Fejlesztő: Tiny Roar; Kiadó: Assemble Entertainment; Platform: PC, Switch
Eléggé félrecsúszott a XEL: ugyan látvány alapján ígéretesen indult, azonban helyette egy hibáktól hemzsegő akció-szerepjátékot kaptunk, amit még a sokadik javítás sem tudott rendesen gatyába rázni.
Manapság Dunát lehet rekeszteni Zelda koppintásokból, találkozhattunk is nem olyan régen egy igencsak pazarul kivitelezett klónnal. A Tiny Roar üdvöskéje, a XEL szemlátomást hasonló felfogásban készült, mint az egyetlen ember kezem munkáját dicsérő Tunic, vagyis grafikailag mindkét cím bámulatosan kivitelezetten alapvetően a természet értékeinek témáját boncolgató akció-RPG. Ám jelen tesztalanyunk hemzseg az átgondolatlanságoktól és bosszantó hibáktól, ami azért is érdekes, mert a megjelenés az idei nyári időszak július hónapjára datálódott és azóta öt méretes foltozás igyekezett gatyába rázni.
A XEL-ben a főszereplő Reid bőrébe bújhatunk, aki hajótöröttként a címadó fantasynk rejtélyes világában landol. Emlékeit elveszítette és elhatározza, hogy valahogyan visszaszerzi azokat, miközben kiderül, hogy eme veszélyekkel teli új világ és közte furcsa kötődés bontakozik ki. Némileg sokszor lerágott csont, de valójában izgalmas sztori bontakozik ki a német fejlesztők alkotásában, és az NPC-k közötti beszélgetés miatt érdemes eme különös éterbe ellátogatnunk. A szinkronmunka egészen profin kivitelezett, s úgy ahogy van a készítő brigád hangulat szempontjából maximálisan oda tette magát.
Az irányításra azonban jócskán ráfért volna a finomítás, ez pedig a kelléktárunkban fellelhető eszközökből fakad. Az ellenségeinket folyamatos gombnyomásra targetálhatjuk, de az idétlenül kivitelezett harcrendszernek köszönhetően valamennyiük legyőzése azért körülményes, mivelhogy fő fegyverünk, tehát kardozás közben össze-vissza csúszkálunk s olykor csak hadonászunk, célpontot meg nem találunk. A másik problémás tárgyunk a szigony, amivel egy méhkaptár kinézetű bigyót bemérve juthatunk át óriási szakadékok felett. Sajnos mindig a hozzánk közelebb eső gombócra fókuszálhatunk (a közvetlenül mellettünk lévőt), azzal viszont tovább menetel szempontjából semmire nem megyünk. A legarcpirítóbb az egészben akkor történik, ha segítség nélkül, manuálisan veszünk célba valamit: ilyenkor gyakorta előfordult velem, hogy a főhős hátából, saját maga mögé lő és ez csak a jéghegy csúcsa.
Nemeziseink szép számmal igyekeznek életünkre törni, de egy idő után nem érdemes sokat pepecselni velük, tudniillik néhány perc elteltével automatikusan reinkarnálódnak, ezért gyakran kell ugyanazokkal leszámolnunk, de bőven jók vagyunk akkor is, ha szimplán kikerüljük őket. Egy ideig követnek bennünket, majd egyszer csak megunják és visszasétálnak. Haláluk esetében apró, szív alakú életerőket potyogtatnak, de cuccaink fejlesztéséhez szükséges holmikkal is gyakorta kedveskednek. Mindenesetre az orrvérzésig tartó, monotonitásából kifolyóan kissé frusztráló mászkálás a játék befejezésééig kitart, ugyanis a gyorsutazásra alkalmas szerkezetet csak a legutolsó küldetés előtt használhatjuk. A XEL tele van nyitható ládákkal, amik pénzt és persze felszereléseket rejtenek. A műfaji sajátosságból kiindulva nem érhet meglepetés, merthogy mindezt az arra kijelölt árusoknál tudjuk elherdálni.
Nem rossz játék a XEL, ügyesen ollózott például az említett klasszikusokból, de pechünkre jelen állapotában inkább középszerű, mint szórakoztató, noha tényleg igyekeztem ketyegőmbe zárni. Mindazonáltal a stílus szerelmeseinek érdemes próbát tenniük és valamely közelgő leárazás apropóján beszerezni.
Legutóbb ezt teszteltük:
