Anyám mozija (Mia Madre), rendező: Nanni Moretti, szereplők: Margherita Buy, Nanni Moretti, John Turturro, olasz-francia dráma, 106 perc, 2015. (12)
Életünk filmje
Nanni Moretti előző filmje, a Van pápánk! forgatása közben vesztette el az édesanyját, ezt az érzést írta bele az Anyám mozijába napjaink egyik legnépszerűbb olasz színésznőjének főszereplésével. Cannes-ból elhozta az ökumenikus zsűri díját, és jelölték az Arany Pálmára.
Miközben a társadalmi problémákat feszegető, sikeres rendező, Margherita (Margherita Buy) a legújabb filmjét (Noi siamo qui – Itt vagyunk) forgatja, édesanyja kórházban fekszik. A forgatás sem zajlik zökkenőmentesen, a filmhez ugyanis sikerült leszerződtetni az olasz származású hollywoodi sztárt, Barry Hugginst (John Turturro ritkán játszik olasz nyelven és a film legtöbb jelentében improvizál), aki igazi pojácaként viselkedik. Margherita próbálja kézben tartani mind a saját életét, mind a filmet (a stábot), de érezhetően túlvállalva magát félő, hogy összeomlik.
A forgatókönyvíró-rendező-színész Nanni Moretti a Van pápánk (2011) című filmet forgatta, amikor édesanyja meghalt. Ezt az érzést, ezt a pillanatot írta bele az Anyám mozijába, és bár nem ez az első önéletrajzi ihletésű filmje, tagadhatatlanul a legszemélyesebb. Mindez igaz még akkor is, hogy ezúttal nem magát helyezte a középpontba, ő „csak” Margherita testvérét alakítja, amolyan külső szemlélődőként átélve a történéseket. Ami a főszerepet illeti, kezdettől fogva Margerita Buy volt az, akire gondolt írás közben. Moretti édesanyjával sok a hasonlóság, bár őt Agathának hívták, és ugyancsak klasszikus nyelveket tanított, a filmben látott könyvek, ruhák, de még az autó is az övé volt. Egy-egy sorsfordító pillanathoz érve gyakoriak a visszaemlékezések, Margherita egyszerre van benne a múltban és a jelenben, a való életben és készülő filmjében is.
Egy film a filmben, ráadásul mindkettő drámai fordulatokban gazdag. Margherita egy teljes stábért felel, és miközben minden nap megvívja a harcát a felkészületlen és öntörvényű Barry-vel, a film iránti rajongás valahogy mégis összehozza, összecsiszolja őket. Mindketten a múltból élnek, mindketten sokadszorra adják elő ugyanazt, és mindkettőjüknek elegük van ebből a taposómalomból. Barry a forgatáson kívül is jelen van Margherita életében, olasz gyökereinek felfedezése egy nagy gyereket csinál belőle, aki szófogadatlan és fékezhetetlen. Sikerül kizökkentenie a nőt az anyja elvesztésére való felkészülésből és idő kell, míg érezni kezdi a másik bánatát, fájdalmát. A rendezőnő maga is anya, így három generáció képviselteti magát. Az idős, beteg asszony tiszta pillanataiban felemlegeti a múltat, és a jelenlévők között óhatatlanul megindul a harc a szívében elfoglalt sorrendért, miközben Margheritának eminens testvérével és lázadó természetű lányával is rendeznie kell a viszonyát.
Van egy másik kapocs is a való élet és a film között. Partnere, kit éppen elhagyni készül, a filmben is szerepel, így naponta találkoznak, naponta rendezi őt. Ez a jellegzetesen olaszos, sokszorosan összetett érzelmi, gondolati utazás arról mesél, hogy az alkotói tevékenység során milyen súllyal esnek latba a személyes élmények, illetve hogyan kerülnek mindezek kölcsönhatásba egymással. És persze felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen kinek is a mozija mindaz, amit látunk.
