Fejlesztő és kiadó: Lienzo; Platform: PC, Switch, Xbox One & Series X|S, PS4|5
Irány az Aztech Forgotten Gods futurisztikus városa: az alternatív jövőben játszódó akció-kalandjáték ígéretesen indul, de rögvest megtorpan már akkor, amikor épphogy belekóstolunk.
Bíztató alapötlettel spékelték meg az Aztech Forgotten Gods című harmadik személynézetű akciójátékot. Története egy Achtli nevű fiatal azték nő köré épül, akinek gigantikus lényekkel kell szembe szállnia, melyek megszólalásig hasonítanak a mezoamerikai panteon elfeledett isteneire. Az alternatív jövőben játszódó sztoriban az aztékokat nem hódították meg, mi több, civilizációjuk jóval fejlettebb a többinél. Achtli karjára csatolt mechanikus kesztyűjével útnak indul, hogy megálljt parancsoljon az ősi mindenhatóknak, csakhogy a kiruccanás nem zökkenőmentes, ugyanis a hőssé válás útján komor emlékképek és a szomorú múltjának foszlányai gyötrik.
2018 óta fejlesztették az Aztech Forgotten Gods-t, aminek első előzetesei számomra meggyőző hatással bírtak. Töredelmesen bevallom, hogy a képsorok alapján számos rég elfeledett játék jutott róla eszembe, s első ránézésre, persze szigorúan látványvilág tekintetében nekem valamiféle megmagyarázhatatlan okból kifolyóan az Enslaved ugrott be. Sajnos ügyesen palira vettem magamat, a Mulaka és a Hunter’s Legacy mexikói alkotóinak legújabb indie játéka semmilyen szempontból nem hasonlít Andy Serkis „gyermekére”. Az Aztech Forgotten Gods finoman szólva egy kidolgozatlan katyvasz lett, s grafikailag olyan, mintha minimum 30 évet visszautaztunk volna az időben – kis túlzással talán, de még műfajának egyik klasszikusa, a ’99-ben készült Soul Reaver is köröket ver rá. Természetesen a silány külcsín csak egy apró összetevő a sok közül, amit akár remekbe szabott játékmenettel könnyedén ellensúlyozni lehetett volna, azonban fásult tesztalanyunk meg sem próbál érdekfeszítő lenni.
A textúrahibák iskolapéldája is lehetne a PC-s Aztech. Ugyan mozgás közben javarészt zökkenőmentesen futott, de a kisebb nemezisek felbukkanásakor és a velük való ádáz küzdelmek során gyakran a pályák alá pottyantam, ahol meglepetésre folytatódott a harc. Nem tartott örökké, jellemzően rövid idő után ismét a megfelelő helyen találtam magamat, ám előfordult, hogy rossz helyre teleportáltam vissza, s így beékelődtem a falba. A játék alapvetően érdektelen főellenségekkel szembeni harcra koncentrál, az apróbb robotok kiiktatása mellett ők sem okoznak túl nagy fejfájást. Ebből következik, hogy kevés kihívás burjánzik a Lienzo dolgozatában; ami van, az csupán bosszantó kivitelezése miatt fordulhat elő.
A játékban voltaképpen egy futurisztikus metropoliszban röpködhetünk vagy mászkálhatunk, ahol csak azokkal kommunikálhatunk (narráció helyett bosszantó hümmögéssel zajlik a párbeszéd), akik közreműködésével olyan missziók teljesítése a célunk, ahol kisebb-nagyobb robotokat kell legyőznünk. A sztori központú küldetések közé beintegrálták a fejlesztés lehetőségét, ami azért furcsa, mert arra ettől függetlenül is bármikor adott a lehetőség. A városban három felhőkarcolón spécizhetjük fel karakterünket: a ruházata és a frizurája mellett technikai képességeivel, úgymint életerejének növelésével vagy sebzésével is elbíbelődhetünk. A két különböző színű valutát riválisaink feletti diadalunkat követően szerezhetjük meg, de apró mellék megbízatások – versenyzés vagy küzdőtéren lévő hepajkodás – után is szépen gyarapodik a kassza.
Képtelenség szépíteni a lezárást, a 2-4 óra alatt végigjátszható Aztech Forgotten Gods-nak kizárólag azok veselkedjenek neki, akik nem hajlandóak eltántorodni a TPS stílusától (és persze mazochisták). Bármilyen perspektívát nézünk, csak nagyítóval lelhetünk fel benne pozitívumot.
Legutóbb ezt teszteltük: