Atypical 1. évad – KRITIKA, készítő: Robia Rashid, szereplők: Keir Gilchrist, Jennifer Jason Leigh, Michael Rapaport, Brigette Lundy-Paine, amerikai vígjáték és drámasorozat, 30 perc, 1. évad, 2017-
Az Atypical a Netflix új dramedy-je, ami egy tipikus család nem túl tipikus hétköznapjait mutatja be. A főszerep a kamaszfiúé, aki pont abban a korban van, amikor végre el akar kezdeni lányokkal ismerkedni és szexelni szeretne. Ettől persze még nem lenne halálosan különleges a sorozat, a srác azonban autista és így már érdekesebb a történet. Nem robban nagyot, inkább egy klasszikus feel-good sorozat ez, ami könnyeden cipel a hátán súlyos érzelmeket és kedves élethelyzeteket.
Az Atypicalt a Netflix nem reklámozta halálra, de valahogy megtalálta magának az utat, hogy kitűnjön a tömegből. Az autista fiú történetét sikerült olyan természetességgel tálalniuk, hogy nem hatásvadász sajnálatot vált ki a nézőből, hanem inkább meghat. Sokkal könnyebb vele az azonosulás mint elsőre gondolnánk, hiszen az egész tulajdonképpen arról a szituációról szól, amikor valaki tudja magáról, hogy nem átlagos mégis szégyentelenül vágyik rá, hogy normális legyen. Ez természetesen az a fajta normálisság, amit a társadalmi nyomás által elképzel, de minél jobban megismerjük, annál inkább látjuk, hogy sokban nem különbözik ő sem az átlag embertől. Tipikus keserédes dramedy lesz ez az egy évad, de a jobbik fajtából. A független filmes stílus és a feszélyezetlen kifejezési módja egy pillanat alatt képes befogadtatni a nézővel ezt az atmoszférát. Kedves, vicces, gyengéden szívszorító és baromi könnyed sorozat lett. A műfaj kliséi néha megkerülhetetlenek és ezért a már sokat látott eszközök köszönnek vissza, valamint pár karakter nagyon tipikus és olykor túlzó, ami nem engedi, hogy az Atypical egy hibátlan alkotás legyen. A második évadot viszont nemrég berendelték, úgyhogy lehet csiszolni a hibákat.
A család élete tényleg akörül forog, hogy Sam autista, amit azonban meg akar mutatni a sorozat, hogy az egyes szereplők élete milyen, amikor magukra koncentrálnak. Az apukában a mai napig némi szégyenérzet bujkál fia állapota miatt, amit le kell győznie, a fiú nővére egy baromi laza csaj, aki öccsét teljesen átlagosan kezelni, azonban ha bárki bántja őt, bármilyen módszerrel képes megvédeni, míg az anyuka klasszikus mártír szülőt alakítva jön rá, hogy mivel az elmúlt 18 éve csak és kizárólag a fia megóvásáról szólt, így eléggé elhanyagolta a saját életét és kapuzárási pánikként szeretője lesz egy pultosnak. Ezeknek a különböző életeknek a bemutatása párhuzamosan folyik azzal, amikor Sam kezd ráeszmélni, hogy ő is csak egy kamasz srác, aki végre melleket akar látni és randizni szeretne. A nehézsége viszont abban rejlik, hogy túl őszinte, így egyből mindent kimond, amit gondol, miközben tudja ő jól, hogy ezt nem kéne. Az átlagos tinigondokhoz hozzájön Sam legnagyobb problémája, meg kell tanulnia az érzelmeket, amik másnak természetesek.
Közben persze az egész iróniája, hogy ez a fiú néha jobban képes látni az összképet az érzelmek labirintusában, mint korabeli társai. Sam iszonyat nagy Sarkkör rajongó, aki odavan a pingvinekért és sokszor találkozunk olyan érdekességekkel, amiket ő mesél ezekről az állatokról és ezek természetesen nagyon jól megírt metaforák lesznek. Egyszer például arról mesél, hogy a pingvinek örökre választanak maguknak társat, amitől olyanok mint az emberek, de mivel a való életben a házasságok 49%-a válással végződik, így Sam paraszti egyszerűséggel arra jut, hogy a pingvinek nem olyanok mint az emberek, hanem egész egyszerűen jobbak. Pontosan az ilyen kis közjátékok adják azt a kellemes varázst az Atypicalnak, amik az ilyen sorozatokat életben tartják. Sam felnőtté válása, terápiája, iskolai élete, illetve a család kemény feladata, hogy ne csak megjátsszák, hanem el is fogadják, hogy Sam állapotától függetlenül ők egy tök normális család, teszi nagyon koherensé az összképet.
Keir Gilchrist a Valami követből lehet ismerős és nagyon hitelesen hozza a karaktert, aki simán túltesz a szüleit alakító Jennifer Jason Leigh-n és Michael Rapaporton. Robia Rashid író amúgy az Így jártam anyátokkal szérián dolgozott anno, itt azonban a humor nem annyira harsány, bár néha nagyon betalál, de a sorozat esszenciáját az adja, ahogy a dráma összefonódik a vígjáték elemeivel. Az Atypicalban sok potenciál van, de nehéz a feladata, mert az ilyen típusú sorozatok egy szokványos darabja marad, de egy próbát mindenképpen megér, mert csalódást sem okoz.
