Stamps Back – kritika


6328bded6ae35sb

Stamps Back, rendezte: Matusik Szilárd, szereplők: demoscene tagok, swapperek, játékújságírók, magyar dokumentumfilm, 150 perc, 2022.

A 80-as és 90-es években egy rakás pattanásos tini megváltotta a világot, de senki észre se vette. A Vakondok sorozat közösségi finanszírozásból készült dokuja, a Stamps Back most nekik állít emléket, plusz megválaszolja hogyan kerültek be a játékok a vasfüggöny mögé.

Mikor a nyolcvanas évek végén a szüleimnek végre sikerült összespórolni egy kis pénzt, akkor a lakótelepi lakásból egy kertes házba költöztünk kényelmesebb körülmények közé. Az új helyen rögtön megindult az ismerkedés a szomszédokkal, s persze mi gyerekek is igyekeztünk szocializálódni. Emlékszem amikor a szomszéd kislányoknak megmutattam a szobám, akkor csodálkoztak a ZX Spectrum láttán, hogy “jéé, számítógép”. De rögtön fel is tették a kérdést, hogy ugye én nem vagyok olyan, mint az unokatesójuk, aki reggel felkel, pizsamában odaül a gép elé és aztán délben áll fel onnan. Mondtam, hogy természetesen nem, de láttam a szemükön, hogy nem hisznek nekem.

Jó harminc év telt el azóta és jobban nem is változhatott volna meg a világ. A repülő autók azért nem valósultak meg, amit gyerekkorunkban vizionáltunk, ellenben a számítógépek olyannyira elterjedtek, hogy ma már mindenkinél van egy – úgy hívják mobiltelefon. Boldog-boldogtalan nyomogatja úton-útfélen – a boltokban, a metrón, a járdán sétálva…. tényleg mindenhol. Eltűnt a “hülye számítógépesek” rigmus, manapság már a nagymamák is gyakran webkettesek. Na de hogy jutottunk el idáig?

DSC03204
Fotó: Sebesi Sándor (Dester Photography)

A Stamps Back valamelyest megpróbálja megadni a választ, vagy legalábbis azoknak az időknek állít emléket, amikor a fent említett kis sztorihoz hasonlóan még furán néztek ez emberekre, akik ilyesmivel foglalkoztak. Sok mindenről lehetne mesélni, de hagyatkozzunk a játékokra. Mert ugyan anno sokan vettek C64-et vagy Speccyt a gyereknek tanulni (meg hogy majd a könyveléshez is jó lesz), azért a végén mégis a joystick volt nyüstölve leginkább. No de honnan lett játék? Ne feledjük, hogy a rendszerváltás előtt indult a történet, hivatalos beszerzési lehetőség nuku, még a gépeket is úgy kellett becsempészni egy Wartburgban, lepedőbe csavarva (true story).

fairlight

Megalakultak az első klubok, ahol elsősorban az oktatás lett volna a cél, de sokan hozták a saját masinájukat és elindult a másolgatás, cserebere. A dolog odáig fajult, hogy hétvégente rengeteg ember gyűlt össze ezeken a helyeken, például az egyik fellegvárnak számító Csokiban (Csokonai Kulturális Központ), ahol év végén pedig Computer Karácsony nevű rendezvényt is szerveztek. Persze akik ezeken részt vettek, azok utána továbbadogatták a stuffokat a haveroknak, így szép lassan elterjedtek a programok az egész országban kézről-kézre járva.

Tudom-tudom – egyáltalán nem magyaráztam meg a dolgot, pusztán a folyamat végét érintettük. Ugyanis a legfontosabb kérdés megmaradt: miként jutottak be a játékok az országba? Magyarországon sokat gyártottak ugyan, de ez így is a töredékét tette ki a teljes választéknak. A válasz az, hogy a swapperek munkája során. Sokan ugyanis időt és pénzt nem sajnálva külföldi levelezőpartnerekkel karöltve postán csereberéltek. A film remekül bemutatja, hogy a sokszor tizenéves srácok milyen trükkökkel éltek, ha elapadt a zsebpénz. Ennek egyik válfaja volt a bélyegekkel való csalás, ahonnan a cím is ered. Vagyis kis gyertyaviasz a felületre, amitől a postai bélyegző nem hagy nyomot, utána pedig más csak emlékeztetni kell a partnert, hogy küldje vissza hozzánk (Stamps Back!). Leáztatás után szépen fel lehetett használni akár több alkalommal is. Az igazán menők meg még nem is ragasztottak, csak eleve egy vagy két forint értékben a küldeményre, postaládába dobva ugyanis így is elevickélt akár Brazíliáig is.

Nem csak játékok futottak azonban ezeken a gépeken sokszor, és a swappelés sem főleg ezek mentén alakult ki, hanem a demoscene kapcsán. Mi is az? A fiatalok közül sokan vágytak arra, hogy megmutassák a tudásukat, vagy egyszerűen jelezzék a világnak hogy vannak, így kisebb programokat gyártottak, amikbe egyre menőbb effektek, zenék és látvány került, no meg egymás üdvözlése. Eleinte a játékok elé kerültek be ezek a kis szösszenetek, reklámozva azt aki feltörte vagy “forgalmazta” a kalóz verziót, de később egy önálló művészeti ággá fejlődött ez a formátum. Csapatok alakultak, akik egymással versengve igyekeztek egyre nagyobb tudást megmutatni, a végén pedig már olyan komoly szinten dolgoztak, hogy sokszor lekörözték a játékok fejlesztőit is tudásban. Nem csoda, hogy a filmben több magyar csapat – Majic 12, Muffbusters, Absolute! (Soc. Brigade), Chromance, Cerberos…. – legendás tagja is megszólal, kissé fura érzés őket középkorú, pocakos apukaként viszontlátni.

boldoko vara 3

Iszonyatosan menő volt akkoriban ebbe a rétegbe tartozni, volt is némi elitista felhang scene tagokban – igazi rocksztárok voltak ők ebben a szubkultúrában. Sok előjogot is kivívtak maguknak ezek a srácok, a Csokiban is létezett például pénteki és szombati nap (előbbire a nagyágyúk jártak, utóbbira meg a lamernek csúfolt mindenki más). Volt tehát egy hierarchia, de nem csak a klikkesedésről szólt a dolog, hanem hogy azért olyasvalamit tettek le az asztalra, aminek mindenki csodájára járt. A demóknak gyakran külön megmérettetéseket szerveztek, ahol a játékok már nem is igazán játszottak szerepet, hanem ténylegesen az egymás elleni egészséges versengés. Ennek az egyik csúcsa volt idehaza 1992-ben a Castle Party, amikor is egy rakás kölyök kibérelte a boldogkőváraljai várat, hogy ott demo partit tartsanak.

6328c173d4618tn

A hazai játékújságírás is azonban ebben a korszakban és közegben indult el. Sokan lemezmagazinokat (Terror News, Sledge Hammer, ….) készítettek, amelyre akár az internet előfutáraként is lehetne tekinteni. Egy ilyen adathordozóra ugyanis rengeteg cikk felkerült, nem csak számítógépes, vagy játék témában, hanem bármiről ami a fiatalokat érdekelte. Később megjelentek itthon az első hazai lapok (Spectrum Világ, Commodore Világ, 576 KByte, Guru, Computer Mánia), ezek alapítói is rengeteg érdekességet mesélnek a filmben, kezdve a nyomdában való bénázásoktól, a kiadással járó jogi hercehurcákon át, a képernyőfotók fárasztó készítéséig.

Aki ismeri ezeket a magazinokat, az tudja, hogy az első számokban konkrét cégek hirdettek illegális játék kópiákat megvásárlásra – jogilag megtehették, mert amellett hogy semmilyen ellenőrző szerv nem létezett, a jogszabályok sem voltak egyértelműek – szóval igen érdekes idők voltak ezek. Léteztek egyénként más alternatív terjesztők is, akik a megboldogult PeCsában árulták a portékát, de akadt például italkereskedés is, aki mellékesen ezzel foglalkozott – “Kívánok Gééza! Lesz egy doboz Camel, 10 deka csípős szalámi, meg a Turok!”.

DSC03208
fotó: Sebesi Sándor (Dester Photography)

Sok dologról lehetne még beszélni a film kapcsán, de ahogy abban is egyes témák kissé felületesebben, vagy érintőlegesen vannak érintve (telefonfülkés hackelések, telefonkártyás csalások), úgy nekünk is szűkös a hely. Amit talán kritizálni lehet, hogy elég nagy az ugrálás a témák között (talán a merítés is túl nagy volt) és sokszor elhangzik több ember szájából is ugyanaz, vagy nagyon hasonló történet. Mégis aki átélte a korszakot, az mosolyogva fogja végigülni a két és fél órát. Igen, talán jobban ki lehetett volna bontani az internet kezdeti korszakát, amikor már letöltésekkel, de még nem torrenten ment a nagyüzem (az egyik hazai fellegvár például egy vidéki rendőrség falai között működött Robotzsaru BBS néven). Lehetne sztorizgatni a CD írós korszakról (“Jó napot! A BSA-tól vagyunk, de nem olyan minőségben. Ezt kellene lemásolni.”). Esetleg jó lett volna ha olyanok is megszólalnak, akik manapság multinacionális cég magyar bolthálózatát igazgatják, de tudnának bőven mesélni a wareztől a lapalapításon át az országos videojátékbolt hálózatig való útról. Na de ne legyünk telhetetlenek.

A Stamps Back egyébiránt a Vakondok című dokumentumfilm sorozat tagja, amely immár ötödször jelentkezik és korábbi epizódjaiban már dolgozott fel hasonló témákat (pl. demoscene és hazai játékfejlesztés úttörői). A formátum nagyjából meg is maradt, rengeteg interjú készült és lett összevágva (a tervek szerint később a teljes nyersanyag – 72 óra – elérhetővé válhat, ahogy korábban is, egy blu-ray kiadás formájában, de ez jelen pillanatban csak tervezet). Egy kisebb keret most is került a beszélgetések köré, narrátorral és hangulatfestő bejátszásokkal és azt kell mondjam sokkal jobban sikerült, mint például a Vakondok 4 – Végigjátszás során. Egyrészt kevésbé tolakodóak ezek a szegmensek és kevésbé erőltetettek is.

DSC03238
fotó: Sebesi Sándor (Dester Photography)

Részemről erősen elfogult vagyok a témával, hiszen én magam is egészen közelről átéltem eme korszakot és rengeteg saját sztorit ismerek, valamint a szereplők egy részét. Jó volt őket viszont látni, hallgatni az ismert és nem ismert sztorizgatásokat, s azt tudom mondani, hogy ajánlott a film mindenkinek, aki ebben a korszakban számítógépezett. A többieknek meg azért, hogy megismerhessék, honnan indult a hazai IT élet, hiszen túlzás nélkül állítható, hogy rengetegen ebből a közegből jelentős dolgokat tettek le az asztalra (vagy akkor, vagy később) és nélkülük nem tartana ott az élet, ahol ma tart. Aki pedig netán ítélkezni szeretne, merthogy sok esetben bizony nem egészen legális dolgokról van szó, ismét emlékeztető, hogy akkoriban nem is lett volna lehetőség másra és bizony sokan – ahogy az interjúalanyok bevallják – meg is fizették az árát.

 A záró képsorok pedig egy kicsit már a következő részre célozgattak, ami esetleg a demoscene-ből indult és játékfejlesztővé vált emberkék köré épülhet? Meglátjuk! A hazai játékfejlesztés 2000 utáni korszaka tele van filmbe illő sztorikkal, de pont ezért még manapság is erős ellentétek feszülnek egyes felek között, köszönhetően hogy némelyik ügy bíróságig és komoly ítéletekig jutott. Szóval izgi téma, de egyben erős vállalás is ha nekifutnak. De drukkolunk és várjuk szeretettel!

10 9

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az Avatar: A víz útja 20 dollárból is röhejesen látványos és vízben gazdag
Következő cikk Slaycation Paradise – játékteszt