Assassins, rendező: Ryan White, szereplők: Siti Aisyah, Doan Thi Huong, Hadi Azmi, amerikai dokumentumfilm, 104 perc, 2020
Egy ártatlan csínytevés és a világ leghalálosabb idegmérge – avagy ilyen még a filmekben sincs
A bolygó legelszigeteltebb országa, Észak-Korea időről időre a nemzetközi figyelem középpontjába kerül. Hol azért, mert a véreskezű diktátor, Kim Dzsongun a nukleáris fegyverarzenáljával fitogtatja az erejét, hol azért, mert eltűnik a nyilvánosság elől és máris halottnak hiszik, hol pedig azért, mert – már megint – kivégeztetett valakit. Ez utóbbi miatt figyelt a világ 2017 tavaszán a remetekirályságra, ugyanis Kim Dzsongun féltestvérét, Kim Dzsongnamot fényes nappal gyilkolták meg Malajzia nemzetközi repülőterén, és jogos a meggyőződés, hogy ezzel az észak-koreai vezető akarata teljesült. De vajon az elkövetők is ezen az akaraton voltak, vagy igazat állítanak, amikor azt vallják: őket egy ártatlan videós csínytevésre bérelték fel, és az egész csak móka volt? E kérdésre igyekszik választ adni Ryan White legújabb dokumentumfilmje, amelynek kiválósága jól mutatja: a legerősebb forgatókönyveket az élet írja. 
A világ leghírhedtebb diktátora, Kim Dzsongil sokáig úgy tervezte, hogy idősebb fia, Kim Dzsongnam lesz majd az utódja, e tervén azonban rögvest változtatott, mikor 2001-ben Kim Dzsongnamot hamis kínai útlevéllel letartóztatták egy tokiói reptéren, majd Kínába deportálták, ahol a hatóságoknak bevallotta: csak el akart menni Disneylandbe. Ezzel természetesen örökre elvágta magát a Kim-családnál, az utódlásban pedig Kim Dzsongun lépett a helyébe, aki apja halála után, hogy örökre bebiztosítsa saját pozícióját, tisztogatásba kezdett. Még a gyilkosságtól sem riadt vissza – olyannyira nem, hogy 2013-ban kivégeztette korábban befolyásos nagybátyját és az ő összes közvetlen rokonát, sőt még a saját volt barátnőjét is.
Aztán néhány évvel később, 2017 februárjában sor került a féltestvérére, Kim Dzsongnamra is, aki épp a Makaóba tartó repülőjére várt Malajzia nemzetközi repülőterén, amikor odalépett hozzá egymás után két fiatal nő, és VX idegmérget dörzsöltek a szemébe. A férfi azonnal segítséget kért a hatóságoktól, alig egy órán belül viszont életét vesztette. A repülőtér biztonsági kameráinak felvételei alapján hamar az elkövetők nyomára bukkantak; pár nappal a merénylet után az indonéziai születésű Siti Aisyah és a vietnámi származású Doan Thi Huong előzetes letartóztatásba kerültek, majd a Kuala Lumpur-i bíróság elé, ahol arról döntöttek, hogy halálbüntetést szabjanak-e ki rájuk. És ahol ők egybehangzóan azt vallották: cselekedetük nem merénylet volt, hanem egy videós csínytevés, a VX-ről pedig úgy tudták, csupán babaolaj.
Felmerül azonban a kérdés: vajon a fiatal lányok igazat mondanak, és tényleg abban a tudatban követték el a merényletet, hogy az egy kedélyes ugratás, ami majd nézettséget hoz nekik a YouTube-on, no meg sikert és hírnevet, vagy hidegvérrel, mosolyogva öltek és magukat végtelenül naivnak álcázva igyekeztek félrevezetni a hatóságokat?
Ezt a dilemmát és ezeket a fiatal lányokat állítja a középpontba az ismert amerikai dokumentumfilm-rendező és forgatókönyvíró, Ryan White, akinek a kezei közül olyan munkák kerültek ki, mint a 2014-es The Case Against 8, amely az azonos neműek házasságát tiltó törvény módosításának előzményeit és hatásait járja körül, valamint az Eltemetett titkaink (The Keepers, 2017) című dokumentumsorozat, mely egy apáca rejtélyes halálának körülményeit tárja fel. E munkák ismeretében könnyedén és magabiztosan kijelenthetjük, hogy Ryan White amellett, hogy jó érzékkel találja meg az érdekes témákat, krimibe illő módon bánik az információkkal, az izgalommal és a feszültséggel.
Pontosan ezt teszi A kivégzőosztag-ban is, amelyben mintegy egyetlen halálhírből és egy nem kifejezetten jó minőségű biztonsági kamerás felvételből bomlik ki két kivégzésre váró lány élettörténete, illetve egy hidegvérű diktátor és egy embertelenül működő rezsim portréja. Nincsenek bravúros képi megoldások vagy narrációs technikák, de nincs is szükség ezekre. Bőven elég a lineáris cselekményvezetés, az újságírókkal és védőügyvédekkel készült interjúk, a tárgyalás hanganyagához készült grafikák sora, valamint néhány álló- és mozgófelvétel a lányokról és a velük próbaként készített úgynevezett prank videókról ahhoz, hogy elhűlve figyeljük, milyen könnyen milyen messzire tud elnyúlni a hatalom keze, amely végső soron mindig tiszta marad…
