Happy End, rendező: Michael Haneke, szereplők: Isabelle Huppert, Jean-Louis Trintignant, Mathieu Kassovitz, Toby Jones, francia-osztrák-német filmdráma, 107 perc, 2017. (16)
Gazdaglét
Öt év után jelentkezik új filmmel a hetvenöt éves (születésnapját ezen sorok írójával egy napon ünneplő) rendező, Michael Haneke, a címválasztással pedig talán éppen a saját munkásságát készül lezárni. A Happy End csak megmutat valamit, a látottak és hallottak értelmezése ránk vár, ebben az igazán erős és elgondolkodtató moziban.
Happy End. Boldog befejezés. Minden, ami elkezdődött, egyszer véget is ér (igen, az éj is), a napokat, heteket, hónapokat összeadva kirajzolódik egy tartalmas vagy éppen tartalmatlan életút. De mitől boldog? Miért és kinek lesz jobb, ha már nem vagyunk? A sehova nem vezető mindennapok a mobilját nyomkodó tini, a mocskos üzeneteket küldözgető apa, a szenilis családfő és a betépve karaokézó örökös, az önmagukban szánalmas individuumok „összeadódása” igazi XXI. századi – európai – családtörténet.
Mikor anyja gyógyszer túladagolás miatt kórházba kerül, a 12 éves Evet apja, Thomas veszi magához. A lány nehezen szokja meg az új környezetet, különös tekintettel arra, hogy az építőiparban érdekelt Laurent család a környék leggazdagabbja. Bár a családfő még él, hajlott korára tekintettel a céget lánya, Anne vezeti, aki Thomasban látja a jövőt, ő azonban az orvosi pályát választotta. A másik fiú, Pierre a család fekete báránya, gyakran néz a pohár fenekére így nem csoda, ha egy fontos építkezésen a nemtörődömségének köszönhetően megindul a talaj a munkások lába alatt.
A Happy End lényegi mondanivalóját tekintve ugyanúgy a kiüresedés témáját járja körbe, mint a vele szinte egyszerre moziba kerülő A négyzet, csak éppen francia stílusban. A 75 éves osztrák rendező az idők során a francia mozi mesterévé vált, 5 évvel ezelőtti utolsó (mozifilm) rendezéséért, a Szerelemért, melynek forgatókönyvét is írta, – többek között – Oscart, Golden Globe-ot és Arany Pálmát is kapott. Hosszan kitartott jelenetek, apró gesztusok, felkavaró zene, abszolút sallangmentes, minimálmozi, melyben a nagyszerű színészgárdához az Evetet játszó Fantine Harduin gond nélkül fel tud nőni. Haneke a nagypolgári élet hétköznapjain keresztül enged bepillantást a kívülről irigylésre méltó semmibe, miközben a többiek fölött (mögött) összekacsintó unoka és nagyapa kiszámítható, de mégis sokkoló happy enddel készül lezárni a mozit.
A felszín alatt ott a család, az örökség, az élet munkája, a mindenek felett állás, a beleszületni valamibe érzése és még rengeteg fontos dolog, amiket egy sírkő zár le a végén. Happy end? Attól függ, honnan nézzük.
