Sötét a Bosszúállók: Végtelen Háború első előzetese


FRISSÍTÉS: a magyar szinkronos előzetesét is kiadták, amit lejjebb találtok.

A Disney nem húzza tovább a szuperhősök nagy egyesülését váró rajongók agyát és közzétette a Bosszúállók: Végtelen Háború első teljes előzetesét, benne minden jóval, ami csak könnyet csalhat a fanok szemébe.

A Bosszúállók: Végtelen Háború több mint 10 évnyi munkájának a kicsúcsosodása lesz a stúdió részéről, amely lezártával teljesen új irányba terelik az univerzum jövőben készülő filmjeit. Legalábbis a Marvel atyaúristene, Kevin Feige elmondása szerint, aki azt is elárulta, hogy új világokat, eddig még nem látott karaktereket kapunk majd a készülőben lévő további 20 film során.

De addig is még vár ránk egy epikus küzdelem, amit a Végtelen Háború hivatott megadni. A trailerben akad szőke hajú Fekete Özvegy, megtört kutyatekintetű borostás Amerika Kapitány, és végül Pókember is felölti a Vasembertől kapott high-tech ruciját. Kimondottan érdekessé teszi a trailert, hogy a humorból csak egy nagyon vékonyka szeletet kapunk, helyette a stúdióra eddig nem igazán jellemző sötét hangulat uralja a képsorokat.

Joe Russo és Anthony Russo gondozásában készülő Bosszúállók: Végtelen Háború 2018. május 4-én fut majd be a tengerentúli mozikba, míg a 4. Bosszúállók kaland 2019. májusában, ezzel hivatalosan is lezárva a Marvel harmadik fázisát.

Új plakát is érkezett a nagy összefogáshoz:

A Vanity Fair is egy rakás új anyagot közölt a Bosszúállókról:

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Anyám mozija - kritika
Következő cikk Így cserélték Kevin Spacey-t Christopher Plummerre - A világ összes pénze új előzetese