Haverok harca (Tag), rendező: Jeff Tomsic szereplők: Ed Helms, Lil Rel Howery, Jon Hamm, Jeremy Renner, Jake Johnson, Isla Fisher, amerikai vígjáték, 100 perc, 2018 (12)
Óda a gyermekévekhez
A 2010-es évek egyre inkább a nosztaligahullámra épül, mivel úgy látszik, valóban nem sikerül semmi újat kitalálni, ezért jó kicsit elővenni és új köntösbe csomagolni a régit. Azonban most a visszarévedés nem a zenéken, jelmezeken, korszakon vagy hangulaton mutatkozik meg, hanem a visszaemlékezés és a gyermeki létben ragadás kínos hülyeségein. Így született meg a Haverok harca (ismét pocsék címfordítással), ami lehetett volna klassz kis nosztaligamozi megspékelve a valós esemény édes ízével, helyette egy tömbnyire kínos, egyszer nézős vasárnap esti mozi lett.
A történet egyébként nagyon banális, első körben tök idióta, de valójában nagyon szórakoztató módon lett megvalósítva. Öt srác gyerekkorában elhatározta, hogy márpedig ők sosem fognak felnőni – nem egy újabb Pán Péter sztorival van dolgunk -, így nem fogják magukat megfosztani a játék örömétől, mivel “nem azért nem játszunk, mert öregszünk, hanem azért öregszünk, mert nem játszunk”. Így a csapat élén Hoagie-val (Ed Helms) megbeszélik, hogy bár mára mindannyian külön városban élnek felnőtt, dolgozó, családos emberként, minden évben kijelölnek egy hónapot arra, amikor kezdetét veszi az ősi játék, a Fogócska! Aki a hónap végére marad a fogó, az abban az évben szégyenben fog élni. Nyilván semmilyen testi megaláztatás nem fog történni vele, ez inkább lelki és csapatszintű dolog, mindenki éli tovább az életét.
Első körben nézzük a jó részeit a filmnek, mert sajnos abból kevesebb van. A történet fő mozgatórugója, hogy a négy barát, Hoagie, Reggie (Howery), Bob (Hamm) és Chilli (Johnson) összefog, hogy végre elkapják azt az embert, akit 30 éve egyszer sem kapott el senki, Jerry-t (Renner). Ennek apropója, hogy most tuti biztosak benne, hogy hol lesz egy bizonyos napon, ugyanis május utolsó napján lesz az esküvője. Szuper alkalom, hogy tőrbe csalják és elkapják végre, azonban nem is olyan egyszerű az exkommandós taktikákat bevető Jerry-t kelepcébe csalni. Közben csatlakozik hozzájuk Hoagie felesége, Anna (Fisher) és egy újságíró is, Rebecca (Annabelle Wallis), aki nagyon jó sztorit sejt emögött a 30 éves fogócska mögött, így velük tart.
Alapjáraton egy ártatlan gyerekjáték lett adaptálva egy felnőtt világba, így nagyon jó eleme a filmnek, hogy vizuálisan a játékot olykor nagyon durvának ábrázolják. Egyes jeleneteknél a képi színezést és a hanghatásokat is ijesztővé tették, mint mikor a cápa úszik utánad a víz alatt, egyes jelenetek be vannak lassítva, mint a távol-keleti harcművészeti filmeknél, így tök szórakoztatóvá teszi ezeket az amúgy abszurd elkapós részeket ezek a műfaji kikacsintások. A másik jó dolog ebben a sztoriban a csapatként, mint kollektív tudat bemutatása – amire sablonos „hálivúdi” vígjátékként nyilván nem tértek ki mélyebben, pedig tök érdekesnek tűnne. Így a szereplők is csak felszínesen, szóban kerülnek egymáshoz közelebb és nem sok mindent tudunk meg egyik karakterről sem.
A kellemetlen része azonban hátra van a filmnek, mégpedig az olykor kínos poénok, amikről sokszor az jut az eszünkbe, hogy a forgatókönyvíró sem tudta eldönteni, túl morbidnak számít-e vagy egyáltalán illendő-e ilyennel poénkodni, de minden mindegy alapon benne hagyta a dialógba. Az esetek 99%-ban így nagyon nem illettek a cselekménybe, leginkább a karakterpoénok és a karaktergegek voltak a legszórakoztatóbb elemei a filmnek, ami szintén csak úgy sikerülhetett, hogy a szerepekre a legismertebb karakterszínészeket válogatták be.
Ed Helms a szerethető szerencsétlen, aki a csapat lelke (Másnaposok), Jon Hamm, a magabiztos cégvezető, saját kis sorstragédiával (Mad Men), Jake Johnson a lecsúszott füves, aki a fogócskán kívül is még a tinikorában rekedt (Új csaj), Lil Rel Howley, a kötelező afro-amerikai haver, aki mindenre abszolút rezignáltan reagál (Tűnj el!) és Jeremy Renner, a profi exkommandós, akinek nyomozói virtusa és harctudása szinte már emberfeletti képességnek számít (a Bosszúállók Sólyomszeme).
Mindegyik szereplőről már előre tudni lehet, hogy milyen szerepe lesz a filmben és mire fut ki az egész, azonban a végén bevágott képek és videóanyagok, amik azokról az emberekről szólnak, akik valóban megcsinálták ezt a játékot és akikről készült ez a film, mégis egész szerethetővé teszik ezt az egyébként klisés és olykor nagyon mellé lőtt poénokkal tarkított vígjátékot.
