Két PSVR2 cím is beesett az ajtón, de amíg az A Unplugged: Air Guitar a ritmusérzékünket, addig az Another Fisherman’s Tale agytekervényeinket teszi próbára.
Tesztalanyaink közös pontja, hogy mindkettő a Vertigo Games istállójából került ki. Az elsővel régi tartozást tudunk le, hiszen már a PSVR2 debütálásánál, februárban is elérhető volt, ám a ritmusjáték valamiért kimaradt az igencsak komoly pörgésben. A másik pedig egy folytatás, méghozzá 2019 egyik legemlékezetesebb ügyességi VR kalandjának újabb epizódja.
Unplugged: Air Guitar
Fejlesztő: Anotherway; Kiadó: Vertigo Games; Platform: PC, PS5
Szépen eltűntek a süllyesztőben a Guitar Hero és Rock Band játékok, pedig a kétezres évek második felében létezni sem lehetett nélkülük – nemhogy évente jelentkeztek az új részek, de a vége felé már pár havonta. Talán ennek is köszönhető, hogy kissé kiégett a két franchise, a ritmusjátékok meg leginkább a virtuális valóságban találtak új otthonra. A PSVR2 megjelenésével is előkerült pár, nekünk is volt egy–két tesztünk. A fent említett két sorozat egyértelmű szellemi örököse viszont az Unplugged: Air Guitar, hiszen ugyanúgy gitárhősködhetünk, mint hajdanán és ezúttal még műanyag játékszerekre sincs hozzá szükség.
A léggitár mint műfaj a valós életben is dívik és így játékként annyiban is jobb mint a korábbi műanyaggitáros megoldások, hogy nem kell drága kiegészítő a játékhoz. Azt mondjuk tegyük hozzá gyorsan, hogy kontroller viszont igen. Az eredeti Meta Quest változat sajátja, hogy ezt is nélkülözni tudta, PSVR2-n viszont nincs hand tracking, így marad a már említett módszer. Sajna ez a játék egyik legnagyobb hibája is, ugyanis így egy azért csökken a beleélés és a szabadság érzése. Ha ezen túltesszük magunkat, akkor viszont egészen olyan szórakozás várhat ránk, mint hajdanán a Guitar Heroban. A játékmenet nem tartogat nagy meglepetéseket, aki játszott már bármilyen hasonló játékot, az boldogulni fog a távolból érkező lejátszandó hangjegyek tumultusával. Az előadók széles választékon mozognak (The Clash, Garbage, Slayer, Extreme, Rush, T. Rex, The Offspring, Ozzy Osbourne, Pantera, The Hives, Weezer, Muse, stb.) így választani egész biztosan szinte mindenki tud belőlük. A hangulat tehát megvan, az élmény sem rossz, de ha mégis kritizálni kellene valamit, akkor az én ízlésemnek a hangjegyek kicsit túlságosan is sűrűn követik egymást, így nagyon nehéz nem azokra koncentrálni. Kis kinézést, vagy menőzést még az egyszerűbb szintek sem engednek meg, így részemről inkább kicsit melós volt a dolog, sem mint kikapcsolódás.
Another Fisherman’s Tale
Fejlesztő: InnerspaceVR; Kiadó: Vertigo Games; Platform: PS5, PC
A legtöbb VR játék többnyire valami baromi egyszerű formulát alkalmaz: bokszolhatunk, lövöldözhetünk, autó vezethetünk – pont mint a valóságban. Sajna kevés az eredeti, egyedi ötlet, pedig általában pont azok adják az igazi virtuális valóság élményt véleményem szerint. Ilyen volt pár éve az A Fisherman’s Tale, amely egy világítótoronyban játszódó kalandjáték volt, ám a dolog annyiban meg volt csavarva, hogy a ház közepén ott volt lehelyezve a helyszín kicsinyített mása, amiben kedvünkre mókolhattunk. Igen ám, de ilyenkor felnézve pont azt élhettük át, mintha minket manipulálnának hatalmas kezek. A legtöbb fejtörő erre is épült, hogy a tárgyakat szabadon adogadhattuk egyik dimenzióból a másikba, ezáltal a méretüket változtatva. Az egyetlen kritika talán csak a történet hosszát érheti, hiszen nagyjából másfél óra alatt le lehetett zavarni, ami azért még VR mércével mérve is rövidke.
Az új epizód egyik nagy változása éppen a hossz. Talán túlzás ha azt mondom, hogy itt egy-egy fejezet olyan hosszú, mint korábban a teljes kaland, de mindenképp három-négyszeresére nőtt a teljes történet. A játékmenetre viszont rá se fogunk ismerni, mintha nem is folytatás lenne az Another Fisherman’s Tale, hanem egy vadi új játék. A first person nézet megmaradt, de ezúttal az alap játékmechanika abból áll, hogy darabokra szedhetjük szét magunkat (szó szerint). Néhány pálya úgy is indul, hogy szanaszét hevernek a testrészeink, úgy kell őket összeszedni. Leggyakrabban azonban a kezeket fogjuk lecserélni az egyes szituációkban praktikusabb rákollóra (vágásokhoz), vagy kalózkampókra (ezekkel meg csimpaszkodhatunk). A sima kezekkel viszont közlekedni is tudunk – ez olyankor jön jól, ha valahová nem férünk be, de a mancsunk igen. A jobb eredmény érdekében pedig a fejünket is lerakhatjuk valahová, hogy aztán külső szemlélőként irányíthassuk a testünket.
A történet gyakorlatilag nem direkt folytatás, hanem inkább Bob történetének előzményeit ismerhetjük meg, méghozzá a lánya szemszögéből, aki derűs, mese-délutánok kapcsán emlékszik vissza a kedves Papára, miközben már felnőttként a hagyatékát rendezgeti a családi pincében. Mind a történet, mind a fejtörők és egyéb tennivalók sokkal változatosabbak. Vezethetünk járműveket, irányíthatunk hatalmas gépezeteket, úszkálhatunk a tengerben, a puzzle-ök kapcsán pedig sokkal inkább kell alkalmazni az “out of the box” metódust. Részemről kiválóan szórakoztam, szerintem ilyennek kell lenni egy igazi VR élménynek, ha pedig készül folytatás, azt is szívesen várjuk, akárhová is csavarják tovább a címét.
Legutóbb ezt teszteltük:
