A 64-es betegnapló (Journal 64), rendező: Christoffer Boe, szereplők: Fares Fares, Nikolaj Lie Kaas, Nicolas Bro, dán-német krimi, 119 perc, 2018. (16)
Nem egy leányálom
A Q-ügyosztály sorozat talán legjobban sikerült részében Assad és Mørck újabb rejtélyes bűncselekménnyel találják szemben magukat, mely – ahogy azt már megszokhattuk – a jelenre is hatással bír.
Egy koppenhágai bérlakás lefalazott szobájában három mumifikálódott holttestet találnak a munkások egy asztal köré ültetve. A sok évvel ezelőtt történt gyilkosság ügyében Assad és Mørck, vagyis a Q-ügyosztály nyomoznak. A nyomok Sprogø szigetére vezetnek, ahol a hatvanas években egy leányotthon működött. Amikor egy zsarupáros a főszereplő – különösen, ha történetük több részt is megél – előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor az egyikük besokall, vagy csak simán tovább akar lépni. Assad jelentkezését elfogadják a gazdasági bűncselekmények osztályán, aki hülye lenne nem élni a lehetőséggel, hiszen ezt a pozíciót nem sűrűn ajánlják fel bevándorlók számára. Ötéves közös munka után Mørck egy mondattal intézi el az értékelését. Vajon a világgal állandó harcban álló, szőrösszívű fickót tényleg ennyire nem hatja meg a dolog, vagy az értékelést a sértődöttség szülte, amiért társa úgymond elárulta őt?
Egy biztos, a korábbi részektől eltérően kettejük – valamint mindig tettre kész és végtelenül türelmes asszisztensük – kapcsolatának bemutatása sokkal nagyobb teret kap. Bár Assadnak egy hete van már csak az osztályon, ugyanolyan elánnal veti bele magát a munkába, mint eddig bármikor. Jussi Adler-Olsen krimisorozatának valamennyi kötetére jellemző, hogy a múltban elkövetett bűncselekményeknek van valamilyen kapcsolata a jelennel, továbbá a skandináv mintaállamokról és jóléti társadalomról egy sokkal árnyaltabb képet festenek, mint ami elsőre beugrik legtöbbünknek. Most sincs ez másként. A jóléti fajvédelem részeként a kényszer-sterilizálás gondolata több nyugati országban is jelen volt. Az így meghozott, és egészen a hetvenes évek közepéig hatályban lévő törvények elsődleges célként a gazdasági stabilitásra veszélyt jelentő devianciák felszámolását tűzték ki maguk elé. Ez kezdetben csak a fogyatékosokra vonatkozott, majd az ötvenes években kiterjesztették mindazokra, akiknek utódai gazdaságilag túl nagy terhet jelentettek (pl. árvaházakban felnőtt lányok, lázadó fiatalok stb.). Az érintett államok csak a közelmúltban ismerték el a felelősségüket és intézkedtek a kárpótlásról.
A 64-es betegnapló múltbeli történései a hatvanas években játszódnak egy leányotthonban, ahol éppen ilyen beavatkozásokat végeznek a szülők által gyámság alá helyezett fiatal nőkön. Nem feltétlenül kell szélsőjobboldali tömörülésekre gondolni, több országban a szociáldemokraták voltak hatalmon ezekben az időkben (Dániában pl. néhány megszakítással a XX. században összesen 70 évig). A sterilizálás a tömegektől távol történt, hiszen amiről nem tudunk, az nem fáj. Persze butaság lenne azt hinni, hogy senki nem tudott semmiről, így inkább egyfajta hallgatólagos beleegyezésről beszélhetünk, érthető módon ezek a dolgok a múltban sötét foltként vannak jelen, kényelmetlen beszélni róluk. Arrafelé mégis gyakran fogalmaznak meg társadalomkritikát, végeznek tényfeltárást, illetve a múlttal való szembeállítást, valamint arra is felhívják a figyelmet, ha úgy ítélik meg, hogy bizonyos eszmék újra felütik a fejüket. Ma már más időket élünk, a kényszer-sterilizálás tiltott dolog, jelenleg a migrációs válság az a probléma, melyre az egyes kormányoknak reagálniuk kell. “Ha Dániába jössz, dolgoznod kell” – üzente személyesen Helle Thorning-Schmidt dán szociáldemokrata miniszterelnöknő az országba bejutni szándékozó migránsoknak 2015 áprilisában. Ez a retorika sokak számára ismerős lehet.
A Q-ügyosztály korábban megfilmesített három részében Assad származásának nem igazán volt – ekkora – jelentősége, tette a dolgát és kész (az őt alakító Fares Fares libanoni születésű, 14 éves volt, amikor a családja Svédországba költözött, 1987-ben javában zajlott a polgárháború Libanonban). A múltbeli bűncselekményeknek mindig van valamilyen kapcsolata a jelennel, általában az aktuálpolitikán keresztül. A leányotthon egykori lakói, orvosai, ápolói, valamint ügyvédek és bevándorlók (Assad és közvetlen környezete) kerülnek kapcsolatba egymással, sorsuk összefonódik, szórakoztatóvá, izgalmassá és összetetté téve a cselekményt. A 64-es betegnapló új rendezőt kapott, részben neki köszönhető, hogy talán ez a sorozat legélvezhetőbb, legszínvonalasabb darabja, amit a dán nézettségi adatok is alátámasztanak. Dinamizmusa, összetettsége, humora, mondanivalója alapján is, de a zene, a fényképezés és a vágás is valahogy jobban működik. Könyvből jelenleg is további három rész áll rendelkezésre, de erősen kérdéses, hogy a már megszokott színészgárdát viszontlátjuk, így egyelőre nem tehetünk mást, minthogy türelemmel várunk.
