Fejlesztő, Kiadó: Die Gute Fabrik; Platform: PC, PS5, Nintendo Switch
Nem egyetlen főszereplőt, hanem egy egész csoportot kell irányítgatni a Saltsea Chronicles-ben, a történések pedig egy idegen, tengeri világba kalauzolnak.
A klasszikus kalandjátékok műfaja olyan, ami viszonylag ritkán változik. No nem azért, mert hiányozna belőle a kreativitás, mert ennek éppen az ellenkezője igaz. Sokkal inkább mert nincs is igazán rá szükség, hiszen a rajongók inkább a grafika stílusa és a sztori alapján választanak maguknak kedvencet, meg persze a hosszú, több évtizedes múltban már gyakorlatilag majd minden ötlet el lett már lőve legalább egyszer.
Mégis azzal kell kezdenem, hogy a Saltsea Chronicles különleges darab a zsáneren belül és ezen állítás több pilléren alapszik. Kezdjük rögtön a vizualitással, amely meglehetősen karakteres (azt hiszem a képekre nézve ezzel bárki egyetért) – de a nagyon színes, kissé gyerekrajz szerű művészeti stílus mégis ismerős lehet, hiszen ugyanez a csapat követte el pár éve a Mutazione-t. Ami azonban különösen egyedivé teszi a játékot, az a főszereplő, ugyanis ez nem egyetlen embert jelent, hanem egy csoportot, amelynek minden tagja egyformán fontos. Kapcsolataik fejlődnek, vagyis alakulnak (mert néha össze is különböznek) és még a bővülhet is a csapat, vagy éppen ellenkezőleg fogyatkozhat is.
Azzal indul a sztori, hogy az említett baráti társaság kapitánya szőrén-szálán eltűnik, így a hajó legénysége nélküle kel útra az amúgy meglovasított hajójukkal a címben is szereplő tengeren, hogy megtalálják őt. Szigetről szigetre vezet az út és különösebbnél különösebb közösségekbe csöppenhetünk, a kaland során pedig a misztérium csak tovább fokozódik. A játékmenet nélkülözi a klasszikus kalandjáték elemeket (például tárgyhasználat sincs), így jobbára inkább csak a narratíva kap főszerepet (ezért inkább hivatkozhatunk vizuális novellaként a játékra), igaz az meglehetősen egyedi módon.
Már az is szavazás útján dől el, hogy melyik helyszín felé megyünk tovább (tehát nem teljesen lineáris a történet), az pedig hogy ki társul az adott helyszín főszereplőjéhez, szintén egy csoportos megbeszélés (és nem utolsó sorban a mi döntésünk) eredménye. Az egyéni szimpátia mellett segít a választásban, hogy az adott karakter beszéli-e a helyi nyelvet, mi az érdeklődési köre, vagy hogy milyen a kapcsolata az éppen kiválasztott vezéralakkal. De nem csupán ennyi a beleszólásunk a történet alakulásába, mert számtalan dialógusban van döntési lehetőségünk, amelyek alapján másfelé kanyarodhat a sztori vagy megváltozhat két szereplő viszonya (oda-vissza is akár).
Igazán különleges élmény lehet tehát a Saltsea Chronicles, hiszen a rengeteg elágazás és valódi döntési helyzet megágyaz a többszöri végigjátszásnak. Mégis azt kell mondanom, hogy a játék még kaland műfajon belül is rétegjáték, s leginkább azok fogják élvezni, akik nem restek olvasni, ugyanis hihetetlen mennyiségű és egyébiránt egyedi hangvételű párbeszédet kell feldolgoznia annak, aki belevág a történetbe. A sztori is legalább olyan elvont körítéssel érkezik, mint amire az egyedi grafikai stílus alapján számítani lehet, de ha valakinek nem jelent problémát egy elsüllyedt világ meglehetősen idegen és fura kultúráinak megismerése, akkor ne habozzon, hanem vágjon bele.
Legutóbb ezt teszteltük:
