyzetek hol drámai, hol komikus fordulatot hoznak. Az egzisztencia sokszor gyenge lábakon áll, a családi idill, a munkahelyi pozíció, a társadalmi megbecsülés csak egy illúzió, legtöbbször hazugságokon alapul, hogy az illető a közösség megbecsült tagja. Christian (Claes Bang) egy neves múzeum főkurátora, gyakran szerepel a médiában, mi tagadás a sármos pasi kifejezetten jól él. A legújabb kiállításra készülvén az utcán meglopják, a pénztárcája visszaszerzéséért folytatott harc eredményeként szinte észrevétlenül csúszik egyre lejjebb mind szakmailag, mind emberileg. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a környezet elfordul attól, aki már nem sugároz erőt és magabiztosságot, eljön az ellenségek, az áskálódók ideje, akik felfedik magukat és kilépnek az árnyékból. Innen szép fordítani, gondolja a néző és igazából a műfaj dönti el, hogy a főszereplő vesztesen, vagy győztesen (nem feltétlenül a régi énjét megtartva, sokszor új emberként) kerül ki ebből a kalamajkából.
Az északiak ebben különösen jók, Östlund nálunk is bemutatott 2014-es Lavinájában egy családfő kálváriáját kísérhetjük végig, aki férjként és apaként vall kudarcot, család híján A négyzet a szakmai sikerekre, elismerésre koncentrál, az egyébként is felszínes magánélet csak rásegít erre. Maga a négyzet pedig a múzeum legújabb kiállításának „arca”, melyet LED füzérből alakítottak ki és helyeztek el az épület előtt. A mellé helyezett tábla szövege szerint az abba belépők mind egyenlők, ugyanazok a törvények vonatkoznak mindenkire. Christian feladata többek között az erre épülő reklámkampány megszervezése és felügyelete, azonban pénztárcája elvesztése okán erre egyre kevesebb figyelmet fordít. A személyes sors mellett így olyan témák is előkerülnek, mint a művészet eladhatósága, véleményformáló ereje, a művész és a múzeum társadalmi szerepvállalása, felelőssége és hasonlók. Természetesen mindez ez jóléti állam keretein belül, erős társadalomkritikával és kellő szakmaisággal. Pénztárcája visszaszerzése érdekében Christian kénytelen a vagyonos réteg által megvásárolt (drága lakás egy bűnözéssel kevésbé fertőzött jó környéken, drága autó számtalan kényelmi és biztonsági extrával, az adóból fenntartott rendőrség, hatóságok stb.) biztonságot maga mögött hagyni és olyan helyekre elmenni, olyan emberekkel találkozni, ami számára korábban elképzelhetetlen volt. A filmen végigfut még egy motívum, nevezetesen a majom, amitől a nézőnek olyan érzése támadt, mintha pénztárca nélkül alig különböznénk egymástól.
Östlund filmje rávilágít arra, hogy a státuszt nem elég megszerezni, azt meg is kell tartani és elég egy kis változás az életünkben ahhoz, hogy a neki tulajdonított jelentőséget átértékeljük.
