Fejlesztő: Guild Studio; Kiadó: Bonus Stage Publishing; Platform: PC
A Shadow of the Guild látszólag minden idők egyik legnépszerűbb ügyességi címe előtt próbál tisztelegni, de sablonos játékmenete és gyenge párbeszédei miatt hamar kiismerhetővé, majd érdektelenné válik.
Alapvetően egészen szórakoztató platformer kerekedett ki a Shadow of the Guildből. Mintaként az eredeti Prince of Persia játékoknak állít emléket, azonban az irányítás és a benne rejlő ötletek összességében nem bizonyulnak meggyőzőnek. Tesztalanyunk eredetileg egy francia könyv adaptációjaként született meg, mely minő meglepetés, kishazánkban egyáltalán nem mondható ismertnek. A La Guilde des Marchands de Pluie szerzője – a teljesség kedvéért – egy Robin Buisson nevű egyén, aki a voltaképpen egy mágiával és gonosz kalózokkal teli világot hozott létre, s főszereplője egy lopakodásban jártas bérgyilkos.
A sztoriba az említetten túlmenően nem mennék bele, mert a jó és a rossz sokszor tapasztalt küzdelmét élhetjük át újra, s ebben valójában nincs semmi kivetnivaló, hiszen manapság nem egyszerű frissen ható élménnyel előrukkolni és a készítők jóformán már csak a kreativitás erejében bízhatnak. Nos, jelen esetben sajnos ez messze elkerülte a Guild Studio bemutatkozó alkotását és a 3-4 órát magában foglaló, izgalmasnak tűnő sunnyogásnak és kardozásnak csak néhány pozitívan értékelhető momentuma akad. A harcrendszer szablyánk, dobókésünk és varázserőnk használatára fókuszál, amihez asszisztál a nem túl bonyolult fejlődési rendszer. XP-t gyűjtögetni természetesen ellenlábasaink miszlikbe aprításával tudunk, s érdemes valamennyijüket észrevétlenül kiiktatnunk, ekkor ugyanis valamelyest több tapasztalati pont üti a markunkat.
A szintlépések és a viaskodások korábban soha nem éreztettek akkora fásultságot, mint a Shadow of the Guild apropóján tapasztalni véltem. Védekezni ugyan tudunk, de fölöslegesnek bizonyult, ugyanis pajzsunk használatakor az ellenség szüntelen támadásakor szinte olyan, mintha nem is lenne kezünkben. Karakterünk fejlesztése pedig – az automatikusan újratöltődő manát kivéve – alig ér valamit: hiába tornázhatjuk fel különböző hókuszpókuszokkal, a mezei nemeziseinket leszámítva szinte valamennyi talentum kihasználatlan marad. A játék közepe tájékától kezdődően életerőnövelőkkel szinte egyre kevesebbet találkozhatunk, s ez némileg megnehezíti az előrehaladásunkat, de nemeziseink offenzív képességei szerencsére gyorsan kiismerhetőek.
A Shadow of the Guild grafikailag túlságosan letisztult benyomást kelt, lehetett volna sokkal koszosabb, hiszen a sivatagi táj nem éppen makulátlanságáról tesz tanúbizonyságot. A settenkedésből adódó kivégzések, amik rajzfilmszerű animáció kíséretében egy idő után önismétlővé válnak, igencsak látványosan sikerültek. Sajnálatos, hogy pont a lényeg, vagyis a pocsék harc és alacsony minőségű szövegkörnyezet miatt nem kívánkozunk vissza Aridiára.
Legutóbb ezt teszteltük:
