Berlin Alexanderplatz, rendezte: Burhan Qurbani, szereplők: Welket Bungué, Albrecht Schuch, Jella Haase, német-holland-francia-kanadai filmdráma, 183 perc, 2020., 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Über alles
Nincs is jobb reklám annál, mint amikor egy film háromórás és a főszereplője egy illegális bevándorló, aki bűnözővé válik. A Berlin, Alexanderplatz különös figurákat vonultat fel és a város egy kevésbé ismert arcát mutatja meg nekünk. Hosszú, nehéz, szomorú, de mondanivalója, képi világa és erős alakításai miatt megérdemli a bizalmat.
Francis (Welket Bungué) egyetlen túlélőként vetődik partra. Csodával határos megmenekülését azzal próbálja meghálálni, hogy megfogadja, mostantól mindig jó lesz, de mint azt látni fogjuk, egy papírok nélküli bissau-guineai menekültnek erre igen csekély az esélye. Merthogy ez a film a bukásairól szól, illetve arról, hogy bizonyos emberek mennyire szerencsétlen módon választják meg a barátaikat. Berlinben talál munkát, illegálisan dolgozik egy építkezésen, de amikor főnöke utasítását megszegve orvoshoz viszi megsérült kollégáját, elküldik. A szálláson ismerkedik meg a karizmatikus Reinholddal (Albert Scuch), aki jobb megélhetést ígér a bátrabbaknak. Ahogy az sejthető, a több pénz jelen esetben a bűnözést jelenti, Francis egy drogbandában találja magát és bár csak a meleg ételért felel, ez nem feltétlenül mentesíti a felelősség alól. Ahogy barátsága Reinholddal elmélyül, úgy szippantja be az alvilág, a bűn, az erőszak, az éjszakai élet, Berlin másik, kevésbé ismert és mutogatott arca.
Próbálkozásában, hogy egy jobb ember váljék belőle, újra és újra kudarcot vall, hiába jóravaló lélek, úgy tűnik, innen már nincs kiút. Testi erejét, heves természetét és szervezőkészségét a rossz szolgálatába állítja. Pums (Joachim Król), a főnök felfigyel rá és bizalmat szavaz neki, ő pedig egyre mélyebbre süllyed, egyre durvább dolgokba megy bele, így amikor időnként feleszmél (eszébe jut a fogadalma), az csak tovább ront a helyzeten. Hiába vannak jóakarói, hiába talál rá a szerelem Mieze (Jella Haase) személyében, Reinholdtól – akiről végre számára is kiderül, hogy egy pszichopata – nem tud szabadulni.
A történet már-már bibliai, erősen emlékeztet a Hetedikre (1995) is. A hazájából elmenekült Francis – aki időközben igazi németté válik és felveszi a Franz nevet – egy jobb élet reményében érkezik ide és a társadalom peremére sodródva, egyik napról a másikra élve sem adja fel. Úgy tűnik elpusztíthatatlan és megtörhetetlen, de ő is csak emberből van, a testén és lelkén ejtett sebek egyre nehezebben gyógyulnak.
A Berlin, Alexanderplatz Alfred Döblin (1878-1957) életművének talán legfontosabb darabja, az európai expresszionizmus egyik kiemelkedő és meghatározó regénye. A huszadik századi modern nagyváros keleti városrészének proletárnegyedeiből emelte ki hősét Franz Biberkopfot, a börtönt is megjárt melós, aki háromszor fut neki a normális, tisztességes életnek, de mindannyiszor elbukik és megmártózik a bűn tengerében. Az Alexanderplatz a berlini proletárok életének ikonikus helyszínévé vált, benne a társadalmi elvárásoknak megfelelni akaró, de a becsületes életre való szándékát újra és újra feladni kényszerülő Biberkopffal.
Az 1929-ben íródott regény Magyarországon 1934-ben jelent meg először, majd a hetvenes és kétezres években is kiadták. Rainer Werner Fassbinder 1980-ban forgatott belőle egy 14 részes tévésorozatot. Fassbinder egy interjúban elmondta, hogy Biberkopf tulajdonképpen az ő alteregója és a weimari köztársaság idején játszódó történettel a jelennek is üzen, amikoris az abban az időben tapasztalható jobbratolódás esetleges következményeire hívja fel a figyelmet.
Burhan Qurbani rendező az Ifjak és erősek (2014) című filmjével szerzett elismerést, melyben az 1992-es rostock-lichtenhagein zavargásokat dolgozza fel. A forgatókönyvíró akkor és most is Martin Behnke volt. A regény cselekménye a lényegét tekintve nem változott, az elmúlt száz évben az Alexanderplatz sokat megőrzött az atmoszférájából, jelentőségéből és jelentéséből. Főhősének még egy szintet meg kell lépnie, illegális bevándorlóból németté kell válnia, hogy „méltó” legyen a Franz névre. A jobb emberré válásra, a becsületes és tisztességes életre való kilátásai Biberkopféhoz igen hasonlóak.
A Francist alakító bissau-guineai Welket Bungué neve nálunk kevésbé ismert, 2005. óta foglalkozik filmezéssel és nagyjából félszáz portugál sorozat és rövidfilm fűződik a nevéhez, melyek a művész- és függetlenfilmes fesztiválokon elég szépen szerepelnek. A Berlin Alexanderplatzért elnyerte a legjobb színésznek járó díjat Stockholmban és Batumiban, valamint jelölték a Német Filmdíjra is. A Reinholdot alakító Albrecht Schuch a Kontroll nélkülben (2019) is emlékezetes alakítást nyújtott, 2020-ban mindkét filmjéért megkapta a Német Filmdíjat. Jella Haase és Joachim Król nélkül pedig szinte nem is létezik német film, valamilyen kisebb-nagyobb szerepben biztosan feltűnnek.
A Berlin Alexanderplatz az emberi gyarlóságról és esendőségtől, a jobb emberré válni akarásról, a küzdelemről, az elbukásról és felemelkedésről szól, de leginkább a döntéseinkről, a rossz döntéseinkről és azok következményeiről. Francis egy jóravaló, segítőkész, lelkiismeretes és értelmes ember, csak éppen rossz társaságba keveredik, mégis oda, ahol számít, ahol kíváncsiak rá, ahol kisebb-nagyobb sikereket ér el, ahol valamennyire tisztelik és ahonnan a pénz jön. A három óra valóban embert próbáló, különösen, ha azt vesszük figyelembe, hogy egyáltalán nem vidám és a hibáinkkal szembesít minket, de különleges filmélményt nyújt, nem mellesleg örök érvényű dolgokat fogalmaz meg, hiszen egy közel száz éves mű feldolgozása.
